Már megtettük
1 HÉT
Tanácsadó:
Varga Zoltán
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves TOP3 Ingatlan,
egy budapesti garzonlakás megvásárlása során vevőként kerültünk kapcsolatba Varga Zoltánnal, a TOP3 tanácsadójával. Végigkísérte a teljes vásárlási folyamatot az első érdeklődő telefontól a kulcsátadásig, minden menet közben felmerült kérdésünkre, megoldandó problémánkra gyors és használható választ kaptunk.
Ha nem tudta felvenni a telefonját, akkor minden esetben rövid időn belül visszahívott, akkor is, amikor már „el volt adva” a lakás. Ha e-mailben fordultunk hozzá, mindig hamar megkaptuk a választ akkor is, ha ez este vagy hétvégén volt. Egyszóval érezhetően szívén viselte a dolgot, minden ingatlanvásárlónak ilyen partnert kívánok!
Üdvözlettel:
E. Balázs
1 hónap
Tanácsadó:
Geyer Zoltán
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Szia G. Zoli!
Nagy múltú Főnökünket idézve: " Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok
elégedve." Komolyra fordítva a szót: Megcselekedted, amit megkövetelt az ELADÓ /én/. Amit
vállaltál /igaz, jó pénzért-de ez nem volt titok/, azt megcsináltad igen rövid időn belül. Köszönöm.
Szép munka volt. Téged klónozni kellene. :-D Örülök, hogy megismertelek.
Szia
Gábor
10 nap
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Bence!
Köszönöm a segítséget és a rugalmasságot a folyamat során. Jó benyomások szereztem és bátran merem ajánlani Önt a továbbiakban.
Amire még egy kicsit jobban kell figyelni az, hogy a szerződés aláírása és fizetés után gyorsabban kerüljön le a hirdetés a webről.
Üdv:
K. Mihály
51 NAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Renáta!
Az ingatlan eladása során végzett munkátokkal teljes mértékben elégedettek voltunk.
Rugalmasan alkalmazkodtatok időbeosztásunkhoz.
Az adásvételi szerződés megkötéséhez irodátokban biztosítottátok a helyszínt, ez így számunkra ideális volt.
Az ingatlan birtokba adásánál is jelen voltatok, az előre elkészített nyomtatványokkal segitettétek a folyamatot.
További jó munkát kívánunk neked és munkatársadnak, Perényi Gergőnek.
Örülünk hogy irodátokat választottuk.
Üdvözlettel
D. Éva és H. Márta
55 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Kedves Mária!
Egy közvetlen kedves embernek ismertelek meg. Úgy láttam hogy gyorsan és pontosan szeretsz dolgozni.
A megbeszélt időpontokra időben érkeztél. Csak pozitívan emlékszem a találkozásainkra.
Negatív élményem nem volt.
Üdv: Bálint
5 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Tamás,
Köszönöm emailjét!
Ami az értékelést illeti:
Nagyon jónak tartom a gyors kommunikációt, és a flexibilitást: mind akkor, mikor mi néztük meg a lakást, mind akkor, mikor a lányok. Korrekt körbevezetés, és teljeskörű információk. A megtekintés után - más cégekhez képest - sokkal visszafogottabban érdeklődött, ami nálam bizonyosan jó pont.
(Kicsit durvábban fogalmazva: kevésbé ment az ember agyára, mint verenytársaik, akik akár naponta kétszer is hívogattak).
Üdv
Károly
3 hónap
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Családi ház, Budapest, XIX. kerület
Kedves Niki!
Örülök, hogy az ingatlanom értékesítésével téged bíztalak meg. Előtte sok rossz tapasztalatom volt, de te bebizonyítottad, hogy ez is egy olyan szakma, ami nem való mindenkinek. A munkád kapcsán most hirtelen ezek a szavak jutnak eszembe: hozzáértés, kedvesség, odafigyelés, rugalmasság, segítőkészség. Maximálisan meg vagyok elégedve, rossz dolog egyáltalán nem jut eszembe.
Köszönök mindent!
Márti
4 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Eladó:
Szia!
Szeretnénk még egyszer köszönetet mondani, nagyon elégedettek vagyunk!
Dani minden esetben segítőkész voltál, kedves, pontos, megbízható.
Minden találkozó, hatékony volt, nem éreztük azt, hogy mellé beszélnél, vagy ferdítenél.
A 3D körbejárás is praktikus, főleg a jelenlegi helyzetben.
Ne is beszéljünk a majdnem rekord idő alatti eladásról, amibe a cég rugalmassága is szerepet játszott.
Külön szimpatikusnak találjuk a vásárlás utáni ajándék bort, ezt még egyszer köszönjük!
Várjuk a meghívást a jótékonysági bálra is.
2 hét
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Tisztelt Kovács úr!
Úgy gondolom,hogy összeségében a munkavégzésükkel elégedett lehetek.
Talán egy kicsit gyorsabban is intéződtek a dolgok,mint az várható volt.
Szerintem az esetünk egyedi abban az értelemben,hogy a felek (eladó-vevő)sallangmentes és tiszta
elképzeléseivel viszonylag „egyszerű” feladatot jelentettek az önök számára.
Egyéni véleményem,hogy Kovács úr biztos kézzel vezette a „project”-et és ami a lényeg: a végén
a felek elégedetten nyugtázták az ügyletet.
Üdvözlettel:
Tóth Mózes
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Eladó 1.
"Nagyon köszönöm Kovács Ferenc Úrnak a precíz, gyors ,profi munkáját további sok sikert.
Üdvözlettel, Zsákai Árpád"
Eladó 2.
"Tisztelt Uraim,
Ma végre felkerült a korona egy régóta húzódó hagyatéki eljárás végére.
Ahhoz, hogy rokonunk váratlan halálát követő közel másfél év elteltével, korona-világjárvány, utazási és mindenféle egyéb korlátozások dacára a lakását tovább tudtuk adni, elsősorban Zsákai Úr áldozatos, önzetlen és fáradhatatlan munkájára volt szükség. Köszönöm Neked, Árpád, hogy Ica néni és az én érdekeimet maximálisan szem előtt tartva végeztél mindent, a korrektséged és emberséged kiemelkedő figyelmességgel, szervezőkészséggel és türelemmel párosult. A mai világban sajnos nem maguktól értetődő erények ezek. Nagyon hálás vagyok Neked mindezért.
Kovács Ferenc úr és dr. Mag Ügyvéd úr tevékenységét is csak a legmelegebb szavakkal tudom méltatni.
Egy viszonylag kis értékű ingatlant három örökös kezéből eladni úgy, hogy egyikük a lakásához kötött aggastyán, másikuk a legjobb szándékkal sem tud külföldről Budapestre utazni - nem kis kihívás lehetett. Önök ennek a kihívásnak maximálisan megfeleltek, sőt, véleményem szerint az elvárhatón túl is, mindenben segítve minket, határozottan és végtelen türelemmel vitték az ügyeket.
Az Önök jóvoltából néhány technikai-adminisztrációs újdonsággal is megismerkedtünk, és ismét megtapasztalhattuk, milyen öröm a munkájukat magas szinten, empatikusan és rugalmasan végző szakemberekkel együttműködni.
Fogadják valamennyien elismerő köszönetnyilvánításomat!
Tisztelettel,
N. Ágnes és G. D. Barkai, férj és házi titkár
Jeruzsálemből
Vevő
Kedves Ferenc!
Ferenc nagyon segítőkész volt. Ami számomra más volt, mint a többi ingatlanközvetítővel szerzett eddigi tapasztalat, hogy a teljes folyamatban részt vett: az ingatlan bemutatásától az ajánlati szerződés elkészítésén keresztül az adásvétel aláírásáig az ügyvédhez is elkísérte az eladót.
Folyamatosan tartotta velem is, mint vevővel a kapcsolatot.
Köszönjük a közreműködést!
Üdvözlettel, Réka
31 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Judittal ingatlan adás -vétel kapcsán találkoztam. Szeretném nyilvánosan is megdicsérni, megköszönni, mindazt a plusz segítséget, amit kaptunk az ügylet során. Kapott tőlem egy piros pontot, amit most írásban is megismétlek !
Ajánlom mindazoknak Judit segítségét, akik pontos korrekt információk birtokában, biztonságosan szeretnének vásárolni!
Köszönöm!
Vámos Csaba
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Kovács Roland
Családi ház, Sülysáp
Kedves Roland!
Függetlenül attól, hogy a személyes benyomásom Önről, már az ingatlan értékesítése előtt is pozitív volt, sikerült véghez vinnie azt, amire számos ingatlanközvetítő az elmúlt években képtelen volt.
A lelkesedése és teljesítési vágya meghozta számunkra a régóta várt eladást.
Maximálisan elégedettek voltunk és vagyunk is a munkájával. Tisztában voltunk vele, hogy egy vidéki ingatlan értékesítése mindig nehezebb egy budapestinél, talán ezért is vagyok ennyire elfogult ha a TOP3-ra, vagy az Ön munkájára gondolok.
A TOP3 a mi vidéki ingatlanunk értékesítésénél is betartotta az eladási időt és három hónapon belül értékesítette otthonunkat.
Ha ingatlnirodára gondolok a TOP3 jut az eszembe, ha értékesítőt kell ajánlanom az ismerőseimnek az pedig Kovács Roland lesz.
Köszönjük mégegyszer!
Üdv: Á. Levente
2 hét
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Georgina !
Még egyszer szeretnénk megköszönni az odaadó nagyszerű munkáját, nagyon elégedettek vagyunk, a nagyszerű és szakszerű munkájával. Kívánjuk Önnek hogy továbbra is ilyen eredményes legyen. Nagyon kellemes Karácsonyi ünnepeket, és Boldog újévet kívánok Családom nevébe is. !!!
Tisztelettel Bartos István
Kedves Georgina!
Nagyon elégedett voltam mindennel. Zökkenőmentesen, gyorsan és precízen intéztétek az egész folyamatot. Segítőkészek és profik voltatok. Köszönet érte.
Minden jót kívánok nektek!
Üdvözlettel és köszönettel,
Alexandra
35 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Eladó véleménye:
Kedves Judit!
Munkájával teljes mértékig elégedett voltam, köszönöm.
M.Illés
Vevő véleménye:
Kedves Judit!
Mint vásárló, nagyon szépen szeretném megköszönni Komár Juditnak, hogy segített kiválasztani az új otthonunkat,ezen felül a kedvességet, segítőkészséget és a precíz munkát. Maximálisan elégedett vagyok a Top3 ingatlannal (az irodából pedig csodaszép a kilátás)!
Üdvözlettel: Tímea
Köszönöm
1 HÉT
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, II. kerület
Eladó
Szia Dani, tudod, elmondtam szóban is.
Minden rendben ment,nagyon meg voltam elégedve.
köszönöm a munkádat.
üdv
Zsolt
Vevő
Kedves Dániel !
Mi vevőként találkoztunk. Első pillanattól kezdve segítőkészen állt rendelkezésünkre. Minden fontos információt amit tudnunk kellet, vagy szerettünk volna tudni az ingatlanról, környezetről megosztott velünk. Lehetőségeihez mérten segítette az ügylet lebonyolítását. Bármikor hívtam telefonon soha nem éreztem, hogy most rosszkor hívom mindig készségesen , udvariasan fogadta érdeklődésünket. Kellemes volt vele együtt dolgozni. Szívesen ajánlanám akár vevőnek akár eladónak ingatlanügye intézésére. Ügyes döntés volt az ingatlant nem túl árazni.
Kívánunk a további munkához sok sikert , jó élményeket, szép napokat, kitartást, jókedvet és egészséget!
Üdvözlettel: Piroska
1 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Carmen!
Köszönöm a segítségét Önnek és a cégüknek, hogy sikeresen eladták az ingatlanunkat.
A kapcsolatunk rövid, de eredményes volt. Örülök, hogy kompromisszum készek voltak.
További sok sikert kívánok!
Üdvözlettel,
Szén László
3 hónap
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Családi ház, Budapest, XI. kerület
"Szia Renátó !
A TOP3 ingatlan és annak munkatársa gyors, pontos és szakszerű volt.
Nagy mértékben előmozdították a felek közötti tárgyalásokat, segítették a megállapodás létrejöttét.
Én is köszönöm a munkátokat ! "
11 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, X. kerület
Eladói vélemény:
Tisztelt Carmen!
Ezúton is szeretnénk megköszönni a gyors és professzionális munkádat.
Nagyon örülünk, hogy ilyen gyorsan sikerült potenciális vevőt találnod az ingatlanunkra, melyet sikeresen el is tudtunk így adni. Külön köszönet a kedves, alázatos hozzá állásodért és, hogy igyekeztél számunkra is minnél inkább megkönnyebbíteni ezt az időszakot.
Részünkről a szerencse, hogy megismerhettünk és biztos lehetsz benne, hogy a késöbbiekben is meleg szívvel fogunk ajánlani Téged ismeröseinknek illetve azoknak akiknek ingatlan ügyben segítségre lenne szüksége.
Maradj mindíg ilyen mosolygós és kedves, hiszen ez siker titka.
Üdvözlettel.:
Zsuzsa, István
Vevői vélemény:
A TOP ingatlaniroda szolgáltatásával maximálisan meg vagyok elégedve.
Az ingatlan megtekintése folyamán az időpont egyeztetés gyors, pontos és kedves ingatlanreferens állt rendelkezésemre, Carmen személyében.
Minden ingatlanvásárlással ( vagy az ingatlannal ) kapcsolatos kérdésemre késedelem nélkül érkeztek a válaszok. Akár telefonon, akár email-ben is tettem fel a kérdéseimet.
Maximális odafigyeléssel voltak irányomban.
Az előszerződés megkötéskor egy nagyon barátságos és modern iroda helyiség fogadott, egy nagyon együttműködő csapattal egyetemben.
A hitelkalkulációval kapcsolatos kérdésekben is nagyon kedves, segítőkész, szakmailag felkészült munkatársat kaptam, és a kalkuláció a következő munkanapon már rendelkezésemre is állt.
Az ingatlanjogász szakértelméhez kétség sem férhet. Az adás-vételi szerződéskötés zökkenőmentesen, mindkét fél fél kérését figyelembe véve, zajlott.
Zárásként még annyit, hogy én, aki szkeptikus vagyok az ingatlanközvetítő irodákat illetően, kellemesen csalódtam a TOP3 ingatlaniroda csapatának köszönhetően.
Carmen! Köszönöm szépen a közreműködésédet.
2 hét
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Ottó!
Figyelembe véve az ingatlanpiacon tevékenykedő, általam gyakorlati tapasztalat útján megismert, egyéb ingatlanirodákat, ingatlanközvetítőket, teljes nyugodsággal, jó szájízzel jelenthetem ki, hogy igazán kellemsen csalódtam a te tevékenységedben, bizton állíthatom, hogy egészen az ajánlat megtételétől, az adásvételi szerződés aláírásáig, mindvégig az üzlet létrejöttéhez szükséges magatartást tanúsítottad, mindkettenk maximàlisan meg voltunk elégedve. Ahogy azt a fentiekben említettem, számos gyakorlati tapasztalatom van az ingatlanpiacról, mind vevőként, mind eladóként és állíthatom, hogy nem túl pozitív példákat tudnék naphosszat sorolni, de jelen esetben ilyen példát, legfőképpen a te tevékenységednek köszönhetően, említeni nem tudok, véleményem szerint a munkád hűen tükrözi, hogy miképpen is kéne ennek a piaci szegmensnek működnie, annak érdekében, hogy mind az eladó, a vevő és az ingatlaniroda/közvetítő is megkapja azt amit szeretne egy jogügylet során és pozitivan gondolhasson vissza az eseményekre, mégha, ahogy az jelen esetben is volt külső körülmények miatt, az üzlet nehézkesen jön össze.
Szóval összegzésképpen mind a te, mind az iroda tevékenységével maximálisan elégedett voltam, az ügyintézéseteket megoldásorientáltnak és ügyfélközpontúnak tartom, az általatok szerkesztett dokumentumok színvonalasak voltak, illetve minden magasfokú precizitást tükrözött. Javaslom, hogy haladjatok tovább ezen az emberközpontú úton, mivel hosszútávon kifizetődő, illetve lehetőségteremtő.
Üdvözlettel:
Vida András
1 hét
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Téglalakás, Budapest, XX. kerület
Kedves Niki!
Nagyon elégedett voltam a munkáddal. Elnézést, hogy eddig nem válaszoltam, nem emiatt volt.
Az én esetemben kissé reménytelennek tűnt az osztatlan közös tulajdon miatt a lakás eladás. Nagyon lelkesen, nagyon alaposan körüljártad a témát és nagyon gyorsan sor került az eladásra.
Szép képek készültek a lakásról, mint utóbb kiderült, ez volt a döntő tényező, ami megfogta a vevőt. Az ügyintézés része is gördülékenyen zajlott és még a bérlő gyors kiköltözésében is aktív szerepet vállaltál, mert kicsit összebarátkoztunk ez alatt a rövid idő alatt, mivel megvolt az összhang. Nekem, mint eladónak nem sok dolgom volt, és a bérlőmet is csak indokolt esetben, vételi szándékos emberekkel kerested fel.
Köszönöm az eredményes munkádat!
Üdvözlettel:
Halász Adrienn
30 NAP
Tanácsadó:
Stubián Zoltán
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
"Tisztelt Stubián Úr!
Az Önnel kötött megbízási szerződés teljesítésével maximálisan elégedett vagyunk. Korrekt módon, folyamatosan tájékoztatott minket.
Mint emberi, mint szakmai téren tisztességesen és becsületesen járt el.
Köszönet Önnek!"
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Marika!
Hihetetetlenül gyorsan és gördülékenyen zongoráztad le az ingatlan értékesítésével kapcsolatos feladatokat, teendőket. Nagyra értékelem a szakmai profizmusodat, kiemelve a kommunikációdat és a rugalmasságodat. Magyarországon még nem találkoztam olyan szolgáltatást nyújtó személlyel, aki ennyire felkészült, kedves és segítőkész lett volna. Nem bántam meg, hogy exclusive szerződést kötöttem veled, illetve az irodáddal, valóban teljes körű ingatlanközvetői szolgáltatást kaptam, azon túl pedig külön méltányolom a személyes közreműködésedet a földhivatalnál, az ügyvédnél, valamint azt, hogy a jutalék megfizetése után sem engedted el a kezem. Ez példa nélküli!
Külön köszönöm, hogy valóban potenciális érdeklődőket hoztál és nem kellett átélnem a döntésképtelen illetve fizetésképtelen turista látogatásokat amiket megéltem volna, ha magam próbálom eladni a kis lakásomat.
Hálás szívvel gondolok majd rád a jövőben, sok sikert kívánok az életben és bízom benne, hogy gyors lesz a szakmai előmeneteled!
H. Franciska
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
“Kedves Ferenc!
Véletlenül “találtam Rád” egy ingatlan hirdetése kapcsán, ahogy viszonylag sok kollégádra is ebben az időszakban, amikor megfelelő ingatlanbefektetési lehetőséget kerestem.
Egyértelműen tudom mondani, hogy egyetlenként emelkedtél ki az ingatlanos tanácsadói körből szakmai hozzáértéseddel és emberi hozzáállásoddal. Konkrét részletek tekintetében megemlíteném, hogy maximális odafigyeléssel tudtad befogadni a vásárlási célomat, lehetőségeimet, elkép-zeléseimet, és ennek elérésének támogatásában minden tőled telhetőt megtettél. Nagy segítséget jelentett, hogy csak ennek megfelelő ingatlanokat mutattál, mindannyiunk időbeosztását tiszteletben tartva. Viselkedésed, emberi hozzáállásod, kedvességed kellemessé tette számomra a projekt megvalósítását. Ráadásul a további teendőim tekintetében sem hagytál magamra. :)
Biztos vagyok benne, hogy hasonló üzleti célok megvalósításakor is szívesen fogok Veled a jövőben együtt dolgozni, és szívesen foglak ajánlani ismerőseimnek is, ahogy ezt már meg is tettem, és máris nagyon pozitív visszajelzést kaptam!
Sok sikert kívánok Neked szakmai téren és magánéletedben egyaránt!”
P. Éva
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, III. kerület
Kedves Tamás!
Elnézésed kérem,hogy eddig nem válaszoltam, de nagyon ritkán nézem a levelezéseimet. Nagyon jól estek kedves szavaid, amit a családomról írtál.
Szeretném ismételten megköszönni azt a sok fáradozást,amit, a lakás eladásával kapcsolatban tettél.Örülök,hogy elvállaltad az ügyintézést,nagy terhet
vettél le a vállamról.Végig bíztam Benned,tudtam,hogy sikerülni fog. Sikerült a közösen kialakított árat elérni,s az adás-vétel zökkenőmentesen lezajlott.
További ingatlanos és színházi munkádhoz jó egészséget és sikereket kívánok az egész családom nevében.
3 hét
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Vevői referencia
Kedves Dániel!
Akkor pár sorban a értékelés.
Elégedettek voltunk a munkáddal. Pontosan érkeztél, a megígérteket mindíg pontosan teljesítetted.
És ami nagyon fontos, hogy nem voltál erőszakos. A munkádat pontosan és profin végezted.
Üdv:
P.V.
Eladó referencia:
Röviden, a szolgáltatással teljesen elégedett vagyok, szimpatikus volt, hogy nem a megbízási szerződéssel kezdtünk. Több irodával ellentétben, aktívan kereste Dániel az érdeklődőket, nem csak a hirdetést rakta fel a hirdető oldalakra. Nagy segítség volt még az energetikai tanúsítvány elkészíttetése is. A munkatársak pedig kedvesek és közvetlenek.
Köszönöm,
Üdvözlettel,
Bócz Katalin
55 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, III. kerület
"Szia Reni,
Igazából rosszat vagy negatív dolgot nem tudunk mondani, elégedettek voltunk mindennel. Korrekt volt az ügylet lefolyása, végig biztonságban éreztük magunkat, tudtuk, hogy nem lehet baj. Ez a vevői oldalról is fontos, szerintem a mi esetünkben ő is hasonlóképpen érezhetett. A dolgok mindig időben, pontosan, a megbeszéltek alapján zajlottak. Nagyon hálásak vagyunk a segítségedért, köszönjük még egyszer!
Üdv, Viktor és Eszti"
41 nap
Tanácsadó:
Mérges Zoltán
Téglalakás, Budapest, XV. kerület
Kedves Zoltán!
Véleményünk az irodáról
Megelégedésünkre viszonylag hamar sikerült vevőt találni a
lakásunkra.(Gvadányi utca) A munkájával meg voltunk elégedve,
komoly energiákat mozgósított, hogy hamar - 2 héten belül! - nyélbe
tudjuk ütni az üzletet. További sikeres munkát kívánunk Zoltánnak és az
irodának is!
Szadai Attila
25 NAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Üllő
Kedves Izabella!
Nagy örömmel teszek eleget kérésének. Tapasztalatom a következő. Ön nagy tapasztalattal, profizmussal végzi a munkáját. Emberséges, a vevőnek mindenben segít. Bármi kérdéssel lehet önhöz fordulni. Nem tudom tovább fokozni elégedettségem. Nagyon hálás vagyok önnek, nagyon köszönök önöknek minden segítséget. Jó egészséget kívánok, hogy a következőkben is tudjon segíteni másoknak is.
Üdv Éva
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó:
Kedves Dániel!
Megbeszéléseink alapján elégedett voltam az együttműködéssel, korrekt volt a kapcsolat, időben történt meg minden tájékoztatás. A pontosságot szeretném kiemelni. Minden alkalommal, a megbeszélt időpontokban és helyen találkoztunk, lakás bemutatás, vagy az irodai megbeszélések során. Egyetlen hiányosságot tudok említeni, hogy arra a kérdésre nem kaptunk választ, mennyi az adott területen, az eladásra kínált ingatlanunk min-max becsléséhez, az eddig értékesített ingatlanok nm ára.
Üdvözlettel,
N. Zoltán
Vevő:
Szia Dani!
Nagyon elégedett vagyok a munkátokkal. :) Segítőkészek és transzparensek vagytok, segítetek eligazodni az ingatlanvásárlás bonyolult útvesztőjében. Emellett különösen tetszett a honlap, az ingatlanok paramétereinek megjelenítése és a 3D-s túra is.
Különösen örültem neki, minden kérdésemre hamar választ kaptam.
Így tovább! :)
Ákos
4 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Kis László és Pál Zoltán!
Nagyon örülünk hogy ingatlaneladásunkkal Önöket bíztuk meg.
A dolog sikerességét felülemeli az a tény hogy a meghírdetett időpont után kevesebb mint 4 napon belül vevőre talált otthonunk.
Külön kiemelésre ad okot a pontos érdeklődői látogatás megszervezése, ahol a precízen beosztott félórás időben minden lényeges dolog ismertetése és pontosításra került.
Az is nagyon korrekt eljárás hogy mindketten megosztották egymás között a feladatot, így László az ingatlan bemutatását követően az esetleges vételi ajánlat tételi, illetve az ezzel járó jogi és anyagi ügyintézés ismertetését Zoltán intézte.
Összegezve a "leggyorsabb" és alkalmazkodóbb jelző megérdemelt.
Köszönettel a segítségért, Kőrösi László
60 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Zoltán!
Mennyivel egyszerűbb lenne egy Értékelő kérdőívet kitölteni, amelyben minősítési szempontok szerint lehetne "osztályozni" az ingatlan ügyletünk során közreműködő ügynök tevékenységét! Az így kapott minősítések, válaszok alapján könnyebben látható lenne, hogyan "vizsgázott" ügynökük.
Zoltánról csak elismerő, dicsérő szavakat tudok mondani: udvarias, jó megjelenésű, kellően felkészült, nagyon jó képeket készített az eladó ingatlanról, érdeklődést felkeltően, ugyanakkor tárgyszerűen ismertette az ingatlant a hirdetési felületen is, és élőben is az érdeklődőknek. A lakás bemutatásokat a vevővel egyeztetett, legalkalmasabb időpontokra szervezte meg. Praktikus volt, hogy kb..hetente egy napon kellett csak kiutaznom az eladó lakásba, mert egymás után több érdeklődőnek mutatta be akkor a lakást. ( Békásmegyeren lakom, a hirdetett, ill.. az eladott lakás Kispesten van. Oda-vissza ez három órai BKV-s utazást jelentett alkalmanként számomra. ) Egy kicsit "rezgett a léc", hogy a nagy forgalmú, zajos Nagykőrösi útra néző lakótelepi lakásra elfogatható áron sikerül-e vevőt meggyőznie Zoltánnak.
Végül is eladó és vevő kölcsönös megelégedésére, Zoltán közreműködésének köszönhetően megszületett az adás-vétel!
További sikeres ingatlan ügyleteket kívánok Zoltánnak!
Üdvözlettel:
Mészárosné Weidinger Zsuzsanna
-----------------------
Vevői Vélemény:
Kedves Zoltán!
Először is szíves elnézésed kérem, hogy csak most reagálok leveledre. Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni véleményemet, melyet a Veled való együttműködés alakított ki bennem:
Türelmes - még ha nem is találok oda arra a helyre, hol találkoznunk kell, vagy ha kések a megbeszélt találkozóról; igyekszik mindkét oldal érdekeit úgy képviselni, hogy mindkét fél elégedett legyen - részemről ez teljes mértékben meg volt; segítőkész; szavahihető; munkáját maximális szakértelemmel végzi; szívesen fordul bizalommal hozzá az ember; az első lépéstől az utolsóig segítséget nyújt; öröm volt együttműködni.
Még egyszer nagyon köszönöm, a segítséget! Biztos vagyok benne, hogy a választott ingatlan így még kevesebb lesz számunkra!
Üdv.: Szilvia
7 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XV. kerület
Kedves Renáta!
Köszönöm, hogy segítségemre voltak az ügylet lebonyolításában.
Munkájukra maximális odafigyelés, az ügyfelek iránti tisztelet és szakmai
tudás jellemző. Megtapasztaltam, hogy mennyire fontos Önöknek az
ügyfeleik elégedettsége. Közvetlen és kedves személyiségük jelentős
mértekben megkönnyítette az ügyek intézését. Ismerőseimnek és
barátaimnak nyugodt szívvel ajánlhatom ezt az ingatlanközvetítő irodát.
Üdvözlettel: Tóth András
18 NAP
Tanácsadó:
Nagy Károly
Panellakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Károly!
Ismét csak azt tudom leírni, hogy nagyon ügyes és profi munkát kaptunk tőled, mint legutóbb is.
Maximálisat hoztad ki az eladásból jó emberismerettel.
Nagyon szépen köszönjük!
Üdv: Ibolya és Gyula
3 hónap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Családi ház, Kehidakustány
Kedves Gábor!
Nagyon örülök, hogy hallgattam az ismetőseimre és ingatlanközvetítőt kerestem a Budapesttől 200 km-re lévő vidéki házunk eladására. Már évek óta próbálkoztunk értékesíteni sikertelenül. A megközelítés nehézsége csak nehezítette a helyzetünket. Ez a kedves, régi ismerős ajánlott téged Gábor, mivel te jó ismerője vagy ennek a vidéknek. Igen, ez valóban így van, tanúsíthatom.
Megbeszéltük a fő paramétereket, s ezután csak néhányszor beszéltünk telefonon. Nem kellett az érdeklődőkkel a nap legkülönbözőbb időszakában telefonálgatni, odautazgatnom megmutatni a házat.
Neked 3 hónap alatt sikerült a megfelelő vevőt megtalálnod. A szerződéskötés is szervezetten, gyorsan került lebonyolításra. A te rutinod nélkül egyedül nekünk ez nem sikerült volna.
Szerencsére TOP-on voltál!
Köszönjük Gábor!
Üdvözlettel:
Jancsó Mihály
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Családi ház, Göd
Kedves Kristóf,
Mi is örülünk, hogy sikerült leszerződnünk és személyetekben megtalálni azt a partnert, akivel biztosítva látjuk, hogy a házvásárlásra befektetett megtakarításaink biztos és hozzáértő kezekben van.
Kb 1-1,5 éve keresünk házat, lakást, és találkoztunk sok ingatlanossal és építtetővel. Talán meséltük neked a sztorikat, de voltak cifra esetek és még cifrább figurák. Sokszor hiányzott a szakmaiság és a megfelelő háttér ahhoz, hogy valaki ingatlan építéssel foglalkozzon. Az ingatlanosokból pedig a nemtörődömség, a minden mindegy, majd jön másik vevő hozzáállás érződött..
Benned / bennetek pont azt láttuk, hogy teljesen magatokénak érzitek a projektet, és Máté nyitottsága, segítő készsége, kompromisszumkészsége nagyon jó együttműködési alap. Ugyan ezt az együttműködési készséget és segítőkészséget láttuk nálad is. Úgy láttuk, hogy számodra, ill. számotokra nem csupán az ingatlan értékesítése a cél, hanem egy olyan ingatlant építeni, ami a mi igényeinknek megfelelő, ugyanakkor akár magatoknak is ilyen minőségben és körültekintéssel építenétek, mint nekünk. Azt láttuk, hogy folyamatosan figyeltek ránk, a problémáinkra, meghalljátok az esetleges aggályainkat és arra törekszetek, hogy erre megoldást találjatok. Sokszor úgy éreztük, hogy ez szinte automatikusan jön.
Egyúttal szeretnénk megköszönni a gyakorlati tanácsokat (pl. a villanykapcsoló magassága, a padlófűtéssel kapcsolatos körültekintés miután jeleztem, hogy ott az több figyelmet igényelhet, mint a járólap esetében, vagy a terasz megnövelése hogy történjen stb).
Izgatottan és kíváncsian várjuk a későbbi folyamatokat és fázisokat és a további közös munkát!
Köszönettel,
Zoli és Évi
22 NAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Családi ház, Budapest, XXI. kerület
Kedves Top3 ( Perényi Gergő)!
A teljesítmény és a gyorsaság 200%
Az első alkalomtól kezdve szimpatikus és udvarias és mindig elérhető.
A munkáját kifogástalanul és magas szinten elvégző ingatlanost imertünk meg a személyedben.
Rossz tapasztalatok után kissé kétkedve fogadtalak, azonban kellemes csalódás volt ez a pár hét, ugyanis rekord gyorsasággal és a minimum ár felett értékesítetted a házunkat. Erőteljesen gondolkozom, hogy ne csak pozitív dolgokat írjak, de nem tudok mást írni.
Nyugodt szívvel ajánlom az irodátokat és téged bárkinek!
R. Éva
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
"Kedves Tamás!
Nagyon szépen köszönjük a közreműködését a lakás értékesítésében. Maximálisan meg voltunk elégedve munkájával. Örömünkre szolgált, hogy Önöket választottuk. Szívesen ajánlom ezután az irodájukat másoknak is!!"
Tisztelettel: B. B. Marianna
14 nap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Dániel!
Szeretném megköszönni az ingatlaneladással kapcsolatos munkáját.
A kapcsolattartás minden esetben gyors volt, mindig tudtam, hogy ha esetleg tárgyalás közben hívtam, akkor vissza fog hívni a lehető legrövidebb időn belül. Soha nem tapasztaltam olyat, hogy elérhetetlen lett volna, akár e-mailen, akár telefonon.
Az egész együttműködésünk alatt rugalmas volt, minden kérdésemre türelmesen és kielégítően válaszolt.
Kifejezetten tetszett, hogy csak komoly érdeklődőknek közvetítette ki az ingatlant és nem rabolta sem a saját, sem a mi időnket felesleges körökkel - ami több ingatlanirodára jellemző sajnos.
Mindennel elégedett voltam, bátran ajánlom mindenkinek mind a személyét, mind a munkáját.
Még egyszer köszönök szépen mindent!
Üdvözlettel
Kovács Olga
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Családi ház, Győr
Kedves Tamás!
Még soha nem kértük ingatlanos segítségét ház vételéhez vagy eladásához.
Azonban jelenlegi élethelyzetünkben nem tudtuk volna fölvállalni azt, hogy Győrbe szaladgáljunk ez ügyben.
A Nagyapám házáról volt szó, mely kifejezetten jó környéken van, ám állapota igencsak sok kívánnivalót hagy maga után.
Tipikusan az a ház, amibe vagy beleszeret valaki, vagy leszólja.
Miután sokáig állt üresen, tartottunk az amortizációtól és laikusként is tudtuk, most "pörög" az ingatlanpiac, most kell eladni.
A családon belül is voltak nézeteltérések.
Ritkán jártunk a házhoz. Egy alkalommal kiürítettük a postaládát. 3 ingatlanos dobta bele elérhetőségét.
A egyik helyesírási hibáktól hemzsegett. fel sem hívtam.
A másik hanyagul volt szétvágva. Itt fenntartásokkal telefonáltam. Igazam lett.
Majd felhívtam azt a számot, amin a Te elérhetőséged volt. Lehet, hogy "hülyén" hangzik, de igenis fontos, hogy mi az első benyomása az embernek.
Jól megválasztott betűtípus és betűszín. Érthető, nem tolakodó szöveg. Már itt úgy éreztem, jó választás lesz.
Telefonáltam, de nem vetted fel. A cetlin az állt, ha nem veszed fel, visszahívsz. Így is lett. Másnap kerestél és megbeszéltünk egy időpontot.
Nagyon szimpatikus volt, hogy rugalmas voltál. Mi csak hétvégén délután értünk rá. Ez neked nem jelentett problémát.
Mindig pontos voltál. Nem gondolom, hogy hitegettél volna minket. Amit mondtál, az úgy volt. Hajlandó voltál kompromisszumra a sikeres kapcsolat érdekében. Mediátori szerepet vállaltál a családon belüli ellentétek csillapításában. Kiváló kommunikációval oldottad meg a feladatot. Nem "zaklattál" feleslegesen, mégis mindig tudtuk, mi történik éppen.
És ami a legfontosabb, Az elképzelt áron sikerült eladni a házat még pont a megfelelő időben, az ingatlanpiac belassulása előtt.
Hálásak vagyunk Neked! Van megbízható ingatlanos! Ajánlani fogunk másoknak! Tudjuk kihez forduljunk, ha legközelebb vennénk, vagy eladnánk!
Heni
6 HÉT
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Vevői vélemény:
Szia Bálint,
Köszi a mailt.
Pozitív csalódás volt veled és a Top3 céggel üzletet kötni.
Így, hogy az első lakásomat kerestem, kifejezetten érzékenyen érintett a keresés, a telefonálgatás, és az elutasítások.
Bálinttal az elejétől kezdve megvolt egy laza, de kifejezetten profi és korrekt kapcsolat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, ha egy lelkes és megbízható ingatlanost keres.
Reméljük a folytatás is ilyen rózsás lesz, mint amilyen eddig volt :)
Szép estét!
___________
Eladói vélemény:
Kedves Bálint!
Az, hogy pénteken szerződést írtunk alá, egyértelműen azt mutatja, hogy sikeresen működtünk együtt.
Nagyon nem könnyítettem meg a dolgod, de minden pillanatban úgy érzem, hogy biztonsággal bízhatom Benned, segítesz,támogatsz mindenben.
Igen, a munka nagy része még hátra van, de már látjuk az út végét.
Köszönöm a munkád és sok sikert kívánok a továbbiakra.
Szép estét:
T. Beáta
3 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Tisztelt Uram!
Szeretném kifejezni köszönetünket a csepeli lakás eladásáért, azért a munkáért mely során igen rövid idő alatt teljesült az eladás, megelégedettségünkre szolgált. Magatartása, tapintatossága, figyelmessége,szakszerű kommunikációja nagymértékben elősegítette mind az eladók mind a vevők érdekeinek maximális érvényre juttatását.
Az ingatlan hirdetése melyet profi módon megjelenített mind a szöveg és a fotók csak növelték az ügymenet gyors előre jutását, mielőbbi lezárását.
Ingatlanos munkájához további ilyen jellegű sikereket kívánunk.
Üdvözlettel - Marton Alina és Marton Ottó
5 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Tisztelt TOP3 Ingatlan!
Nagy öröm az ember életében egy lakás megvásárlása. Sok buktató, nehézség adódik,
amíg a lakáskulcs a vásárló kezébe kerül. Képviselőjük Komár Judit, példás kedvességgel,
segítő szándékkal kereste számunkra a megfelelő ingatlant. Az adásvétel lebonyolítását is
nagy odafigyeléssel szervezte meg.
Hálásan köszönjük a munkáját.
Kívánom, hogy minden lakásvásárlójuk ilyen elégedett legyen, mint mi.
További sikeres üzletkötést kívánok Önöknek!
Tisztelettel: F. Zoltán
Martfű, 2018.06.11.
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Varga Zoltán
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Zoltán!
Köszönöm a lakásom eladásában való teljes körű segítségnyújtást és a részletekbemenő ügyvezetést, a vevők fogadásától az ügyvéddel való együttműködésen át a végleges átadásig!
Valahol így képzeltem el, de messze felülmúlóan tett tanubizonyíságot arról, hogy az ingaltan eladás ne egy plussz teher legyen a számomra és abban egy mindenre kiterjedő figyelemmel volt mellettem partner.
További sok sikeres eladást kívánok!
Biztosan ajánlom majd ismerőseimenk és ki tudja ... talán egyszer újra dolgozhatunk majd együtt!
Üdvözlöttel: M. Csaba
Szia Zoltán,
köszönöm szépen az energetikai tanúsítványt, illetve az adásvétel szervezésében nyújtott segítségedet is. Segítségednek köszönhetően rendkívül gyorsan eljutottunk a megtekintéstől az adásvételig. Szolgáltatásodat, illetve az ingatlan irodát a jövőben bátran ajánlani fogom az ismerőseimnek is.
Üdv:
F. Olivér
1 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves László!
Az eddigi ingatlanközvetítők akikkel kapcsolatba kerültem a legjobban Önnel voltam megelégedve.
Köszönöm Önnek is Hajnalkának is és nem utolsó sorban Dávidnak is a rugalmas és gyors ügyintézést.
Számomra megkönnyítették , hogy egy helyben mindent el tudtam intézni és ez nekem nagyon szimpatikus volt.
Kívánok nagyon sok sikert a további munkájukhoz és nagyon köszönöm a segítséget!
Mónika :)
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Téglalakás, Budapest, XII. kerület
Tajthy Renátó úr a cége nevében, maga keresett meg e-mailben, és ajánlotta fel, hogy ha érdekel, segít az ingatlanunk eladásában. Egy feltétele volt, hogy csak velük dolgoztassak, és ígérete szerint, ezen exkluzivitásnak fejében kiemelten csak a Tóth Lőrinc utcai ingatlannal fog Ő maga személyesen foglalkozni. Csak a határidőben tévedett, mert nem sikerült olyan hamar vevőt találnia, mint gondolta, de a végén sikerült!
Hirdetési molinó került a kerítésre, szórólapok születtek, új felület került kialakításra az ingatlan.com-n, és egyben az összes többi ingatlanos hirdetést levetettük, és elkezdődött az érdemi munka.
Tajthy úr sikeresen előszűrte a jelentkezőket, hiszen a molinóra jelentkezők semmit nem tudtak az ingatlanról, és a többieket is úgy irányította, hogy már csak azokat hozta el a lakást bemutatni, akik tényleges érdeklődők voltak, és megfelelő anyagi hátteret tudtak felmutatni.
Persze volt így is olyan, aki becsúszott, és percek alatt távozott, vagy értéken aluli vételi ajánlatot tett.
Tajthy úr mindig előre tájékoztatott, hetente referált az éppen aktuális ügymenetről, szóban és írásban is, és ha a lakást kellett bemutatni, pontosan jött, sőt inkább korábban. Ténylegesen maga mutatta be a teljes ingatlant, én addig leültem, és mással foglalkoztam a lakásban, illetve a végén, a felmerülő kérdésekre együtt válaszoltunk.
A tényleges vevővel történt egyeztetésen mellettem állt, kiállt az ügyért, és a szerződés mentében, ha ténylegesen nem vett részt benne, de aláíráskor ott volt, és a részleteket megosztottam vele.
Mindenezek alapján meleg szívvel ajánlom a Tajthy Renátó urat és a céget mindenkinek, mint ahogy azt már meg is tettem, és fogom a jövőben is.
M. Péter
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
A Top3 Ingatlannal szeptemberben került a testvérem kapcsolatba. Sajnos a kapcsolattartás nehézkes volt ezért átvettem tőle, így kerültem novemberben kapcsolatba Darula Izabellával. Egy XXI. kerületi lakás eladásában kértük a segítségét, bár, amikor elhatároztuk, hogy eladjuk a lakást nem akartunk ingatlanközvetítőt, de aztán beláttuk, hogy mégis szükségünk lesz rá. Izabella egy nagyon barátságos, kedves, segítőkész,tapasztalt munkatárs, ha szükségesnek látja, akkor bútort helyez át, természetesen egyeztetés után . Sok érdeklődőnek megmutatta a lakást, naprakész tájékoztatást kaptam. Bármit tapasztalt, azonnal jelezte, ötleteket adott. Az ingatlan pár hónap alatt eladásra került. Amit tudott levett a "vállunkról".
Nagyon hálás vagyok a hozzáértő munkádhoz! Szívből ajánlak és a munkádhoz további sok sikert kívánok!
Köszönöm szépen!
V.Orsi
14 nap
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
"Kedves Ferenc!
Először is köszönjük azt a sok munkát, amit a mindkét fél számára kedvező megoldás megkeresésébe fektettél.
A gyorsaságot, profizmust, a hozzáállásodat, melynek köszönhetően sikerült a résztvevők érdekeit és igényeit maximális mértékben összehangolnod, valódi, profi közvetítőként működve a felek közt, valamint a szakmai hozzáértésed, tájékozottságod, rugalmasságod, a bizalmat, ami nélkül mindez nem lett volna lehetséges.
Köszönjük továbbá segítőkészséged, korrektséged, amit már a legelső megkeresésnél tapasztaltam Nálad (az általam felhívott ingatlanközvetítők esetében 10 megígért visszahívásból jó ha 2 teljesült; természetesen Te köztük voltál :-) )
Bízva esetleges további együttműködésünk lehetőségében, üdvözlettel:
Peleskey András "
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Tamás!
Köszönjük a gratulációt,megtörtént a kulcsátadás a múlt héten és most tudatosult bennünk,hogy lezárult egy korszakunk a Thaly Kálmán utcai lakás eladásával.
Ehhez a Tamás segítségére is nagy szükség volt.
Köszönjük a kitartó hozzáállását az okosan felépített stratégiát ami elvezetett az eredményhez.
További sikeres üzletkötés kívánva ,mégegyszer köszönjük a közreműködését.
Üdvözlettel ,
Zsuzsanna és Attila
5 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
"Kedves Renáta,
Hirdetés útján kerültem kapcsolatba Tóth Renáta ingatlan-tanácsadóval, a TOP3 Ingatlan munkatársával.
Korábbi ingatlanügynökségekkel kapcsolatos rossz tapasztalataim okán kétkedve írtam alá szerződésünket. Lendületessége, szakmai tapasztalata, ötletei, tanácsai, s nem utolsó sorban kedves személyisége hamar eloszlatták kétségeimet. Odaadó munkájával teljes mértékben levette vállamról a lakás hirdetése, bemutatása, különböző hivatali ügyintézések terhét.
Ezúton is köszönöm munkáját, és mindenkinek csak ajánlani tudom Őt, illetve a TOP3 Ingatlan csapatát.
Üdvözlettel, S. Margit"
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Krisztina!
Nagyon meg voltunk elégedve a munkájával a szervezéssel a gyors és célratörő ügyintézéssel, a
tárgyaláson mutatott segítőkészséggel.
Köszönettel és üdvözlettel.
N. Rezsőné
45 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves László és Zoltán !
Nagy örömmel olvastuk a levelüket, mellyel a sikeres adás-vétel után kerestek meg bennünket vélemény nyilvánítás céljából.
Részünkről nem tudunk semmilyen rossz tapasztalatról beszámolni, sőt úgy véljük, hogy az adott körülményekhez képest Önök mindent megtettek annak érdekében és segítettek nekünk, hogy az ingatlan a lehető legrövidebb időn belül és a legjobb feltételekkel értékesítésre kerüljön.
Kívánjuk,hogy továbbra is minél több és sikeres üzletet tudjanak lebonyolítani.
Üdvözlettel:
Erika
Kedves László!
Nagyon örülök, hogy a szerencse vagy a fentiek, mindegy minek nevezzük Önnel hozott össze. El kell mondanom, hogy volt szerencsém jó pár ingatlanközvetítővel együtt dolgozni, hiszen életem során párszor költöztem. Azt kell hogy mondjam, hogy az eddig általam megismert közvetítők Önhöz képest "ugatják" a szakmájukat. A Ön személyében egy kedves, jókedvű, intelligens,szavahihető, a szakmájához nagyon is értő embert ismertem meg. Amit megígért mindig betartotta illetve amire nem tudott biztos információt adni, elnézést kért és rögtön visszajelzett, amint tudott. Nekem nagyon sokat segített, amellett, hogy betartotta azt a jelszavát, hogy Önnek ugyan olyan fontos a vevő, mint az eladó, egyikünk érdekeit sem helyezte előrébb, a teljes mindkét fél számára a legelőnyösebb üzlet megkötésében segített.
Én csak pozitív dolgokat tudnék még leírni Önről, egyet tudok, hogy soha nem felejtem el a segítségét!
Külön megjegyzésként: nagyon köszönöm, hogy olyan jókat tudtunk nevetni a beszélgetéseink során!
Nem tudom, hogy mennyi az értékelésére adható maximális pontszám, én erre még egy csillagot is tennék.
Szívélyes üdvözlettel:
Novákné Marika
3 hónap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XIX. kerület
Szia Kriszti!
Mi köszönjük a munkádat :)
Rossz élményekről vagy negatív tapasztalatokról nem tudok beszámolni veled kapcsolatban, mert
csak pozitív dolgokat tapasztaltam.
Legfontosabbak amiket szívesen megemlítenék az a kitartásod (hogy ennyi idő eltelte után sem
adtad fel), a korrektséged (nem vezetted félre sem a vevőjelölteket sem minket. Sajnos másik
ingatlanirodánál volt olyan tapasztalatom, hogy nem valós dolgokat mondtak az érdeklődőknek
amitől nekem is kettéállt a fülem), pontos, precíz munka (ajánlattétel, foglalózásai és vételi
procedúra) rugalmasság és megbízhatóság (amíg a lakásban laktam, rugalmasan tudtunk
egyeztetni az időpontokkal kapcsolatban, kiköltözés után pedig nyugodt szívvel bíztam rád a
kulcsokat).
Én biztosan szívesen ajánllak ismerősöknek, majd, ha szeretnék eladni az ingatlanukat :)
Köszi
Dóri
89 nap
Téglalakás, Budapest, II. kerület
Szia!
Tetszett, ahogy dolgozol; elég sok lakást néztünk - általában ingatlanközvetítőkön keresztül - és ti TOP3-asok voltatok a legprofibbak.
Jó volt, hogy rögtön kézhez kaptuk a lakás anyagait - alaprajz, fotók, adatok, stb.; mindig visszahívtál, és megbízhatóan el tudtunk érni; gördülékenyen ment mindig minden; rugalmas voltál, és úgy éreztük, hogy jó kezekben van a dolog.
További munkát!
Zsuzska, Dani
3 hét
Tanácsadó:
Nagy Károly
Panellakás, Budapest, XIX. kerület
Tisztelt TOP3 Ingatlan!
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Nagy Károly ügyintézőnek, aki kitartó munkájával létrehozott egy sikeres lakásvásárlást. Kívánunk minél több ilyen munkatársat a cégnek.
Köszönjük!
11 nap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Tisztelt Kelemen Úr!
Alulírott Lévai József és felesége Györe Erzsébet köszönetet kíván mondani Önnek a 1137 Budapest, Szt. István krt. 10. 5/3. sz. alatti lakás eladása ügyében tett gyors, tiszteletteljes, udvarias, hozzáértő munkájáért.
Jó lenne a mai világban, ha ilyen személyek, mint Ön, többen lennének!
Tisztelettel: Lévai József és Györe Erzsébet
7 hónap
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Téglalakás, Budapest, XX. kerület
Nagyon köszönöm az iroda közreműködését.
Minden szempontból meg vagyunk elégedve a közvetítő munkájával.
Az időpont és az elérhetőség soha nem volt probléma.
Maximálisan teljes tájékoztatást kaptunk az első perctől az ultolsóig.
Mindenre kiterjedő figyelmét köszönjük.
Közvetítőnk: Balázs Nikolett
Köszönettel,
Ájpli család
35 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, I. kerület
Kedves Máté,
teljes mértékben elégedett vagyok a munkájával. Ha lakáseladás, akkor TOP3!
Üdvözlettel,
M. Bence
1 hónap
Tanácsadó:
Sályik Bálint
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Sályik Bálint Úr!
Tájékoztatom, hogy Bonomolóékkal közösen elmentünk az összes közműszolgáltatóhoz és a mérőórák tulajdonosi átírását elintéztük. A hivatali procedúrák lezárását egy közös ebéddel meg is ünnepeltük. Bonomolóék megköszönték aktív közreműködésemet az adásvételben.
Ezen levél útján én is szeretném, kedves Bálint megköszönni Önnek, azt a gondos, figyelmes, és irányomban türelmes ügyintézést és gondoskodást, amit az ügy érdekében tett. Közreműködése során komoly ingatlan közvetítési gyakorlatot, tudást, készséget tanúsított. A hivatali kötelezettségein túl is sok segítséget nyújtott részünkre.
Nagyon szépen köszönöm, köszönjük.
Üdvözlettel
Huszár Károly
Ui.: A köszönetre Bonomolóék ugyan fel nem hatalmaztak, de velük történt beszélgetéseink során nagy elismeréssel nyilatkoztak Bálint készségéről,, tudásáról, inteligenciájáról.
20 NAP
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
“Hatékony, gyors, célra törő, pontos, korrekt együttműködés volt. Soha rosszabbat nem kívánnék, bár a közvetítők átlagosan nem érik el az Ön szintjét, mert pl. leggyakrabban pontatlanul vagy hiányosan kapok adatokat.
Kedvező képet tudok - nem művészi értelemben - festeni a munkájáról. Az is pozitívum, hogy a vevőnek is segítséget ajánlott a személyii hitele felvételéhez az ügy megoldása érdekében”
5 hónap
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Ezer köszönet Darula Izabellának a segítségért, amit a lakásunk eladásában nyújtott. Semmit nem kellett csinálnunk, csak aláírni. Kellemes személyisége és profizmusa dícséretes.
Engelhardt Gina
1 hét
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Első alkalommal kötöttem üzletet a TOP3 Ingatlannal.
Hirdetés alapján vettem fel a kapcsolatot Mérges Zoltánnal, aki rendkívül felkászült volt, mindig felvette a telefont vagy visszahívott.
Amikor elmondtam a paramétereket, hogy mit keresek, azonnal olyan lakást ajánlott, ami megtetszett és meg is vásároltam.
Perényi Gergő mutatta meg a lakást, aki mindkét alkalommal pontosan ott volt, kérdéseimre pontosan válaszolt, amit megígért, hogy elküldi Viberen azt azonnal el is küldte.
Összeségében maximálisan elégedett voltam mindennel."
S. Tamás
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Bucsa
Kedves Máté!
Ahogy említettük, több új építésű lakást is megnéztünk az elmúlt 1 hónapban, több értékesítővel egyeztettünk, de Te magasan vitted a prímet, talán ezért is vásároltunk általad. Minden lényeges dologról tájékoztattál minket, akkor is, ha ez nem feltétlenül a Te malmodra hajtotta a vizet. Köszönjük a munkád!
Üdvözlettel,
Sz. Márta és Sz. János
30
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Lucza Mária!
Édesapummal nagyon elégedettek voltunk. Mivel csepeliek, szerencsére ismerik a helyet, fel tudták nyitni a szemem, helyismeret, környék. Már amikor bemutatták a lakást, kijöttek elénk a buszmegállóhoz, együtt odasétáltunk, odataláljunk, közben idegenvezetést is kaptunk. Kedvesek, mosolygósak, okos ingatlan értékesítők Mária és Judit. Nem eröltettek ránk semmit, csak elmondták a véleményük a lakással, környékkel kapcsolatban, más ingatlanközvetítő, percenként zaklat. Ügyintézések alatt sem ment a hívogatás, eröltetés.
Más ingatlanközvetítői iroda kis "lyuk" a Top3-hoz képest.
Tetszett, hogy a törvényekkel tisztában voltak,naprakészek,egy barát segítségét is felkeresték, hogy tájékozottabb legyek. Ingatlan adásvételi szerződésnél is ott voltak, s közben az ügyvédnőnek is tudtak segíteni eladó-vevő igényeiben, problémákban, jogszabályok alátámasztása mellett.
Nem tudom, lehetséges e lakás átadáskor is, ha velem lennének, hogy biztosan minden rendben menjen, a kezdetektől a végéig. (Úgy olvastam ott szoktak lenni.)
A jó ingatlanos mindent el tud és el is intéz az ügyfélnek: ügyvédi háttér, biztosítás, energetika, ez mind meg volt.
Tetszett, hogy apumnak, adásvételi szerződés írás előtt, minden el lett mondva, mit hozzon, mennyi pénzt.
Ne maradjunk "hoppon".
Remélem a további ügyintézésünk a banki tanácsadó hölggyel és az ügyvédnővel - tulajjal sikeresen végbe fog menni. Elég bonyolult a mi esetünk, de ezért izgalmas. Pont ezért esett jól, hogy a kezdetektől fogva, megnyugtattak, biztattak minket, hogy nem akadály a lakáskassza, a teher a lakáson.
Köszönünk mindent, továbbiakban ajánlani fogjuk ismerősöknek.
Köszönöm
H. Hajnalka
1 hónap
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, XII. kerület
Kedves János,
bocsánat a késedelmes válaszért, de én csak ma ültem gép elé.
Úgy gondolom, véleményemet már közös munkánk legelején elmondtam Önnek:
nagyon örülök, hogy végre olyan emberrel találkoztam, aki úgy szeret és tud dolgozni mint én, amikor még vállalkozó voltam.
Szimpátiám már az első alkalommal kialakult: percre pontos megjelenés, igényes öltözet, szakszerű, mindenre kiterjedő helyszínfelmérés.
A szóbeli megbízás után már hihetetlen agilitás, minden eseményről, érdeklődőről azonnali tájékoztatás, e-mailre, sms-re perceken belüli reagálás.
Megmondom őszintén nem hittem volna, hogy szinte 3 héten belül sikerül mindannyiunk megelégedésére eladni a lakást. Nem kis projekt volt szabadsággal megspékelve, három örökös és a vevők között koordinálni! Ja, és ami még fontos: kreativitás, rugalmasság, problémamegoldás, amit még tapasztaltam.
Együttműködésünk során kiderült az is, hogy még mindketten hiszünk az adott szó fontosságában, hisz végül is hivatalos szerződést csak az adásvétel napján kötöttünk.
Úgy gondolom, a másik két tulajdonos társ is elégedett az ügylettel, azóta nem beszéltem velük. Sajnos nincs e-mailjük, így levelét nem tudom továbbítani nekik.
A szerződéssel kapcsolatos észrevételünket férjem jelezte Önnek, esetleg az érintett néhány pontot érdemes lenne átfogalmazni.
Ha ismerőseim közül bárki hasonló helyzetben lesz ígérem, Önhöz irányítom.
Ha a kulcsot sikerül leadni Hábelné részére, kérem jelezze felém!
További szép napot, kellemes nyarat kívánok Önnek és Párjának is.
Köszönjük a munkáját !
Üdvözlettel:
Dániel Márta és dr. Böröcz István
1 hónap
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Téglalakás, Budapest, XX. kerület
Kedves Nikolett,
Az érzelmek embere vagyok, mindig érzelmi alapon döntök.
Tudod, így kerestelek fel téged is.
A munkáddal maximálisan elégedett voltam, minden nagyon profin és rendkívül flottul zajlott. Abszolút semmi hiba nem volt, minden a megbeszéltek szerint zajlott és rekord idő alatt eladtad a lakást, amit természetesen nagyon szépen köszönök.
Köszönöm a barátságos hozzáállást, a figyelmességet és kedvességet, ami a te lényedből fakad, ezt nem lehet tanulni.
Kívánom, hogy a jövőben is sikeres legyél a munkádban és a magánéletedben egyaránt.
Remélem azért még találkozunk, főként mert a nehezebbik része még hátravan számomra, megtalálni az otthonomat...a véglegest, reményeim szerint.
Ahogy beszéltük, én bízom benned, hogy nem hagysz cserben most sem és számíthatok tapasztalatodra és barátságodra.
A vezetőség valószínű tudja milyen kincs vagy számukra, ha nem ...üzenem nekik, hogy vigyázzanak rád nagyon, mert ritkaság vagy és ezt teljesen őszintén mondom. Rengeteg embert ismerek, munkámból adódóan és tudom, hogy igazam van.
Örülök, hogy találkoztunk és megismerhettelek.
Szép hétvégét!
Kulcsár Enikő
90 NAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Építési telek, Budaörs
Kedves Gergő!
Egy nagyon profi, magas színvonalú szolgáltatást kaptunk Öntől, mely során maximálisan figyelembe vette és képviselte érdekeinket. Sőt, azon túlmenően segített olyan ügyintézésekben is, melyekhez nekünk nem lett volna erőnk, kapacitásunk, kapcsolatunk, hozzáértésünk. Az empátiáját is nagyon köszönjük, amivel az egészségi helyzetünkhöz viszonyult. Nagyon elégedettek voltunk.
Köszönettel és üdvözlettel,
G. Katalin és K. Attila
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Renáta!
Köszönöm szépen az egész eladásban végzett munkátokat!
Nagy segítség volt, hogy nem nekem kellett a szabadidőmben mutogatni a lakást!
Az egész adásvétel lebonyolítása is profin zajlott!
Csak ajánlani tudlak Titeket!!!!
Profi, kedves csapat vagytok!
Minden jót M. Károly
3 hónap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
"Szia Reni,
Nagyon tapasztalt és segítőkész embereknek tartalak Titeket, akik olyannyira képviselték érdekeimet, mintha az a sajátjuk lenne. Egyszer nem kételkedtem/kételkedtünk abban, hogy jól döntöttünk-e, hogy ingatlan tanácsadón keresztül értékesítjük az otthonunkat. Nehéz helyzetben is ott voltatok és mellettünk áltatok, bizalmam teljes és bárkinek jó szívvel ajánlak Titeket. Igazából nem tudok negatívumot mondani, annak ellenére sem, hogy az adásvételi tárgyalás nem úgy zajlott, ahogy azt bármelyikőnk tervezte volna.
Esetleg annyi tanács, hogy a jövőben nem szabad elfogadni azt, hogy mindent kézbetartanak az ügyfelek és ügyvédeik, hanem amint lehetőség nyílik rá, professzionális szemmel is át kell nézni a szerződést és nem az utolsó pillanatra hagyni.
Remélem, amennyiben úgy adódik, dolgozunk még együtt a jövőben. Addig is minden jót kívánok Neked és az egész csapatnak :)
Mindent nagyon köszönök!
Judit"
2 HÉT
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budajenő
Kedves Máté!
Bár nem dolgoztunk sokáig együtt, mert olyan gyorsan eladtad a lakásom :), mégis azt gondolom nem csak üzletileg, emberileg is sok segítséget kaptam Tőled ezen rövid idő alatt. Ha lakáseladásra vagy vételre kerül sor a jövőben, biztosan Téged kereslek meg! :)
Üdv,
F. Fruzsi
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
"Kedves Tamás!
Elégedett vagyok az ingatlan közvetítői munkájával.
Számomra fontos értékeket tapasztaltam az Ön, és az Iroda részéről, mint például a megbízhatóság, szorgalom, folyamatos kapcsolattartás, ígéretek betartása.
Nem bántam meg, hogy Önöket választottam, mert a minőség számít!
Remélem, hogy a jövőben is számíthatok majd a segítségükre, és eredményes együttműködésünkre!
Üdvözlettel,
S. Mónika"
18 nap
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
"Szia Feri!
Szeretném megköszönni, hogy segítettetek nekem a lakáskeresésben!
Sikerült pontosan olyat találni, ami tökéletesen megfelel az elképzeléseimnek. Az ingatlan bemutatása hibátlan volt.
Nagyon jó, hogy mindig mindenről időben tájékoztattatok és nem csak az adásvételi szerződés lebonyolításáig, hanem utána is!
Látszik, hogy összetartó csapat vagytok, segítitek egymás munkáját, szerintem ez nagy dolog a mai világban. :)
Rendkívül hálás vagyok, mert nem volt könnyű feladat az eladóval megegyezésre jutni és a jó árat kialkudni!
Ha a közeljövőben ingatlan eladásra vagy vételre kerül sor, biztosan Téged foglak hívni!
Köszönök szépen Mindent és sok sok sikert kívánok Nektek! :)
Laczkó Dalma"
3 hét
Tanácsadó:
Korpás Csaba
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves TOP3Ingatlan!
"Mivel igen sokat dolgozom,így a lakásom eladásakor fontos volt ,hogy segítséget kapjak olyan személytől aki jártas ebben a szakmában.Korpás Csabát már ismertem ,így tudtam milyen minőségű szakmai munkára számíthatok tőle.Teljes mértékben alkalmazkodott szűkös időbeosztásomhoz.
Szakmai tanácsokkal látott el és olyan jól megszerkesztett képeket készített és rakott fel a lakásról,ami sok érdeklődött vonzott.Precíz ,aprólékos munkájának és szakmai ismeretének köszönhetően a lakásomat 3 hét alatt értékesítette.
De ezeket az érdemeket nálam az tetézte,hogy nem hagyott magamra szerződéskötés után sem.Egészen az átadásig gondosan segített.Mindent köszönök." Veress Szilvia
Vevői vélemény:
Kedves Csaba,
Persze, :-) Kérlek, ne teljes névvel tedd közzé, egyebekben használhatod kedved szerint!
A TOP3 ingatlan és ezen belül Korpás Csaba ingatlanközvetítő munkájával maximálisan meg voltam elégedve. Kezdve a pontosságával, folytatva az őszinte és közvetlen kommunikációjával, mindezt megnyerő és kultúrált modorban, végül a szerződés során tanúsított segítőkész megoldást kereső hozzáállásával segített abban, hogy eladó és vevő is nyugodtan és elégedetten gondoljon a tranzakcióra. Ajánlom mindenkinek, aki korrekt szakembert és megbíztató ingatlanost keres!
T. György
Üdv,
Gyuri
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Bálint!
Az alábbiakban olvasható az együttműködésünkről szóló néhány gondolatom:
A TOP3 Ingatlannal, lakásom eladásakor kerültem kapcsolatba. Az előző ingatlanügynök hozzáállásával elégedetlen voltam, s amikor a hirdetésem alapján felkeresett Sályik Bálint, az első alkalommal megtaláltuk a közös hangot. Így a 14. napon felbontottam a szerződésemet a korábbi céggel és egy exkluzív, kizárólagos szerződést kötöttem a TOP3-al.
Sályik Bálint szakmai felkészültsége, személyisége, empatikussága, érzékenysége a kéréseim, az elképzeléseim irányában - teljesen meggyőztek, hogy helyesen döntöttem. Rendszeresen tájékoztatott az értékesítés állásáról, a kattintások, érdeklődések nagyságáról, és közben profin mutatta meg az érdeklődőknek a lakást.
Végig azt éreztem, hogy az én érdekeimet képviseli és fontos számára, hogy a legmegfelelőbb vevőt találjuk meg. Nem azt, akinek van pénze megvenni a lakást, hanem azt a vevőt, akinek én is szívesen adnám el azt.
Örülök, hogy Bálinttal összehozott a sors, mert teljes nyugalommal utazhattam el közben többször is munkám miatt, ugyanakkor a dolgok biztonságban mentek tovább.
Köszönöm, hogy mindig odafigyeléssel és maximális tisztelettel kezelte a dolgaimat, amelynek eredménye egy sikeres lakáseladás lett. Végig mellettem állt és nagyon konstruktívan segített az adásvétel lebonyolításában is.
Az új ingatlanom kiválasztásánál és a hitel ügyintézésénél is kikértem szakmai tanácsait és segítségét.
Mindig készséggel állt rendelkezésemre ebben is.
Csak pozitívan tudok az együttműködésünkről nyilatkozni.
Üdvözlettel:
T.
1 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Kitti,
Fantasztikus vagy! Örülök, hogy veled hozott össze az élet a lakás eladásban.
2014. szeptember óta gondolkodtam, hogy mi legyen a lakással. A végső elhatározásom 2015.
03.25.-én fogant meg, hogy eladom a lakást, amikor megtaláltam a postaládában a hirdetésed, és
felhívtalak. (Már máskor is találtam ilyen hirdetéseket, de nem foglalkoztam vele.) 2015.03.27.-én
már meg is nézted a lakást és átadtam a kulcsokat további intézkedés végett. Erre már 03.30.-án
felhívsz,hogy van egy vevő akit érdekel a lakás, és meg is nézi. Másnap hívsz 03.31.-én, hogy kell
a lakás az úrnak és meg is egyeztettek a megbeszélt árban, és 04.07.-én már le is lehet
bonyolítani az eladást ügyvéd jelenlétében. Még mindig nem volt vége, amikor jelzed, hogy még
többért tudtad eladni a lakást.
Ez számomra mesébe illő! Mivel amit szerettem volna kapni a lakásért, megkaptam, és még egy
kicsivel többet is. A környezetem is álmélkodik, hogy milyen hamar sikerült eladni a lakást.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a munkádat, és már ajánlottalak is másoknak!
A közvetlen személyiséged, kedvességed, a belső sugárzásod, ami segített abban, hogy
megbízzak benned és a szakmai hozzáértésed, mind hozzájárul a sikeredhez. Továbbra is kívánom, hogy ilyen becsületesen, szeretetteljesen végezzed a munkádat és sok-sok sikert érjél el az életben.
Sok sok Tisztelettel:
Csutka Klára
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXII. kerület
Eladó vélemény:
Kedves Marcsi!
Szeretném megköszönni eddigi munkád. Sikerült megváltoztatnod az ingatlanosokról kialakult negatív véleményünket. Többet kaptunk tőled mint vártam. Nemcsak szakmailag, emberileg is számíthattunk rád. Különösen nagyra értékelem a folyamatos kapcsolattartást. Nagyon köszönöm, hogy bármikor kereshettelek a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban. Szakmai felkészültségednek köszönhetően gördülékenyen halad a folyamat. Szívesen ajánlak téged a későbbiekben.
Üdv
Gabi
---------------------
Vevő vélemény:
Kedves Mária!
Nagyon köszönöm a leveledet. A kezdetektől a végéig nagyon elégedettek voltunk a munkáddal és örülünk hogy te hoztad össze nekünk az adásvételt.
Kiemelném, hogy mindig elérhető voltál és az időpontok tekintetében rugalmas is. Figyelembe vetted a kéréseinket és mindig felkészült voltál. Nagyon köszönjük amiért az ajánlattétel előtt kétszer is elfáradtál velünk a lakást megnézni és segítettél mindenben. Továbbá nagyon fontos, hogy az ajánlattételnél pontosan a megbeszéltek szerint történt minden és szintén nagy rugalmasságot tanúsítottál irányomba. Ez nagyon jól esett.
Mesivel nagyon hálásak vagyunk neked, amiért az első lakásunk megtalálásához hozzásegítettél minket.
Kezdtünk nagyon elfáradni a lakáskutatásban és feladni látszottunk már az egészet, mikor találkoztunk veled. Nagyon kedves voltál velünk és mindig minden a megbeszéltek szerint történt. Szívesen ajánlanánk lakáskereső ismerőseinknek téged, ha ez ellen nincs kifogásod.
Köszönettel,
Lajos és Mesi
1 nap
Tanácsadó:
Szablics Gábor
Téglalakás, Budapest, V. kerület
“Kedves Gábor!
A lakásom értékesítését a Top HÁROM Ingatlankövetítőre bíztam. Együttműködésünk során
nagyon pozitív tapasztalataim voltak. A cég által delegált közvetítő alapos volt a helyzet
megértésében: miért akarom eladni a lakást, kinek, mikor, mit kell tudni a lakásról, stb. A
fényképek, amiket készített csodálatosan bemutatták a lakás erősségeit és figyeltek arra is, hogy
az esetleges gyengébb pontokra ne helyezzenek nagy hangsúlyt. A közvetítő profin és rendkívül
gyorsan dolgozott: 24 órán belül már a kezemben volt egy igen kedvező ajánlat, amin a
későbbiekben a közvetítő segítségével még javítani is tudtunk! A tárgyalások során nagyon
elégedett voltam azzal, hogy a közvetítő az én érdekeimet képviselte a másik fél irányában. Az
adásvétel lebonyolításában is teljes mértékig tudtam támaszkodni a közvetítőre és a TOP HÁROM
infrastruktúrájára. Az adásvétel flottul meg volt szervezve, gyorsan ment és nem volt félreértésre
okot adó pont köztem és a vevő között. Mindezek miatt mindenki számára csak ajánlani tudom a
TOP HÁROM Ingatlanközvetítőt.
M. Flóra”
5 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Reni!
Eddig minden a legnagyobb rendben volt, ügyesen eladtad a lakásunkat. Gyorsan, precízen,
türelmesen, odafigyeléssel dolgozol. Hajnalkával csak telefonon beszéltem, de ő is nagyon kedves
és korrekt.
Más: a helyzet a múlt héten nagyban változott, ugyanis a családom révén ősszel egy elég nagy
összeghez jutok. Tehát a 10 milliós kategória már nem érdekes. Az ügy további két lakást érint a
családban. Ezekkel kapcsolatban majd szeretném a segítségedet kérni. Ha hazajöttél és van egy
kis időd, hívj fel, kérlek, de egyáltalán nem sürgős.
Köszönöm!
Jó pihenést!
Piroska
39 NAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Panellakás, Budapest, XV. kerület
Kedves Gergő!
Pár gondolat együttműködésünkkel kapcsolatban.
Mivel kevés időm van nagyon jól esett hogy minden találkozónknál percre pontosan érkeztél,valamint több érdeklődőt szerveztél egy alkalomra. Minden kérdésemre korrekt választ kaptam, a szerződés kötésekor kitűzött várható eladási időpontot is sikerült tartani.
Összességében nagyon elégedett voltam.
Üdvözlettel.
P. Tamás.
5 hónap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Szia Dávid!
Maximálisan elégedett vagyok a hozzáállásoddal és a szolgáltatás színvonalával. Kényelmes volt, hogy a lakás bemutatására nem kellett minden alkalommal felutazni Budapestre. Emellett sajnálom, hogy alacsonyabb áron kelt el a lakás, mint szerettem volna. Összességében nekem nagy segítség volt, hogy veletek dolgozhattam.
Üdv Szabolcs
2 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves TOP3 Ingatlan!
Paczok Renátát a vevői oldalról ismertem meg. Már telefonban is nagyon szimpatikus volt. A személyes találkozó után pedig elmondhatom, hogy nagyon pontos, precíz és abszolút segítőkész. Mint az eladói, mint a vevői oldalról. Bármilyen kérdéssel fordultam hozzá mindig elérhető volt és válaszolt az összes levelemre és próbálta a lehetőségekhez képest a legjobb megoldást ajánlani.
Köszönjük neki a mi új kis kuckónkat ahol nagyon boldogok leszünk.
Bátran ajánlom Őt mindenkinek!
6 HÉT
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Eladó referencia:
Szia Izabella!
Referencia: Az ingatlanos nagyon agilis és kitartó munkát végzett, köszönöm a segítséget.
G.Zsófi
Vevő referencia:
3 hét
Tanácsadó:
Kürti János
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Szia Jani!
Szeretnék köszönetet mondani ingatlanunk értékesítésében, mely akadálytalanul, problémamentesen zajlott.
A Rólad alkotott véleményem igen pozitív! Egy kedves, segítőkész, korrekt, maximalista embernek ismertelek meg, akinek a foglalkozása nem csupán munka, hanem egyben lételeme is.
Sajnos, a mai világban ez nem sok emberről mondható el, de Rajtad valóban érződik a lelkesedés, az, hogy a megbízónak mindenben a maximálisat nyújtsd, értesítsd mindenről, ami éppen történt egy adott napon.
Egyszóval, ha bármikor ismét szükségem lenne egy ingatlanértékesítőre, biztos, hogy újra Hozzád fordulnék és nyugodt szívvel ajánlanálak másnak is!
Még egyszer köszönök mindent!
Üdvözlettel:
B.Szilvia
3 hét
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Zoltán!
Bevallom, fenntartásaim voltak az ingatlan-tanácsadókkal szemben. Talán emlékszik rá, hogy szórólapja alapján magánember jelentkezését vártam és egy kicsit becsapva éreztem magam. Ezt felejtette velem kifogástalan megjelenése, stílusa és a sikeres lakás-eladáshoz szükséges profi nélkülözhetetlenségének bemutatása.
Ügyesen csinálta.
Az első telefon után pár órával már személyes kapcsolat, következő nap már szerződéskötés. Elvileg nem szeretem ezt a kicsit "nyomulós" stílust, de jól csinálta.
Ha egy napot kihagy, nem fogadtam volna el az iroda minden feltételét.
Értékeltem a folyamatos, korrekt tájékoztatást.
Szerződéskötés után három héttel adásvételi szerződés.
Ügyesen csinálta. Gratulálok és köszönöm.
Üdvözlettel, GLászló
12 NAP
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Dani!
Kérésednek megfelelően küldenék pár sort a munkáddal kapcsolatban.
Fiam Tamás Kanadából keresett meg téged, a Facebookon, azt mondta nagyon tetszett neki, hogy este 23:00.-kor is válaszoltál neki. Mivel Tamás nincsen itthon így én és Lajos voltunk a meghatalmazottak a lakás eladásával kapcsolatban, örültem amikor elmondtad, hogy a konzulátuson, mit kell intéznie a gyereknek.
Amikor először találkoztunk nagyon tetszett, hogy telefonban említetted, hogy a vírus helyzet miatt maszkban, kesztyűben és lábzsákban fogsz érkezni. Első találkozásunk alkalmával átbeszéltük a stratégiát / mert te így hívtad / hogy, hogyan tudjuk a legmegfelelőbben felépíteni az érétkesítést. Mivel üres volt a lakás így csak az első megtekintőt láttuk, de külön kiemelném, hogy ahogyan megbeszéltük biztonságosan érkezett a lakást megnézni.
/Kesztyű, maszk, lábzsák/. Ekkor adtunk neked kulcsot, mert úgy láttuk feleslegesen járkálunk ide.
Majd a 12. napon csörögött a telefonom, és említetted, hogy ajánlat fog érkezni a lakásra, és ahogy ,megbeszéltük ezt személyesen kell átbeszélnünk. Az irodátok nagyon szép, és külön tetszett a légtisztító berendezés :)
Említettem neked, hogy ingatlanoztam egy másik irodánál de a szolgáltatás és ahogy vigyáztál ránk az egy másik szint mint amit én ismertem.
A kijárási tilalom alatt eladni egy lakást 12 nap alatt pedig igazi szakértelem.
Köszönünk mindent neked és a TOP3 nak.
Maradok tisztelettel:
Gy. Katalin és Lajos
20 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Judit!
Elnézést kérek e késői válaszért de csak most tudták a upc szakemberei az internet szolgáltatást biztosítani.
A kapcsolat felvétel nagyon gyorsan megtörtént s pontosan precízen jelentél meg mindig.
Nagyon türelmesen meghallgattál bennünket s válaszoltál kérdéseinkre. Válaszaid mindig megnyugtatóak voltak s helytállóak.
Sikerült is vevőt találni a lakásra, miközben az általunk kiválasztott lakásnál az eladó nem kis bonyodalmat okozott nekünk.
De köszönet Neked ezt is sikerült megoldani, úgy hogy a határidők be lettek tartva.
Összességében mi nagyon megvoltunk elégedve a tevékenységeddel hiszen Neked köszönhetően sikerült lebonyolítani a lakás cserét.
Kívánunk Neked sok ilyen sikeres közreműködést.
Üdv. Gabi Laci
1 hónap
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, I. kerület
Kedves János!
Tisztelt TOP3 Ingatlan!
Ezúton szeretném megköszönni az együttműködésedet/együttműködésüket, a Mészáros utca
14. szám alatti ingatlan birtokbaadása a tegnapi napon megtörtént.
Külön köszönet illeti János munkáját, aki nagyon megkönnyítette a dolgunkat, eladóként
valójában csak az ingatlanba történő bejutásról kellett gondoskodnunk (bár volt ennek
elkerülésére is javaslata, ehhez mi ragaszkodtunk). A megbeszélt időpontokra pontosan és
mindig kifogástalan öltözékben/külsővel érkezett, az ingatlannal kapcsolatban felkészült
volt. Részletesen bemutatta az ingatlant, a kérdésekre válaszolt, nem csak “hagyta”, hogy az
érdeklődők n
ézelődjenek. Biztos vagyok benne, hogy ez nagymértékben hozzájárult a
sikeres adás-vételhez.
A megtekintéseket rugalmasan intézte, a mi és a vevőjelöltek időbeosztásához
alkalmazkodva, esetenként több érdeklődőt is fennakadás nélkül menedzselt.
A többi “ingatlanoshoz” képest, akikkel kapcsolatban voltunk, János hozta a legtöbb
érdeklődőt, látszott, hogy (engedtessék meg nekem itt ez a szó) “pörgette” az ingatlant.
A végső ár kialkudásában (nem adtuk könnyen) profi módon működött közre, a három
hónap tapasztalatából, amíg az ingatlant hirdettük, úgy gondolom, hogy a “legtöbbet hozta
ki” számunkra.
Az Irodájuk részéről eladóként üdvözlendő az “Eseti szerződéskötés” intézménye, melyet
én egy nagyon kedvező és rugalmas megoldásnak tartok. Több cég ragaszkodik az előzetes
szerződéskötéshez, esetenként ez csakis kizárólagos lehet, ami nagymértékben
leszűkíti az eladó mozgásterét, és számunkra konkrétan vállalhatatlan
feltételeket tartalmazott.
Végül, de nem utolsó sorban, hogy valami építő jellegű is álljon e sorok között,
megemlítem, hogy maga az ajánlattétel, és amíg a szerződéskötéshez eljutunk, ez egy kicsit
körülményesen/misztifikáltan van kezelve, bár tudom, hogy ez általában mindenhol
hasonlóan zajlik és lehet, hogy ez az érzés, csak abból fakad, hogy az eladónak erre nincs
rálátása. Ráadásul tudom, hogy a korrektség ritka madár manapság, és az Irodájuk is védi
(védenie kell) a saját érdekeit. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a vételi
szándéknyilatkozat aláírása után a vevő, az ügyvéd és az eladó már “összeengedhető”,
annak érdekében, hogy a szerződéskötés részleteit tisztázzák. Megjegyzem nem okozott
fennakadást a jelen gyakorlat, csupán én éreztem egy kicsit nehézkesebbnek ezt a fajta
ügyintézést, mint a közvetlen kommunikációt.
Összességében elégedetten, pozitív érzésekkel tekintek/tünk vissza az
együttműködésünkre, és amennyiben újra ingatlan eladásra-vételre adjuk a
fejünket keresni fogjuk az Irodájukat, illetve bátran merem Önöket
ajánlani bárkinek.
Üdvözlettel: Tamási Júlia
3 NAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Egy meghírdetett csepeli lakásra emailon keresztül érdeklődtem. Zsolt rövid időn belűl vissza is hívott, korrekt tájékoztatást kaptam, majd érdeklődött az elképzelésemről. Pár nap múlva egy precízen összeállított 4 ingatlanra vonatkozó megtekintést szervezett meg. Mind a környékről, a ház, illetve a lakásról kimerítő tájékoztatót tartott. Türelemmel fogadta, hogy egyik lakás sem tetszett, jobban megismerve, még célzottabban keresett. Következő alkalommal is 4 ingatlant tekintettünk meg, amelyből az egyiket mai napon megvettem, és Zsoltnak köszönhetően néhány hét múlva be is költözhetem. Megkereséseimet türelmesen, és megértően fogadta, szinte azonnal orvosolta a félelmeimet, problémáimat. A szerződéskötésig végig mellettem volt, és képviselte az én érdekeimet. Jelenléte és szakértelme mindvégig biztonságot adott.
Köszönettel:
H.-Sz. Andrea Krisztina
57 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XX. kerület
Tisztelt TOP 3 Ingatlan vezetősége
Alulírott Korda Zoltán az elmúlt napokban volt lehetőségem tapasztalatot szerezni, gyűjteni Lucza Mária ingatlan tanácsadásából, rácsodálkozni jól képzettségére, e tanácsadói szakterület pozitív ellátásra, betöltésére. Budapest XX. kerületében, a Bíró Mihály utca egyik ingatlan hirdetésére figyeltem fel, amely a számunkra biztosított anyagi feltételeknek megfelelt a Jófogáson közzétett honlap hirdetése szerint.
Felhívtam a hirdetésben megjelölt Tanácsadót, Lucza Máriát, aki készségesen és bizalom ébresztően nyilatkozott az említett ingatlannal kapcsolatban. Különös rátermettséggel és ugyanakkor kedvességgel ébresztette fel érdeklődésem mellett a vágyakozást is megtekinteni az eladó ingatlant. Megfelelő komolysággal erősítve elhatározásomban, hogy ha komolyan érdekel az ingatlan, akkor nem szabad sokat hezitálni, mivel nagy az érdeklődés az ingatlan piacon.
Lehetőségemhez mérten, hogy ha magamra hagyatkozom az ingatlan megtekintését vonatkozóan, akkor ma ennek az említett ingatlannak nem lehetek a tulajdonosa. Lekéstem volna, más vette volna meg helyettem.
Lucza Máris szakmai képessége, szubjektivitása, és érdeklődést ébresztő képessége győzött, oly annyira érdeklődésem középpontjába sodorta az eladó lakást, hogy átrendezve heti programomat, és ez nem könnyű a mai világban és szolgálatom terén, félre téve mindent, megerősített elhatározásomban, hogy ha megnyeri tetszésemet és fiam tetszését, akinek ajándékozom az említett lakást, a legrövidebb időn belől megköthetjük az üzletet, hogy ha az a tulajdonosnak is kedvező lesz, mint ajánlat megfelel az általam képviselt ár.
24 órán belől találkoztunk, majd a tulajdonos jelenlétében is csak a lényegre fordítva a figyelmet, az eladás tárgyára, nem adott helyet az alkudozásnak, komolyan és bizalmasan közvetített köztünk , ápolva a diszkréciót és erősítve az első pillanattól felébredt bizalmat.
Majd tanácsadói képzettsége, magasszintű tudása megtalálta a legrövidebb időn belől, az optimális és operatív ügyvédi irodát, akinek képviselőjével nagyszerűen bontotta ki a hivatalos üzletkötés fonalát, vezetve mindent a legjobb partnerekkel.
Tanácsadása és az adásvétel lebonyolítása magas szintű közösség háttérmunkájára is utal, megteremtve a jó partnerség zászlaja alatt azt a csoportot, munkamorált, akire érdemes egy ilyen volumenű szolgáltatást reá bízni. Bizalommal a jövőben is bárkinek szeretettel ajánlom. Sokrétű, sokszínű, magasan képzett szakértelmét és nekem nyújtott segítségét köszönöm és kívánok a jövőben sok sikert, hasonló nagyszerű ügyintézést.
Tisztelettel és szeretettel:
Korda Zoltán
2o18. április 8. Csenger
9 nap
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, III. kerület
Kedves János,
elnézésedet kérem, valóban elmaradt a véleményem, pedig eszemben volt, de aztán feledésbe merült, sorry, most pótlom.
Ami a Te munkádat és a Kórház utcai eladást érinti:
Nagyon értékelem azt a hozzáállást és munkát, amit tanúsítottál, mely az eddigi saját és ismerőseim tapasztalatai alapján emberileg és szakmailag is kitűnik az ingatlanközvetítők közül. A saját munkám is megköveteli a pontosságot ezért nagyon tetszett a hozzáértő, gyors, határozott ügyintézésed. Véleményem szerint annál gyorsabban, - mint ahogy Te néhány nap alatt megtaláltad a megfelelő vevőt -, senki nem tudta volna lebonyolítani az eladást. Összességében bármely felmerült kérdésemet/kérésemet a lehető leghamarabb megválaszoltad/megoldottad, az adás-vétel során óriási rutin és rafináltság mutatkozott, és bár véleményem szerint iszonyú magas a TOP3 jutaléka cserébe a maximálisan elvárható ügyintézést nyújtja! Bármelyik ismerősömnek teljes bizalommal foglak ajánlani a jövőben!!
Köszönettel: Gabó
6 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó vélemény
Szia Dani!
Pár szóban válaszolok a kérdésedre.Először Rólad:Mi végig elégedettek voltunk veled,megbízható ,korrekt, kitartó voltál,és rugalmasan alkalmazkodtál ,ha a helyzet úgy kívánta. Az iroda működésében az ajánlattétel körüli ügyintézés szerintem nehézkes, egy vevő-eladó-ingatlanos megbeszélés gyorsabban eredményre vezetne.
A másik megjegyzésem a sikerdíjjal kapcsolatos,ha alacsonyabb lenne többen választanák ezen szolgáltatást. Üdv Sz. Róbert
Vevői vélemény
Nagyon pozitív volt a tapasztalatom a megtekintett két lakással kapcsolatban. A lakások bemutatása korrekt volt, amikor kértem tudtam a tulajdonossal és a közös képviselővel is találkozni. Külön tetszett, hogy az első lakás megtekintése után nem halmoztál el újabb ajánlatokkal. (Otthoncentrumnál volt egy kollegina aki miután megnéztünk egy ingatlant nála egy sor másikat is mutatott, de én jobb szeretek magam válogatni a kínálatból.)
Az áralku része is rendben volt a folyamatnak bár nincs ebben tapasztalatom, ez volt az első adásvételem. Érdekes volt, hogy minden ajánlatot írásban kellett tenni, ez semmiképpen sem hátrány bár macerás tud lenni minden egyes "újabb kör" megtételéhez személyesen megjelenni az irodában bár ez esetemben hála istennek elég egyszerű volt. (Persze az egyszerű halandó nem vesz minden héten ingatlant tehát rá lehet erre szánni az időt ha már itt tart az ember.)
Összeségében sokkal pozitívabb volt a tapasztalatom annál mint amire számítottam (azon "rémtörténetek" alapján amik az ingatlan vásárlással kapcsolatban ismerősök stb. által keringenek). Gondolom szerencsém volt, hogy nálad találtam meg a szimpatikus lakást.
Nem tudom véletlen-e vagy tudatosan nagyon megválogatjátok milyen ingatlan van a kínálatotokban de összesen egy olyan lakást találtam ami az Ozorai utcai ill. a Hídvég utcai ingatlannal egyezően tetszett (a Sashegy lábánál a Dayka Gábor és Brassói utca sarkánál).
Üdvözlettel:
Szilárd
40 NAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Kedves Sándor,
Elősször is elnézésed szeretnénk kérni a kései válaszunkért!
A szolgaltatásotokkal (illetve személy szerint Veled es kollégáddal is) maximálisan elégedettek voltunk.
A későbbiekben bármikor szükségünk lesz a szolgáltatásra, mindenképpen hozzátok fordulunk majd és nyugodt szívvel ajánlunk majd másnak is!
Üdvözlettel: K. István
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Tamás!
Nagyon köszönöm!
Örülök hogy sikerült gördülékenyen vinni az ügymenetet és sikeresen megtörtént az adás-vétel.
Értékeltem a korrektséget és rugalmasságot. Külön köszönet, hogy a szabadság alatt is elérhető voltál.
Ha lezárul az egész igyekszem a facebookra is írni, akkor már a hitelügyintézést is bele tudom fűzni :)
Szép hétvégét!
Üdv
I. Anita
3,5 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Drága Lucza Mária.
Le vetted a vállunkról a lakás eladással járó összes terhet. Mindig percek alatt mentek, a pontos információk. Teljesen átérezted, és képviselted, az a felelősséget, ami a vállamat nyomta a lakásunk értékesítésével.
Végtelen intelligenciáddal, empátiáddal, képviselted az érdekeinket a végsőkig. Ingatlan forgalmazói tudásod, hozzáértésed, már a bemutatkozásnál, megnyugtató volt. Céged a TOP3 Ingatlan, TOP ************* csillagos tagja vagy. Köszönjük a munkádat, a legjobbkor küldött hozzám az ég. Betegségem mellett tudtam, te megtalálod a vevőt. Szívemből ajánlom Lucza Máriát, mindazoknak akik venni vagy eladni akarják az ingatlanjukat. Határozott, biztos tudása, emberismerete minden helyzetben támasza lesz az új ügyfelek részére. Akár venni, vagy eladni akaró ügyfélnek. Maradtál a családom barátja,beírtunk a telefonkönyvünkbe. Hogy másoknak a céged, és a te tudásod ajánlani tudjuk.
Mária, Regina.
20 nap
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Tisztelt Kovács Úr!
Ezúton szeretném megköszönni cégük a TOP3 Ingatlan közreműködését és természetesen az Ön személyes eljárását. A tegnapi napon megkötöttük a Budapest, Klauzál u. alatti ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződést a megbeszéltek szerint.
Szimpatikus volt számomra annak tapasztalása, hogy az eladó bizalommal van Ön iránt és hallgat az Ön véleményére.
Számomra is fontos volt, hogy amit Ön ígért nekem (időpont, információ, pl. földhivatali iratok beszerzése és energetikai tanúsítvány) mindig a megbeszéltek szerint történt. Minden ígéret úgy lett betartva, ahogy az ki lett jelentve. Szimpatikus volt annak tapasztalása, hogy mind az eladó, mind a vevő érdeke egyenlő mértékben volt képviselve az üzlet létrejötte során.
További sikereket kívánok Önöknek. Úgy gondolom, hogyha hasonló ügyem lesz, akkor mindenképpen keresni fogom cégüket.
Tisztelettel,
Dr. V. Imre
5 HÓNAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Izabella!
Izabellának köszönhetően találtam meg álmaim lakását. A lakásvásárlás folyamata rendkívül gyorsan és gördülékenyen folyt - a lakás első megtekintésétől 2 héten belül meg is kötöttük az adásvételi-szerződést. Bármi kérdésem volt, mindig elérhető volt és roppant kedvesen, udvariasan és professzionálisan intézkedett mindenben. Külön köszönet, hogy nem kellett külön ügyvédet és hitel tanácsadót keresgélnem - mindkettőre kaptam ajánlást, így sok órányi herce-hurcát megspórolhattam.
Fiatal koromból és tapasztalatlanságomból adódóan eleinte tartottam az első lakás megvásárlásával járó nehézségektől, de Izabella kezei közt abszolút a legjobb helyen voltam.
Bátran ajánlom majd a Top3 Ingatlant és Izabellát ismerőseimnek.
Mindenkinek ilyen élményszerű és gördülékeny lakásvásárlást kívánok!
Köszönettel,
Veronika
Eladó referencia
Kedves Izabella!
Küldöm a referenciák, amit kértél.
“Köszönettel tartozom az ingatlanirodának. Nagyon segítőkészen és korrektül álltak a feladathoz, arra törekedtek, hogy egy mindenki számára elfogadható, reális eladási árat határozzunk meg. Bár várni kellett a megfelelő ajánlatra, kitartóan keresték számomra a megfelelő vevőt, végül meg is találtak. Az ügyintézés során is végig a segítségemre voltak. Nem bántam meg, hogy őket választottam!”
39 NAP
Tanácsadó:
Stubián Zoltán
Panellakás, Budapest, XI. kerület
"Tisztelt Top3!
Megszeretném köszönni a segítséget első lakásom megvásárlásában!
Stubián Zoltán volt a segítségemre, aki minden kérdésemre választ adott. Nagyon rugalmas volt, és a legjobb lakást találta meg a számomra!
Minden gyorsan és precízen ment ahogy mennie kellett. Mindenkinek ajánlom, aki gyorsan, biztonságosan szeretné megtalálni otthonát!"
Köszi,
Z
1 HÉT
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Eladói referencia:
Örömmel írom le tapasztalataimat Horváth Anita ingatlanközvetítői munkájáról.
Anita precizitása, felkészültsége, segítőkészsége és energikus, motivált hozzáállása számomra már az első találkozó alkalmával egyértelművé vált, és a teljes munkafolyamatra jellemző volt. Professzionálisan, az ügyfél igényeit teljes mértékben felmérve, tiszteletben tartva és határozottan képviselve végezte munkáját.
Végig úgy éreztem, Anita bőven rendelkezik háttértudással és összehasonlítási alappal minden lényeges területen. Az előzetes tanácsadás és a megállapodásunk után pár napon belül elkészült a hirdetés a lakásról. Először is, Tímea kolléganőjével segítettek a lakás fotózható, „szalonképes” állapotba hozásában: a rendrakásban és a kisebb tárgyak ízléses elrendezésében, majd pillanatok alatt csúcsminőségű képek készültek, a legmegfelelőbb szögekből. Ezek után Anita választékosan és minden érdemleges részletre kiterjedően írta meg a bemutatószöveget a lakásról. Az egy héten belül az internetre fölkerült hirdetés annyira rokonszenves benyomást keltett – természetesen a tényszerű realitások kereteit pontosan megtartva – hogy böngészés közben szüleim viccből megjegyezték: „Laci, nekünk ilyen jó lakásunk van? Hát ezt mégsem kellene eladni! :)”
Egy héttel a hirdetés aktiválása után Anita, szinte „zsinórban”, hat érdeklődővel tárgyalt s mutatta meg nekik a lakást, teljes munkanapokat áldozva az ügynek. Minden eseményről azonnal értesített, mindennek távollétemben is közelről részese lehettem. A velem való konzultációban őszinte és realista volt – nem hagyta (volna), hogy elszállt álmokat dédelgessek a lakás árával kapcsolatban, ugyanakkor a meglévő lehetőségekből a lehető legtöbbet hozta ki a vevőjelöltekkel való tárgyalások során.
A „győztes” vevőjelölttel való kommunikációban és az adásvételi procedúra adminisztrációjában is teljes körű segítséget kaptam. Végül úgy ültünk le mindannyian az ügyvédi irodában, hogy minden fél elégedett volt.
A TOP3 ingatlanközvetítő irodával való megállapodás és az adásvételi szerződés aláírása között pontosan egy hónap telt el. Nekem személyesen az ügyre fordítandó időm nem volt több pár óránál. A fentiek alapján Anitát és a TOP3 ingatlanközvetítő irodát jó érzéssel ajánlom bárkinek, aki ingatlant szeretne eladni.
Holics László
Vevői referencia:
Tisztelt Top3 Ingatlan,
Most vettünk először ingatlant közvetítő által. Elég bizalmatlanok voltunk, ezt szerintem Anita érezte is rajtunk (főleg rajtam).
Mivel a munkánk miatt egész nap elfoglaltak vagyunk, nekünk a legszimpatikusabb a rugalmasság volt, Anita este 11- kor is rendelkezésünkre állt, mindenben segített, hogy minél hamarabb és problémamentesen lebonyolítsuk az adás-vételt, ami 1-2 hét alatt sikerült is a megtekintéstől a szerződés aláírásáig.
A lakásnak nagyon örülünk és minden ismerősünknek csak ajánlani fogjuk Önöket.
Ezúton kívánunk további sikeres munkát,
Tisztelettel:
P. Kata és Cs. Gergely
3 hét
Tanácsadó:
Nagy Károly
Panellakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Károly!
Mi is köszönjük - így utólag is - a gyors és sikeres ügyintézést!
Rendkívül kellemes volt, hogy minden korrektül, a lehető legkevesebb kényelmetlenség nélkül, gyorsan, a megbeszéltek szerint történt úgy, hogy még az esetlegesen ránk háruló feladatokban is a segítségünkre voltál.
Összegezve: az együttmüködésünk a teljes megelégedettségünket vívta ki, negatívumot a legnagyobb rosszinulattal sem tudok említeni!
Üdvözlettel: Katalin, Miklós
Balatonakarattya, 2017. 03. 10.
3 HÉT
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Kedves Izabella!
Referencia
Köszönjük Darula Izabellának a segítséget, amit a budapesti Zoltán utcai lakásunk eladásához nyújtott. Rugalmasan megszervezte és lebonyolította a vevővel való találkozást és a szerződéskötés körülményeit. Pontosan, határidőre és az előzetesen leegyeztetettek szerint dolgozott. Külön köszönet illeti, amiért nem kellett Budapestre utaznunk a szerződést aláírni, hanem segítségével lehetővé vált azt a vidéki lakóhelyünkön lebonyolítanunk a vevővel.
Üdvözlettel: B. Zoltán
31 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Judit!
A mai napig is köszönöm,hogy a sors megadta hogy egymásra találtunk,ezúton szeretném megköszönni áldozatos munkádat ami a részünkről történt nehéz időkben maximális segítséggel járultál hozzá ingatlanunk értékesítésében.Fáradságos munkádat még ha ez a feladatod is, csak köszönni tudom! Úgy Neked mint Tisztelt kollégáidnak is erőt egészséget, sok sikeres munkát és továbbra is tartsátok meg-e gyors és magas szinvonalú intézkedést.
Köszönettel:Szép Ernőné Zámbó Márta
1 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Carmen!
Vevőkén nagyon elégedettek voltunk az Ön által végzett munkával, ez úton is köszönjük szépen a közreműködését, a korrekt hozzáállását.
Az ingatlan vásárlást megelőző tájékozódás és keresés laikusként nem egyszerű folyamat tapasztalataink szerint, ezért hálásak vagyunk a hozzáértő útmutatásáért, jó szívvel ajánljuk minden lakáskeresőnek.
Legfőképp azonban a lakásért tartozunk köszönettel, melyet az Ön segítségével sikerült megtalálnunk és melynek adás-vételi szerződését már aláírtuk. Kellemes volt az együttműködés és sikerült kompromisszumoktól mentesen, az igényeinknek és pénzügyi paramétereinknek teljes mértékben megfelelő ingatlant vásárolni.
Számunkra nagyon jelentős mérföldkő volt az ingatlan vásárlás, hálásak vagyunk Önnek, amiért pozitív élményként emlékezhetünk rá vissza a gondos, gyors és hatékony ügyintézés miatt.
Üdvözlettel, Gy. Zsolt
10 NAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Velem Paczok Renáta és Gergő Perényi foglalkozott!
Nekem ingatlan eladásban segítettek. Rugalmas volt a megtekintés, nem csináltak átjáróházat a lakásból, tekintettel voltak, hogy még "élünk a lakásban". 1 hónapon belül találtak vevőt. Nagyon kedvesek, segítőkészek, csak ajánlani tudom őket.
17 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Eladói vélemény:
Kedves Carmen!
Íme a véleményem:
Carmen abszolút figyelmes, segítőkész és precíz. Türelmes, sosem tolakodó, de kellőképpen határozott.
Mindenre gondol, mindent észben tart, mindig elérhető, mindenről tájékoztat, mindig gyorsan reagál, mindent elintéz. Egyszóval: végtelenül megbízható. És mindig kedves!
A Carmen által kimondottan elegánsan kezdeményezett kapcsolatfelvételtől az adásvételi szerződés aláírásáig 17 nap telt el. Pörgős és izgalmas 17 nap volt, de alapvetően biztonságban éreztem magam. A TOP3 szolgáltatása magas színvonalú, szóval bár nem olcsó, ár-érték arányban szerintem nem rossz. Ráadásul a tetőteraszuk panorámáját is érdemes kipróbálni!
Köszönöm a gyors és nagyon precíz munkáját, a mindenre kiterjedő figyelmét. További szakmai sikereket és jó egészséget kívánok!
Üdvözlettel:
N. Anna
____________
Vevői vélemény:
Kedves Carmen,
Köszönöm szépen a közreműködést a lakás vásárlással kapcsolatban, abszolút elégedett vagyok a munkáddal és nagy mértékben hozzájárultál a vásárlási folyamat gyors, gördülékeny és legfőképpen sikeres lebonyolításához! Egészen a hirdetésről való érdeklődéstől kezdve az adásvétel megkötéséig. Hamar és rugalmasan tudtunk időpontot egyeztetni, lakással kapcsolatban a mutatásnál jól felkészült voltál, telefonon/sms-ben/emailben mindig elérhető vagy, ha nem akkor jelzed mikor tudunk beszélni így nagyban megkönnyítve a kommunikációt.
Vevőként teljes mértékben figyelembe vetted az igényeimet, kéréseimet, úgy gondolom nyíltan és őszintén tájékoztattál mindenről. Gyors kedves és alapos munkavégzés, csak így tovább!!! :)
Üdv,
B. Dávid
19 nap
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
"Kedves Ferenc!
Az első lakásvásárlásunk még 2014-ben volt. Mivel vidékiek vagyunk nagyon nehéznek gondoltuk a folyamatot. Szerencsémre az ingatlan pont hozzád tartozott. Nagyon kedvesen és rugalmasan tudtad kezelni a távolság miatti problémákat. Mindenben segítettél, adó, illeték, átíratás, az eladóval való kapcsolattartás. Így hogy ezt az ingatlan választottam nagy százalékban te is közrejátszottál.
Sajnos ebben az évben el kellett adnom az ingatlant de rögtön téged hívtalak. Nem csalódtam, a karácsonyi időszak ellenére is nagyon gyorsan sikerült jó üzletet kötni.
Köszönöm még egyszer a segítséget! Itt is sok más idetartozó jogi procedúrában is tájékoztattál, és kisegítettél. Az ingatlan irodával is maximálisan elégedett vagyok.
Köszönöm!
Tisztelettel! Pántyáné Fazekas Veronika"
5 HÓNAP
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Családi ház, Pócsmegyer
Kedves Agi es Roland!
Nagyjábol fél éve ismertelek meg titeket egy gyerekkori barátom révén, és Én is azonnal éreztem a teljes összhangot köztünk, fontos volt számomra a szimpátia és az hogy egy megbízható céget bízzak meg az ingatlanom értékesítésére. Figyelembe vettétek az én igényeimet és közösen úgy hogy mindenkinek jó legyen eladtátok az ingatlanomat. Profin leszerveztetek mindent a haz eladástól a szerződés aláírásáig.
Ha lehetne pontozni a szolgáltatásotokat, akkor egy 10-ből 10-et adnék nektek!!
Mindenkinek csak ajánlani tudom a munkátokat! Köszönöm Neketek a közreműködést.
Tovabbi szép napot a hétvégére!
7 NAP
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, III. kerület
Kedves János,
elnézésedet kérem, valóban elmaradt a véleményem, pedig eszemben volt, de aztán feledésbe merült, sorry, most pótlom.
Ami a Te munkádat és a Kórház utcai eladást érinti:
Nagyon értékelem azt a hozzáállást és munkát, amit tanúsítottál, mely az eddigi saját és ismerőseim tapasztalatai alapján emberileg és szakmailag is kitűnik az ingatlanközvetítők közül. A saját munkám is megköveteli a pontosságot ezért nagyon tetszett a hozzáértő, gyors, határozott ügyintézésed. Véleményem szerint annál gyorsabban, - mint ahogy Te néhány nap alatt megtaláltad a megfelelő vevőt -, senki nem tudta volna lebonyolítani az eladást. Összességében bármely felmerült kérdésemet/kérésemet a lehető leghamarabb megválaszoltad/megoldottad, az adás-vétel során óriási rutin és rafináltság mutatkozott, és bár véleményem szerint iszonyú magas a TOP3 jutaléka cserébe a maximálisan elvárható ügyintézést nyújtja! Bármelyik ismerősömnek teljes bizalommal foglak ajánlani a jövőben!!
2 hét
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Szia Izabella!
Köszönöm a legutóbbi üzletet
maximálisan elégedett vagyok a munkáddal , főleg mert:
-amit adtál információt az korrekt volt és pontos
-vevői érdekeimet védted
-gyors zárás jellemezte a tranzakciót
-olyan terméket hoztál amiből többet is vennék, tehát
maradok az ügyfélkörödben és remélem nekem ajánlod a hasonló vételeket először
köszönettel
Ádám
1 HÉT
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Tamás!
Elnézésed kérem, a késői visszajelzésem miatt, de a költözés túl sok energiát emészt fel!
A munkáddal és hozzáállásoddal maximálisan meg voltam elégedve, időt és energiát nem spórolva professzionális színvonalon végezted munkádat, amit csak a kedvességed tudott még magasabb szintre emelni!
Bár együttműködésünk roppant rövid ideig tartott, és ebben leginkább a jó szerencse segített minket, ettől függetlenül is látszott a munkáddal kapcsolatos igényességed! Külön kiemelném a gyorsaságod, szabadidőt nem kímélve, még hétvégén is dolgoztál az üzlet sikerességén, ami meg is hozta gyümölcsét! Pontosságod és szakmaiságod az első találkozó alkalmával is bizonyítottad, percre pontosan lehetett számítani az adott szavadra, ezt külön díjazom, számomra sokat jelent.
Az iroda munkájával is tökéletesen elégedett voltam, a helyettesítő kollégád is magas kvalitásokról tett tanubizonyságot! A lakásomról készített alaprajzot külön ki szeretném emelni, nincs a piacon manapság olyan hirdetés, ahol ilyen jól átlátható és első blikkre érthető rajzot csatolnának a hirdetéseikhez!
Köszönöm baráti hangvételű viszonyunkat, nagyban megkönnyítette az együttműködést!
További sikereket kívánok Neked a pályán, minden általad választott irányban!
Olyan ember vagy, akinek sikerül megvalósítania az álmait, szívből kívánom, hogy teljesüljenek!!! :)
Üdvözlettel:
Anna
4 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XV. kerület
Kedves Zoltán!
Egy nagyon agilis, vidám segítőkész embernek ismertelek meg és már az első beszélgetésünk alkalmával tudtam, hogy bízhatok benned. És ezt a bizalmat ki is érdemelted hiszen mindent megtettél a cél érdekében.
Eladni akartad a lakást és ez nagyon hamar sikerült is neked, egy hét sem kellet hozzá, de te kellettél.
Nagyon köszönöm a munkád, mert a te segítségeddel a mi álmunk is valóra válhatott.
G. Éva
-------------------
Vevői vélemény:
Kedves Zoltán!
Köszönöm a türelmedet! Nem vagyok ilyenekben túl jó, de megpróbálom.
Örülök neki, hogy te segítettél megtalálni az első lakásunkat. Száz százalékosan segítőkész voltál és megbíztál bennünk elsőre. Ez sokat jelentett számunkra, hiszen így tudtuk, hogy úgy tudunk ajánlatot tenni a lakásra, hogy nem kell veszélyben éreznünk magunkat. Mindig jókedélyű voltál így a találkozások is jó hangulatban zajlottak. Ezeket mind nagyon köszönjük!
Ne haragudj tényleg nem vagyok jó az ilyenekben. Csak annyit tudok hangsúlyozni, hogy köszönjük a segítségedet! :)
Üdv,
Marci
55 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Renáta!
Válaszolva kérésére, csak a legjobbakat tudom elmondani a közvetítői tevékenységéről. Nagyon
korrekt módon és szimpatikusan intézte az eladás tényét. Precízen és ami lényeges gyorsan,
megfelelő áron sikerült értékesíteni az ingatlant. A TOP3 Ingatlannak sok Önhőz
hasonló adottságú munkatársa van, akkor egy sikeres vállalkozásnak mondhatják magukat.
Megköszönve sikeres együtt működésünket, ismeretségi körömben ajánlani fogom Önt ha módom
adódik rá.
Üdvözlettel Plagány Gábor
60 NAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Sándor,
Nagyon szépen köszönjük a segítséget. Teljes mértékben elégedettek voltunk az Ön és az iroda munkájával is. Minden kérdésünkkel bizalommal fordulhatunk Önhöz és minden segítséget megkaptunk.
A továbbiakban is ajánlani fogjuk az ismerőseinknek az ingatlanirodát !
Köszönettel: B. család
17 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
“Kedves Renáta!
A tegnapi nappal lezárult a Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlan eladása, így ígéretemhez híven csak
megerősíteni tudom a korábbi levelemben írtakat.
Nevezetesen mind Ön, mind az iroda érintett munkatársai, valamint dr. Geri Zoltán
ügyvéd úr mindvégig korrektül, maximális segítőkészséggel és együttműködéssel jártak el. A
határidők betartása pontos volt, a szükséges egyeztetések (telefonon, e-mailben) időben és
rendben megvalósultak.
Az ingatlan eladás során végzett munkájukat összességében és részleteiben is pozitívan
értékelem, kapcsolatunkat az őszinteség és megbízhatóság jellemezte.
Végül – mondhatom öcsém nevében is – köszönöm segítségüket és együttműködésüket.
További szép napot és sikeres munkát kívánok!
Üdvözlettel: Ruskó György”
45 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, X. kerület
Kedves Hajnalka és István!
Szívből, nagyon szépen köszönöm csodálatos, empatikus, profi munkádat, mellyel segítetted lakásvásárlásunkat.
Meg kell, hogy említsem a régi lakás eladásában nyújtott gyors, pontos alkumentes, profi kollégád István elismerését is. Ritkán adódik, hogy egy hét alatt alku nélkül eladnak egy lakást. Mindkettőtöket a profizmus, alázat a munkátok iránt, empátia,tisztesség, becsület jellemez!!!! Gratulálok!!!
Neked külön köszönöm segítőkészséged kedvességed, türelmed, mely lényedből sugárzik.
Köszönöm a hitelben való segítséget, nagyon meg vagyok elégedve, nyugalommal és biztonsággal tölt el, hogy azt kaptam, amit megbeszéltünk /vannak rossz tapasztalataim más bankkal/ az Ügyintéző hölgy hozzád hasonlóan "BŰBÁJ"!
Kívánom mindenkinek, hogy találjon rá a TOP3 Ingatlanra, kiket a profizmus, empátia, pontosság jellemez, arról nem is beszelve, hogy az ember szinte családban érzi magát, hiszen jóemberekkel van kapcsolatban és semmilyen téren nem éri csalódás!!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm és kívánok sok-sok sikert, "mert megérdemlitek"!!!!!!!
3 NAP
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Ildikó!
Igazából semmi negatívumot nem tudnék írni. Kezdetben – ismeretlenül - fenntartásaim voltak az ingatlan közvetítőkkel kapcsolatban. A „mende –mondákkal” ellentétben, én nagyon pozitívan csalódtam.
Külön kiemelném a pontosságot, a gyors ügyintézést. Bármilyen kérdésem volt, lett azonnali válasz, megoldási javaslat, segítség. A mindenkori elérhetőség is fontos volt számomra, mindig kaptam visszajelzést.
Az irodáról néhány szót. Nagyon tetszett a visszafogott elegancia –különösen a „cél mondat”.
Tiszta, kulturált, nem hivalkodó, a kollégái udvariasak, segítőkészek.
Pár gondolat Önről. Nagyon értékeltem a közvetlenségét, a humorérzékét! Tudja: „Akinek humora van az mindent tud, akinek nincs az mindenre képes”.
Röviden ennyi.
További sok sikert, egészséget és selfit kívánok a munkájához!
Gyönyörű szép napot!
Tisztelettel:
T. Pál
60 NAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Építési telek, Budapest, XVI. kerület
Kedves Renáta!
Köszönjük a gyors, szakszerű es gördülékeny ügyintézést amit a top3 munkatársaitól kaptunk.
Értékeljük a kedves es vidám hozzáállásukat.
Nagyon segítőkészek voltak es megkönnyítették az eladással járó mindenféle Ügyintézést.
Éva
_____________
Vevői vélemény:
Kedves Renáta
Szeretném röviden és hozzám való egyszerűséggel a véleményemet kifejezni.
Nagyon pozitív
Mivel az én habitusom nem egyszerű!
Neked ez sem okozott gondot ahogy az én laza és slendrián módon kezelt komoly ügyletekkel kapcsolatosan is sikeresen jól vetted az akadályt mindenben tök jó együttműködően és lazán precízen lebonyolítottad az üzletet.
Ezúton is szeretném megköszönni neked.
Köszönöm
S Szabi
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Ferenc!
Először is szeretném megköszönni, hogy pár nap alatt megoldotta a nagy feladatot, és eladta a lakásunkat.
Nem ez volt életem első értékesítendő ingatlana, de eddig sajnos az ingatlanközvetítői oldalról főleg negatív tapasztalatokkal. A közvetítők jelentős része a megbízási szerződés megkötéséig, a fényképek elkészítéséig, az adatbázis feltöltéséig rendkívül aktív volt, akkor még ígértek fűt-fát, de aztán eltűntek, s néma csend.
Hát ez most nem így történt. Amikor Ferencet megismertem, azonnal éreztem, hogy jó kezekbe került a lakásunk, mert ő nem a dokumentációval, hanem a lakás adottságainak pontos felmérésével, lehetőségek mérlegelésével, potenciális vevők számbavételével volt elfoglalva. A hozzáállása, a nem tolakodó, de határozott elképzelései azonnal jó benyomást keltettek bennem.
Kerültük, fordultunk, eltelt egy-két nap, s máris megszervezte a második lakás bemutatót, amikor is egy fiatal házaspárral „a lakás új tulajdonosaival” érkezett.
Láttam, nagy tapasztalattal, hozzáértéssel, profin mutatta be nekik a lakást, s hétfőn már a lakás, ház dokumentációjának összegyűjtésével voltunk elfoglalva. Hamarosan megérkezett a vételi ajánlat is, amit a háttérben szervezett. Pár iteráció után megtörtént a megállapodás, majd pikk-pakk elkészült az Adásvételi szerződés is.
Összegezve: Szinte még meg se bíztuk, de már eladta!
Minden mozdulatról folyamatosan tájékoztatva, gyors, pontos munkával, rugalmas hozzáállással, korrekt feltételekkel, szakértelemmel, problémamentesen.
Köszönjük! További munkájához sok sikert és sok elégedett ügyfelet kívánunk.
Üdvözlettel: Katalin és László
6 HÓNAP
Tanácsadó:
Nagy Károly
Ikerház, Budapest, XVIII. kerület
Kedves Károly!
Most először és örömel tudok ingatlanos ügyben pozitívan nyilatkozni. Abszolút 101%-ban meg voltunk elégedve a rugalmasságoddal, felkészültségeddel, kreativitásoddal. Ha valaki kimondja innentől, hogy profi ingatlanos, te fogsz az eszünkbe jutni.
Örülünk, hogy az eladó fizet, de pont beszéltük azt is, amit te csináltál abszolút minden fillért megér!
Kívánjuk, hogy sokáig maradj az ingatlanos szakmában, mert jó vagy benne.
+ a videós ,,körbevezetés is remek ötlet"
Üdv.: B. Richárd
180 NAP
Családi ház, Üröm
"Szervusz Ferenc!
A TOP 3 ingatlannal, és különösen munkatársukkal, Kovács Ferenccel való együttműködésem az eddigi legkellemesebb tapasztalatom volt a magyar ingatlanszakmával való eddigi találkozásaim közül.
Ferenc felkészültsége és állhatatos munkája végigkísérte a folyamatot: profin és közvetlenül reagált a kérdéseimre, amelyekre vagy azonnal tudta a választ, vagy nagyon hamar kiderítette.
Tanácsai és kommunikációs képességei jelentősen megkönnyítették az ingatlan megvásárlásának minden mozzanatát, a megtekintéstől az alkufolyamaton át a szerződéskötésig.
Az iroda továbbá a vásárláshoz szükséges hitel intézésében is segítségünkre volt, ahol hasonló minőségű szolgáltatást kaptam Bácsfalvi Hajnalka által.
Az egész irodát, de különösen Kovács Ferencet bátran ajánlom bárkinek, aki ingatlanvásárlásba vagy eladásba kezdene.
Üdv,
Máté"
3 hónap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Építési telek, Szigetszentmiklós
“Kristófot régóta ismerem, de ez semmit sem csökkentet az elvárásaimon. Sőt.
De nem is kellett, hozta az "elvártat". Korrekt,a körülményekhez képest gyors és hathatós segítséget nyújtott telkünk adás-vételekor. Jó szívvel, ajánlom mindenkinek, ahogy azt eddig is tettem. Ő az az ember aki eladja a homokot még a sivatagban is.”
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Tisztelt TOP3 Ingatlan!
Észrevételem es tapasztalatom az Önok cégevel kapcsolatban pozitiv! Írom ezt úgy, hogy nem igazan ismerem a céget és alapból elég negatív a véleményem az ingatlan cégekkel kapcsolatban. Igazábol a képviselőjüknek szol a "pozitiv" jelzőm, név szerint Szabics Gábornak! Kitartó, korrekt, pontos es felkészült. Annó megígerte, hogy eladja a lakást és kijelenthetem, hogy a legtöbb vevőjelöltet hozta es a legtőbb potenciális vasarlót.
Mint azt a mellékelt ábra is mutatja, eladta. Szerintem jobb vevőt nem is találhatott volna.
Örülök, hogy cégükkel, Gáborral kapcsolatba kerültem es vevő megtalálásával levettek a vállamról egy nagy terhet! Tökéletesen lebonyolított üzlet fűződik a nevükhöz! Ha alkalmam lesz ingatlan eladáshoz ismet, akkor az Önök irodáját fogom felkeresni.
További sikeres munkát kívanok!
S. Zoltan
2 hét
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Tisztelt Top 3 Ingatlan!
Már sokkal hamarabb meg kellet volna írnom Önöknek ezt a levelet, mert nagyon elégedett vagyok az Önöktől kapott szolgáltatásokkal.
Szeretném kiemelni Frikk Ottó munkáját, aki az első perctől igazi profizmusról tett tanúbizonyságot. Azon túl menően, hogy nagyon közvetlen személyiség, végig precízen és gyorsan végezte a munkáját.
A helyzetünk abból a szempontból talán egy kicsit speciális volt, hogy sem én sem a férjem nem élünk Magyarországon, és édesapámat bíztuk meg, hogy segítsen a lakáseladásban. Ottó még ezt a helyzetet is nagyon jól kezelte, és nagyon sokat segített apukámnak abban, hogy eligazodjon az ingatlan adás-vétel világában. Mindig nagyon türelmes volt, nem volt olyan kérdés, amit ne tudott volna nekünk elmagyarázni, és mindegyik e-mailemre szinte azonnal válaszolt.
Ottó segített beszerezni az energetikai tanúsítványt is, úgyhogy apunak még ezzel sem volt munkája, és hasznos tanácsokkal látta el a Födlhivatalnál folytatott ügyintézés során. Úgy gondolom, hogy sokkal többet tett és segített a lakáseladás során, mint azt egy ingatlanközvetítőtől vártam volna.
Ezúton kívánok nagyon sok sikert Frikk Ottónak és a Top 3 Ingatlan irodának. Jó szívvel fogom Önöket ajánlani az ismerőseimnek.
Köszönjük szépen!
Pardics Brigitta és Fábián Csaba
37 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Judit!
A közreműködésével maximálisan elégedett vagyok. Annak ellenére,hogy az együttműködésünk nehezen indult -az első lakás már elkelt mikor hívtam Önt, a következő alkalommal betegség miatt nem tudtunk elmenni, pedig 3 lakás megtekintését is ügyesen megszervezte- Ön kitartóan (nem tolakodóan ) tartotta velem a kapcsolatot, értette,hogy milyen lakásra van szükségem és segített azt megtalálni. A személyisége (kedves,tájékozott, érti a humort) is alkalmassá teszi az ingatlan-tanácsadói munka ellátására.
Köszönöm a munkáját.
Üdvözlettel: Fehérné Kerékgyártó Ilona
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Stubián Zoltán
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
"Stubián Zoltán kollégájuk az első megbeszélésünktől kezdve nagy rutinról, magas szakmai tudásról tett tanúbizonyságot. Rutinosan, türelemmel és empátiával kezelte a felmerülő kérdéseket, kéréseket. Naprakész felkészültségével segített a piac felderítésében és a helyes ingatlanár kialakításában és így a vevő megtalálásában. Együttműködésünk alatt folyamatosan jelezte, hogy mikor milyen érdeklődők voltak, hol jelentette meg a hirdetést, illetve kiknek küldte ki az ajánlatot. Látható volt, hogy sok munkát fektet az ingatlan reklámozásába.
A korábbi ingatlanosokkal ellentétben nem csak felvette a lakást a kínálatába, hanem valódi értékesítő munkát is végzett. Köszönöm a munkáját."
2 hónap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Attila!
Munkavégzésükkel, személy szerint elsősorban az Ön munkavégzésével (tekintve szinte napi kapcsolatban) maximálisan elégedett vagyok!
Profi, hozzáértő, türelmes, kitartó, udvarias, megbízható és főleg hatékony együttműködését köszönöm!
Természetesen az iroda munkájára összességében is vonatkozik mindez.
Szívesen ajánlom tovább ismerőseimnek, barátaimnak, amennyiben aktuálissá válik.
Munkájukhoz sok sikert kívánok!
Üdvözlettel,
Mészáros Gabriella
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Attila, Dániel és Károly!
Köszönöm szépen megkereső levelüket, örömmel válaszolok rá!
Egy nagyobb értékű ingatlan eladása mindig kihívás egy tulajdonosnak. Így voltam ezzel én is, így 8 ingatlanos céget interjúztattunk meg az eladó ingatlanban az értékesítési megbízás eldöntése miatt. Végül egyet választottunk nagy bizalommal, mely hamar el is szállt mert nem történt szinte semmi figyelemre méltó esemény, szolgáltatási teljesítményük elmaradt a várthoz képest.
Az interjúztatás utáni visszajelzésemkor Attila megjegyezte, hogy nem bánom-e, ha időnként felhív, hogy mi újság az értékesítéssel. Ez a nem tolakodó, hanem kimondottan érdeklődő és segítő szándékú megnyilvánulás kimondottan jól esett, és érdeklődését valóban megtette, majd Károly is csatlakozott.
Második nekirugaszkodásra választottam Önöket, bár a jutalék mértékét sokalltam, ennek ellenére Dániel meggyőző érvei, kitűnő tárgyalási technikája eredményeként szerződést kötöttem.
Az ígéretek napról napra beigazolódtak, a haladásról folyamatosan tájékoztatást kaptam, mely mint megbízót nagy megnyugvással és bizalommal töltött el! Az érdeklődők közül csak a komolyakkal terheltek, a háttérmunkából, mely vélhetően intenzíven folyt, én nem sokat tudtam, nem terheltek és ez így volt jó - ez a megbízási díj mértékének egyik magyarázata számomra. Az első Ajánlattevőkkel folytatott egyeztetések sok energia ráfordítást jelentettek Önök részéről, de eredménytelenségük nem csapott át megtorpanásba, hanem hozták az újabb vevőjelöltet. Hihetetlen gyorsan, a 3. ajánlattevővel, a megbízási szerződés megkötését követő 2 hónapon belül szerződést kötöttünk. Ez csak úgy lehetett, hogy Önök hárman nagyon jól kiegészítették egymást, jól osztották fel a munkát az egyedi szaktudásukkal, rátermettségükkel, kommunikációjukkal. Kívülről ítélve nagyon jó a csapatmunkájuk!
A szerződéskötés előtt felmerülő akadályokat rugalmasan, gyors reakcióidővel oldották meg, mellyel a vállamról levették a stresszhelyzetet, kezelték a problémákat, megbízhattam Önökben, és meg is bíztam. Napról napra mentek előre és jöttek az eredmények.
Köszönöm!
TOPHÁROM, mint
három profi
három ajánlatból
három hónapon belül
három Megbízottal koordinálva figyelemre méltó teljesítményt produkált!
Erre bárki felkaphatja a fejét. (Mint mikor lánykoromban a Váci utcában sétálva felkaptam a fejem - "hú ez előttem de baromi jó pasi") Ez nem felejthető, sőt példaértékű hozzáállás és munka volt! Őszintén gratulálok!!!
A jutalék megérdemelt, egyenértékű munkájukkal. Sok sikert kívánok a jövőben is Önöknek, és ilyen gyors kötéseket, mint amit én megéltem!
Üdvözlettel:
Gabriella
------------------------
Eladó véleménye:
Kedves Dániel, Károly és Attila!
Teljes mértékben meg voltunk elégedve mindhármójuk munkájával és nagyon köszönjük a rugalmasságot a felmerült kérdéses dolgok utána járása kapcsán, így mi is nyugodtan írtuk alá a szerződést.
További sok sikeres eladást kívánunk Nektek és reméljük lesz még alkalmunk lakást venni vagy eladni általatok.
Szép napot kívánunk!
Mariann és Dávid
Szép volt fiúk!!!!! :-D :-D :-D
2 HÉT
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Szia Mária!
Először is azzal kezdeném, hogy nagyon szépen köszönjük az odaadó munkádat.
Amikor megfogalmazódott az a gondolat, hogy hogyan és miként álljunk neki annak, hogy eladjuk az ingatlant, kicsit tanácstalanok voltunk. Sok mindent hallottam arról, hogy az ingatlanosok milyenek...... és sajnos jókat nem. De féltünk attól is, hogy saját kezünkbe vegyük az ügyünket, hisz tapasztalatunk nem sok van.
Elkezdtünk utánajárni ennek a témának, hogy hogyan is kezdjünk bele. Az egyik ismerősöm Kriszti kért tőlem dobozokat a költözéshez, beszélgettünk erről az ingatlan eladásról és ő ajánlott téged meleg szívvel. Megbeszéltük a családdal és úgy döntöttünk, hogy felhívunk téged. Persze volt bennünk egy kicsi félsz hogy mi lesz. Az első beszélgetés veled nagyon kellemes benyomást tett Gábornak. A következő találkozáskor már én is ott voltam és nekem is pozitív volt a hozzáállásotok. Az ingatlanról fantasztikus képek készültek.
Mindenről teljes körű információt kaptunk, ha volt kérdésünk akkor arról is. Az ingatlan értékesítés során mindig kaptunk értesítést arról, hogy mi történt és a vevő mit mondott, gondolt. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire kellemesen fogok csalódni az ingatlan közvetítőben, jelen esetben benned Mária.
Természetesen jó szívvel foglak ajánlani téged és természetesen a Tophárom ingatlan irodát.
Mindent nagyon szépen köszönünk, az odaadó munkát, a tiszteletet és a kedvességed.
Üdvözlettel Sz. Éva és F. Gábor
8 HÓNAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Eladó:
Kedves Izabella!
Maximálisan elégedett voltam a munkájukkal, illetve személy szerint Önnel. Több ingatlanossal is kapcsolatban voltam, de messze Ön volt a legjobb mind közül. Amit kifejezettem kedveltem, hogy nem volt nyomulós, több más irodával szemben, nem írogatott, hívogatott, hogy vigyem lejjebb az árat, és lám, milyen jól tettem. :)
Segítőkész, rugalmas, talpraesett, kedves személyiségű ember, jó volt Önnel együttműködni, köszönöm!
Üdvözlettel,
Andrea
Vásárló:
Kedves Izabella! Kedves TOP3Ingatlan!
Köszönöm segítségüket a lakásunk vásárlásában. Kellemes meglepetés volt számunkra, hogy a két ünnep között is készségesek voltak és segítettek bennünket, hogy megtaláljuk a lakásunkat. Hétvégén is segítségünkre voltak, maximálisan figyelembe vették a vételi szándéknyilatkozatban megfogalmazott kéréseinket.
Kérdéseinkre mindig válaszoltak. Bátran ajánlom az ingatlanirodát és a kedves kommunikációt.
Üdvözlettel:
K. Magdi
1,5 hónap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IV. kerület
A kiszemelt lakás megmutatásakor maximálisan korrekt ügyintézésben volt részem: Zoli pontosan érkezett, kedves volt, minden helyiséget megmutatott és minden feltett kérdésre tudott válaszolni.
A telefonos kapcsolattartás minősége is rendben volt: többször egyeztettünk időpontot, dokumentumokat és a tájékoztatással elégedett voltam.
A szerződéskötés gyorsan és hatékonyan történt, minden elő volt készítve és az adminisztráció végén még egy üveg borral is kedveskedett nekünk - ami személyre-szabottá tette az ügyintézést és jólesett mind az eladónak, mind nekem.
Megbízható, kedves, pontos és jól kommunikál - csak ajánlani tudom.
Szép napot: Noémi
________________
Eladói vélemény:
Szia!
Bocsánat, hogy csak most, kicsit sok dolog volt, de nem felejtettelek el. Most már van gépem, így küldöm az ígért értékelést.
Sok segítséget kaptam a lakás eladásához, azt ígérted, három hónap alatt eladod, ez meg is történt. Biztos vagyok benne, hogy a másik lakás vásárlásában is tudtál volna segíteni, ha nem találunk előbb egy másikat. Mindenesetre magabiztos és szakmailag felkészült embernek ismertelek meg.
Ha valaki az ismerőseim közül ingatlanos segítségét kérné, akkor mindenképp ajánlani fogom neki, hogy Veled vegye fel a kapcsolatot.
Köszönök szépen mindent! :)
Szép napot!
Sz. Ági
45 nap
Tanácsadó:
Bácsfalvi Hajnalka
Panellakás, Budapest, X. kerület
Kedves Hajnalka!
Szívből, nagyon szépen köszönöm csodálatos, empatikus, profi munkádat, mellyel segítetted lakásvásárlásunkat.
Meg kell, hogy említsem a régi lakás eladásában nyújtott gyors, pontos alkumentes, profi kollégád István elismerését is. Ritkán adódik, hogy egy hét alatt alku nélkül eladnak egy lakást. Mindkettőtöket a profizmus, alázat a munkátok iránt, empátia,tisztesség, becsület jellemez!!!! Gratulálok!!!
Neked külön köszönöm segítőkészséged kedvességed, türelmed, mely lényedből sugárzik.
Köszönöm a hitelben való segítséget, nagyon meg vagyok elégedve, nyugalommal és biztonsággal tölt el, hogy azt kaptam, amit megbeszéltünk /vannak rossz tapasztalataim más bankkal/ az Ügyintéző hölgy hozzád hasonlóan "BŰBÁJ"!
Kívánom mindenkinek, hogy találjon rá a TOP3 Ingatlanra, kiket a profizmus, empátia, pontosság jellemez, arról nem is beszelve, hogy az ember szinte családban érzi magát, hiszen jóemberekkel van kapcsolatban és semmilyen téren nem éri csalódás!!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm és kívánok sok-sok sikert, "mert megérdemlitek"!!!!!!!
45 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Zsolt!
A TOP3 Ingatlan szolgáltatásaival, az ingatlanvásárlás során közreműködő munkatársakkal alapvetően elégedett voltam a teljes folyamat során.
A közvetítő kollégák segítőkészen, szakmai hozzáértéssel, kellő rugalmassággal végezték munkájukat, egyéb elfoglaltságuktól függően a lehetőségekhez mérten a leggyorsabban sikerült minden esetben a kapcsolatfelvétel.
Folyamatos kapcsolattartás valósult meg telefonon és elektronikus úton egyaránt, a szükséges tájékoztatást gyorsan és pontosan megkaptam.
A kollégák hozzáállása, megjelenése, ügyfelekkel való kommunikációja megfelelő volt, elősegítették az ügylet gyors és hatékony lebonyolítását.
Külön köszönet a kedves ajándékért mindkét, az adásvételben érintett fél részére, elégedett vagyok a közös munkával, további sikereket kívánok az ingatlanszakmában!
Üdvözlettel:
Sz. Zsolt
6 NAP
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Dani!
Szeretnénk megköszönni a munkádat! Pont azt kaptuk, amire vágytunk!
Egy csomó terhet levettél a vállunkról, gyorsan és flottul ment minden, teljes mértékben meg vagyunk elégedve!
Még egyszer köszönjük!
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
T TOP3 Ingatlaniroda!
Ezúttal szeretném megköszönni munkatársuk Villás Ágnes áldozatkész, fáradhatatlan, eredményes munkáját, mely sikeres lakás eladással végződött. Ágnesban egy kedves, határozott, precíz embert ismertünk meg.
Bármely időpontban mindig rendelkezésünkre állt.
További munkájához sok sikert kívánok.
Még egyszer köszönettel: V. István
3,5 HÓNAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Izabella!
Nagyon köszönjük a kifogástalan és profi munkád, maximálisan elégedettek vagyunk veled mind emberileg, mind pedig szakmailag! Nagyra értékeljük, hogy neked köszönhetően gyors, stresszmentes és eredményes volt az ingatlan vásárlásunk. Amit szeretnénk kiemelni: bármi kérdésünk vagy kérésünk volt, azt a lehető leggyorsabban megválaszoltad, megoldottad. Ezen kívül rendkívül hatékony voltál, hogy létrejöjjön az adásvétel. A jövőben is szeretnénk veled együttműködni, valamint ajánlani fogunk másoknak is!
Még egyszer köszönjük a profi munkád!
Zolnai Csilla
-----------------
Kedves Izabella!
Maximálisn megvagyunk elégedve a munkáddal!
Mindenben jó tájékoztatást kaptunk,számíthattunk rád,minden kérdésünkre tudtál válaszolni. Csak kellemes tapasztalatokról tudunk beszámolni,jó tanácsokkal láttál el minket. Nagyon köszönünk mindent és további sikereket és sok boldogságot kívánunk neked a munkád és életed egyéb területein is!
Köszönettel O. S. Edit és O. János
23 NAP
Tanácsadó:
Furmen Mónika
Családi ház, Budapest, XVII. kerület
Eladó vélemény:
Kedves Mónika!
Valóban gyorsan és jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Az Ön nyitott egyénisége, kedvessége segített ebben.
Be kell vallanom, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan elkel a ház. Az embernek 65 évesen vannak mindenféle tapasztalatai/előítéletei, de Ön profi módon áll a feladathoz, minden problémában a megoldást keresi.
Jól kezeli az ügyfeleket, eladó/vevő egyformán fontos önnek. Szakmailag precíz, alapos. Örülök, hogy Önnel hozott össze a sors. Remélem, az adásvétel teljes lezárásáig így marad minden.
Szívesen nézelődök a közösségi oldalakon, de nem szeretek sem posztolni, sem kommentelni.
Kérem, hogy a véleményemet is név nélkül ossza meg.
Köszönettel: J. V.
-----------------------
Vevő vélemény:
Kedves Mónika!
Maximálisan elégedett voltam,gyors,korrekt,pontos és udvarias ingatlanközvetitővel találkoztam a személyedben.
A Facebook-on is irtam véleményt.
Köszönöm a profi munkádat,minden jót és további eredményes üzletkötéseket kivánok:
Miklós
90 nap
Tanácsadó:
Furmen Mónika
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Mónika!
Az egyik legnagyobb szerencsémnek érzem, hogy az ingatlanvásárlás kapcsán Veled találkoztam és általad sikerült a mostani lakásomhoz hozzájutnom. Egy olyan ingatlanokkal foglalkozó személyt ismerhettem meg általad, akinek szívügye, hogy a kedves vevő, ez esetben én, és az eledó is elégedetten fogjon kezet. Ez a folyamat, míg eljutunk idáig, senki számára sem kevés idő, és Te végig figyelemmel kísérted a folyamatokat. Ott voltál, ha kérdésem volt segítettél, mi több érdeklődtél, utánajártál.
A lakást, melyet megvettem végül…az ingatlannal kapcsolatban, mikor először felhívtalak Szegedről, már sokan megnézték, ám mégis szakítottál rám időt, hogy vidékről felutazhassak és megnézzem a lakást. Hasznos tanácsokkal láttál el, hogy miképp döntsek, és valóban érdekelt, hogy segíthess nekem. Ez a szívélyes hozzááláás a kezdetektől a végéig így volt. Megtapasztalni azt, egy egyszerű vevőként, hogy valakit nem az érdekel, hogy minél gyorsabban passzoljon el egy ingatlant, hanem az emberségesség és a jólelkű gesztusok sokasága is végig kíséri az üzletet, az ingatlanpiacon manapság nagyon ritka, úgymond, kincs.
A tapasztalataim az ellenkezőjéről győztek meg mindaddig, amíg Veled nem találkoztam.
Már sok idő eltelt az ingatlan birtokbavételét követően, melyen szintén ott voltál és figyelemmel kísérted a dolgokat, mindattól függetlenül, hogy akitől az lakásomat megvettem szintén egy becsületes ember. Szóval, azóta az ingatlant felújítottuk, és az eltelt idő is csak azt erősítette meg bennem, hogy jól döntöttem, azt a lakást találtam meg, ami valóban rám várt és az enyém. Röviden: egy olyan ingatlanokkal foglalkozó személynek tartalak, akit meg kell becsülni mind a vevőnek, mind a foglalkoztatónak.
Ezúton kívánok Neked sikereket, megbecsülést és minél több örömöd legyen a munkádban!
Kösznöm a segítséged, mert része vagy annak az örömnek, amit nekem ez a lakás jelent.
Csak ajánlani tudlak másoknak , és így az ingatlanirodát is, ahol dolgozol.
Üdvözlettel, Tisztelettel és Szeretettel:
Dénes Gergely Ferenc, Gergő
(egy elégedett lakástulajdonos)
5 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Lucza Mária!
Köszönöm szépen a kellemes együttműködést. Jó volt Önökkel dolgozni.
Sikerült bebizonyítanunk azt a képletet:
Megértő eladó + Lelkes közvetítő + Határozott vevő = SIKER :)))
Minden jót kívánok Önöknek, mégegyszer köszönöm a lelkes munkájukat!
Remélem, hogy a nagyon közel jövőben tovább erősítjük még ezt a képletet!
Üdvözlettel:
Dr. B. Q. Manh
3 HÉT
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Mária!
Nagyon meglepődtem a gyors eladáson. Más 7 hónap alatt se tudta eladni. Kedves, segítőkész voltál és mindenre felhívtad a figyelmünket. Mindenkinek ilyen ingatlan -tanácsadót kívánok. Ha szükségem lenne ingatlanosra csak Téged kérnélek meg.
További sikereket kívánok.
Üdvözlettel:
L. Lászlóné
2 HÉT
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Tamás!
Sajnos a múlt hetem elég sűrű volt, úgyhogy csak most reagálok.
Elégedett voltam a szolgáltatásotokkal, és ami különösen tetszett:
- rugalmas, gyors ügyintézés,
- jól felépített stratégia,
- a stratégia megfelelő végrehajtása, menedzselése,
- profi, teljes körű ügyintézés.
Voltak olyan pontok, amikor kicsit bizonytalankodtam (pl. megadják-e tényleg az irányárat), de megfelelő kommunikációd és helyzetelemzésed alapján ez a bizonytalankodás is elmúlt és a történések Téged igazoltak.
Összességében azt tudom mondani: csak így tovább!
Üdvözlettel: Jármai Péter
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Judit!
Maximálisan meg vagyunk elégedve a TOP3 által nyújtott szolgáltatással, azon belul az Ön és Hajnalka munkájával.
Olyan korrekt, professzionális munkát végeztek, annyira segítőkészek voltak, ami az elvárhatónál is magasabb szintű.
A kér(d)éseinkre mindig gyorsan, kompetensen reagáltak, ezzel megnyugtatva bennünket, hogy jó úton halad az ügyünk.
Ajánlani fogjuk Önöket, ahol csak lehet.
Köszönjük szépen a munkájukat, és sik-sok sikert kívánunk!
Enikő és Tibor
1 ÉV
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Renáta és Gergő csodálatos munkát végeztek. Kitartottak mellettünk több, mint egy évig, viccel és humorral fűszerezve.
Az adásvételi szerződés megkötése után is a segítségünkre voltak.
Köszönet és hála jár Nekik ezért.
1 NAP
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves TOP3 ingatlan.
Kollégájuk, Kelemen Dániel sokat tett azért, hogy megoldódjon az életem!
2016 októberében hosszas betegség után, itt hagyott a férjem 40 év házasság után. Egyedül maradtam a lakásomban, amit egyedül nem tudtam fenntartani. Egy bedobott cetlire hívtam a kollégájukat., aki hétfőn nálam járt megbeszéltünk mit szeretnék és az első érdeklődő már másnap megvette a lakásom. Szerdán már ügyvédnél voltunk. Dániel gyakorlatilag mindent bonyolított helyettem. Nagyon udvarias, szakmailag felkészült fiatalembert ismertem meg benne.
Bátran fogom ajánlani mindenkinek.
További sok sikert Önöknek!
Üdv:
S. Miklósné
Gyöngyi néni
3 HÉT
Tanácsadó:
Nagy Károly
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Szia!
Nekem nagyon tetszett, hogy mindkét oldal érdekeit szemelőtt tartva kezeltétek az ügyet. Személy szerint meg voltam elégedve a tájékoztatással és információ átadásokkal, itt egy kis negatívum, hogy a vevők ügyvédje panaszkodott nekem, hogy szerinte túl sok kézen mennek át az információk és neki pl. voltak hiányosságai.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sikerül megegyezni és szerződést kötni, persze ez a vevő rugalmasságán is múlt, de nem elhanyagolható a folyamatos közbenjárás. Nekem nagyon pozitív élmény volt az együttműködésünk, főleg azt beleszámítva, hogy egyátalán nem akartunk ingatlanost, hanem próbáltuk magán úton intézni az eladást.
Üdv. : F. Szilvia
2 HÉT
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XX. kerület
Eladó vélemény:
Kedves Mária!
Az ingatlanunk eladása alatt folytatott munkáddal, hozzáállásoddal maximálisan elégedettek voltunk.
Segítőkészségét és rugalmasságod sokban hozzájárult az eladás zökkenőmentes lebonyolításához.
Negatív tapasztalatunk nincs bármit kérdeztünk kielégítő választ kaptunk.
Mindent köszönünk!
Vevő vélemény:
Kedves Mária!
Én nagyon meg vagyok elégedve veled, kedves, aranyos, segítőkész embernek ismertelek meg. Még egyszer nagyon szépen köszönöm a segítséget és a türelmet
2 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XVII. kerület
Kedves Antal!
Kezdeném soraimat azzal, hogy teljesen megvagyok elégedve a TOP3INGATLAN céggel és tanácsadóival. A szerződés kötéstől amely létrejött a TOP3INGATLAN és szerény személyem között, egészen addig ameddig az ingatlan adásvételi szerződést alá nem írtam a vevővel, tehát folyamatában egészen a végéig, teljesen megvagyok elégedve.
Mind végig kísérték, végig segítették, közvetítették köztem és a vevő között az információkat és egyéb dolgokat. Ez nekem nagyon nagy segítség volt, hiszen munkájával nagy részű terhet vett le a vállamról, Nem nekem kellett munka közben telefonokat felvenni, egyezkedni és intézkedni. Szinte mondhatnám, hogy egy hintaszékben ülve, koktéllal a kezemben, kisujjamat sem mozdítva eladtam egy ingatlant. Mert az ingatlanosom megfelelő és tökéletes munkát végzett.
Bár egy észrevételt szeretnék azért jelezni, hogy az adásvételi előtt jó lett volna legalább egyszer találkozni a vevővel, de ezt nem rovóm fel hibának inkább csak egy észrevétel. Csak hogy apróbb egyeztetéseket személyesen tudtam volna megbeszélni a vevővel. De mint írtam már ez nem hiba, csak egy általam vélt észrevétel.
Az adásvételnél nem az én ingatlanos tanácsadóm volt jelen. Viszont meg kell hogy írja a tanácsadót helyettesítő személy munkája is hibátlan volt. Minden amit kértem vagy megbeszéltünk az úgy is volt, úgy is történt. Az egész eladással kapcsolatban képben volt. Tehát azt kell mondjam a TOP3INGATLAN -nal mint ingatlan céggel és munkatársaival Száz 100 % -ig megvagyok elégedve. Mindenkinek őszinte szível tudom ajánlani.
Üdvözlettel:
K. Viktor
elégedett ingatlan eladó
3 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves László!
Az általad elvégzett munkával maradéktalanul elégedett vagyok. Ígéretedhez híven a lakásomat 2
hét alatt eladtad, minden kérésünket figyelembe vetted és azokat rugalmasan kezelted.
Összességében nagyon elégedett vagyok a gyors és korrekt ügymenettel.
Üdvözlettel:
Rostás Krisztián Zsolt
2 hónap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Családi ház, Budapest, XXI. kerület
Kedves Dani!
Természetesen számíthatsz a véleményemre.
Az ingatlan, az Otthonom értékesítése, ahol felnőttem részben fájdalmas a szívemnek, hogy meg kellett hoznom egy döntést.
A továbblépést, hogy ne az álmaimat kergessem, hanem éljem azokat.
Az első találkozásunk alkalmával elnyerted a bizalmamat! Ami nagyon fontos a "közös munka" során.
Csak és kizárólag pozitívan tudok emlékezni erre az időszakra.
Mindenki jó valamiben, Te erre születtél!
Az Otthonom értékesítése nagyon hamar lezajlott. Két hónap alatt!
Itt azért látszik a szakértelem és a profizmus! 1-1
Első érdeklődő = "Új tulajdonos"
Szerelem első látásra!!!
Amennyiben valaki az otthona értékesítésében keresne ingatlanirodát , természetesen Téged foglak ajánlani, amit már meg is tettem.
Köszönöm a "közös munkát" Dani!
Köszönöm TOP3!
Kelj fel és küzdj, hogy egyik nap az álmaidat éld!
Üdvözlettel : Szandra
8 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves János!
Mindennel nagyon megvagyunk elégedve! J
Mint ahogy korábban is jeleztünk kicsit olcsóbban kívántunk lakást vásárolni, de a piaci árak emelkedését tudomásul vettük, így a körülményekhez képest az árral is elégedettek vagyunk.
Nagyon jó volt látni, hogy ugyanolyan fontos volt számodra (és a TOP3 számára) mindkét fél elégedettsége. Maximális profizmussal kezelted (kezeled) a dolgokat, pontosan tudod, hogy hol a határ, amelyeket egyáltalán nem lépsz át a tárgyalások során, viszont a szükséges mértékig jól ösztönzöd a feleket. Az iroda, illetve a cégetek, az ügyvéd is minden szempontból kitűnő módon végzi a dolgát. Nekem és a feleségemnek rossz tapasztalatunk egyáltalán nem volt.
Sok sikert kívánok Nektek!
Amennyiben lesz időm, ezt a szöveget szívesen felírom az iroda weboldalára is, és a facebookra is.
Üdvözlettel:
Vad Zsolt
15 NAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Most októberben, amikor a párommal eldöntöttük, hogy eladjuk a szüleim lakását, nehéz döntés előtt álltunk. Kérjünk fel ingatlanközvetítőt vagy próbáljuk meg magunk eladni. A sok eladó lakáskereső hirdetés között, mely mindegyike ingatlanközvetítőé volt, előbukkant egy jónak tűnő. Gyors eladást ígért és nem egy esetben magasabb áron, mint az elképzelés.
Felhívtam. Két kedves ember jött el hozzánk, Renáta és Gergő. A találkozó nagyon jó hangulatban telt. Mindenre kiterjedő tájékoztatást kaptunk mi és hogyan fog lezajlani az eladás során. 24 óra gondolkodás után és egy leendő vevő hozása előtt, úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Ezek után minden olyan gyorsan történt. Szerződéskötés, első vevőjelölt egy napon, rá egy hétre a második vevőjelölt bemutatása és már el is adtuk a lakást. Számunkra megfelelő áron.
Pozitívumok:
- kedvesség
- udvariasság
- empátia
- ügyfélorientáltság
- gyorsaság
- felkészültség a mindenkori lakásárakról
- folyamatos tájékoztatás
- rendelkezésre állás
- kiváló kapcsolatteremtés
Negatívum:
- kicsit magas a közvetítői díj
Az adás-vételi szerződéskor is velünk voltak. Segítettek, hogy a szerződés ne legyen túl egyoldalú a vevő részéről.
Renivel még kapcsolatban vagyunk, hívhatom, ha a vevő egy kicsit túl sokat akar. Megnyugtat és tanácsot ad.
Egybe véve, nagyon meg vagyunk elégedve.
Cs. Barbara és S. László
180 nap
Családi ház, Budapest, XX. kerület
"Kedves Ferenc!
Ezúton szeretnénk megköszönni önnek és külön is Bácsfalvi Hajnalkának a segítőkész és áldozatos munkájukat.
Profi segítőkész és felkészült kellemes embereket ismertünk meg!
Mindenkinek csak ajánlani tudom Önt és munkatársait.
Nagyon nagy köszönettel: Sós Gábor és családja"
8 óra
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves TOP3!
Férjemmel sétáltunk a városba,és azon gondolkoztunk, hogy a pesti lakásunk el kellene adni, és ekkor egy kapu aljához érve megláttunk egy rózsaszín papírt rajta egy név Darula Izabella, és a szám, nem is gondolkoztunk felhívtuk, és kedvesen beszélt, hogy másnap már jön is megnézni a lakást, reggel pontosan ott volt Izabella, megnézte aztán leültünk megbeszélni Mi mennyiért gondoltuk eladni az ingatlant,korrekten átbeszélte Velünk, és Izabella megígérte mindent megtesz, hogy amire mi gondoltunk ár meg is legyen, és a gyors eladás is(megjegyzem azért kicsit kételkedtem benne), de annyira meggyőző volt gondoltam hajrá, és Izabellára bíztuk! Nagy döbbenetemre kb másfél órával azután, hogy Izabella elment csörgött, hogy egy kollégájával vissza jönnek megnézni, ki jöttek körbe nézett a Kolléga is, akkor mondta Izabella, hogy ma már tud mondani valamit az eladásról(gondoltam magamba pár órával az első megtekintés után ilyenről beszélni, hogy eladás), persze reménykedtem, talán most ennyire szerencsés leszek. Délután aztán jött ismét a telefon Izabellától, hogy össze ült a főnökség a lakásunk ügyébe, és meg van az eredmény, szóval személyesen kijönnek és elmondják, ki is érkeztek, és akkor mondta a jó hírt eladva a lakás, és annyiért amennyit mi mondtunk, sőt valamennyivel még többért, el se hittem, magamhoz se tértem, mert Darula Izabellának 8 óra alatt sikerült eladni lakásunk! Mindenkinek csak ajánlani tudom, korrekt, megbízható céget!
Köszönjük TOP3 és Darula Izabella!
Üdvözlettel:
Klauzovitsné Tar Renáta
45 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, IV. kerület
Kedves Zoli,
ahogy az ajánlattételkor említettük, egy korábbi adás-vétel meghiúsulása miatt óvatosak voltunk, azonban a közvetítésed nagyban hozzájárult az üzlet gyors létrejöttéhez. Jól használtál apróbb trükköket, ennek ellenére úgy éreztük, hogy az adás-vétel során mind az eladó, mind a vevő érdekeit szem előtt tartottad. Az apróságokra is nagy figyelmet fordítottál, és végig korrekt hozzáállást tanúsítottál. Nagyon készséges és rugalmas voltál, minden felmerülő kérdésünkre/kérésünkre rövid időn belül választ kaptunk, ezzel is elősegítve az üzlet megkötését.
Ha esetleg konkrét kérdésed is felmerül, arra is válaszolunk :)
Köszönjük a munkádat :)
Üdvözlettel
Niki&Zoli
2 HÉT
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
A lakásom eladásával Fűzfa Attila ingatlanszakértőt bíztam meg. Kicsit bizonytalan voltam, hogy megfelelő időben döntöttem a lakásom eladásával kapcsolatban , mivel a vírus mindent felülírt!
Attila ingatlanos remek munkát végzet 5 héten belül!!! Nagyon gyorsan eladta a lakásomat! Én már a harmadik “ vevőjelölt “ után feladtam, de Ő kitartóan, rengeteg időt és energiát nem sajnálva intézte a megbízását.
Korrektül mindig mindenről tájékoztatót (üres lakás lévén a kulcsokat átadtam ).
Nekem csak a szerződés aláírásakor kellett ott lennem, minden terhet levett a lábamról.
Nagyon köszönöm a rendkívüli gyors lakáseladást! Mindenkinek csak ajánlani tudom Fűzfa Attila vezető ingatlan-tanácsadó munkáját!
6 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Családi ház, Dunakeszi
"Tisztelt Kristóf!
Remélem én is hogy a ház eladás zökkenőmentes lesz.
Nagyon megvoltam elégedve az ingatlannal kapcsolatos munkájával. Minden információt, segítséget időben és
korrektül megkaptam. A megbeszélt időpontra mindig pontosan megjelent.
A munkadíj egy kicsit soknak tűnt a többi ingatlanos munkájához képest, de számomra ezt a gyors eladással kompenzálta. Fogom másnak is Önt ajánlani.
Szép hétvégét.
Üdvözlettel T. Katalin"
2 hónap
Tanácsadó:
Furmen Mónika
Családi ház, Budapest, XVI. kerület
Kedves Mónika!
Véleményünk egyértelműen pozitív, hiszen az egész ügyintézés hamar és zökkenőmentesen lezajlott (zajlik).
Továbbra sem szimpatikus a rendszeretek azon része ami a fizetési szándékot jelzi, hiszen tranzakciós díj követi és semmi garancia nincs arra, hogy elfogadják az ajánlatot. Esetünkben ezzel nem volt probléma, elfogadták, de lehetett volna máshogy is.
Személyedben egy végtelenül kedves és segítőkész ügyintézőt, ügynököt (ne haragudj, pontosan nem tudom a munkaköröd megnevezését) ismertünk meg.
Üdvözlettel, F. József
1 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XVIII. kerület
2018. novemberében találkoztam az Onök ingatlanközvetítőjével Lakner Gáborral, akivel először
telefonon beszéltem. A telefonbeszélgetés alapján egy korrekt, minden kérdésre válaszolni tudó
ingatlanos képét kaptam, mely számomra szimpatikus volt.
Találkozásunk alkalmával sem csalódtam, mindenre kiterjedően mutatta meg a megvásárolni kívánt
ingatlant, annak hibáit, előnyeit ismertetve. A tárgyalás folyamán stílusa udvarias, megnyerő, hiteles
volt, ehhez még hozzájárult a sajátos humora, közvetlen stílusa is, amely szimpatikus, megbízható
ingatlanközvetítő benyomását keltette. Mindezek mellett a hivatalos ügyintézést végig kísérte, a felek
között közvetített, a kényes témákat közös nevezőre hozva mind Eladói és mind Vevői oldalt
képviselve adott segítséget.
Tapasztalatom alapján bíztam meg a saját ingatlanom eladásával, aminél szintén nem csalódtam.
ltt láttam csak igazán, hogy az ügyfél érdekében, illetve az ingatlan eladásához minden eszközt latba
vet, olykor csúszva-mászva, hasalva fotóz, lakást rendez, ajtót lekap, csak hogy szebb képet tudjon
készíteni. Ennek eredményeként minden várakozásomat felülmúlva 1 napi hirdetéssel az ingatlanom
eladásra került! ltt is a felek között elsimította a kényes pontokat, mindenkinél egy kellemes hangulatú vétel-eladást eredményezve!
Összefoglalva Gábor ,,minden pénzt megért", ha lehet így viccesen fogalmazni. Az ingatlan közvetítői
szakmába több ilyen karakter, szaktudás kellene, mert sajnálatos módon sok olyan ember van,
akiknek máshol lenne a helye. Rossz tapasztalatom a két ügyletben nem volt, csak ajánlani tudom Lakner Gábort mindenkinekl
üdvözlettel:
Verli Erzsébet
11 nap
Tanácsadó:
Furmen Mónika
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Mónika!
Tudom kínos szembe dicsérni, és hátsó szándékaim sincsenek, de el kell mondanom, hogy a hosszas lakáskeresés alatt számos ingatlanos kollégájával volt dolgunk, akik szinte elviselhetetlen akaratossággal, pofátlan "hülyének nézéssel", pontatlansággal és nemtörődömséggel próbáltak lakásokat eladni. Persze nem volt mindenki ennyire "gáz", de olyan sem volt közöttük, mint Mónika. Kedves, szolgálatkész, empatikus, felkészült, mindenre kiterjedő figyelmű és nem utolsó sorban őszinte, ami az ön szakmájában néha még hátrány is lehet. Ennek viszont van egy óriási előnye, nyugodtan alhat, hiszen minden vevője hálával gondol Önre. Így teszünk mi is, köszönjük fáradozását és külön köszönöm, hogy Rozi nénivel ennyire kedvesen és türelmesen foglalkozott. Abban biztos lehet, hogy ingatlan ügyeinkkel csak Önhöz fogunk fordulni a jövőben is. Jó tudni, hogy a birtokba adásnál is számíthatunk segítségére.
Még egyszer hála a korrekt együttműködésért.
Üdvözlettel: Dr. M. András és Ágnes
6 HÓNAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Eladó referencia:
A mi ingatlanosunk, Darula Izabella volt. Nagyon kedves a munkáját maximálisan végző,és szerető hölgyet ismertünk meg a személyében.
Köszönjük a munkáját,további sok sikert kívánunk neki !!!!!!
N. István
Vevő referencia:
Kedves Izabella! Kedves TOP3Ingatlan!
Köszönöm segítségüket a lakásunk vásárlásában. Kellemes meglepetés volt számunkra, hogy a két ünnep között is készségesek voltak és segítettek bennünket, hogy megtaláljuk a lakásunkat. Hétvégén is segítségünkre voltak, maximálisan figyelembe vették a vételi szándéknyilatkozatban megfogalmazott kéréseinket. Kérdéseinkre mindig válaszoltak. Bátran ajánlom az ingatlanirodát és a kedves kommunikációt.
Üdvözlettel:
Karikáné Magdi
13 nap
Panellakás, Budapest, XIII. kerület
Szia/Sziasztok!
Köszönjük mi is a munkátokat!
Végig kedvesek, pörgősek és hatékonyak voltatok, látszott hogy lelkiismeretesen fektettek energiát az eladásba.
Gondolkoztunk azon, hogy milyen konstruktív kritikát tudnánk mondani nektek, de a személyes munkátok kiváló volt mindkettőtöknek, így ebben sajnos (szerencsére) nem tudunk segíteni.
Habár tapasztalatunk szerint ti dolgoztok a legnagyobb jutalékért, utólag ez igazolható azzal, hogy talán ti is képviselitek a szakmát a legjobban.
Köszönjük még egyszer, további sok sikert és jó munkát kívánunk nektek,
Lilla, Miklós
6 HÓNAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Dear Izabella,
I have done it on your facebook: It's a very nice experience working with you, you're very professional, highly recommended.
Kind regards,
Philip
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Győr
“A TOP3 Ingatlan segítségével, közvetítésével vásároltunk lakást. Munkájukat magas színvonalon, az ügyfelek maximális, korrekt kiszolgálásával végzik. A vételi folymatot átláthatóan, megbízhatóan menedzselték.
Bátran ajánlom szolgáltatásaikat Győrben is!”
M. Imre
29 NAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
"Kedves Tamás!
Köszönettel megkaptuk gratulációját!
Tulajdonképpen mi tartozunk köszönettel Önnek, hogy ilyen rövid idő alatt új tulajdonost talált budapesti kis lakásunkra!
Mi is csak megerősíteni tudjuk a kiváló együttműködést Önnel, ami nem volt nehéz, hiszen mindig naprakész, pontos információval szolgált.
A zökkenőmentes szerződéskötés és gyors birtokbaadás is az Ön magas szintű szakmai hozzáértését, precizitását igazolja, maximálisan csak jó véleményt tudunk adni munkájáról!
A TOP3 csapatát – ezen belül természetesen Önt – ajánlani fogjuk ismeretségi körünkben, s nem kizárt, hogy mi is keresni fogjuk még Önöket!
Köszönettel és üdvözlettel:
G. Pataki Emma és G. László"
2 hónap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Attila!
A nyolc év tapasztalata és a rutin érzékelhető volt,bár el kell mondjam érzésem szerint nem volt más vevő,de ettől független,
tudtuk,hogy meddig megyünk el a vételi árba. Nagyon gyorsan lebonyolította az adásvételt,csak jót mondhatok Önről.
Köszönöm !
Üdvözlettel: Némethné
2 hónap
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Tisztelt TOP3 Ingatlan!
Első lakásvásárlóként nagyon elégedett vagyok Darula Izabella munkájával,aki nagyon tájékozott és felkészült szakember, mindemellett egy nagyon kedves és segítőkész,mások véleményét tiszteletben tartó embert ismerhettem meg személyében.Telefonon és e-mailen keresztül is mindig a rendelkezésemre állt.Pontosságával tiszteletben tartotta az időmet,valamint a találkozóink helyszínének a megválasztásában is alkalmazkodott hozzám.
Mindenkinek csak ajánlani tudom,akár vásárlásra vagy eladásra kerül sor.
Üdvözlettel:
M. Benita
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
2021 júniusában kezdtem hirdetni az ingatlanomat és teljesen meg voltam győződve arról, hogy nekem nem fog kelleni ingatlanos, eladom egyedül, segítség nélkül. Aztán elérkeztünk 2021 augusztusához, amikor megismerkedtem Dániellel. Már előtte is találkoztam ingatlanközvetítőkkel és tanácsadókkal, de mindnél azt éreztem, hogy nem az én érdekeimet képviselnék, hogy csak a sikerdíj érdekli őket, és hogy a környékről sem voltak felkészültek, valamint az ingatlan sem érdekelte őket komolyan.
Dániel az első pillanattól kezdve egy kölcsönösen kedvező kapcsolat kiépítésén dolgozott, egyértelműen fel volt készülve a feladatra és a legfontosabb, hogy látszott rajta, hogy szakmailag és emberileg is megbízható. Találkozásunk után úgy döntöttem, hogy a kezdeti elhatározásom ellenére megbízom őt, és ez az ingatlan eladással kapcsolatos legjobb döntésem volt. Minden apróságban a segítségemre volt, ott és úgy könnyítette a folyamatot számomra, ahol és ahogy tudta, olyan információkat tudott meg az ingatlanról és környékéről, amik még számomra is újdonságok voltak. A potenciális vevőket nagyon jól előszűrte, csak a komoly érdeklődőknek lett az ingatlan megmutatva.
Az ingatlant minden alkalommal a következőképp mutatta meg: bőven a megbeszélt idő előtt odaért, amint megérkeztek a vevők egyből áradtak belőle a hasznos és érdekes információk az ingatlanról, és amint felmásztunk a negyedikre, - egy nagyszerűen előadott szöveggel, amit tanítani kéne - meg is mutatta azt a vevőjelöltjeinknek. Mindvégig profi, határozott, de kedves volt még azoknál a vevőknél is, ahol az átlagember (én biztosan) teljesen kiakadtam volna. Meggyőződésem, hogy Dániel kiemelkedő munkája nélkül még most is hirdetném az ingatlant és várnám a csodát. Én minden barátomnak, ismerősömnek és Önnek is ajánlom, hogy keresse fel. Klisésen hangzik, de Dániel több, mint egy tanácsadó, végig barátként számíthattam rá.
Amennyiben úgy hozza az élet, hogy még egy ingatlant eladnék én már biztosan tudom, hogy kihez fogok fordulni.
Üdv,
Tomi
2 hónap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Kedves Ottó!
Értékelés Rólad:
Kisgyerekes dolgozó szülőkként állandó kihívást jelent versenyt futni az idővel. Lakásunk eladását álmunkban sem gondoltuk volna ennyire gördülékenynek az alábbi kiemelkedő jellemzők alapján:
- egycsatornás kapcsolatrendszer, mely segítségével a hét minden napján elérhettük értékesítőnket;
- az értékesítő kultúrált, office-jellegű megjelenése a kiváló üzleti kapcsolat kialakításában alapvető szerepet játszott;
- kimagasló szakértelem az ügymenet minden pillanatáról és az ahhoz kapcsolódó teendőkről; rendszeres, időbeli és naprakész tájékoztatás; folyamatos visszacsatolás érkezett személyesen az értékesítőtől;
- tiszta, egyértelmű, pontos, de részletes kommunikáció jellemzi az üzletkötőt;
- egyértelműen alapos háttérmunka zajlott az eladással kapcsolatban, mivel egy hónapnyi munkakapcsolat alatt mindössze 4 alkalommal hozott lakásnézőket otthonunkba, ezzel igazán kényelmessé tette számunkra a folyamatot;
- a piaci árhoz viszonyítva - kimagasló meggyőzőkészségének köszönhetően - az értékesítő segítségével számunkra igen kedvező áron kelt el ingatlanunk, mely nélküle sosem valósult volna meg.
Összegezve a fent leírtakat, a továbbiakban tudni fogjuk, hogy személy szerint kihez forduljunk ingatlan adásvétellel kapcsolatban és ezt mások elől sem fogjuk titkolni!
Mindent nagyon köszönünk,
Pálfi Andrea & Terjéki Dávid
1 HÉT
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Tisztelt Antal!
Örülök, hogy egy fontos élethelyzetben, mint az otthon eladása, teljeskörű segítséget kaptam.
Antal emberileg és szakmai tudását hozzátéve végig támogatott.
A múltban az ingatlaneladással kapcsolatban sajnos rossz tapasztalatokat szereztem, azonban Antallal a közös munka biztonságot jelentett.
Jó kedélyével megoldotta a kényes helyzeteket is.
További eredményes munkát kívánok!
Köszönettel: B. Tamás
30 NAP
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Nagyon pozitívan tudunk nyilatkozni a Top3 ingatlanközvetìtő iroda munkatársának, Kovács Ferenc hozzáállásáról.
Gyors, hatékony, precíz munka jellemezte őt végig lakás vásárlásunk kapcsán.
Mindik keszséges volt, és amit különösen értékeltünk, hogy rettentő udvarias volt bármilyen kérdést, kérést tolmácsoltunk felé.
Mindenkinek tudjuk őt ajánlani már csak azért is, mert mind az eladói, mind a vevői oldal szempontjait messzemenőkig képviselte.
Jámborék
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
ELADÓ:
Ha tényleg hatékony ingatlanirodát keresel, bennük nem fogsz csalódni. Mi Szepesi Dánielt bíztuk meg ingatlaneladással, és teljes mértékben elégedettek voltunk vele. Napi szintű kapcsolatban voltunk, folyamatosan hozta az érdeklődőket. Pontos, precíz, a munkája iránt elhivatott embernek ismertem meg. Másoknak is szívből ajánlom.
VEVŐ:
Kedves Dániel!
Akkor az alábbi sorokban igyekeztem összefoglalni a tapasztalatainkat, illetve véleményünket.
Még egyszer köszönöm a munkádat, segítségedet! neked is szép nyarat!
Az ingatlanvásárlás során a top3 ingatlan irodáról alapvetően jó vélemény alakult ki bennünk. Mindez pedig igaz Szepesi Dániellel kapcsolatban is, aki személyesen segített minket a lakásvásárlás során. Maga az adásvétel kissé elhúzódott, és akadtak kisebb problémák. Így például az, hogy a lakás jelzálog tartozása nem szerepelt a hirdetésben. Dániel azonban mindig lelkiismeretesen tájékoztatott minket a felmerülő problémákról, és segített azok megoldásában. Említésre érdemes, hogy az adásvételi procedúra (így Dániel munkája és közreműködése is) a koronavírus-járvány, és az annak elhárítása érdekében kihirdetett veszélyhelyzet idejére esett, ám mindez nem okozott problémát vagy fennakadást. Mindezek alapján tudom másoknak is ajánlani a top3-t és Szepesi Dánielt is!
Tanácsadó:
Bácsfalvi Hajnalka
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Hajnalka!
Szeretném megköszönni a
TOP3 Irodának de legfőképpen Hajnalkának az önzetlen segítségét,emberiességét és nem utolsó sorban a magasszintű szakmai segítségét.
Ugy gondolom ha a sors nem Hajnalkával hoz össze nélküle és meg kell hogy emlitsem a banki ügyintéző szakértelmét és emberi segìtőkészségét nem biztos,hogy sikerült volna így megoldanunk a lakásvásárláshoz szükséges pénzügyi dolgainkat.
Mindenkinek ajánlani tudom akinek pénzügyi hitel problémája van forduljon bizalommal Hajnalkához biztos,hogy megoldja nincs számára lehetetlen.
Mégegyszer szeretném megköszönni önzetlen segítségét és jó szívvel ajánlani
Köszönöm, Klári
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Nagyon köszönjük Darula Izabellának a kedves és teljes mértékben profizmust és felénk lojális hozzáállást!Igazat megvalva nem bíztunk abban,hogy ilyen rugalmasan és gyorsan sikerül eladni a lakást,mert már régòta pròbálkoztunk, de sikertelenül! De ekkor találtunk egy kis hirdetést és felhívtuk. Már az első benyomásunk nagyon pozitív volt Izabellával kapcsolatban! Közvetlen és rettentően segítőkész volt! Látszott rajta,hogy tényleg érti a dolgát és teljes mértékben megbízhatò, nem beszélve a lojalításáròl mind felénk mind a cég felé, amit képvisel! Ugyanis mi először sokaltuk az 5%+áfa munkadíját és megbróbáltuk rávenni, hogy kerülje meg a céget! De nemleges választ kaptunk! Ez a profizmus megérte és bátran ajánlom az ismerőseimnek! Egy nagyon kedves embert ismertünk meg, akit reméljük még sokáig ismerni fogunk!
Köszönettel Sz.Rita és T. Attila
14 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XIII. kerület
“Kedves Kerezsi Krisztina,
Az ingatlan eladásával kapcsolatosan csak azt tudom írni, mint amit már eddig szóban is
mondtam.
Ezt megerősítve maximálisan elégedett vagyok az ingatlan értékesítésével és a hozzáállással
kapcsolatosan.
Gyors volt, korrekt volt, diszkrét volt, humánus volt, amit nagyon köszönök.
Úgy gondolom, mindkét fél, az eladó és a vevő is elégedett lehet, mert minden úgy ment, ahogy
azt elképzeltük. Korrekten.
A magam részéről köszönöm a munkáját és további hasonló sikeres ingatlanértékesítést és ilyen
jó munkatársakat kívánok a TOP3 Ingatlanközvetítő Kft-nek!
Tiszteletteljes üdvözletem!”
B. Katalin
6 NAP
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Családi ház, Budapest, XXII. kerület
Kedves Dani!
Munkájának értékelését kérte, amire röviden csak annyit tudok írni, hogy tökéletesen meg vagyok elégedve.
Bővebben: mindig, de tényleg mindig pontos volt, ez manapság csoda. Értesítési, tájékoztatási kötelezettségének folyamatosan, időben eleget tett. Ha arra gondolok, hogy a mi megállapodásunk augusztus 21-én kelt és rá pont 2 hétre a vevővel aláírtuk az adás-vételi szerződést, megtörtént a birtokba adás és teljesítés, nem győzök csodálkozni. Anyu ugyanígy van vele.
Hiába akarok hibát találni, nem tudok, be kell érnie ezzel Ismeretségi körben ajánlani fogom.
Köszönök mindent, további sikereket kívánok és üdvözlöm!
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Varga Zoltán
Családi ház, Gödöllő
Kedves Zoltán!
Ezúton is köszönöm a profi közreműködését, hozzáértő tanácsait és magas szakmai színvonalú ügyintézését a gödöllői házam eladásával összefüggésben!
Nem kérdés, hogy mostmár e saját tapasztalatom alapján is Önöket, Gödöllőt illetően pedig a Top3 csapaton belül is kifejezetten Önt fogom ajánlani.
Üdvözlettel:
E. Zsombor
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Téglalakás, Budapest, II. kerület
Szeretném megköszönni Villás Ágnesnek a magas szintű szolgáltatást amit nyújtott. A megállapodásunknak megfelelően történtek a dolgok, rugalmasan, megbízhatóan, segítőkészen kezelte az ügyeket az elejétől a végéig, nagyon jól tudtunk együttműködni.A COVID időszak alatt alkalmazkodtak a helyzethez és nem állt le az ügymenet, ezt is köszönöm.
Szakmai tudása és a tapasztalata egyértelműen látszott aminek gyorsan meg is lett az eredménye, teljes mértékben elégedett vagyok. Szakembert kerestem aki ért a munkájához és szívvel-lélekkel dolgozik és Ágnes személyében ezt megtaláltam.
Köszönöm, az ajánlásom egyértelmű! :)
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Nyaraló, Budaörs
Eladó:
"Szia Tamás!
Köszönöm szépen az együttműködést, maximálisan elégedett voltam veled, hiszen rendületlenül azon dolgoztál, hogy segíts nekem a telek eladásában. Köszönöm, hogy a rendelkezésemre álltál, és hoztad a vevőket erre a nem minden napi terepre… nem beszélve a mélypontokról, amiben biztatást kaptam tőled. Remélem, még lesz alkalmam veled együtt dolgozni. Minden korrekt volt, nagyon szimpatikus és bizalomgerjesztő. Köszönöm szépen még egyszer puszi
Sáfi"
------------------
Vevő:
"Kedves Tamas!
Teljes mértékben meg voltunk elégedve a nyújtott szolgáltatással, mert gyors volt és profi. Köszönjuk szépen a fáradozásodat es a jókivánságokat!
Arra kérlek meg, h tájekoztass minket majd arrol, h beadtad a szükséges papírokat az Ingatlanügyi Hivatalhoz.
Üdvözlettel:
Barbara"
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Kedves János, küldöm a rövid összefoglalót.
Még egyszer mindent köszönök!
Munkaidőm rugalmatlansága miatt nem volt időm a lakásom eladásával járó feladatokat egyénileg intézni, s tapasztalatom sem volt e téren, a lakáseladás viszont sürgős volt, ezért bíztam meg a TOP3 ingatlan ügynökséget budapesti panel lakásom eladásával.
A TOP3 Ingatlan kb. 1 hónap alatt sikerült eladnia a lakásomat, értékének megfelelő piaci áron, ráadásul olyan vevőnek, aki egy összegben meg tudta fizetni a vételárat. Ingatlan tanácsadóm minden megbeszélt feladatát precízen, időre teljesítette, minden fontos lépésről értesített telefonon. Igényesen elkészített lakás hirdetésemet, mely részletes tájékoztatást adott lakásomról s annak környékéről, az iroda kevesebb mint egy hét alatt elkésztette, s az energetikai tanúsítvány beszerzését is ők intézték.
Nagyon elégedett vagyok munkájukkal, a magasabb jutalékért cserébe magas színvonalú szolgáltatást kaptam.
A jutalék egy részét a lakás adás-vételének lezárultakor, a birtokba adáskor fizettem ki az irodának, ami nekem, mint vevőnek további komfortérzetet nyújtott a szolgáltatás teljessége tekintetében.
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Perényi Gergőhöz Szepesi Dani irányított. Azt ígérte nem fogok csalódni benne. Ahogy a jól
ismert reklámszöveg is mondja: „ És úgy is lett”.
Lakásom eladásának feladata nem volt egyszerű, mivel albérletbe kiadott, bérlők által lakott
ingatlanról volt szó, ami ráadásul a jelenlegi zsúfoltságával, berendezésével messze nem azt
a képet mutatja, mint üresen. Őszintén bevallva némileg szkeptikus voltam a sikert illetően.
Ezt Gergő villámgyorsan eloszlatta. Leginkább azzal, hogy gyakorlatilag 1 nap alatt eladta a
lakást. Nagyjából megugrotta a lehetetlent.
Taktikusan minden érdeklődőnek vázolta előre a körülményeket, így senkit nem ért
meglepetés. Egy napra időzítette a lakásbejárást a nyolc jelentkezővel. Ez egyrészt
figyelmesség a bentlakó bérlőkkel kapcsolatban, másrészt ügyes politika, ami adott esetben
inspirálhatja azt, aki potenciális vevő lenne, de még hezitál.
Bejött!
Úgy gondolom, hogy Gergő kommunikációja erősen kiforrott. Velem szerintem sok gondja
nem volt ebből a szempontból, mert én sem vagyok egy karót nyelt típus. De ahogy és
amennyit láttam az a véleményem, hogy abszolút finoman meg tudja határozni, hogy kivel,
milyen hangnemben kell tárgyalni, beszélgetni, adott esetben viccelni. Látszik rajta, hogy
folyamatosan figyeli a reakciókat és azt azonnal értékeli, felhasználja a további beszélgetés
során. Nem tudom, hogy tanulta-e, de profi.
Nagyon jól eső és valóban megnyugtató gesztus, hogy miután az üzlet gyakorlatilag létrejött,
nem engedte el a kezünket (sem az enyémet sem a vevőkét!), hanem az adás-vétel aláírásáig
- és legnagyobb meglepetésemre még azután is – figyelemmel kísérte az ügyletet és
informálódott annak állásáról. (Hiteles vásárlás, tehát hosszabb folyamat.)
Átnézte és véleményezte a vevők ügyvédje által készített szerződést. Utánanézett az
ügyvédnek. Közvetített a hibák és igények módosításánál. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag
bármikor fel lehetett hívni. És, ha véletlen mégsem, akkor záros határidőn belül visszahívott.
Én nagyon hálás vagyok Neki. Nem csak azért, amiért eladta a lakásom, hanem azért is,
ahogy ezt tette.
Köszönöm a baráti hangvételt és a folyamatos segítséget is!
A teljes kifizetés még nem történt meg. Remélem gond nélkül végigfut a vevő oldali
hitelkérelem!
Eddig háromszor voltam a zuglói irodában. Ebből az első alkalom hétvégére esett, így rajtunk
kívül más nem volt ott. A másik két időpontban viszont többen is. Ami furcsa volt számomra,
hogy a jól hallható köszönésemet Gergő egyetlen kollegája és kolleganője sem viszonozta
egyik alkalommal sem, kivétel az asszisztens hölgyet. (Remélem jól gondolom, hogy
asszisztens és ezzel nem sértem meg!) Ez a kis szösszenet volt az egyetlen negatív élményem
a teljes ügymenet során. De ennek semmi köze Gergő teljesítményéhez vagy
kommunikációjához.
Őt olyan embernek ismertem meg, akit bármikor szívesen látok, látunk kis családommal
egyetemben, ha felénk jár.
Még egyszer köszönöm a közreműködést!
B. Peti
25 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladói vélemény
----------------------
"Kedves Dániel
Összességében pozitív a vélemény Önről és a munkájáról. Gyorsan és hatékonyan intézte a lakáseladást.
Nagyon köszönöm."
Vevői vélemény
---------------------
Szia Dani!
A munkáddal teljesen elégedettek voltunk, minden gördülékenyen ment, pedig nem volt egyszerű a helyzet: az eladó részéről ugye a megbízás, az én részemről a banki hitel nehezítette a tranzakciót, plusz ugye még ott volt a sürgősség is, de legalább (viszonylag) gyorsan túlestünk a dolgon. Szóval minden rendben volt, köszönjük a munkádat és a közvetítést!
Üdv,
Gábor
5 NAP
18 nap
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Tisztelt Kovács Úr!
Ezúton szeretném megköszönni cégük a TOP3 Ingatlan. közreműködését és természetesen az Ön személyes eljárását. A tegnapi napon megkötöttük a Budapest, Klauzál u. 33. III/40. szám alatti ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződést a megbeszéltek szerint.
Szimpatikus volt számomra annak tapasztalása, hogy az eladó bizalommal van Ön iránt és hallgat az Ön véleményére.
Számomra is fontos volt, hogy amit Ön ígért nekem (időpont, információ, pl. földhivatali iratok beszerzése és energetikai tanúsítvány) mindig a megbeszéltek szerint történt. Minden ígéret úgy lett betartva, ahogy az ki lett jelentve. Szimpatikus volt annak tapasztalása, hogy mind az eladó, mind a vevő érdeke egyenlő mértékben volt képviselve az üzlet létrejötte során.
További sikereket kívánok Önöknek. Úgy gondolom, hogyha hasonló ügyem lesz, akkor mindenképpen keresni fogom cégüket.
Tisztelettel,
Dr. Varga Imre
1 hónap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Lakásom eladásában nagy segítségemre volt Kiss Zoltán Úr, aki megbízhatóságával, pontosságával, udvarias modorával mindent elkövetett annak érdekében, hogy egy rövid időn belül a lehető legkedvezőbb áron sikerüljön ingatlanomat értékesíteni. Ezúton is köszönöm közreműködését és Neki, valamint az iroda többi dolgozójának kívánok további sikeres munkát.
Üdvözlettel: D. Péterné
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Dániel!
Először is szeretnék elnézést kérni, hogy csak most, egy hét elteltével válaszolok
véleménykérő levelére.
Természetesen mi mást is írhatnék, mint csupa jót. Nagyon tetszett már az első
találkozásunk alkalmával az őszinte, nyílt hozzáállása az (akkor még előttünk álló)
édesapámtól örökölt lakás értékesítésével kapcsolatos elképzeléseinek felvázolásával.
A három dimenziós felvételek láttán egyértelművé vált számomra, hogy sikerült a legmegfelelőbb csapatot megtalálnom az ingatlan értékesítésére. Az is nagyon tetszett, hogy szinte napi kapcsolatot tartott velem, az éppen aktuális eseményekről tájékoztatva engem. Ami pedig a Földhivatalnál felmerült gondok elintézését illeti, engedje meg mégegyszer, hogy minden elismerésemet tolmácsoljam ezen professzionális munka kapcsán, beleértve "Másik" Dániel kollégáját is. Majd elfelejtettem szót ejteni a lemondó nyilatkozatok beszerzésével kapcsolatos áldozatos (hétvégét sem kímélő) kitartó munkájával kapcsolatosan.
Ami pedig az udvarias viselkedését, kommunikációját illeti, nekem (aki már 35 éve dolgozik ugyanabban az ötcsillagos Duna-parti szállodában) igencsak üdítő jelenség a mai egyre modortalanabb világunkban.
Összegzésül mi mást is mondhatnék: "Csak így tovább a megkezdett Lenini úton!"
Üdvözlettel: Z. László
30 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
A végeredményt tekintve maximálisan elégedettek vagyunk. Hozzáállasod és munkád minden esetben az elvárásoknak megfelelő volt.
Köszönjük a jó munkát és mindenképpen ajánlani fogunk.
3 NAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Kedves Attila!
Gyorsaság, hatékonyság, megbízhatóság. Ezek az első gondolatok amik eszembe jutnak. Az Önnel kapcsolatos személyes benyomásaim teljes mértékben pozitívak. Minden esetben pontos volt, bármilyen határidőt/találkozót beszéltünk meg, előzékenyen, udvariasan viselkedett velünk mint ügyfelekkel.
Amikor személyesen jártam az irodánkban kellemes környezetet biztosítottak a megbeszéléseinkhez.
Összefoglalva teljes mértékben megvagyok elégedve a munkájukkal és bátran ajánlom az irodájukat bármelyik ismerősömnek.
Megragadom az alkalmat, hogy ismét meg köszönöm a munkáját és úgy Önnek mint a cégüknek további hosszútávú sikereket kívánok.
Üdvözlettel, Cs. László
15 NAP
Tanácsadó:
Stubián Zoltán
Panellakás, Budapest, III. kerület
"Kedves Zoltán!
Szeretném megköszönni az ingatlanom eladásában végzett a munkádat,
amivel maximálisan meg vagyok elégedve!
Kiemelkedően gyors, szakszerű, minden igényemet kielégítő munkát végeztél.
Külön köszönöm az empatikus hozzáállásodat, amellyel manapság az ember ritkán találkozik!
További sikeres munkát kívánok!
Üdvözlettel,
Sz. Csaba"
1 hónap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XV. kerület
Kedves Zoltán!
A munkavégzéseddel maximálisan meg voltam elégedve.
Hozzá kell tennem, hogy a személyes "varázsod" többet nyomott a latban, de szakmailag is profin végezted a munkád.
Segítettél a tulajdonosnak, sőt személyesen jártál el a végrehajtónál, ami mint tudjuk elég megterhelő.
Végig kapcsolatban voltál velem és időre prezentáltad az adásvételire a befizetni valóimat, hogy a szerződés létre jöhessen.
Pontos, segítőkész, udvarias, kedves, tisztelettudó voltál az ügyletben mindenkivel.
Köszönöm!
1 HÉT
Tanácsadó:
Nagy Károly
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
"Nagyon őszintén írom ezeket a sorokat! Első perctől figyeltem a munkádat mikor a húgom lakását intézted majdnem mindenről tudtam és tetszett a hozzá allasod a dolgokhoz! Ezért is döntöttem úgy hogy az enyémet is te add el! Rendkívül jó dolog hogy kozvetelen vagy vagytok itt gondolok a többiekre is pl Attila ő is jó fej! Veled kapcsolatosan sok sok dolgot tudnék írni de próbálom rövidre fogni.Gratulalok a főnöködnek! Nagyon jó és sikeres csapat áll mögötte sok sok sikert nektek. Udvarias kedves és értékes ember vagy!"
Köszönettel:
K. Szabina
2 hónap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Családi ház, Budapest, XXI. kerület
Kedves Dani!
Örültem, hogy a ház megvásárlásával kapcsolatban találkozunk! Jó volt együttműködni Veled! Könnyen, gyorsan és rugalmasan tudtuk intézni a vételt, minden kérdésre szinte azonnal választ kaptunk, és minden rendben volt!
Köszönjük a közreműködésedet!
Üdvözlettel,
Belle Zsuzsa
5 hét
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Izabella!
Izabellát 2017. nyarán bíztam meg a Budapest 13. kerület Danubius utca 6. szám alatti ingatlanom értékesítésével. Ezalatt az idő alatt számtalanszor bizonyította precízségét, kedvességét, megbízhatóságát. Rugalmassága és szakmai szeretete kiemelkedő, érezhető volt rajta minden esetben, hogy őszintén segíteni szeretne és az én igényeimet helyezte előtérbe. Nem csak az üzleti partnert, az embert is látja ügyfelében, ami véleményem szerint elengedhetetlen ebben a szakmában. Nagy köszönettel tartozunk neki, hiszen hatalmas terhet vett le hozzáértésével a vállamról/vállunkról, valamint a továbbiakban is számítunk a segítségére lakáskeresés kapcsán.
Köszönettel:
Jánócsik Csilla
3 hét
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, IV. kerület
Kedves TOP3 Ingatlan Csapat,
elsösorban Kiss Zoltán és Németh Zoltán / azaz Zoltánok /!
Köszönjük, hogy - kezdetben még ismeretlenként - mindenben segítettek a lakásunk eladásában.
Köszönjük a bizalmat, hogy telefonbeszélgetés alapján is elsö hívásra alkalmazkodtak az általunk kért idöpontokhoz és maradéktalanul be is tartották azokat.
Továbbá messzemenöen figyelembe vették az igényeinket és kéréseinket, türelmesen válaszolgattak többszöri kérdéseinkre is.
Nagyon tartottunk eleinte ingatlanközvetítö igénybe vételétöl, ez tény, mint ahogyan az is, hogy kellemesen csalódtunk.
Emberi hozzáállásukkal, empátiával és szakmai hozzáértéssel szinte régi ismerösként tették a dolgukat és nagyon rövid idön belül megtalálták az ideális vásárlót.
Munkájukkal nagyon elégedettek vagyunk és bátran ajálnjuk mindenkinek, akinek eladási vagy vételi szándéka van, mert ÍGY is lehet!
Tiszta szívböl kivánunk további sikereket mindenki megelégedésére!
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, III. kerület
Kedves Ágnes! Kedves Csaba!
Szeretném megköszönni a segítségeteket amit a lakás eladásnál nyújtottatok! Nagyon profin és gördülékenyen bonyolítottátok az egész tranzalciót. Külön köszönöm, hogy a koronavírus ellenére ilyen gyorsan sikerült az adás-vételt lebonyolítani. Ez a közel 2 és fél hónap megmutatta milyen jó szakemberek vagytok és kedvesen,segítőkészen,korrektül tudtátok lebonyolítani a vevőkkel az egyeztetést a lakás megtekintést és vételre ajánlását valamint a vételi tranzakciót. Ajánlani tudnám mindekinek ha lakást akar eladni akkor csak is veletek tegye.
Köszönöm a segítségeteket!
Üdvözlettel, F. András
Ha lenne még eladó lakásom azt is a segítségetekkel szeretném értékesíteni!
1 hét
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Tisztelt Szablics Gábor Úr!
Személyes közreműködését tisztelem és egyben köszönetet mondok a korrektségéért.
Különösen értékeltem, hogy pontos, szavatartó és az értékesítésnél kellő türelmet, alázatot és tiszteletet tanúsított.
Én, mint eladó nyugodt szívvel írhattam alá az adás-vételi szerződést, mert az Ön közreműködésével a vevő is szabadon, önakaratából döntött kényszerítő magatartás nélkül.
Munkájához további jó egészséget kívánok.
Üdvözlettel:
Balogdi Lászlóné
6 nap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Dániel,
nagyon kedves, tisztelettudó és udvarias voltál a találkozásaink során és minden esetben pontos! Nem csak a vevő igényeit tartottad szem előtt, hanem az enyémet is, jelentse ez egy időpont gyors leszervezését vagy olyan információ adását az ingatlanról, ami segíthet a vételi döntésben. Mindig elértelek gyorsan, ha esetleg nem, akkor visszahívtál. Válaszoltál a kérdéseimre. Összegezve: profi hozzáállást tanúsítottál.
2 hét
Tanácsadó:
Sályik Bálint
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Bálint!
Ezúton is mégegyszer köszönjük a közreműködésed a lakás megvásárlásában. Részünkről azt hiszem teljesen elégedettek lehetünk, végül minden gyorsan, és - eddig - problémamentesen ment. Sőt, biztosan hallottad, hogy a minap megegyeztünk az eladóval, hogy egy héttel előbb kiköltözik a tervezettnél, tehát ezzel kapcsolatban is nagyon jól alakulnak a dolgok. Már készülnek is a tervek a felújításra és berendezésre, azt hiszem pont olyan irodánk lesz, amilyet szerettünk volna. Ha mindennel készen vagyunk, akkor ugorj majd be hozzánk ha arra jársz, talán te is szívesen megnéznéd, hogy mi lett Éva néni lakásából :)
A munkátokkal kapcsolatban csak annyit írnék, hogy örülök, hogy végül nem egy franchise rendszerben működő irodán keresztül találtunk lakást. A vevő szempontjából mindenképpen kedvezőbb az a hozzáállás, hogy egyszerre kevés, jól megválogatott lakást tartotok a portfólióban, de azokkal kapcsolatban teljes körű szolgáltatást nyújtotok.
Üdv.:
Attila
1 nap
Tanácsadó:
Nagy Károly
Panellakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Károly !
Mi is nagyon örülünk a sikeres eladásának. Természtesen ez nélküled nem sikerült volna olyan gyorsan es precízen eladni, ezért külön szeretném kiemelni a gyors , kedves, precíz , profi szakértelmed ! Maradj mindig ilyen , kedves es profi ez hozza a sikert !
További jo eladást kívánunk es köszönjük szívből neked kedves Karcsi! Legyen csodás napod es heted!
Üdv : Rigel Eni &Sanyi
60 nap
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, XII. kerület
Mindenkinek ajánlom Jánost, aki eladná vagy venne ingatlant. Profizmusa kellő szakmai alázattal társul, valamint nagyon kedves és segítőkesz. Azoknak különösen ajánlom, akik előítéletesek az ingatlanközvetítessel kapcsolatban, mert ő különösen alkalmas arra, hogy eloszlasson pár negatív sztereotípiát :)
Mindezeken felül egy szuper lakást adott el nekem és azt hiszem ez a legfontosabb.
6 HÉT
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Családi ház, Budapest, XVIII. kerület
Kedves Niki!
Facebook profilom nincs ezért itt írom le tapasztalatom és véleményem.
Veletek nem ez volt az első ügyletem és szerintem nem is az utolsó, mert mint befektető ismerem a legtöbb iroda munkamorálját és ügyfélkezelését. Túlzás nélkül mondhatom, hogy kiemelkedőek vagytok mindkettőben.
Ezúttal viszont nem egy befektetési célú ingatlant kerestem, hanem egy házat a családomnak.
A hirdetésed, amiért felfigyeltem rá: profi, gyönyörű képek, átlátható alaprajz, informatív minden részletre kiterjedő leírás. A rugalmasságod abszolút jellemzi, hogy habár hétvégén hívtalak mégis hívástól számítva egy óra múlva már mehettünk is megnézni a házat. A ház élőben is ugyanazt hozta, amit a képek és leírás alapján vártunk tőle. Mivel teljesen megfelelt az elképzeléseinknek nem sokat vártunk az ajánlat tételig. A vételi szándék megtétele során is érezhető volt a profizmus, mert hiába nem mi voltunk Veletek szerződésbe vevőként, mégis úgy éreztem, hogy a mi érdekeink is teljes mértékben képviselve lettek, mind az ár, mind a kifizetés és birtokbavétel tekintetében is.
A válaszra nem sokat kellett várni és sikerült megkötni szerintem mindkét fél számára előnyös szerződést.
Örülök, hogy Ti segítettek megtalálni álmaink otthonát.
Nagyon szépen köszönjük munkádat és sok sikert kívánunk Nektek!
Üdvözlettel G. Róbert és V. Mónika
3,5 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Mária!
Nagyon szépen köszönjük az ingatlan vásárlásunk során tanúsított segítőkész munkádat!
Együttműködésünk során azt tapasztaltuk, hogy a feladataidat nagyon jól végezted, színvonalas szakmai tudásod megkérdőjelezhetetlen számunkra.
Kérdéseinkre türelemmel és segítőkészséggel válaszoltál minden esetben. A kommunikáció köztünk és közted tökéletes volt, amely köszönhető volt annak is, hogy telefonon minden esetben rendelkezésünkre álltál, még hétvégén is.
Megtapasztalhattuk azt is, hogy érdekeinket szem előtt tartva, hasznos tanácsokkal láttál el minket.
A felmerülő apró problémákat, változásokat rugalmasan kezelted és orvosoltad.
Személyedben egy kedves, jó szándékú, naprakész ingatlanközvetítőt ismerhettünk meg.
Köszönjük szépen, hogy hozzásegítettél minket lakásunk megvásárolásához!
Köszönettel és üdvözlettel:
Péter és Anett
1 hónap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Szia Kristof,
Köszönöm szépen, hogy intézed a kulcsokat!
Csak jót tudok írni a Veled való együttműködésről - nem véletlen, hogy valamennyi témaba vágó kérdéssel immáron visszatérő ügyfeled vagyok. A Te ügyfeled, es nem a cégedé.
Amit sok egyéb közül kiemelnék, hogy hozzáállásod számomra garantálja, hogy a megbízások során biztonságban érzem magam.
Tudom, hogy profi kezekben van az ügyem, maximálisan figyelembe veszed a preferenciáimat, nem csúsznak be kisebb-nagyobb hibák, nem kerülök kellemetlen helyzetbe, nem megy üresjáratokkal az idő.
Megnyugtató, hogy valamennyi kérdesemre gyors, megbizható választ kapok.
Köszönöm szépen mindezt!
Az biztos, hogy a továbbiakban is hasonló kérdesekben Téged foglak megkeresni, Téged foglak másoknak is ajánlani.
Szep napot!
Eszter
3 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Carmen!
Próbálok objektív értékelést adni, de azt hiszem nem megy...
Nem szeretném azt írni, hogy nagyon kedves, segítőkész,elbizonytalanodás esetén biztató, de nem erőszakos, nem rámenős, inkább támogató volt a kapcsolat során. A megbízási szerződés kötésekor az iroda többi dolgozójától is hasonlóképp kedves családias hangulatú fogadtatásban részesültünk.
Ismeretségi körömben a kedvező tapasztalatokról fogok tájékoztatást adni az ingatlanirodáról, és nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek Önöket ha "ingatlan ügye" támad.
Üdvözlettel:
K.P.
23 nap
Tanácsadó:
Geyer Zoltán
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
“Tisztelt TOP 3 Ingatlan Ügynökség
szeretném néhány mondatba értékelni az önök munkáját és kollégájuk GEYER ZOLTÁN
közreműködését
Podmaniczky utcai lakásunk eladásával kapcsolatosan. Amikor lakásunkat eladásra felkínáltuk
elkövettem azt a hibát melyet végül is sikeresen korrigáltam . Nem az Önök nagyrabecsülés cégét
bíztam meg az ingatlan eladásával . Szerencsére ezt a hibánkat sikeresen korrigálva,
megismertük ügynökségük hatékony munkáját, és benne egy nagyszerű embert üzletkötőt ingatlan
ügynököt GEYER ZOLTÁNt. Egy olyan embert ismertem meg benne aki méltón képviseli a TOP
3 iroda színeit és minket akik a lakás eladásával megbíztuk.
munkáját magas szinten mindenkor a megbízói álláspontját magasan figyelembe véve végezte
munkáját .
Maximális köszönet érte. Engedelmükkel ha tudomásomra jut ismeretségi körömben ingatlan
eladási szándék
az illetőt mindenkor Önökhöz fogom irányítani elmondva nekik hogy az önök munkája mennyire
megbízható és munkatársaik mennyire jól képzett emberek .
még egyszer megköszönöm áldásos munkájukat és örülök annak , hogy egy ilyen kedves
szimpatikus embert ismerhettem meg kollégájuk Geyer Zoltán személyében.
Maradok baráti üdvözlettel,”
V. Gábor
2 nap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
"Elégedett voltam Dániel munkájával. Mindig készséges volt, pontosan érkezett és korrekt tájékoztatást adott.
Láthatóan képviselte az eladó érdekeit és azon volt, hogy az adás-vétel létrejöjjön. Megfelelően felkészült és
rugalmas volt, mindig biztosította a szükséges dokumentumokat és rendelkezett a szükséges, pontos információkkal.
Köszönöm az ügylet során nyújtott segítséget!"
Üdvözlettel,
András
12 NAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Sziasztok!
Persze, természetesen szívesen írok rólatok is, meg tapasztalataimról is.
Ha téged szeretnélek jellemezni, akkor egy kifejezetten jó választás voltál a TOP3 Ingatlan részére, mert kedves, kommunikatív és toleráns ingatlanreferens vagy, aki a munkáját rugalmasan és kellő odafigyeléssel, mások igényeit előtérbe helyezve végzi.
Ha Sanyiról írhatnék pár szót, akkor róla is hasonlóképpen pozitívan tudnék nyilatkozni, mert ő is maximálisan kedves, segítőkész és érződik benne a rutin, amit az ingatlanok eladása kapcsán már szerzett. Egyszóval jó csapat vagytok és csak pozitív dolgokat tudnék rólatok írni, illetve mondani.
Nem (csak) bókolni szeretnék nektek, de én tényleg elégedett voltam a munkátokkal, minden rendben volt. :)
És nagyon szívesen választalak titeket a jövőben is, ha erre kerül a sor. :)
Üdv!
Tamás
1,5 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Bucsa
Kedves Máté!
Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy a lakóparkban az első körbevezetéstől a szerződéskötésig együttműködtél velünk. Segítőkészen, precíz, pontos információkat nyújtottál számunkra. Mindig számíthattunk gyors válaszadásodra, készséggel álltál rendelkezésünkre hétvégén is.
Köszönöm, hogy segítettél az ügyvéddel és a hitelügyintézővel kapcsolatot teremteni.
Baráti körben ajánlani fogunk lakáseladás és vásárlás kapcsán is.
Üdvözlettel:
B. Zsófia
1 NAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Szia Izabella és Ádám!
Horváth Ádámmal, a TOP3 ingatlaniroda munkatársával 2018 nyarán
kerültünk munkaviszonyba egy Egyetem téri lakással kapcsolatban, miután
jó helyen lévő, kiváló adottságú használt lakások megvásárlásával,
minőségi felújításával és viszont értékesítésével foglalkozunk. Már első
benyomásunk is igen kedvező volt róla: nyílt, közvetlen, barátságos és
segítőkész fellépése, megnyerő, de nem rámenős modora, örökké vidám és
mosolygós megjelenése kellemes színfoltot jelentett az ingatlanpiaci
ügynökök sokszor barátságtalan, száraz és nyomuló stílusa ellenpólusaként.
Az azóta eltelt fél év megerősítette a róla kialakult képet. Miután az a
projekt sajnálatosan nem valósult meg, az utóbbi hat hónapban intenzív
keresésben voltunk a főváros belső részén felújítandó lakások után
kutatva. Akik hozzánk hasonlóan ezzel foglalkoznak, azok tudják, hogy az
ingatlanpiac manapság igencsak szűkölködik a kínálattal ebben a
szegmensben, így nagyon sok lakást kellett feleslegesen és fáradtságosan
megnéznünk, kielemeznünk, beáraznunk, és nagyon sokszor kellett
rájönnünk, hogy sajnos egyre romlanak az üzleti feltételek.
Ádám mindennek a tudatában töretlen lelkesedéssel kutatta és kínálta a
számunkra optimálisnak tekinthető ingatlant, határtalan optimizmusa
túlment a szakmájából adódó, kötelezőnek tekinthető pozitív
hozzáálláson, és igen hamar meggyőződhettünk arról, hogy ő egyszerűen -
ilyen.
Köszönjük, Ádám, a segítséget!
4 hónap
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Ikerház, Budapest, XVIII. kerület
Kedves Nikolett!
Szakmailag nagyon felkészült, empátiás készséggel megáldott ingatlan-tanácsadót ismertünk meg Benned. Napra kész információid, tanácsaid sokat segítettek abban, hogy könnyebben küzdjük le azokat az akadályokat, amelyek megnehezítették az utóbbi éveket számunkra.
Törekvésed, hogy a nekünk legmegfelelőbb megoldás valósuljon meg, példaértékű volt. Valóban azt éreztük, hogy fogod a kezünket.... Örülünk, hogy Téged bíztunk meg, az együttműködésünk kiváló volt.
További munkádhoz nagyon sok sikert és kitartást kívánunk!
Üdvözlettel: Szadlo Julika és József
14 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Zoltán és László,
Az utóbbi időben több ingatlanirodával/ingatlanossal volt dolgom, ígértek fűt-fát, de sajnos semmi nem valósult meg belőle. Hitetlenül mentem el a lakásnézésre, ehhez képest kellemes csalódás ért. J Nem éreztem úgy, hogy „rámtukmáltok” valamit, ami egyébként egy forintot sem érne.
Külön köszönet a gyorsaságért és a rugalmasságért, hogy bárhol, bármikor rendelkezésre álltatok, ha kérdésem volt, ezzel egyszerűbbé téve az adásvétel folyamatát. Felüdülés volt az előző 4 hétig tartó huza-vona majd meghiúsult szerződés után, hogy felgyorsultak az események J
Mindennel elégedett voltam és köszönöm, hogy hozzájárultatok leendő otthonom megtalálásához! J
Mindenképp ajánlani foglak titeket ismerőseimnek, ha lakást keresnének, eladnának, szóval csak így tovább :P
További együttműködés reményében, üdvözlettel:
Dóra
10 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Szia!
Én úgy vélem, hogy az adás-vételi eljárás alatt nagyon jól és könnyedén ment az együttműködés az egész ingatlanirodával. Gondolok itt az ingatlanközvetítői, ügyvédi, és a hitelügyintézéssel kapcsolatos segítségnyújtásra is. Rugalmasan, és gyorsan kezeltük a felmerülő kérdéseket. Nagyon jó munkát végzett, és még most is végez mindenki, annak érdekében, hogy mielőbb sikerrel záruljon a birtokbavétel is.
Csak így tovább a jövőben is!
Bátran fogom ajánlani mindenkinek a TOP3 csapatát
.
Dávid!
3 hét
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Kedves Ottó,
ha egy szóval kéne jellemezni:
profi...
:-)
De gondolom ennél azért többre lenne szükség, bár ez az egy szó teljesen kifejezi a
tevékenységét.
A jó kommunikáció, a rugalmasság, az ügyfélközpontúság, a szakmai felkészültség ami igazán
kiemelkedő.
Ami még igen pozitív volt számomra, hogy a felesleges köröket kihagytuk, a "rizsát" amivel például
a lakás eladásomat intéző ingatlanos az őrületbe tudott kergetni. :-)
Üdvözlettel
Népessy Gábor
14 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves László!
Nagyon szépen köszönöm a gyors és minőségi szolgáltatást amit nyújtott a lakásom eladásában.
Teljes mértékben meg vagyok elégedve az Ön munkájával, és az irodájuk is maximális
szolgáltatást nyújtanak.
A munkájukat csak ajánlani fogom!
Üdvözlettel:
Márity Ibolya
1 hét
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Panellakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Nikolett!
Csak pozitív tapasztalataink vannak az Ön munkája kapcsán. Köszönjük a villámgyors ingatlan értékesítést. A precíz munkavégzést és az adás-vétel kapcsán felmerült problémák megoldásában nyújtott segítségét. Mi is bízunk az ügylet mielőbbi és probléma mentes lezárására és a továbbiakban is számítunk szakmai és emberi segítségére.
Köszönettel és tisztelettel: Hübner László és testvérei
29 nap
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Tisztelt Kürti Úr!
Az adásvételi szerződés létrehozásában, a lakás birtokba adásában az én szerepem viszonylag szerény volt, így kettönk között aránylag kevés közvetlen érintkezésre került sor. A magam részéről ezeket az érintkezéseket korrektnek és hatékonynak értékelem, stílusában udvariasnak. Azt hiszem, hogy a körülményeket figyelembe véve az adásvétel gyorsan lezajlott.
Munkáját megköszönöm,
üdvözlettel:
Szőcs Ferenc
---------------------------------------------------------
Kedves János!
Mint azt többször szóban és írásban is jeleztem, a rendkívül körültekintő, szakmailag jól előkészített munkáját nagyra tartom, az ügyféli elégedettségi skálán a maximum. Az Ön körültekintő, figyelmes ügyintézésének és a jó kommunikációjának köszönhetjük, hogy az üzlet megvalósult. Kívánom, hogy egyszerűbb kliensekkel kelljen foglalkoznia a későbbiek során.
Sok sikert és jó egészséget kívánok!
Köszönettel: Huzsvári Erzsébet
15 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Reni és Carmen!
Szeretném nektek megköszönni amit a számomra lehetetlennek tűnő lakás értékesítése során nyújtottatok.
Fontos volt számomra az első benyomás, ami alapján egyből elszállt a bizonytalanságom.
Azt éreztem, hogy végre jó helyen leszek. A határozottság, a szakmai tudás elvitathatatlan. Kedvesség és a türelem szintén. Nincs mellébeszélés, ámítás.
A gyorsaság pedig számomra elképzelhetetlen mértékű.
Nekem az is fontos volt, hogy az elejétől a végéig az ember mellett vagy és támogatod. A vételi ajánlattétel pontos átbeszèlésétől kezdve az adás-vételi szerződés aláírásáig majd egészen a birtokba adás utolsó mozzanatáig.
Abban is segítséget kaptam, ami már szerintem nem közvetlen a ti feladatotok lett volna, ilyen például lakás kiürítés utáni esetleges lom elszállításban kontakt megosztás.
Bármikor kereshettelek, sosem voltál elutasító.
Bátran foglak titeket ismerőseimnek ajánlani mert tudom, hogy biztos kezekbe kerülnek.
Valahol mindig így gondoltam, hogy így kellene lennie, amikor segítségül hívok az értékesítéshez értő embert.
Nagy terhet vettetek le a vállamról és nagy tehertől szabadultam meg rajtatok keresztül.
Munkátokhoz további sikereket kívánok.
Mindent köszönök!
Üdvözlettel:
T. Kata
60 NAP
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Elégedettek vagyunk Veled, mint ingatlanközvetítő.
Megbízható, naprakész, türelmes, precíz, és pontos vagy. Még az sem számított egy vételinél, hogy vasárnap van, Te kihoztad Érdre. :)
Na és persze az almáspite sem volt semmi múltkor... :)
Tájékoztattál mindenről amiről tudnom kellett. Másnak is foglak ajánlani.
P. Judit
2 nap
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Szia Brigitta!
Megkésve bár de törve nem, nekiülök kérésed megírásának.
Személyes tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy már a telefonos megbeszélésünk alapján éreztem, Te és a Ti irodátok lesz Nekem a legmegfelelőbb a lakás eladására. Maximális beszélőkészséggel rendelkeztél, ez mint pedagógus rögtön éreztem, és ebben személyes találkozásunkkor sem csalódtam. Első alkalomra sikerült a lakást eladnod, a szervezés jó volt, látszott, hogy van a háttérben egy komoly vevői érdeklődőkör, amely így könnyítette és meggyorsította az eladást, ami Nekem biztos, hogy hónapokba került volna. Szerződéskötéskor minden fontos tájékoztatást megkaptam Tőletek, pontosan a teljesség igényével. Nem volt zsákbamacska, így mint eladó is biztonságban éreztem magam és ez fontos, szerintem. Az ügyvédnél is megkaptam minden segítséget, magyarázatot a könnyebb eligazodás érdekében.
Összességében elmondhatom, hogy örülök, hogy Titeket bíztalak meg lakásom eladásával, amely így precízen és gyorsan lezajlott.
Köszönettel: V. Tibor
28 nap
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Sikeresnek tűnő lakásvásárlásunk kapcsán néhány szóban szeretnénk köszönetet mondani és összefoglalni tapasztalatainkat a TOP3 Ingatlan szolgáltatásaival kapcsolatban.
Dömök Ildikó személyében egy igen agilis, rendkívül kitartó, idejét és energiáját nem kímélő kollégát ismertünk meg, aki igényeinket maximálisan szem előtt tartva igyekezett a legjobb megoldást megtalálni és a felmerülő problémákat gyorsan, alaposan kezelni.
Segítségével több jónak ígérkező lehetőség után végül sikerült a számunkra legoptimálisabb lakást megtalálnunk. Naprakész volt és alkalmazkodó.
Összességében köszönet jár a kíváló kollégának, Dömök Ildikónak munkájáért, segítségéért!
Reismann család
2018. 08. 30.
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Sándor!
Megírom az értékelést, remélem megfelelő lesz ebben a formában.
" Sándor egy összetett feladatot könnyedén megoldott. Már az első benyomások alapján is világossá vált, hogy megérkezett a megoldás és nem kell tovább keresgélni.
Nagyon rugalmasan és könnyedén vette a feladatot és jól is éreztem magam szerződéskötés közben, a kávé úgyszintén kitűnő volt!"
Üdvözlettel;
Anett
66 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XX. kerület
Kedves Mária!
Nagyon örülünk, hogy Önnel találkoztunk a számunkra elsőre problémásnak tűnő lakáseladásunk során.
Köszönjük a mindenre kiterjedő figyelmét, körültekintő, tapintatos hozzáállását, a sűrű tájékoztatást. Nagyon jól kezelte a részünkről felmerülő kérdéseket. Értékeljük a pontosságot és megtapasztaltuk a szakmai hozzáértését is. Köszönjük a kedvességét, kiegyensúlyozottságot és elsősorban a munkáját.
Üüdvözlettel: M. Judit
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Családi ház, Kistarcsa
Sziasztok!
Saját családi házam értékesítésével kerestem meg őket. Több ingatlanirodával volt már rossz tapasztalatom, de tetszett a bemutatkozó oldaluk, így gondoltam, adok nekik is egy esélyt. És nagyon jól tettem :):)
Miután alaposan megismerték a házat és a környéket, folyamatosan hozták a már " előszűrt", potenciálisnak mondható érdeklődőket. Mindenkivel figyelmesek, udvariasak és empatikusak voltak. Így aztán rövid időn belül eladásra is került az ingatlan, figyelembe véve mindazt, amit én szerettem volna.
Tiszta szívvel ajánlom őket, a lelkiismeretes, precíz munkájukat. Most az eladott ház helyett keresnek nekem egy kisebbet. Biztos vagyok benne, hogy a számomra minden igényt kielégítő megoldást meg fogják találni.
Nagyon köszönöm a munkátokat: Paczok Renáta és Kovács Roland.
8 HÓNAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Több akadállyal nehezített pályán teljesítette vállalását Renáta és Gergő. A felújítandó zuglói lakást a Gyámhatóság felügyelete mellett lehetett meghirdetni. Ez a körülmény az eladás minden mozzanatánál időt és egyeztetést rabolt el tőlünk. Ráadásul a "többedik" vevő jelölt az előleg kifizetése után több hónapos huzavona után tőkehiány miatt visszalépett.
Ezután mint a derült égből villámcsapás, jött Renáta azzal hogy van egy készpénzes vevő a lakásra. Most már csak azt kellett végigküzködni, hogy közben másik Gyámhivatalhoz került át a gondnokság, és új bankszámlát kellett nyitni, Én - az eladó gondviselője - közben kórházba kerültem onnét intéztem az ügyet. Mindenki dícséretére legyen mondva- az ügylet sikerült, a Vevő, a TOP három és az Eladó elégedetten váltak el egymástól. Sok tapasztalattal lettem gazdagabb. További sikereket kívánok Renátának és Gergőnek!
H. Gyula
8 HÓNAP
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Családi ház, Gödöllő
Tisztelt Vállalkozás!
Szeretném párommal véleményünket megosztani az üzleti kapcsolatról:
Pontos, precíz , elegáns megjelenés. Az ingatlanról teljes körű tájékozottság. Gördülékeny ügyintézés értékesítéskor. Tiszta szívből tudom ajánlani bárkinek.
Tisztelettel és Szeretettel:
T. Adrienn és H. Zoltán
7 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Komár Judit!
Teljes egészében meg voltunk elégedve munkájával. Az ügyintéző közvetlen, kedves, segítőkész. Az ügyintézés az elejétől a végéig gördülékeny, problémamentes és gyors volt. Nagy megelégedésünkre szolgált, hogy a külön jogi procedúra megszervezését is átvették (hozzáértő ügyvédet biztosítottak). Csak jóérzéssel nyilatkozhatunk. Nem számítottunk arra, hogy már az első próbálkozásunk ilyen sikerrel jár. Ebben pedig nagy szerepe volt a tapasztalt ügyintézőnek. Ha alkalmunk nyílik rá, ajánlani fogjuk ismerőseinknek is.
Még egyszer köszönjük értékes munkáját!
Üdvözlettel,
Réka és Erzsébet
2 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Családi ház, Ráckeve
Kedves Gábor!
Örömmel írok pár sort a tapasztalataimról. Úgy írom, hogy ha gondoljátok, akár a honlapra is ki lehessen rakni.
Elsősorban azért a TOP3 Ingatlant kerestem meg a házam eladásával kapcsolatban, mert felkeltette az érdeklődésemet a hirdetésük, miszerint képesek gyorsan eladni! Emellett nagyon fontosnak tartottam, hogy olyan irodát találjak, ahol a közvetítő nem csak a befolyó jutalékot látja majd, hanem velem, mint eladóval is maximálisan és nagy odafigyeléssel tud foglalkozni, és valóban dolgozik azért, hogy eladja az ingatlanomat. Sajnos a régebbi, rossz tapasztalatok nem adtak nagy bizalmat, de egy próbát megért, gondoltam, és egyátalán nem csalódtam.
Az ügyfélszolgálat rövid ismertető után Gáborhoz irányított, aki tökéletes módon meglátta, hogy mire is van szükségem. A folyamatot az elejétől nagyszerűen irányította és teljes figyelemmel kísérte. Nagyon rövid idő alatt sok érdeklődő volt a házamra, de az ár egy sarkalatos pont volt, meg kellett találni azt, aki az általam igényelt árért akar vásárolni és ebben nagyon sokat köszönhetek Gábornak. Kiváló kereskedői attitűddel folyamatosan hozta a vevőjelölteket, majd a végén én választhattam ki, hogy ki veheti meg a házamat, mindeközben nekem valójában semmi tennivalóm nem volt, időnként egyeztettünk telefonon. Ez a kényelem, amiben részem volt nagyon szimpatikus volt. Örülök, hogy hozzájuk fordultam és külön szerencsés vagyok, hogy Gábor volt a közvetítőm.
A folyamat gyorsan lezárult, és valóban minden feladatot elvégeztek helyettem, nekem csak aláírni kellett a végén.
Mindenkinek bátran ajánlom!
Köszönöm az együttműködést.
Szép napot! :)
Üdv,
Répai Bea
25 NAP
Panellakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Ildikó!
Még mindig a hétfői nap hatása alatt vagyunk. Olyan gyorsan pörögtek és pörögnek az események, hogy valószínűleg néhány hét múlva tisztul le a kép.
Végül eladó-vevő egymásra talált.
Ebben a folyamatban az Ön szerepe megkerülhetetlen, és a mi szempontunkból egyértelműen pozitív volt. Abban a szerepben, amiben két azonos érdekű, de ugyanakkor ellenérdekelt fél felé is hitelesnek kellett maradni, jól vizsgázott. A döntéshez kínált paraméterek teljesen rendben voltak.
Remélem jó döntést hoztunk!
Bízom benne, hogy ezt néhány hónap távolából is így fogjuk látni!
Üdvözlettel:
S. Béla
15 NAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Szia Sándor,
Minden flottul ment, köszi. Egyedül az volt szokatlan hogy a vételi szándéknyilatkozatnál nem 1% hanem 5%-t tettem le, de összességében ez sem számított túl sokat.
Köszi, Péter
9 nap
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Panellakás, Budapest, XV. kerület
Kedves Ági!
Nem esik nehezemre kérésednek megfelelni,mivel már az első találkozás eloszlatta az eddig kialakult negatív képet a ti szakmátokkal kapcsolatosan. Minden úgy történt és akkor, ahogy azt megbeszéltük. Én is ügyfelekkel foglalkozom,ezért nagyra értékelem a korrekt hozzáállásodat. Az csak hab a tortán,hogy tényleg rekord gyorsasággal ment végbe az eladás,bár biztos vagyok benne, ha nem így történt volna az sem a te hibád lett volna. Számomra az a tény a legfontosabb,hogy még kevésbé gyors ügymenet esetén is 100%-ig tudom,hogy te mindent elkövettél volna az érdekemben. Ez az a bizalmi viszony az ügyfél és értékesítő között, ami a későbbi üzleti lehetőséget is megalapozza.
Végszónak csak annyit,hogy én munkámból adódóan 53 kolléga közvetlen vezetője vagyok, de ha lenne autós végzetséged ezzel a hozzáállással azonnal állást ajánlanék neked. A viccet félretéve tényleg köszönök mindent és ha az életbe hasonló helyzetbe kerülnék már tudom,hogy kit kell felhívnom.
Köszönettel:
Bakos József
Szervizvezető
12 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Szia Reni!
Persze, természetesen szívesen írok rólatok is, meg tapasztalataimról is.
Ha téged szeretnélek jellemezni, akkor egy kifejezetten jó választás voltál a TOP3 Ingatlan részére, mert kedves, kommunikatív és toleráns ingatlanreferens vagy, aki a munkáját rugalmasan és kellő odafigyeléssel, mások igényeit előtérbe helyezve végzi.
Ha Sanyiról írhatnék pár szót, akkor róla is hasonlóképpen pozitívan tudnék nyilatkozni, mert ő is maximálisan kedves, segítőkész és érződik benne a rutin, amit az ingatlanok eladása kapcsán már szerzett. Egyszóval jó csapat vagytok és csak pozitív dolgokat tudnék rólatok írni, illetve mondani.
Nem (csak) bókolni szeretnék nektek, de én tényleg elégedett voltam a munkátokkal, minden rendben volt. :)
És nagyon szívesen választalak titeket a jövőben is, ha erre kerül a sor. :)
Üdv!
Tamás
60 nap
Tanácsadó:
Furmen Mónika
Téglalakás, Budapest, XII. kerület
Kedves Móni!
Köszönjük szépen a közreműködést a Tusnádi utcai ingatlan kapcsán.
Bár magasabb árat reméltünk, de végül a számos ajánlat, melyhez a Ti segítségetekkel jutottunk megmutatta, hogy sajnos a piac csak ennyire értékeli az ingatlant.
Amit kiemelnék és nagyon pozitívnak értékelek, az a gyorsaság, az igen hatékony munka, melynek eredményeként végül két hónap alatt eljutottunk a szerződéskötésig.
Még egyszer köszönjük szépen a munkátokat!
Üdv,
Kriszti
1 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Kedves Kerezsi Krisztina!
Az alábbiakban szeretném megköszönni Önnek a gyors, szakszerű
közreműködését.
Rövid időn belül sikerült az értékesítés, s ez Önnek is köszönhető. A lakás
ismérveinek pontos továbbítása a potenciális vevők felé is nagyon precíz volt.
Ingatlanközvetitőt kereső ismerőseimnek jó szívvel fogom ajánlani.
További sikeres eladásokat kívánok.
Üdvözlettel:
K. Károlyné
2 hét
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Referencialevél - akit illet
45 évet dolgoztam a (turisztikai) marketing és értékesítés területén. A Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat marketing-értékesítési vezérigazgatójaként az országos nagyvállalat 32 szállodájának és további 264 vendéglátó üzletének értékesítését szerveztem, ezt követően Ausztriában magyar érdekeltségű szállodát (Pannonia Hotel International Wien) építhettem és üzemeltethettem, majd a Gödöllői Királyi Kastély első vezérigazgatója voltam és megkezdhettem a felújítási munkákat. 1996-2006 között a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatójaként irányíthattam az ország nemzeti turisztikai marketing munkáját illetve 8 éven keresztül divízió igazgatója voltam a Németország-Ausztria-Svájc-Hollandia régiónak. Ezt követően ügyvezető igazgatója voltam az ország legjobb wellness szállodájának, az ötcsillagos Hévízi Rogner Hotel Lotus Thermének, majd aktív alkalmazotti pályafutásomat a bükfürdői ötcsillagos Radisson SAS Birdland Hotel élén fejeztem be illetve 2010-2012 között a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökeként.
Megbízásom tárgya a Benczúr utca 39/b szám alatti, tulajdoni lap szerint 33m2-es összkomfortos ingatlanom értékesítése volt.
Gazdag értékesítési tapasztalatom birtokában állíthatom, hogy Darula Izabella személyében az egyik legtehetségesebb értékesítési szakembert ismerhettem meg, akivel nagyon szívesen dolgoztam volna korábban együtt. Az ingatlanközvetítés minden területén bámulatosan magas színvonalú szakmai munkát tapasztaltam, ami megmutatkozott
- az első telefonos bejelentkezésénél,
- az ingatlan személyes megtekintése közben adott javaslatainál, tanácsainál, szakszerű véleményénél,
- az Általa készített fényképek színvonalában, az ingatlan értékesítési oldalának professzionális kialakításában,
- rugalmasságánál az Általa képviselt ingatlanközvetítő iroda meglehetősen egyoldalú és komplikált szerződésének módosítása során,
- az általam megismert további 13 ingatlanközvetítő iroda megbízottjánál jóval gyorsabb vevőfelkutatásában,
- a potenciális vevői látogatás megszervezésében és kísérésében,
- az ártárgyalások kreatív vezetésében,
- az adás-vételi szerződés gyors megszervezésében és lebonyolításában.
Tekintettel arra, hogy én magam már június 1-e óta árultam az ingatlan és egy hónapot követően szerződtem további 13 közvetítő irodával - mindezt közel 2-3 hónapon keresztül igen csekély hatékonysággal, a TOP3 Ingatlaniroda és Darula Izabella a szerződéskötést követően két héten belül tető alá hozta az értékesítést.
Kiemelném a szakember kedves lényét, a munkához való egyedülállóan optimista, derűs ugyanakkor a teljes vertikumban professzionális hozzáállását, az Eladókkal és a Vevőkkel kialakított bizalmi kapcsolatát, amely nagyon ritka kincs és különleges adottságok kellenek ennek gyors kialakításához.
Bármikor bármilyen ingatlant vennék vagy eladnék, bármilyen ingatlanomat bérbe adnám vagy bérbe venném, hajlandó lennék jelen tapasztalataim birtokában ezzel Darula Izabellát megbízni - még pedig kizárólagossággal.
Dr. Erdei János
10 HÓNAP
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Panellakás, Budapest, XX. kerület
Kedves Nikolett!
Elég sok idő telt már el találkozásunk óta. Arra emlékszem kellő rugalmassággal kezelte kéréseinket, melyet pozitívumként értékelnék. Talán negatívumot nem is tudok leírni, alapvetően Hatékonyan dolgoztunk együtt.
Azóta az ingatlan felújításra került, ha van kedve ideje, kíváncsi milyen lett (nem olyan mint a TOP3 látványterven) meglátogathat.
Üdvözlettel
Sándor:-)
2 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves István, és TOP3 Ingatlan!
Tanulságos, megéri végigolvasni.
Rendelkezek/tem egy 55 nm -es zuglói panellakással. Szüleim sajnálatos halála miatt , és a banki tartozás miatt ,ennek eladása mellett döntöttem.
A másik a XVII. kerületben egy garzon lakás.
Hogy is kezdjek neki? Lakáskiürítés, festés, takarítás után a hirdetésemet feltettem különböző ingatlanportálokra, beleírva, hogy Ingatlanosok kíméljenek.2-3 óra leforgása alatt ennek ellenére 10 irodából is felhívtak.
Zokon is vettem , hogy ennyi ember fogalomértési , és olvasási problémával küzd. Néhány Magánszemély jelentkezett is,de számomra nem elfogadható vételár ajánlása után elköszöntünk egymástól.
Eltelt 1 hónap akkor döntöttük el, h segítséget veszek igénybe.Interneten tájékozódtam a lehetőségekről, beleértve, hogy ez nekem mennyibe fog kerülni. A Barátnőm hívott fel ," véletlenül" pont aznap, mikor is mondta, hogy Anyósa lakása 1 hét alatt eladásra került. ekkor jutottam István elérhetőségéhez, akit nyomban fel is hívtam.
Telefonbeszélgetésünk alkalmával, a második kérdésben megtudtam, hogy az iroda milyen százalékkal dolgozik.Következő hét keddi napján találkoztunk az eladandó lakás helyszínén.István elmondta az eladási feltételeket,és aláírtam a megbízási szerződést. A nap folyamán többen mondták, hogy rossz döntést hoztam, lehetett volna kevesebbért, így estére már elég nagy káosz uralkodott a fejemben.
Másnap felhívtam Istvánt,és sms-ben is megerősítettem, hogy a másik eladandó ingatlan eladásával más irodát bízok meg ,így fényképeket sem szükséges már elkészítenie.Nem láttam az arcát,de az volt elképzelésem...Elhangzottak érvek, pro- kontra, de Nekem is van 10 év sales tapasztalatom. Végül azzal zártuk a beszélgetést, amit ki is mondtam, hogy ha várakozásomnak megfelelően eladjuk a zuglói lakást , akkor majd visszatérünk ennek átbeszélésére...
Aznap délután megcsörrent a telefonom, hogy 5 érdeklődő megnézte már a lakást, abból 2 komoly, akár vételi ajánlatot is tesz. Este az egyik Vevő, már komoly vételi ajánlatot tett, ezt készpénzzel megtámogatva.
Vételi ajánlatot elfogadva, pénteken délután a dunaparti irodában aláírtuk az adásvételi szerződést.
Hazaértem, akkor tudatosult, hogy 2 nap alatt mi is történt, és ha nem velem történik, akkor el sem hiszem.
Nagy köszönettel tartozom, még Istvánnak, mert empátiából, emberségből is jelesre vizsgázott,hiszen az ingatlan tehermentesítésében , és egyéb ügyintézésben is készséges.
Természetesen a másik ingatlan eladását is CSAK Rá fogom bízni, és annak sikertörténetéről is beszámolok.
Tisztelettel:
Sikár Gabriella
2 hét
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, X. kerület
Kedves Izabella!.
... vagy ahogyan mi nevezünk: Iza... Mint tudod, ismeretség révén kerültél a látókörömbe, ajánlottak téged, és mint a végeredmény is mutatja, nem okoztál csalódást.
Mikor először találkoztunk, egy végtelen talpraesett, okos, nyüzsgő lányt ismertem meg személyedben.
Bármikor hívhattalak, sosem zavartalak, mindig azonnal rendelkezésünkre álltál. Legyen az hétvége, vagy este 9 óra. Tetszett, hogy "referálsz a történtekről", a sikertelen vevőjelöltekről is, tudtam mi folyik a háttérben, folyamatosan éreztem, hogy megbizhatok benned és a szaktudásodban.
Első körben úgy nézett ki gyorsan elmegy a lakás egy másik cégnél, akkor jeleztem is neked, de mikor mégis visszavonták a vevők, azonnal kereshettelek, már másnap újra hirdetted az ingatlanunkat. Bizony, néhány nap alatt rendkivül ügyesen és talpraesetten el is adtad.
Nem estél kétségbe, amikor jeleztem, hogy másnap megyünk ügyvédhez szerződést kötni egy másik ingatlanossal, te magasabb fokozatra kapcsoltál és nagyon jó taktikával zsebelhetted be a sikert...
Végig azt éreztem, hogy egy nagyon preciz, talpra esett és a munkáját szivvel-lélekkel végző lánnyal van dolgom. Megbizhattam benned, végig az eladó érdekeit maximálisan szem előtt tartva tetted a dolgod. Végig alázatosan álltál a munkához és többet tettél bele, mint ami az elvárton felüli. 200%-ot teljesítettél, soha fel nem adva a célodat. Remek üzleti érzékkel rendelkezel Iza, rendkivüli a munkához való hozzáállásod, a kitartásod, szakértelmed, emberismereted.
Bár nem sokat beszélgettünk személyes dolgokról, mégis amire szükséged volt a munkádhoz, azt igy is úgy érzem "kitapogattad", és remekül használtad fel a siker érdekében....
Kiváló üzleti érzékkel kezelted a váratlan helyzeteket is, mindig a teljesítendő célt tartva szem előtt.
Ami külön köszönetet érdemel, hogy a végén még a saját sikerdijadból is áldoztál, hogy a vevő teljes megelégedéssel állhasson fel az asztalotoktól.
Köszönöm, hogy megismerhettelek, köszönöm a munkádat, segitségedet, munkához való hozzáállásodat mindhármunk nevében Izám. Igérem, bárkinek szüksége lesz ingatlanosra, jó szivvel foglak ajánlani Téged és a cégeteket.
Bár már csak a végén ismertük meg Brigittát, de maximális segitőkészséget, a vevő iránti teljes jóindulatot tapasztalhattunk nála is.
Köszönök neked és nektek mindent.
Baráti üdvözlettel: Kiss Éva
3 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó:
Tisztelt Szepesi Dániel!
Önön keresztül nagyon jó benyomást szereztünk cégükről.
Ön nagyon kulturáltan tárgyalt, érvelt, egyértelműen arra törekedett, hogy az ügylet mindhárom szereplője megelégedett legyen a folyamat végén. Igyekezett meggyőző lenni, nem volt erőszakos, kérdéseinkre egyenes és korrekt választ adott.
Minden találkozásunk előtt kulturáltan figyelmeztetett az időpontra, mindig felvette a telefont, még hétvégi, illetve "szokatlan" időpontban is. Teljes mértékben sikerült elérnie, hogy eladó is - és szerintem vevő is - úgy érzi, hogy "jó üzletet csinált".
Őszintén mondom, hogy amennyiben cégük többi üzletkötője is hasonlóan kulturáltan, empatikusan végzi a munkáját, akkor biztos a cég jövője. Magam részéről bárkinek ajánlani tudom a "TOP3"-at. (Ha lehetőségem lesz, ajánlom is.)
Dr. Horváth B. Gábor ügyvéd úr munkája is segítőkész, korrekt volt.
Kérem, hogy véleményemet juttassa el cégük vezetőségéhez is!
Megelégedett ügyfélként, üdvözlettel: H. János
Vevő:
Néhány héttel ezelőtt hoztam egy döntést,hogy szeretném eladni a lakàsomat.Megkerestem ingatlan irodákat.Így kerültem kapcsolatba a Top 3 Ingatlannal,azon belül Szepesi Dániellel.Azt gondoltam hogy ez a cég és Ő is " csak egy lesz a sok ingatlanos közül".Hatalmasat tévedtem.Az első perctől kezdve olyan maximális profizmussal,kedvességgel,türelemmel intézte a dolgokat(mindegy volt,hogy hétvége vagy késő este) amiről nem is álmodtam.Megtalálta az otthonom új lakóit és utána nem sokkal az új "álomotthonomat".Örökké hálás leszek ezért és mindenkinek aki ingatlan eladást-vételt tervez ezentúl csakis Danit és a Top 3-at fogom ajánlani.
Köszönöm Neked(Nektek).
Köszönöm szépen!
17 NAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Renáta,
Sajnos az Ön által megadott linkek a vállalati rendszerünkön keresztül nem működnek, ezért néhány mondatban értékelem a közös üzleti kapcsolatunkat. Amennyiben úgy látja, akkor jelenítse meg a lentebb említett felületeken is, de akár módosítsa a mondanivalóját, ha úgy látja értelmét.
„Mindenképpen szeretném kiemelni a gyors, reakcióképes kapcsolat tartást és ügyintézést.
Véleményem szerint ez első sorban Önnek és felteszem, a vállalati kultúrájuknak köszönhető, amit ezúton is köszönünk, mert nagyban megkönnyítette a döntésünket. Az Ön személyének és agilitásának köszönhetően a sok érdeklődő telefon hívásainkra mindig volt valamilyen válasz, ha más nem akkor az, hogy nemsokára visszahívom, ami akkor pontosan elég volt a kommunikáció korrekt mederben tartásához.
Ezután persze, gyors visszahívás következett ami egy vevő számára - mint a mi esetünkben, meggyőzően hat.
A vevő és eladó közti együttműködés kapcsán nyújtott hozzáállásával nagy segítséget nyújtott mindkét fél számára, hogy kedves és kellemes legyen már a megtekintés majd későbbiekben a tárgyalás is.
Pontosan azt kaptuk amit mondott és amit ígért, nem kellett semmit sem kétszer leellenőrizni. Bár, még nem fejeződött be az ingatlan végleges átadása, de szívesen ajánlom másnak is ingatlan adás-vétel kapcsán személyesen Önt, és az Önök irodáját.
Jó volt Önökkel dolgozni!
Köszönettel
A B. család”
Tanácsadó:
Bácsfalvi Hajnalka
Téglalakás, Budapest, XVI. kerület
„Kedves Hajnalka!
Ezúton szeretnénk megköszönni, amit értünk tettél. A mai világban ahol a bürokrácia illetve a személytelenség az Úr nehéz ilyen embert találni,aki szívvel lélekkel végzi a munkáját más ügyében. A kitartásod és türelmed példamutató,mikor egy nap ötödjére hívlak valami apró-cseprő dolog miatt.Bevallom volt ilyen nem egyszer,ekkor megszólal a telefon másik végén egy kedves nyugodt hang és elmagyarázza azt a dolgot ötödjére is. Nem sok ember lenne képes így foglalkozni emberekkel!Az elmúlt egy hónapban nem sok olyan nap telt el,hogy ne beszéljünk telefonon( v. személyesen). Nem volt olyan alkalom,hogy ne tudtalak volna elérni (ezt hogy csinálod,közben odafigyelsz másokra is).Ezért külön köszönet!Bele gondolva nem is tudom melyik papírhalmaz alatt feküdnénk a megoldást keresve!
Örülök,hogy veled hozott össze minket a sors:Ilyen rövid idő alatt gördülékenyen levezényelni egy lakásvásárlást,hitelügyintézés,biztosítás stb.,nem sok ember képes erre. Nem is szaporítom a szót tovább. Kívánunk neked jó egészséget, sok energiát az élethez.
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Szia Attila!
Én nagyon meg vagyok elégedve a munkátokkal. Végig éreztem a lelkesedést és hogy valóban el akartátok adni a lakást. Kicsit erősködtetek az árral de ez normális, viszont soha nem voltatok erőszakosak, hogy vigyem le az árat, megértettétek az álláspontomat. Ezt nagyon értékelem. Jó páros vagytok Karesszal. Sok sikert a tovabbi munkához! Ertékeltelek FB es googleon is:-)
Szép nyarat!
Laura
90 NAP
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves TOP3 Ingatlan és Hompok Tamás részére!
Szeretnénk köszönetet mondani az ingatlanunk eladásában nyújtott segítségükért és professzionális munkájukért. Korábban is álltunk már kapcsolatban különböző ingatlanirodákkal, de őszintén kell mondjuk, mostantól csak Önöket ajánljuk mindenkinek! Néhány gondolat, amiben azt gondoljuk mások, mint a többiek: Munkatársuk, Hompok Tamás, nem hitegetett, nem akart rábeszélni semmi olyanra, amiben nem értettünk egyet. Mindvégig tartotta magát ahhoz, amiben az elején megállapodtunk. Folyamatos tájékoztatást kaptunk tőle, tökéletesen szűrte az érdeklődőket, nem hozott „fű-fa-virágot” a nyakunkba, ellenben akiket hozott komoly érdeklődők voltak. Nagyon tetszett, ahogy akár minket, akár a vevőt kezelte. Egészen más kép alakult ki bennünk az ingatlanirodáról, mint fogalomról. Régen mindig úgy véltük lehúznak minket, az Önök esetében úgy érezzük, hogy megdolgoztak a pénzükért. Köszönjük profizmusukat, hozzáállásukat.
A jövőbeli ingatlan ügyeinkkel is biztosan Önöket bízzuk majd meg.
Tisztelettel és köszönettel,
Ny. Darinka és K. Ernő Zsolt
Pomáz, 2017.szeptember 19.
18 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Mária!
Köszönöm a munkáját, amivel összességében elégedettek voltunk!
Az utóbbi években sok ingatlanossal kerültünk kapcsolatba, így bőven van tapasztalatunk. Sajnos ennek a szakmának az image nagyon megnyírbálódott azáltal, hogy egy időben minden képzettség nélküli, munkaerőpiacról ilyen-olyan okok miatt kiszorult, elsősorban középkorú nők tömege nyomult be az ingatlanértékesítési szakmába a rugalmas munkával elérhető gyors meggazdagodás reményében. (persze utólag rájöhettek, hogy a rugalmas munkaidő szinte non-stop elérhetőséget takar és a gyors meggazdagodás is csak afféle amerikai álom)
Szóval nagyon sok kiégett, minden szakmaiságot nélkülöző kollégával találkoztunk (csak egy példa: XIII. kerületi ingatlanosnak fogalma sem volt róla, hol a Hegedűs vagy Katona József utca)
Ritka, hogy valaki ennyire szimpatikus, kedves, megbízható és nem tolakodó!
Sok sikert, örömet és kitartást kívánok a továbbiakban is a munkájához!
Üdvözlettel, Kinga
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, XVIII. kerület
Kedves Sándor!
Nagyon szépen köszönöm munkádat és szorgalmas hozzáállásodat az ingatlanom eladásával kapcsolatosan.
Az első perctől bizalommal voltam feléd, mivel rugalmas, kitartó, készséges munkabírású és tisztességes elvű ügynököt ismertem meg benned, mellyel elnyerted a bizalmamat.
Köszönöm munkádat és a továbbiakban is sikeres üzletkötéseket kívánok neked.
Tisztelettel:
T. Attila
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
"Szia Gergő,
megpróbálom (magamhoz mérten) röviden összefoglalni a tapasztalataimat.
Eredetileg nem akartam ingatlanirodát bevonni az értékesítésbe. Ha az ember meghirdet egy ingatlant, az első 10 érdeklődő üzenetből kb. 8 ingatlanostól jön. Udvarias, ám semmitmondó, egy kaptafára készült levelek.
Nos, a TOP3-tól figyelemfelkeltő üzenetet kaptam ... Úgy éreztem, ez megér egy próbát.
Nem csalódtam!
Paczok Renáta és Perényi Gergő személyében profikat ismertem meg.
A nekem megfelelő időpontban, tűpontosan érkeztek - fiatalosan, csinosan, magabiztosan, udvariasan. Az első benyomás máris bizalmat ébresztett.
Láttak fantáziát a lakásban, ezért nagyon hamar elkészítették a fotókat és videót, megállapodást kötöttünk. Korrektül tájékoztattak a feltételekről, kötelezettségekről.
Kommunikációs készségük nagyszerű, mindenkivel azonnal megtalálják a megfelelő hangnemet. Udvariasak, közvetlenek, de nem bizalmaskodók. Így nagyon gördülékeny az együttműködés, kellemes a hangulat. Nem presszionálják az ügyfelet.
Mindig elérhetők, gyakorlatilag folyamatosan rendelkezésre állnak.
A lakás érdeklődőknek való megmutatását, a velük való tárgyalást teljes mértékben átvállalták helyettem. Közben folyamatosan tájékoztattak a történésekről. Egy nagyon rendes vevőt hoztak végül (igen rövid idő alatt), akivel a szerződéskötéskor találkoztunk első alkalommal személyesen.
Menet közben felmerült 1-2 plusz igény a leendő vevő ill. az én oldalamról is, ezt nagyjából 15-20 perc alatt megoldották ...
Minden, az adásvételhez szükséges adminisztrációt, ügyintézést levettek a vállamról. Maximálisan alkalmazkodtak vevő és eladó igényeihez, időbeosztásához (ami nem lehetett egyszerű, mindketten vidékről érkeztünk, a lakás Pesten...).
Egyszóval, szakmailag és emberileg is igen magas színvonalat képviselnek.
Bármikor, bárkinek jó szívvel tudom ajánlani a TOP3 ingatlanirodát."
28 nap
Téglalakás, Budapest, V. kerület
"Kedves Ferenc!
Nagyon szépen köszönöm Önnek, hogy olyan gyorsan és természetesen hatékonyan intézte a vásárlással kapcsolatos összes ügyintézést.
Szeretném leírni, hogy még eddig nem is találkoztam ennyire profi szintű ügyintézéssel.
Hiszem, hogy az Önök igyekezete sok eredményes eladásal zárul.
Igérem, mindenképpen keresem Önt, hogy legyen segítségemre az ingatlanos ügyekben.
Üdvözlettel,
Andresin Károlyné"
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Győr
Kedves Tamás,
köszönjük szépen! Igen, tegnap rendben megvolt a birtokbaadás, átvettük a kulcsokat is. Akartam is neked jelezni, hogy amikor a pince kulcsokat ellenőriztük, kiderült hogy hajléktalanok felfeszítették a zárat illetve az ablakot a pincén, úgyhogy esetleg a ti tárolótokat is érdemes lenne leellenőriznetek, nehogy abban is kárt tettek a betörők.
Mi is örülünk, hogy sikerült megegyezni, már korábban is biztosak voltunk benne, hogy ez egy jel volt, hogy 2 év után újra felbukkant ez a lakás, úgyhogy ezt meg kell vennünk :-)
Köszönjük az együttműködés során tanúsított hozzáállásodat, nélküled minden bizonnyal sokkal nehezebben vagy sehogysem ment volna az adás-vétel. Részünkről teljesen elégedettek vagyunk a közvetítői munkáddal, a teljeskörű információ szolgáltatással és hogy végig segítetted a korántsem egyszerű kommunikációt a másik féllel.
Ha a későbbiekben lesz a kínálatodban hasonló adottságú lakás, akkor szívesen dolgoznánk újra együtt az cégeddel!
Szép napot Neked és úgyis kapcsolatban maradunk a helyszín miatt :-)
Üdv: Sz. Réka
20 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Eladói vélemény
Kedves Carmen!
Az együttműködésünk során egyértelműen Te hoztad a legtöbb érdeklődőt, és végül Te is adtad el a lakásunkat, szóval nagyon köszönjük az elvégzett munkát.
Üdvözlettel,
Z.E.
Vevői vélemény
Kedves Carmen!
Kedves, segítőkész és hozzáértő csapathoz volt szerencsém, elégedett voltam mindenki munkájával.
Egyetlen egy negatívumot tudok megemlíteni, az viszont a magas biztosíték. Értem, hogy így a visszalépési esély eléggé minimális, de kicsit soknak véltem.
Sok szerencsét a továbbiakban!
Üdvözlettel,
L. Eszter
1 hét
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
"Renáta és Ottó a munkavégzés során rugalmasan, gyorsan és hatékonyan dolgoztak. Segítségükkel pont azt találtam meg, amit kerestem. Örültem az együttműködésnek."
3 HÉT
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Üllő
Kedves Izabella!
Ahogy ígértem, küldöm az ajánlást, amit a facebookon is megosztottam :)
Nagyon meg voltunk elégedve, Darula Izabella segített nekünk Üllőn, a Zöldliget Lakóparkban megtalálni a számunkra megfelelő álomotthont :) Már a leendő otthonunk megmutatásánál is nagyon segítőkész volt és szimpatikus, minden kérdésünkre válaszolt. Amikor eldöntöttük, hogy abban a lakóparkban szeretnénk lakást, felhívtam, és kiderült, hogy már csak 1 darab olyan lakás van a lakóparkban amit szeretnénk.
Csak az ő segítségén és hozzáállásán múlt, hogy ne csússzunk le a lakásról, amibe első látásra beleszerettünk :) Utána is minden nagyon gördülékenyen ment, minden ügyes-bajos kérdésemmel felhívhattam és mindenben készséggel segített. :) A további ügyintézés is gyorsan ment és minden további lépésről és teendőről azonnal tájékoztatott minket Izabella.
Köszönjük a TOP3 Ingatlannak, hogy megtalálhattuk az álomotthonunkat és már alig várjuk, hogy beköltözhessünk! :)
Beatrix :)
2 hét
Tanácsadó:
Mérges Zoltán
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Kedves Zoltán!
Megelégedésünkre viszonylag hamar sikerült vevőt találni a lakásunkra.
A munkájával meg voltunk elégedve, komoly energiákat mozgósított,
hogy hamar - 2 héten belül! - nyélbe tudjuk ütni az üzletet. További
sikeres munkát kívánunk Zoltánnak és az irodának is!
Sz. Attila
7 nap
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Ildikó!
A közbenjárásodat nagyon köszönöm, rendkívül elégedett vagyok a szolgáltatással amit nyújtottatok. Munkád során a lehető legmagasabb színvonalon képviseled az irodátokat, és a rugalmasságodat is kedvességedet is nagyon köszönöm.
Szeretnék a jövőben is Hozzátok fordulni ingatlanokkal kapcsolatban.
üdv,
Mónika
2018.10.26.
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Barna és István!
Levelemben csak a maximális elégedettségünkről írhatok, nem is akarom túl ömlengősre fogni. Profi, gyors munkát végeztetek nagyon rugalmasan. Köszönjük!
Judit & Péter
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Tamás!
Az alábbi értékelést írtam és azt a feleségem az imént felrakta a TOP3 facebook oldalára. Remélem ez még időben történt az év végi versenyhez. Ezúton is szeretném megköszönni a munkáját, illetve sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánok !
üdvözlettel,
Z. Csaba
"... A közelmúltban a TOP 3 Ingatlanközvetítő irodán keresztül vásároltunk ingatlant. Hompok Tamás tanácsadóval nagyon elégedettek voltunk, fiatal kora ellenére nagy tapasztalattal rendelkezik, munkáját precízen és körültekintően végezte. Külön értékeltük, hogy mind az eladó, mind a vevő érdekeit igyekezett maximálisan figyelembe venni és ennek eredményeképpen sikerült mindenki számára kedvező megoldást találnia. Tamás ezen túlmenően megbízható, udvarias és diszkrét, ezért a jövőben is szívesen támaszkodunk majd a segítségére. Z. Csaba ..."
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XX. kerület
Kedves Mária!
Még egyszer köszönjük szépen a segítséged. Azt gondolom, hogy profin és egyben emberségesen végezted a munkádat. Eddig jellemzően rosszabb tapasztalataink voltak "ingatlanosokkal".
Ha profilodba vágó segítségre lesz szükségünk (pl. lakáskiadás) bizalommal fordulunk majd hozzád.
Ha pedig én lehetek a Te segítségedre kérlek fordulj hozzám bizalommal.
Üdvözlettel:
György
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
"Eladó lakást keresek..."
Egy szép őszi napon egy ilyen hasonló szövegű - a postaládába bedobott - cetlik sokaságából húztam ki egyet. Sályik Bálint volt, akivel megbeszéltem egy találkozót, és elkezdtük a munkát. Az én általam alaposan felértékelt lakásomra elmondta, hogy mi a reális, milyen árral indítsunk.
Szépen fokozatosan adagolta be nekem, hogy megértsem, nem a budai panorámás villámat adom el.
Pedig nekem lehet az volt a "nyócker " földszinti félig sötét kis lakásom.
Lassan megértettem, hogy igaza van. Nagyon kedves megértő modora sokat számított nekem, hogy higgyek neki. Innen már könnyebb volt a munka, hozott is vevőket, takarítottam sokat, hogy tiszta lakásba jöjjenek be a vevők.
És egyszer csak megérkezett az igazi. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy komolyak a szándékai. Egy kicsit elkeseredtem, amikor megtudtam, hogy lejjebb kell adnom megint. Kellett is idő, amíg feldolgoztam. Bálint nem segített dönteni, nagyon jó volt, hogy hagyott gondolkodni, nem zavart. Nagy nyugalommal, és türelemmel beszélt velem, és nem segített a döntésben. Végül megalkudtam, elfogadtam amit ígértek a lakásra, és már meg is értettem a lényeget, hogy elment a lakás, Megkötöttük a adás-vételit. Majd lesz másik, - ebben segít a TOP3 - egy szép napos, és lent a parkban futkosok majd a kiskutyámmal.
Így visszatekintve nagyon jó volt együtt dolgozni, és hiányozni fog, hogy nem jön már. Ha gondolatot kell írni, elárulom, hogy a benyújtott számlát is szívesen fizettem ki, Egyáltalán nem érzem, hogy sok lett volna.
A következő lakásom már nem akarom eladni, de ha kellene újra a TOP3-at választanám, és ajánlom is másoknak, ha kérdezik.
Tisztelettel megköszönöm az egész stáb munkáját, kifejezettem Bálint türelmes, megértő és szakmailag fantasztikus hozzáállását.
Üdvözlettel: N. Piroska
45 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Szia Bálint!
Küldöm a kis összefoglalómat:
Bálinttal és a TOP3 Ingatlannal lakást vásárolni pozitív meglepetés volt számomra. Nagyon profi módon dolgoznak és segítőkészek a vásárlókkal. Minden apró kérdésre vagy felmerülő problémára készségesen válaszolnak, ha kell Bálint sokadjára is elmagyarázza a rutintalan vásárló számára homályos részleteket. A megtekintések során rugalmasak voltak, mindent többször is végignézhettem. Úgy érzem Bálint minden szükséges információt megosztott velem, és segített az egész vásárlás során eligazodni a jogi fogalmak között.
Összességében nagyon jó véleményem van a TOP3 Ingatlanról, és Bálintról, bátran ajánlom őket bárkinek!
Üdvözlettel
H. Marcell
1 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, X. kerület
Kedves Krisztina,
az en szememmel ertekelve munkadat,csak pozitiv elmenyekröl tudok beszamolni.
Kezdve a kezdetektöl,reszemröl azonnal kialakult a szimpatia es a hozzad valo bizalmam.
A bizalmat külön kihangsulyoznam,ezt vegig ereztem,es mivel külföldön elek ,nagyon megnyugtato volt szamomra.Az ügyintezes perfekt zajlott,ereztem a segitökeszseget,es törekvest az eladas-vetel minel elöbbi megtörtenjere.
Köszönöm a korrekt ügyintezest,es együttmüködest az ingatlan eladasaban.
Elnezest a kesöi valaszert,de elvesztem a tennivalok tengereben.
Szeretettel üdvözöllek,Jassingaubol e csodalatos steiermarki települesröl.
Erika
1 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
“Kedves Krisztina!
Eddig maximálisan meg vagyunk elégedve, nem véletlenül megyünk hozzátok a miénkkel
kapcsolatban is:) köszönjük az eddigieket, hajtjuk a dolgokat tovább!
Köszönjük!”
Ambrus és Linda
6 hét
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Renáta!
Szeretném megköszönni a segítségedet kis lakásom kalandos eladásában. :)
Nem sokan mondhatják el magukról, hogy 6 hét alatt kétszer is értékesítik ugyanazt a lakást, ráadásul lefele tendáló piacon másodszorra egy kicsit még megfejelve az előző árat.
Köszönöm a türelmedet, amivel a vevőinket kezelted, a profizmust, amivel az első vevő bizonytalanságát, és visszalépését lereagálva napokon belül hoztad immár a lakás tényleges új tulajdonosát.
Vezetőként tudom, hogy egy értékelésbe illik fejlesztendő területet is megjelölni. Sokat gondolkodtam mit mondhatnék, ami segíthetne még tovább fejlődni.
De beletörött a bicskám, nem tudok...
Inkább további sok sikeres eladást kívánok, kevésbé macerás vevőkkel és legalább ennyire elégedett eladókkal.
Facebook értékelés érkezik, ha megjön az utsó részlet már írom is. Bonyolult családi helyzet miatt nyilvánosan csak utána szeretnék kommentáln. :)
Még egy utolsó kérdés/kérés:
A mérőórák átíratásában tudsz esetleg majd segíteni? Esetleg van ennek vmi online módja. Nem szívesen cipelném Babót az egyik szolgáltatótól a masikig. :)
Köszönök mindent még egyszer!
További szép napot!
Vali
Ui: Hajnal kivételesen alszik délután, így volt pár nyugodt percem még a hétvége előtt megírni a levelet. :)
------
Vevői referencia:
Kedves Renáta,
Nagyon tetszett a csapatotok szakmai, illetve emberi hozzáállása.
Nagyon nagy fokú rugalmasságot tapasztaltam, és tetszett hogy a lépéseket leegyszerűsítettétek számomra ( nem kellett ügyvédért vagy akár Földhivatalba rohangálni, de nagyon kényelmes volt a hitel ügyintézés is).
Ha esetleg sor kerülne arra hogy én egyszer az eladói oldalon álljak, biztos hogy a Top3 Ingatlant fogom választani :)
Üdv,
Rita
10 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Eladó véleménye:
Kedves Zoltán!
Köszönettel tartozom Neked a gyors és rugalmas ügyintézésért, illetve a türelemért amellyel a nem mindig kellemes ügyfelekhez viszonyulsz!!!
A kommunikáció készséged kiváló és figyelemre méltó! Az udvariasságod és az ügyfekkel való törődésed engem lenyűgözött, pedig nem egyszerű az "ideges" és bizalmatlan emberekkel.
Ha egy 10-es skálán kellene értékelnem a munkád és a hozzáállásod, akkor 10 pontot érdemelsz!
Mégegyszer köszönöm és sok sikert, jóegészséget kívánok Neked és kollégáidnak a magam és testvérem nevében!
Tisztelettel: Bodnár István Gézáné
Vevő véleménye:
Szia:) Kis csusszassal kuldom a par soros gondolatot, egy negativ szot nem tudnank irni rolad es a munkadrol.
Nagyon koszonok mindent!:)
"Hosszú hónapok sikertelen lakáskeresése és kudarcai után hozott össze a sors Zolival, aki végül bebizonyította, hogy nem kellett megalkudnom a kisebb és rosszabb lakásban, hanem igenis enyém lehet az álom lakásom.
Mindig maximális figyelemmel és törődéssel tájékoztatott az aktuális helyzetről és egy percig sem hagyta, hogy kétségek között legyünk a vételt illetően, úgy, hogy végig kézben tartotta és elsimította a tulajdonos és a köztünk minden felmerülő ellentétet. Öröm volt vele szerződéskötéskor Covid-hoz hűen öklöst adni."
45 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Kedves Attila!
Szeretném megköszönni a lakás értékesítésben való részvételét. A szakértelme, és a fáradhatatlan munkája eredményeként, a lakás a megbízási szerződés megkötésétől számított 2 hónap alatt új gazdára talált. Az 5%-os jutalékot eleinte kicsit soknak találtam, de a profizmusnak ára van. Remélem, hogy a munkahelyén is kellő képen elismerik a szaktudását, rátermettségét, kitartását.
További eredményes munkát, és kellemes ünnepeket kívánok.
Üdvözlettel:Vidáné Váncza Ágnes
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XI. kerület
"Szia Reni!
Itt van akkor pár mondat:
A TOP3 Ingatlan a koronavírus miatt kialakult helyzetet rugalmasan kezelte és gyorsan reagált a megváltozott eladói és vevői igényekre. Meggyőződésem, hogy ebben a helyzetben a lakásom gyors értékesítésének fő oka a 3D-s bejárás elkészítése volt!
Sajnos én rossz időpontban jutottam arra a döntésre, hogy eladom a lakásomat, és a lakás jogi helyzete is összetett volt. Reni nagyon jól kezelte a helyzetet, egyszer nem éreztem rajta, hogy ideges vagy feszült lenne, következetesen tette a dolgát, meg is lett az eredmény!
Komoly és leellenőrzött vevőjelöltekkel találkoztam, szembe azokkal, akik csak úgy becsengettek, mert hallották, hogy a lakás eladó, velük kivétel nélkül rossz és nyomasztó tapasztalatom volt. :-(
Nagyon jól volt végigmenedzselve az egész folyamat, és dr. Horváth B. Gábor ügyvéddel is nagyon jó a tapasztalatom, rugalmas partner és nem a "magaslórólbeszélekmertügyvédvagyok-típus:-)
Ha a jövőben lakást fogok keresni Budapesten, biztos, hogy a TOP3-hoz és Renihez fordulok!!!
Szia: Orsi"
20 NAP
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Tulajdonos:
Kedves Top3!
Szeretnék köszönetet mondani Kovács Ferenc kollégájuknak a hihetetlenül gyors de mindenek előtt profi munkájáért. Volt szerencsém ugyanazon ingatlan során mind vevői, mind eladói oldalról megtapasztalni azt a minőségi munkát, amit minden ingatlanosnak- ha legalább egy kicsit is igényesek a hivatásukra- követniük kellene. Először 2018 - ban vettem meg tőle az öröklakást amit teljes szakmai ráfordítással értékesített, olyan érzésem volt, hogy soha nem akarok megválni tőle.
Így pandémia derekán, mikoron több különböző cég különböző ingatlanosa vallott sorozatos kudarcot, újabb reményt adva közölte:”eladjuk”. 9Alapvetően nem szeretem az ingatlanosokat, túl sok infójuk van, embereke súlyos pénzeit forgatják, piacot formálnak. Ezen a fronton azonban Ferenc és a cég stratégiájánál nem ismerek hatásosabb és biztonságosabb rendszert. Kihozta a maximumot a helyzetből, játékelméletre nyitott személyiség, sosem adja fel.
Legközelebb is hozzá fordulok!
Minden jót kívánok!
T. Márti
Vevő:
Kedves Ferenc,
még egyszer nagyon köszönöm a segítségét abban, hogy létrejöhetett az adás-vétel. Örömmel írok ajánlást, amit nyugodtan nyilvánosan is használhatnak:
"Kovács Ferenc az egész vásárlási folyamat alatt biztonságérzetet adott számunkra, akik nem minden nap vagyunk ingatlanvásárlási helyzetben. Mindig elérhető volt, megnyugtatóan válaszolt a kérdésekre, és fair módon képviselte a feleket az egyeztetés során. Nagyon köszönjük a munkáját!"
Barátsággal,
Dr. M. Gábor
2 hét
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, XII. kerület
Kedves János!
Tisztelt Ingatlaniroda!
Ezúton szeretném megköszönni az együttműködésedet/együttműködésüket, a Mészáros utca 14 szám alatti ingatlan birtokbaadása a tegnapi napon megtörtént.
Külön köszönet illeti János munkáját, aki nagyon megkönnyítette a dolgunkat, eladóként valójában csak az ingatlanba történő bejutásról kellett gondoskodnunk (bár volt ennek elkerülésére is javaslata, ehhez mi ragaszkodtunk). A megbeszélt időpontokra pontosan és mindig kifogástalan öltözékben/külsővel érkezett, az ingatlannal kapcsolatban felkészült volt. Részletesen bemutatta az ingatlant, a kérdésekre válaszolt, nem csak “hagyta”, hogy az érdeklődők nézelődjenek. Biztos vagyok benne, hogy ez nagymértékben hozzájárult a sikeres adás-vételhez.
A megtekintéseket rugalmasan intézte, a mi és a vevőjelöltek időbeosztásához alkalmazkodva, esetenként több érdeklődőt is fennakadás nélkül menedzselt.
A többi “ingatlanoshoz” képest, akikkel kapcsolatban voltunk, János hozta a legtöbb érdeklődőt, látszott, hogy (engedtessék meg nekem itt ez a szó) “pörgette” az ingatlant.
A végső ár kialkudásában (nem adtuk könnyen) profi módon működött közre, a három hónap tapasztalatából, amíg az ingatlant hirdettük, úgy gondolom, hogy a “legtöbbet hozta ki” számunkra.
Az Irodájuk részéről eladóként üdvözlendő az “Eseti szerződéskötés” intézménye, melyet én egy nagyon kedvező és rugalmas megoldásnak tartok. Több cég ragaszkodik az előzetes szerződéskötéshez, esetenként ez csakis kizárólagos lehet, ami nagymértékben leszűkíti az eladó mozgásterét, és számunkra konkrétan vállalhatatlan feltételeket tartalmazott.
Végül, de nem utolsó sorban, hogy valami építő jellegű is álljon e sorok között, megemlítem, hogy maga az ajánlattétel, és amíg a szerződéskötéshez eljutunk, ez egy kicsit körülményesen/misztifikáltan van kezelve, bár tudom, hogy ez általában mindenhol hasonlóan zajlik és lehet, hogy ez az érzés, csak abból fakad, hogy az eladónak erre nincs rálátása. Ráadásul tudom, hogy a korrektség ritka madár manapság, és az Irodájuk is védi (védenie kell) a saját érdekeit. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a vételi szándéknyilatkozat aláírása után a vevő, az ügyvéd és az eladó már “összeengedhető”, annak érdekében, hogy a szerződéskötés részleteit tisztázzák. Megjegyzem nem okozott fennakadást a jelen gyakorlat, csupán én éreztem egy kicsit nehézkesebbnek ezt a fajta ügyintézést, mint a közvetlen kommunikációt.
Továbbá szerencsés lenne, ha a vételi szándéknyilatkozatból az eladó is kapna egy példányt (nem csak megnézésre) , mert annak elfogadásakor, az ajánlott ár elfogadásáról szóló dokumentumon (amit az eladó aláír) nem szerepelt az ajánlott ár. Ezt mi utólag kézzel ugyan ráírtuk a dokumentumra, de bizalmat keltene, ha szerepeltethető lenne rajta, vagy, ahogy említettem a vevő kapna az ajánlatból egy kópiát. Ennek hiánya (természetesen nem feltételezvén semmi ilyet az Önök irodájáról) visszaélésre adhatna lehetőséget a vevő és az iroda között. Ha inkorrekt kis országunkban az Iroda minden módon igyekszik “levédeni” magát annak érdekében, hogy esetlegesen kár ne érje, talán akceptálható igény ez az eladó részéről is.
Összességében elégedetten, pozitív érzésekkel tekintek/tünk vissza az együttműködésünkre, és amennyiben újra ingatlan eladásra-vételre adjuk a fejünket keresni fogjuk az Irodájukat, illetve bátran merem Önöket ajánlani bárkinek.
Üdvözlettel: Tamási Júlia
1 hét
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Tisztelt Vezetőség!
Szeretném felhívni figyelmüket két munkatársukra, név szerint FŰZFA ATTILA és KOVÁCS FERENC, akikkel volt szerencsém együttműködni lakásom eladásakor.
Pontosak, udvariasak, készségesek voltak még olyan esetekben is, ami nem lett volna kötelességük.
Köszönöm és sok ilyen munkatársat kívánok Önöknek.
Ferenc Andrásné
1039 Budapest, Boglár utca 10.
3 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, IV. kerület
Kedves Kristóf!
Már az is pozitívum számunkra, hogy ezt a levelet megírtad, és kikéred a véleményünket.
Ez is egy pozitívum, amit veled kapcsolatban a teljes ügymenet során tapasztaltunk. Már az első pillanattól kedzve nagyon szimpatikus voltál, és nagyon sokat segítettél nekünk a folyamatban. Ez lesz az első lakásunk, így több olyan dolog volt, ami nagyon hasznos volt számunkra.
Negatívumot nem tudok mondani, nem tapasztaltunk semmilyen olyan dolgot, ami ne tetszett volna.
Maximálisan meg voltunk, és meg vagyunk elégedve a munkáddal, elkötelezettségeddel és kedves, közvetlen kommunikációddal.
Szerintem ne változtass semmin, csak így tovább!
Üdv.
Kornél
60 NAP
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Elégedettek vagyunk Veled, mint ingatlanközvetítő.
Megbízható, naprakész, türelmes, precíz, és pontos vagy. Még az sem számított egy vételinél, hogy vasárnap van, Te kihoztad Érdre. :)
Na és persze az almáspite sem volt semmi múltkor... :)
Tájékoztattál mindenről amiről tudnom kellett. Másnak is foglak ajánlani.
P. Judit
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XV. kerület
Kedves Antal!
Szeretnék néhány gondolatot megosztani Önnel közös ügyünk kapcsán!
Előző lakásom eladásakor az Önök irodáját választottam,így döntöttem most is,és döntésemet nem bántam
meg.
Az Ön személyében olyan értékesítőt ismertem meg,aki rendelkezik egy jó ingatlanos tulajdonságaival.
Első perctől fogva elnyerte bizalmamat magabiztosságával,rugalmasságával,megbízhatóságával és
rendkívüli hatékonyságával.
Együttműködésünk problémamentes volt.Mindenre kiterjedő figyelme biztonságérzetemet erősítette.
Lakásomat az általam remélt áron értékesítette,nem volt egyetlen pillanat sem,ami csalódásra
adott volna okot.
A koronavírus kapcsán előírt óvintézkedéseket maradéktalanul betartotta,a fertőzésveszély követelte
teendőkre odafigyelt (maszkkal,kesztyűvel látott l) Védett koromra tekintettel jól választotta meg a számomra
optimális időpontokat.
Hatékonysága 100%-os volt,lakásomat eredményesen értékesítette!
Hálás vagyok mindenért! Külön köszönöm türelmét és a jó ötleteket,tanácsokat a jövőre nézve!
További eredményes munkát kívánok!
KÖSZÖNETTEL:
Sz. Attiláné
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Szanics Gabriella
Panellakás, Budapest, III. kerület
Szia Gabi!
Szeretnénk megköszönni lakásunk eladásában történt hozzáértő, gyors, precíz munkádat!
A bevállalt határidődet, amit saját magadnak állapítottál meg, - egy hét tolódással tartottad,- úgy gondoljuk,hogy ennyi igazán belefér,- egy kifejezetten talpraesett, körültekintő, minden körülményt figyelembe vevő jó szakembernek!! Amit még szeretnénk megemlíteni,hogy figyelmesen figyeled a megbízóid kéréseit,és jó érzékkel figyelmezteted, ha esetlegnem jó uton haladnak a vágyak és a valóságok! Persze a szaktudásoddal, empátiád- dal,kedvességeddel fűszerezve! Mindenkinek,akinek a környezetünkben ingatlan eladással adódó gondja lenne, - csak ajánlani tudunk!
Kedves Gabi! Örülünk,hogy megismertünk,mégegyszer nagyon köszönjük,további jó munkát.
Szeretettel; D. Gabi - Imre
1 hét
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
"Ágnesben az volt szimpatikus, hogy a kezdetektől hanyagolt mindenféle mellébeszélést és marketinget, konkrét terve volt a lakásom eladását illetően. Az egyeztetések mindig rugalmasan és flottul működtek és valóban, 1 héten belül megtalálta azt a vevőt, aki kifejezetten olyan lakást keresett, mint amilyen az enyém volt. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki tényleges segítséget és hatékony szolgáltatást kíván igénybe venni."
Tóth Gergely
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Téglalakás, Budapest, III. kerület
Eladó:
Kedves Ági,
Nagyon örülünk, hogy megismerhettünk valamint, hogy a szakértelmednek köszönhetően hamar eladtuk a lakást.
Első beszélgetésünk után tudtam, hogy “jó kezekben” vagyunk, bár nem szerettünk volna ingatlanközvetítővel együtt dolgozni, te mégis meggyőztél, és nem bántuk meg.
Amíg egyedül próbálkoztam az eladással, csak komolytalan érdeklődőkbe futottam bele, már kezdtem feladni, és akkor találkoztam veled. Anyukám és én is nagyon megkedveltünk. Szem előtt tartottad az igényeinket, kéréseinket és rövid idő alatt találtál vevőt. Az adás-vétel is zökkenőmentesen, gyorsan lezajlott.
Mindenkinek téged és az irodát fogunk ajánlani, mert egy fiatalos, kedves és hatékony csapat vagytok, köszönjük a segítségedet; idődet és munkádat!
Remélem, hogy még találkozunk, sok sikert kívánok Neked az élet minden területén!
Üdv
Gy. Patricia
Vevő:
Nagyon szépen köszönjük a gyors ,korrekt, precíz ügyintézést Villás Ágnesnek! Tökéletes munkát végzett! Udvarias, segítőkész, emberségből kiváló és nem utolsó sorban remek szakember! Mindenkinek jó szívvel ajánlom!! Csak így tovább Ági!
12 nap
Panellakás, Budapest, XIII. kerület
Szia Bence!
Köszönjük mi is a segítségeteket és türelmeteket is. :)
Ahogy kérted, küldjük a véleményünket, észrevételeinket:
1. Tetszett, hogy bár egy elkelt ingatlan kapcsán kerültünk kapcsolatba, azonnal tudtatok másik opciót ajánlani, ami az elmondott igényeinkhez passzolt.
2. Az ügyintézést nézve különösen tetszett, hogy precízek, gyorsak, megbízhatóak voltatok. Több ingatlanirodánál tapasztaltuk, hogy sokkal döcögősebb, szellősebb az ügymenet. Amit megígértetek, ahhoz maximálisan tartottátok magatokat. Nagyon jól képviseltétek az üzletben résztvevő valamennyi felet.
3. Köszönjük Gábornak is az eddigi munkáját, gyorsan hatékonyan tudtunk haladni az elején felmerült pillanatnyi adminisztrációs nehézségekkel együtt is. :)
Ha a jövőben bármelyik ismerősünk otthont szeretne találni, tudjuk kit kell ajánlati... :)
(Az átalakítást követően szívesen küldünk Nektek képeket, persze nem eladás céljából!) :)
További sikereket kívánunk!
Andi és Zsolt
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
"Kedves Tamás,
köszönöm az emailed-et. Sajnos itt Kínában nem lehet hozzá férni a Facebook-hoz,
Nagyon meg vagyok elégedve a szolgáltatással. Mindvégig úgy éreztem, hogy tudom pontosan mi törtenik és láttam mi a helyzet. Az is fontos volt, hogy mindennek utánajártál és csak megoldásokról halottam és kifogást soha.
Továbbra mindig elérhető voltál és amikor visszajöttem Kínába is tovább folytatódott a jó kommunikáció.
Nagyon köszönöm a segítséget.
Üdv.: Ottó Shanghai-ból."
1 hónap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Komár Judit!
Szívesen leírom a véleményem pár sorban. Teljes mértékben elégedett vagyok a munkáddal! Nem vásárolok sűrűn lakást, de a következő vásárlás során is szívesen venném a segítségedet. Nagyon segítőkész, rugalmas vagy és teljeskörű felvilágosítást kaptam a lakás vásárlással és az ügyintézésekkel kapcsolatban! Köszönöm az eddigi munkádat!
Üdvözlettel: Nádházi Nóra
115 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Vevő vélemény:
"Kedves Reni, Kedves TOP3 Ingatlan!
Az értékesítés során Reni nagyon sokat segített nekünk, hétvégét, több alkalmat, ünnepnapot nem kímélve jött velünk többször is megnézni a lakást. Nagyon segítőkész volt és figyelmes, sok ötletet kaptunk tőle.
Biztos vagyok benne, hogy azt is neki köszönhetjük, hogy sikerült végül egy olyan vételárat összehozni, ami nekünk is megfizethető és remélhetőleg az eladóknak is teljesen megfelelő lett. Lényegében Reni segítségével találtuk meg az új otthonunkat, amit nem tudunk elégszer megköszönni.
A koronavírus helyzet tekintetében azt gondolom, hogy sok ember alul és sokan túlreagálják a helyzetet.
A cég a körülményekre tekintettel teljes körültekintéssel biztosította az ingatlan megtekintését. Első körben szűrés gyanánt részletes tájékoztatást és 3d-s képeket is kaptunk a lakásról. Majd szigorúan betartva a maszkos (helyenként kesztyűs) megoldást tekintettük meg többször is a lakást. Reni minden alkalommal készen állt arra is, hogy ha nincs nálunk maszk, akkor biztosít nekünk. Ezzel minket és a lakás tisztaságát is megvédve.
Mindent egybevetve teljesen elégedettek vagyunk a kapott szolgáltatással és mindenképp javasoljuk Reni előléptetését ha erre lenne lehetőség.
Köszönjük szépen: V. Vivien"
Eladó vélemény:
"Szia Reni!
Mindennel meg voltam elégedve, folyamatosan megkaptam a megfelelő információkat. A lakást is sikerült megfelelő áron és gyorsan értékesíteni. A koronavírus hatása semmilyen szinten nem érződött.
Bátran fogom ajánlani másoknak is a TOP3 Ingatlant.
Üdvözlettel:
R. Norbert"
45 nap
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Panellakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Nikolett!
A munkád szerintem , ha pontozni kellene 10- es skálán 10- es,nagyon kedvesen, mosolygósan bánsz az ügyfelekkel!
Mindig tudod az adott helyzetet mindkét szemszögből megvilágítani, ennek a szakmának sok ilyen szakemberre lenne szüksége. Minden esetben megbeszélt időpontokat betartottad, amennyiben változás volt, azt is közölted (időben)! Habár voltak úgymond nehézkes nézelődők, te ezt is megoldottad! Nagyon sokat jelent véleményem szerint a megjelenésed, ami mindig elegáns, ezt így is lehet ! Mosolyogsz ez egy pozitívum,mondjuk este 8-kor is , mert ugye addigra én már biztos kidőlnék!
Köszönöm a munkád, további sok sikert kivánok!!!!
Juracek Julianna
2 hét
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Tisztelt N. Zoltán!
Én is köszönöm a munkátokat. Mindennel meg voltam elégedve, semmi kellemetlent nem tudok
mondani a munkátokra. Kérdéseimre precízen, körültekintően megkaptam a válaszokat, Te és
munkatársaid türelmesek, figyelmesek és udvariasak voltatok. Egyszóval csak jót tudok írni. Azt
pedig nem fokoznám.
Köszönet a munkátokért a segítségetekért és a türelmetekért.
Tisztelettel R. Gábor
1 HÉT
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Külföldön élek és első lakásomat készültem venni, egyedül. Nem sokat tudtam a vásárlás menetéről, miből lehet alkudni, mikre kell figyelni, stb. Különösebb technikai segítőm sem volt a láthatáron. Azt gondoltam, hogy nagyon nehéz és hosszadalmas lesz választani, de nem így lett!
Horváth Laurával minden részletet már az utazásom előtt online meg tudtam beszélni és ő nagy lelkeseséssel gyűjtögette a lehetséges lakásokat a kívánságaim alapján. Csak rövid időt tudtam Magyarországon tölteni így nyakunkba vettük a várost, jókat beszélgettünk a lakásokról és a 3. nap végére meg is lett a nyerő! Horváth Laura segített, hogy az eladóktól már a helyszínen választ kaphassak a kérdéseimre, elmagyarázta nekem a vásárlással kapcsolatos dokumentumokat, költségeket és már nem is tűnt olyan ijesztőnek ez a procedúra. Tetszett, hogy nem próbált meg semmire rábeszélni, inkább sokat kérdezett, hogy mik az elképzeléseim, mi nem tetszett az előzőben, stb. Mindenki azt kívánja egy ilyen helyzetben, hogy bárcsak lenne egy ingatlanos jó ismerőse aki elkíséri, nekem Horváth Laurával a lakásnézés pont ilyen élmény volt.
Mindenkinek jószívvel ajánlom, aki hasonló helyzetben van vagy csak a pesti lakások szerelmese!
G. Andrea
28 NAP
Tanácsadó:
Nagy Károly
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Nagyon profin és lelkiismeretesen végezte a munkát Nagy Lároly.
Köszönjük!
N. Krisztián
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budajenő
Tisztelt Bujdos Úr!
Nem ismerjük egymást régóta, de biztosan állíthatom, hogy jóravaló fiatalember és a munkáját alázattal végzi.
Külön köszönet a rugalmasságáért, ami a lakáskeresési igényeim változása miatt nagyon fontos volt számomra.
Üdvözlettel,
R. János
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Családi ház, Budapest, III. kerület
“2018 májusában kezdtük el hirdetni az ingatlanunkat. Rövid időn belül több ingatlanos
cég talált meg minket, hogy szerződjünk velük.
Eredetileg nem akartunk ingatlanos céggel
dolgozni, de miután elfogadták, hogy nincs kizárólagosság, ca 4-5 céggel megállapodtunk.
Nos, már ez gyanús kellett volna legyen, de járatlanok voltunk és azt hittük, több szem többet lát.
Teltek múltak a hetek, reméltük, hogy a nyár meghozza a vevőnket. Az ingatlanosok hoztak 4-5 érdeklődőt és az utcai táblánkra is jöttek páran. De egyetlen komoly vevő sem volt köztük.
Eltelt az év és még mindig nem volt vevőnk.
Ekkor láttam meg véletlenül a neten (talán a facebook-on) aTop3 hirdetését.
Rögtön megfogott a mondat, hogy "az ingatlanost mindenki utálja".
Rákerestem a honlapra, majd felhívtam a nekem szimpatikus értékesítőt.
Eljött megnézni a házat, beszélgettünk. Ami tetszett, hogy nem görcsölt szerződésért, és amit hallottam
szintén megnyerő volt (nem 100-150 ingatlannal foglalkozik egyszerre, hanem csak néhánnyal, de azokkal komolyan).
Megállapodtunk és ezután kiderült, hogy milyen az, ha egy ingatlanos tényleg törődika rá bízott ingatlannal.
Te voltál az első, aki komoly képi anyagot, alaprajzot és leírást készített a házunkról.
Te voltál az első, aki néhány hét után bemutattad, hogy hány kattintás volt a hirdetésünkre.
Arról is gondoskodtál, hogy a hirdetésünk az első három hirdetés között szerepeljen, ha valaki hasonló ingatlant keres.
Röviden: profi módon, mindig elérhetően és szimpatikusan végezted a munkádat, ami végül ca 5 hónap után sikerrel járt. Megtaláltuk a vevőt, leszerződtünk.
Köszönjük és sok sikert a jövőben is!
üdvözlettel
K. László”
59 NAP
Iparterület, Bátonyterenye
Kedves Bence!
Nagyon köszönöm a segítséget az ingatlan sikeres értékesítésében.
Köszönöm a folyamatos tájékoztatást, az egyeztetéseket, a tárgyalásokon való részvételt, az ingatlan hirdetésének kezelését, a fényképeket, amelyeken igazán jól látható volt az ingatlan minden adottsága, ami alapján az érdeklődők jól tudtak tájékozódni.
Nagyon elégedett vagyok a munkáddal, mindig naprakészen képben voltál minden részlettel.
A jövőben is örömmel bíznám Rád az ingatlanértékesítést és keresést és bátran ajánlom az ismerősöknek, barátoknak, hogy keressenek meg, ha ingatlannal kapcsolatos ügyük vagy kérdésük lenne.
Köszönettel: Ilona
30 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Tisztelt Gábor,
Együttműködésünk során pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam. Közreműködésükkel az ingatlanomat a kívánt értéken, korrekt jutalékkal, gyorsan sikerült értékesíteni. Ezúton is köszönettel rugalmas és professzionális hozzáállásukat.
Tisztelettel: O. József
30 perc
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Kedves Izabella!
Köszönjük azt a segítőkészséget, és profizmust, amit a Zoltán utcai ingatlan adás-vételi folyamatában tanúsítottál. Nem csak cégünk, de a szakma nevében is mondhatom, sokat tettél azért, hogy az ingatlanszakma megbecsült és elismert hivatás legyen. Minden ügyfélnek hasonló tanácsadót, és ügykezelést kívánunk.
Üdvözlettel:
K. Andrea
Kommunikációs vezető
A1 Cégcsoport
7 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Renáta!
Köszönjük sikeres és eredményes közreműködését lakásunk eladásában.
Elvárásainkat meghaladóan:
- a gyors ügyintézésért
- pontos és korrekt tájékoztatásért
- a feltételeknek megfelelőségért
külön köszönetünket fejezzük ki és melegen ajánljuk jövendőbeli partnereiknek.
Szívélyes üdvözlettel
Nemere család
26 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, IV. kerület
Kiss Zoltán, a TOP3 ingatlan kollégája nagyon segítőkész, rugalmas és profi volt az ingatlanom eladásánál.
Angliában élünk és azért szerettük volna eladni, hogy végre megszabadulhassunk az évek óta terhelő deviza hitelünktől. Zoltán kezébe vette az egész eladást és nekünk csak a szerződés megkötésére kellett hazautalnunk.
Nem volt egyszerű a bank és a távolság miatt, de végül sikerült mindent megoldani.
Szívesen fogom ajánlani Őt és a TOP3 ingatlant bárkinek akinek segítségre lehet szüksége ingatlan eladás kapcsán.
9 hónap
Tanácsadó:
Furmen Mónika
Családi ház, Budapest, XIV. kerület
Kedves Mónika!
Nagyon meg voltunk elégedve a munkájával, köszönjük a segítségét! Kitűnő hozzáállása, lelkiismeretessége és segítőkészsége maximális dicséretet érdemel. Az Ön közreműködése nélkül nem tudtuk volna ilyen hamar lebonyolítani az adásvételt, ebben biztos vagyok. Gyors, precíz és szakmailag kifogástalan munkájával nagy terhet vett le a vállunkról, amiért ismételten csak köszönettel tartozunk.
További munkájához sok sikert és minden jót kívánunk!
126 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Judit !
Mivel a jövő héten külföldön leszek most írok a kérésre néhány rövid gondolatot, véleményt, mert utána már úgy tűnne, hogy elfelejtettem a kérést.
Tehát ezek a következők lennének az Önnel való kapcsolattartás, ügyintézés során:
Pozitívumok
1. Korrekt tájékoztatás a várható ügyfélkörről, aktuális árakról, ingatlan piaci trendekről, jutalékról.
2. Pontosság és megbízhatóság. Ha esetleg a telefoni kapcsolatfelvétel nem sikerült, mert mással beszélt vagy ügyféllel foglakozott 15-20 percen belül visszahívott, jelentkezett. Ez nagyon tetszett, ma már nem nagyon jellemző az ügyfél kapcsolatokban ez a fajta figyelmesség.
3. A kedvező földrajzi adottság segítette ugyan a leendő vevőknek az ingatlan gyors bemutatását, de biztos vagyok benne, hogy más helyszínen is ugyanilyen gondossággal és igyekezettel látta volna el a lakás megtekintésének lehetőségét az ügyfelekkel szemben.
4. Bizalom és empátia. Ebbe sok minden beletartozott, de én már az első komolyabb megbeszélés során éreztem, hogy nyugodtan Önre bízhatom a lakás eladásának ügyét.
Negatívumokat bármennyire is töröm a fejem nem tudok felmutatni és persze így nem is lehet.
Kívánom, hogy továbbra is legyen ilyen precíz, pontos és szerencsés ingatlanforgalmazó és ha bármiben segíthetek, állok rendelkezésére én is.
Üdvözlettel
Sz. György
1 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Kedves Bálint!
Az alábbi visszajelzéssel kívánok szolgálni.
Az első megkeresés alkalmával korrektül leegyeztettük a feltételeket, kvázi előre megállapodtunk az összes lényegi részben. Az egyeztetések során végig ügyeltél a transzparenciára és következetességre. Ennek eredményeképp került elfogadásra az ajánlat. Számomra hiteles vagy, ami azért kiemelten fontos nekem, mert az elmúlt években rengeteg ingatlanossal dolgoztam együtt és a hitelességet csupán 2-3 ember tudta elérni/megtartani, függetlenül attól, hogy végül milyen formában került eladásra 1-1 lakás.
Örülök, hogy rajtad keresztül került eladásra az ingatlan. Terveim szerint a közeljövőben lesznek még eladó ingatlanjaim. Meg foglak keresni azokkal kapcsolatosan is.
Üdv:
Sz. Feri
60 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Üdv!
Nagyon meg voltunk elégedve az ügynökség munkájával,profi módon álltak/álltatok hozzánk rengetek vevőjelöltet hozva. Az ügyintézés is gördülékeny volt és külön öröm, hogy László mindig készségesen segített és eljött, hogy ne kelljen a gyerekekkel nekünk utazni. Pozitívan értékeljük a közös munkát és ha egyszer még úgy alakul hogy ingatlannal kapcsolatban segítség kell biztosan ezt az ügynökséget választjuk.
Üdvözlettel,Tímár Ádám
1 hónap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Antal!
Nagyon meg voltunk/vagyunk elégedve a munkájával. Segítőkészsége, rugalmassága, pontossága példaértékű: hétvégén és az esti órákban is fel lehetett venni Önnel a kapcsolatot; az ingatlan megtekintésére a lehető leghamarabb sort kerített; a vételi ajánlatot két órán belül írásba foglalhattuk; a szerződéskötés során segítőkezet nyújtott, jogi tájékozottságának, ötleteinek nagy hasznát vettük. Minden eladónak és vevőnek ilyen kedves, frappáns, alkalmazkodó, kommunikatív közvetítőt kívánunk.
Üdvözlettel; Solymári Éva
1 hét
Tanácsadó:
Nagy Károly
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Nagy Károly!
Az utóbbi 7 évben, annyi "szerencsétlen" ingatlanost sodort felém az élet, hogy jó volt végre egy olyannal, vagyis veled találkozni, aki ért ehhez a dologhoz.
A jövőben bárki szeretne a környezetemben ingatlant eladni-venni bátran foglak ajánlani!
Szerintem ezzel a két mondattal mindent elmondtam!
Üdvözlettel: T. Péter
60 nap
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, XII. kerület
Kedves János!
Köszönjük szépen a közreműködést a Tusnádi utcai ingatlan kapcsán.
Bár magasabb árat reméltünk, de végül a számos ajánlat, melyhez a Ti segítségetekkel jutottunk megmutatta, hogy sajnos a piac csak ennyire értékeli az ingatlant.
Amit kiemelnék és nagyon pozitívnak értékelek, az a gyorsaság, az igen hatékony munka, melynek eredményeként végül két hónap alatt eljutottunk a szerződéskötésig.
Még egyszer köszönjük szépen a munkátokat!
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Sanyi,
Köszönöm szépen a pozitív sorokat!
Természetesen örömmel adok visszajelzést, az ügymenettel kapcsolatos tapasztalataimról.
Mindenképpen hálával tartozom a gyors és professzionális ügyintézésért, valamint a folyamatos kapcsolattartásért!
Mint azt tudhatod, az én nézőpontomból koránt sem tűnt egyszerű dolognak, az ingatlan eladása a körülményekből adódóan.
Azt gondoltam ez egy sok-sok hónapos procedúra lesz, tekintve az intézni valókat mely még előttem/előttünk, eladók előtt állt.
Már az első megbeszélés során kiderült, ha itt lenne egy kis plusz intézni való vagy kis gubanc, abban tudsz majd segítséget/támogatást nyújtani nekünk, a szakmában szerzett több éves tapasztalatodnak köszönhetően.
Nagyon meglepődtem, hogy az első megbeszélésünk után, te magad jelentkeztél már egy héten belül a potenciális vevővel.
Majd ezt követően, mikor sajnálatos módon a vevő elállt a szerződéskötéstől, te szintén pár nap alatt egy új potenciális vevővel léptél kapcsolatba, akinek azóta, sikeresen el is adtuk az ingatlant.
Ez a fajta hozzáállás és proaktivitás a gyors eredményekkel, már egy fajta visszaigazolás arra, hogy valóban nagyon jártas vagy az ingatlanközvetítő szakmában, és igen megbízható ingatlanbróker.
Az üzleti kapcsolat során abszolút érezhető volt, hogy az ingatlan eladásának ügye jó kezekbe került, és pozitív kimenetel várható majd még rövidebb időn belül, mint azt gondoltam volna.
Amit még pluszként megemlíthetek, hogy a belvárosi irodátok is nagyon kellemes, és a szerződéskötéskor is kiderült, hogy igen jó szakmabeli partneretek van az Ügyvéd Úr személyében.
Mindent összevetve a veled való kapcsolattartással/ügymenettel (annak tempójával!), helyszínnel és részt vevőkkel, talán mondhatom hogy egy exkluzív partnerrel és környezetben sikerült végig vinni az ingatlan értékesítését!
Én szívből foglak ajánlani az ismeretségi körömben, ha valaki ingatlant szeretne vásárolni vagy eladni!
Még egyszer köszönöm!
Üdv,
D. Dóra
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Téglalakás, Budapest, XII. kerület
Tajthy Renátó úr a cége nevében, maga keresett meg e-mailben, és ajánlotta fel, hogy ha érdekel, segít az ingatlanunk eladásában. Egy feltétele volt, hogy csak velük dolgoztassak, és ígérete szerint, ezen exkluzivitásnak fejében kiemelten csak a Tóth Lőrinc utcai ingatlannal fog Ő maga személyesen foglalkozni. Csak a határidőben tévedett, mert nem sikerült olyan hamar vevőt találnia, mint gondolta, de a végén sikerült!
Hirdetési molinó került a kerítésre, szórólapok születtek, új felület került kialakításra az ingatlan.com-n, és egyben az összes többi ingatlanos hirdetést levetettük, és elkezdődött az érdemi munka.
Tajthy úr sikeresen előszűrte a jelentkezőket, hiszen a molinóra jelentkezők semmit nem tudtak az ingatlanról, és a többieket is úgy irányította, hogy már csak azokat hozta el a lakást bemutatni, akik tényleges érdeklődők voltak, és megfelelő anyagi hátteret tudtak felmutatni.
Persze volt így is olyan, aki becsúszott, és percek alatt távozott, vagy értéken aluli vételi ajánlatot tett.
Tajthy úr mindig előre tájékoztatott, hetente referált az éppen aktuális ügymenetről, szóban és írásban is, és ha a lakást kellett bemutatni, pontosan jött, sőt inkább korábban. Ténylegesen maga mutatta be a teljes ingatlant, én addig leültem, és mással foglalkoztam a lakásban, illetve a végén, a felmerülő kérdésekre együtt válaszoltunk.
A tényleges vevővel történt egyeztetésen mellettem állt, kiállt az ügyért, és a szerződés mentében, ha ténylegesen nem vett részt benne, de aláíráskor ott volt, és a részleteket megosztottam vele.
Mindenezek alapján meleg szívvel ajánlom a Tajthy Renátó urat és a céget mindenkinek, mint ahogy azt már meg is tettem, és fogom a jövőben is.
M. Péter
38 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Judit!
Maximálisan meg voltam elégedve mind az ingatlaniroda, mind a te munkáddal. Köszönöm a rugalmasságot, odafigyelést és a mindenre kiterjedő segítséget. Csak ajánlani tudlak Téged és az irodát is.
További szép napot
V. István
1 nap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Dániel!
Az egesz egy szórólapoal kezdödött, amit félve hívtam, mert mint többször is emlitettem nem akartunk ingatlanost.
Meséltük önnek, hogy a negativ tapasztalat miatt nem kedveljük őket.
De amikor elöször talalkoztunk a férjem és én is úgy éreztük szakszerű tájékoztatást kaptunk!
Örültünk annak, hogy tudatta velünk, hogy már adómentesek vagyunk.
Sürgős volt az eladás ezért örültünk, hogy egy kézben futnak össze a szálak és mindenről tájékoztat minket.
Külön megemlíteném, hogy 24 órán belül értékesítette az ingatlant!
Úgy érezzük, hogy ezt a mélyen lejáratott hivatást, mert maga így hívta! Egyszer a TOP3 ingatlan iroda felelmeli a mélységből!
Köszönünk szépen mindent!!!
Ön tényleg azért van, hogy segítsen!! :)
Üdv:
Judit
3 hónap
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Panellakás, Budapest, XX. kerület
Kedves Balázs Nikolett!
Őszintén mondom, örülök annak, hogy hallgattam Önre és megbíztuk a lakásunk eladásával.
Eleinte kicsit kételkedtem abban, hogy viszonylag gyorsan el tudja adni az ingatlant és a közvetítői díjat is sokalltam magamban. Úgy gondoltam, megér egy próbát és vágjunk bele.
Nagyon határozott és magabiztos közvetítői benyomást tett rám, mindamellett nagyon kedves és megértő volt, magas színvonalú munkája mindvégig végigkísérte kapcsolatunkat. Mindig nagyon pontos és precíz volt, az ingatlan értékét jó szakmai érzékkel határolta be és adott tanácsot nekünk. Soha nem volt sürgető, mindig megértéssel szervezte a szűkös időbeosztásunkhoz az ingatlannal kapcsolatos tevékenységet. Amikor már majdnem meguntam, akkor Ön új lendülettel adott reményt arra, hogy az általam elképzelt időintervallumon belül megtörténhessen a szerződéskötés. Jó érzékkel kezelte mind az eladó és mind a vevő érdekeit, nem csak hozzánk, hanem az érdeklődőkhöz is türelmes volt, nagyszerűen irányította az eseményeket.
Szakértelmével és hozzáértésével nem csak Önnek, hanem a TOP3-nak is jó hírnevet szerez.
Szívesen ajánljuk mások számára is.
Kívánjuk, hogy munkája során és családja körében sok-sok örömben és megbecsülésben legyen része.
Köszönjük közreműködését:
Lukács Miklósné és Lukács Miklós
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Stubián Zoltán
Panellakás, Budapest, XI. kerület
"Kedves Zoli!
Megkésve... szeretném megköszönni a sok segítséget és biztatást, amit a lakáseladás során kaptam Tőled.
Egyrészt nagyon profi a szolgáltatás, amit nyújtotok, másrészt - és számomra ez volt a bizonyíték, hogy jó kezekben van az ügyem - hatalmas segítséget jelentett a te támogatásod, egész a szerződéskötésig. Időnként csak a te biztató szavaid tartották bennem a lelket, hogy ne táncoljak vissza. Nem gondoltam, hogy ennyire pànikba ejt, mikor valóság lett az addig csak ábrándjaimból. Őszintén hálás vagyok a maratoni telefonhívásaidért, hogy megnyugtass, minden jó úton halad, és hogy hajnalban is képes voltál a további lakhatásom megoldásán dolgozni.:)
Az egész hozzáállásod, a rugalmasság, a fáradhatatlanság, amivel kezelted az ügyemet, a rengeteg ide-oda egyeztetés, hogy èn és a vevő is elégedettek legyünk... nos, köszönöm!"
56 NAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Gazda-Pusztai Sándor - TOP3 ingatlan,
Köszönjük a közremüködésüket, minden rendben lezajlott a lakáseladásnál.
Tisztelettel: S. Lászlóné
3 hónap
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Családi ház, Budapest, XIX. kerület
Kedves Niki!
Köszönöm a lehetőséget, mi eddig mindennel maximálisan elégedettek voltunk. Pár mondatban is tudnék reflektálni, kb. így:
Nem első lakáskeresésünk lévén már meg tudjuk különböztetni az "el akarok adni" és a "vásárlót segítem" hozzáállás közti különbséget. Örömmel tapasztaltuk, hogy a TOP3 Ingatlannál fontos a vásárlók igénye, a cég kollégái udvariasan és türelmesen állnak rendelkezésünkre. Lakásvásárlásunk során szakértelemmel és minden részletre kiterjedő profi ügyintézéssel találkoztunk. Elképesztő gyorsasággal intéződtek az ügyek, melyhez minden segítséget megkaptunk helyben. Kellemesen meglepődtünk.
Üdvözlettel:
Dr. Kis Róbert
13 HÓNAP
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Ikerház, Budapest, XVIII. kerület
Kedves Nikolett!
Ez idáig nem tudott olyat kérni tőlem, ami "meghaladja" a képességeimet.
Azonban a jelen email kérését nem fogom tudni teljesíteni. Sajnálatosan nem vagyok alkalmas a pozitív "ömlengések" gyártására - ez nagyon távol áll tőlem.
Én a véleményemet a "hűséggel" szoktam kifejezni. Ez az én olvasatomban annyit tesz, hogy nem kötök új szerződést, ha elégedetlen vagyok egy szolgáltatással, nem megyek többet abba az étterembe, szállodába, stb... amiben csalódtam. Igaz, ha ismerősök kérdeznek nem is ajánlom számukra azokat a szolgáltatókat, amelyek esetében negatív tapasztalatom volt.
Jelen esetben, mivel folytatjuk az együttműködésünket ez nem áll fenn. Így, ha kérik, kérdezik ajánlani fogom.
Kérem érje be ennyivel a részletes vélemény nyilvánítások helyett.
Mielőbbi gyógyulást és békés, szép napokat kívánva,
D. György
1 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Eladó referenciája:
Szia,
Köszönöm, hogy elküldted újra!
Azt hittem, hogy valami kérdőív, az egyszerűbb lett volna :)
De az a véleményem, hogy minden szuper volt, teljesen elégedett vagyok!
Külön piros pont a nem hiéna marketingre és hogy, nem akartad mindenáron a lakást a portfólióba, hanem rugalmasan lezelted, ajánlottad és csak akkor akartál szerződést, mikor már konkrét ajánlat volt - ez nagyon szimpi!
Köszi mindent még egyszer!
Üdv,
Barbi
Vevő referenciája:
Frankó volt minden. Köszönöm az egészet! Miki
40 NAP
Panellakás, Budapest, IX. kerület
Kedves István!
Teljesen elégedettek voltunk az ügyintézéssel és az előmunkálatokkal
is fotózáskor. A rendszeres és nem zaklató megkeresésekkel és az
udvarias kommunikációval. A továbbiakban is elfogadunk segítséget a
további lépésekkel kapcsolatban a vírus idején betartandó előírásokat
figyelembe véve. Összességében köszönöm az óriási segítséget mely
éppen időben érkezett és anyagilag sokat segített ebben a nehéz
időszakban.
1 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Kristóf!
Rövid ismeretségünk alapján csak pozitív dolgokról tudok beszámolni.
Az első találkozásunk alakalmából megelégedéssel töltött el a pontossága. Már több lakást vásároltam és még több ingatlanossal tárgyaltam az elmúlt években, de a pontosság nem minden ingatlanos kolléga erénye. Pedig a mai rohanó világban nagyon fontos dolog, hogy ne lopjuk egymás idejét.
Amivel szintén meg voltam elégedve, hogy felkészülten jött a lakást megmutatni, bár nekem nem sokat kellett magyarázni sem a környékről sem a lakásról, mert pontosan tudtam, hogy mit akarok.
Találkoztam már sok olyan ingatlanossal is, aki csak a sablon szöveget tudta mondani és két keresztkérdés után már azt sem tudta mit akar eladni egyáltalán.
Gondolom kevés vevővel volt ilyen gyors és lényegre törő tárgyalása.
Továbbiakban megelégedéssel töltött el ahogy az adásvételi folyamatot koordinálta, időben volt szerződés tervezet és az ügyvédi papírozás is rekord gyorsan lezajlott, igaz rém egyszerű volt a szerződés is.
Ha úgy alakulnának a dolgaim, hogy lakást kell eladnom, feltétel nélkül megbíznék Önben, szakértelmében és hozzáállásában.
Még egyszer köszönöm szíves segítségét.
Üdvözlettel:
Kelemen Endre
20 nap
Tanácsadó:
Horváth Anita
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
HOLLÁN ERNŐ UTCAI ELADÁS
2015. júniusában hoztam meg azt a döntést, hogy értékesítem belvárosi lakásom. 3 ingatlanközvetítő céggel is szerződést kötöttem. Volt, aki gyors eredményt ígért közvetítőként, volt, aki naiv vevőnek álcázta magát és azután ajánlotta fel a közreműködését. Velük elment a nyaram és az ősz egy része. Alig vártam, hogy szabaduljak a szerződés kötöttségéből meg az időrabló nézelődőktől. Eldöntöttem, a következő tavaszon magam csinálom végig az eladást.
Anitát decemberben ismertem meg. Természetesen nem akartam szerződést kötni az értékesítésre és felsoroltam a negatív tapasztalataimat. A kontaktus viszont nem szakadt meg közöttünk és január végén kizárólagos megbízást adtam a cégüknek. Két kikötésem volt: én magam is értékesíthetem az ingatlant, illetve cégüktől csak ő végzi a bemutatásokat. 2 vagy 3 megtekintés után egyértelművé vált: minden érdeklődő potenciális vásárló. Vagyis igényeinek megfelelő lehet az ingatlan és rendelkezik is megfelelő pénzügyi háttérrel, csak a vételárat tartják magasnak. Az információ birtokában én EMELTEM az árat. A következő bemutatásra Anita viszonylag sok érdeklődőt szervezett olyan szoros terminusban, hogy egy munkatársa – mint később kiderült, az egyik cégtulajdonos – is elkísérte, hogy gördülékeny legyen a bemutatás. Tudtam, lesz egy olyan is a megtekintők között, akit egyáltalán nem érdekel ez a lakás, csak udvariassági látogató lesz. Nos, ez az illető volt az, aki ízléses mértékű alku után már el sem ment úgy, hogy ne biztosítsa be a másnapi szerződéskötést. 20 nap alatt eredmény… Mi a végkövetkeztetés? Most, ma, a mai piaci trendben ez az üzletkötői hozzáállás eredményes. Anita olyan üzletkötő és a hátteret biztosító Top3Ingatlan Iroda olyan vállalkozás, amelynek szolgáltatását érdemes igénybe venni. Megéri…
Budapest, 2016. 02.20.
T. István
92 NAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Eladók véleménye:
Kedves Gergő!
Bocsánatot szeretnék kérni, hogy késve küldöm az értékelését.
Először is nagyon örülök neki, hogy az Önök cégére esett a választás, mert már a legelső hónapban sikerült volna eladni a lakást, ha az általunk megadott vételár alacsonyabb lett volna, de így is szerintem rekord idő alatt sikerült. Gergő, Ön nagyon hozzáértően és profin végezte a munkáját, minden terhet levett a vállunkról. Ha bármilyen kérdésünk volt azt érthető módon elmagyarázta nekünk. Türelmes és kedves, segítőkész volt velünk.
További sok sikert kívánok Önnek Gergő és a Top3 Ingatlan irodának. Mindenkinek Önöket fogom ajánlani. Mégegyszer nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: B. Katalin
Kedves Gergő!
Maximálisan elégedettek voltunk. Vidám, jó humorú, optimista, fáradhatatlan hozzáállásával mindvégig biztatott minket, hogy nincs eladhatatlan ingatlan, így a miénk sem lesz ez alól kivétel. Hatalmas könnyebbség volt számunkra, hogy minimális személyes találkozással sikerült kivitelezni minden intéznivalót. Nagyon rugalmas volt a kéréseinket illetően, minden lépésről teljeskörűen tájékoztatott telefonon és emailben egyaránt. Sok érdeklődőt hozott, melyekről alkalmanként részletes beszámolót kaptunk. Úgy gondoljuk mindent megtett a siker érdekében. És nem utolsósorban az elegáns küllem, megnyerő modor, felkészült szakmai háttér is nagyban hozzájárult a sikerhez. ;-)
Köszönjük!
Üdvözlettel:
T. Kornélia
Vevő véleménye:
Kedves Gergő!
Együttműködésünk során mindvégig úgy éreztem, hogy minden segítséget és támogatást megkapok, amire szükségem volt, a kiszemelt ingatlan megtekintésétől kezdve az adásvétel aláírásáig. Kérdéseimre minden esetben viszonylag hamar választ kaptam. Az ingatlan bemutatásakor éreztem a felkészültséget és hozzáértést.
A vásárlási folyamathoz is megfelelő támogatást kaptam, és köszönöm az ügyvédi és hitelügyintézői ajánlásokat.
Jó szívvel ajánlom minden ismerősömnek akár vételről, akár eladásról legyen szó.
Köszönettel
K. Gábor
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Nagy Károly
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
"Szia Karcsi most jutottam odáig hogy írjak a véleményemről! Először is mese szerű volt a sors mert mikor el kezdtem el adni a házat kB 10 de lehet több embert hívtam mind ingatlan kozvetitő volt egy se volt szimpatikus aztán hívtalak téged neked kedves baráti beszéded volt egyből tudtam te leszel a megfelelő ember! És te is voltál!
A munka menete nem volt könnyű nehéz eset volt a ház eladása de mindenben segítettél ami csillagos 5 öst érdemel! Mindenben meg voltam elégedve teljesen! Külön köszönet az irodának mert így adtak pénzt a közjegyzői díjra hogy nem is ismertek minket! Szóval én teljesen meg voltam elégedve mindenkivel! Ám a dobos torta is igazán nagyon finom volt Köszönök mindent! És további jó munkát kívánok neked nektek! Baráti ölelés és puszi "
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
“Szia Feri!
Szeretném megköszönni, hogy segítettetek nekem a lakáskeresésben. Sikerült pontosan olyat
találni, ami tökéletesen megfelel az elképzeléseimnek. Az ingatlan bemutatása hibátlan volt.
Nagyon jó, hogy mindig mindenről időben tájékoztattatok és nem csak az adásvételi szerződés
lebonyolításáig, hanem utána is. Látszik, hogy összetartó csapat vagytok, segítitek egymás
munkáját, szerintem ez nagy dolog a mai világban. :) Rendkívül hálás vagyok, mert nem volt
könnyű feladat az eladóval megegyezésre jutni és a jó árat kialkudni.
Ha a közeljövőben ingatlan eladásra vagy vételre kerül sor, biztosan Téged foglak hívni!
Köszönök szépen Mindent és sok sok sikert kívánok Nektek! :)
Dalma “
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Köszönjük Kelemen Daninak, hogy sikeresen vevőt talált a lakásra! Nagyon segítőkész, szimpatikus személy. Profin és rugalmasan megoldotta, hogy se a vevő, se az eladó ne kerüljön kellemetlen helyzetbe.
Humora mindig átsegített minket a lakásnézőbe érkező, kíváncsi emberek által okozott kellemetlen érzéseinken. Amikor szükségünk volt valamilyen tanácsra, igyekezett segíteni nekünk.
Ha a jövőben esetlek ingatlan eladásra adnánk a fejünket, akkor ismét Kelemen Danit választanánk!
60 NAP
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Építési telek, Maglód
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm,hogy minden energiáddal azon voltál,hogy eladjuk a telket!Ez igy is volt,ahogy ígerted,2 hónap alatt eladtad!
Nekem nagyon szimpatikus volt,hogy bármikor számithattam rád,ügyes-bajos dolgaimmal(és a vevők is)
Abban biztos vagyok ,hogy ha az életemben bármikor ingatlannal kapcsolatos dolog merülne fel,csak is kizarólag hozzád fordulnék.És szívből ajánlanálak barkinek!
Valahogy éreztük az első találkozasnál,hogy Te vagy a mi emberünk!
Tovabbi sok sikert kívánunk!
Puszilunk;Viki,Andris és a csajok is,Nori-Szonja.
7 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
“Kedves Krisztina!
Ezúton szeretném megköszönni a munkádat és segítségedet!
Széles körű tájékozottságot tapasztaltam a Részedről egyaránt a hivatali ügyintézéssel és az
ingatlanokkal kapcsolatos kérdések vonatkozásában is. Segítségeddel például a különféle hivatali,
illetve banki ügyeket hatékonyan és rövid időn belül el tudtam intézni. Kiemelném türelmedet, azt,
hogy a telefonokat vasárnap reggel és szombaton késő este is felvetted és bármilyen kérdésem
volt, azonnal vagy rövid határidőn belül válaszoltál, segítettél.
Még egyszer köszönöm, további eredményes munkát és hozzám hasonlóan elégedett ügyfeleket
kívánok!”
Üdvözlettel,
Tibi
3 HÉT
Tanácsadó:
Szanics Gabriella
Téglalakás, Budapest, III. kerület
Kedves Gabi!
Örülök hogy Veled hozott össze a sors.
Kedves, mosolygós, a munkádat és minket messzemenően komolyan vettél. Ez nagyon megtisztelő.
Profin dolgoztál és nagyon gyorsan. A lakás eladás minden fázisát végigkísérted, ami nagyon megnyugtató volt.
Ahogy édesapámmal bántál, kedves és szeretetteljes reakcióid voltak, amik igen sokat jelentettek nekem ebben a helyzetben. Emberként és ingatlanosként is nagyszerű személyt ismerhettünk meg Benned.
Kívánom, hogy ilyen lelkesedéssel folytasd tovább a munkádat.
Az Úr gazdag áldását kívánom neked az életed minden területére és töltse be azokat a szükségeidet, amik neked még hiányoznak.
Üdvözlettel, Emese
6 HÓNAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Családi ház, Budapest, III. kerület
Eladó:
Ajánlólevél
Testvéremmel együtt vettük igénybe a Top3 ingatlaniroda, azon belül is Darula Izabella ingatlanügynöki szolgáltatásait.
Tevékenységével maximálisan elégedettek vagyunk.
Több éve próbálkoztunk eladni közös családi ház ingatlanunkat, különböző ingatlanirodák szolgáltatásait is igénybe vettük, sikertelenül. Ezután fordultunk a Top3 iroda és Izabella felé.
Az ingatlan felmérése során már új ötletekkel állt elő, amit meg is valósított. Profi szakemberrel virtuális bejárást készítettek az ingatlanról, amit a járvány ideje alatt nagyon szerettek az ügyfelek, illetve a külső és belső képek készítése során megtalálták az ingatlan erősségeit. Időt fordított rá, hogy tüzetesen feltérképezze az ingatlan előnyös és hátrányos tulajdonságait és ennek megfelelően alakította ki az eladási stratégiát. Innentől kezdve nekünk már semmi teendőnk nem volt. Mivel a szomszédban lakunk, láttuk, hogy fáradságot nem kímélve hétvégén és időnként korán reggel, vagy este is a vevőjelöltek rendelkezésére állt, mindig kis idővel az érdeklődők előtt érkezett. Nagy érdeklődési körrel rendelkező iroda, ők tudták biztosítani a legtöbb vevőjelöltet.
A szerződéskötés során is és a vevő hitelfelvételénél is segítette a folyamatokat, jogi kérdésfelvetéseknél utána érdeklődött és tapasztalatai alapján is konkrét tanácsokat adott. Mindig maximálisan támogatta az érdekeinket.
Budapest, 2020. 11. 27.
Dr. Sz. Orsolya
Vevő:
Kedves Izabella!
Félve vágtunk bele az ingatlan vásárlásba, mert sok rossz dolgot hallottunk, de a TOP3 profizmusa
hamar meggyőzött minket, hogy mehet ez flottul is. Nagyon hálásak vagyunk!
Sok köszönet Izabellának a gördülékeny ügyintézésért, rugalmasságért.
Üdv Balázs
27 nap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Dani!
Első telefonhívásom alkalmával szimpatikussá vált, hogy elmondtad hol tudok utánad nézni.
Megnéztem a weboldalatokat és érdeklődve vártam az első találkozást! A megbeszélt időpontra pontosan érkeztél, ami sajnos nem jellemző az ingatlanosokra. Megfelelő ruházatban érkeztél, ami szintén nem jellemző az ingatlanosokra.
Első találkozásunk alkalmával 1,5 órát beszélgettünk és akkor tudatosult bennem, hogy ezt a lakást te el fogod tudni adni. Hallgattam a tanácsodra és meghallgattam más ingatlanosokat, akik mind azt mondták válasszam őket, és írjak alá egy kizárólagosságot 6 hónapra. Te ellenben szóba sem hoztál megbízást. Hanem másnap hoztál egy érdeklődőt. /Ekkor kaptál kulcsot :)/
27 nap alatt sikerül vevőt találnod, és ráadásul megkaptuk azt az árat amit elképzeltünk!
Köszönöm neked és a TOP3 –nak, hogy vagytok!
3 hónap
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Családi ház, Budapest, XI. kerület
Kedves Renátó!
Szeretném megköszönni azt a sok munkát, amit a házunk eladására fordítottál. Nélküled biztos nem tudtuk volna ilyen rövid idő alatt eladni.
Érzékelhető volt, hogy csak potenciális érdeklődők nézték meg a házat.Maximálisan ismerted a helyszínt. Szinte minden hozzánk ellátogatónak tudtál elképzelésüknek megfelelő, személyre szabott házátalakítási javaslatot tenni.
Közeli ismerőseim közül néhányan többször megjegyezték, hogy miért bíztam meg ingatlanközvetítőt? Egyedül is el tudtam volna adni, de ilyen rövid idő alatt biztos hogy nem. Egész nap csengett volna a telefonom és mutogathattam volna a házat a kíváncsiskodó háznézőknek eredménytelenül.
Amikor elmondtam az ismerősömnek, hogy három hónap után meg van a házunk vevője, beismerte, hogy jól döntöttem,amikor Renátó, tőled, mint a TOP3 Ingatlan közvetítőjétől kértem segítséget.
Amennyiben hasonló helyzetbe kerülnének, most már ők is így döntenének.Belátták mennyi időt és energiát spórolnának meg.
A szerződéskötés is nagyon profi módon elő volt készítve. Nem kellett órákat az ügyvédnél tölteni.
Még egyszer köszönöm, és sok sikert kívánok további munkád során!
Üdvözlettel:
Jancsó Mihályné
9 NAP
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, III. kerület
Szia János,
örülök, hogy megismertelek! Jól tudtunk kommunikálni és dolgozni. Köszönöm, hogy ügyfeled lehetek!
(Én is ca 9 éve értékesítéssel foglalkozok. Néha elgondolkozok, jó hosszú távon az alázatosságra törekedni vagy inkább minden helyzetben kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolatot építsek ki, figyelembe véve, hogy így pár kevésbé fontos üzleti lehetőségről lemondok.)
Jó hétvégét!
Andris
30 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Zoltán,
Nagyon elégedett voltam a munkáddal / munkátokkal (ha több ember áll is mögötte, ebből én nyilván a te közreműködésedet láttam főleg), és nyugodtan mondhatom, hogy bátran merném ajánlani másoknak is, hogy lépjen kapcsolatba veletek ingatlanügyben. Pontosság, odafigyelés, felkészültség; én ezeket tapasztaltam részedről, illetve rugalmasságot, de mivel lassan úgy hangzik ez, mint egy fizetett reklámhirdetés, be is fejezem
Annyit tennék még hozzá, hogy tetszett a közvetlenség, amivel tudtunk beszélni, sokkal könnyebb így beszélni alapvetően nehéz és kemény pénzügyi, üzleti kérdésekről.
Egyszóval professzionista volt a hozzáállás, csak így tovább!
Utólag itt is még egyszer szeretném megköszönni a munkádat a lebonyolítással kapcsolatban mindkét fél nevében!
Üdvözlettel,
Bihari Balázs
3 HÉT
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Izabella!
Darula Izabella munkáját ajánlom mindenkinek aki venni akar lakást vagy bérlőt keres.
Izabella profi módon dolgozik.Közvetlenségével és tudásával nagyon hamar szót ért mindenkivel.
Pontos,megbízható!.
Az élet minden területén jó lenne,ha ilyen emberek lennének.
Üdvözlettel: D. Judit
7 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Reni!
Szép mondatok, most nem jutnak eszembe, de paraszti egyszerűséggel jellemezném a közös
munkánkat:
Nagy Megelégedésemre szolgált , hogy Önöket választottam ingatlanom eladása érdekében .
Paczok Renáta ingatlan tanácsadó hölgy magas szintű szakértelemről tett tanúbizonyságot.
Munkáját nagy szakmai alázattal, tudással végezte. Kedvessége, hozzáértése teljesen lenyűgözte
a családot. Együttműködésünk minden szempontból hatékony és eredményes volt. Hogy mennyire
azt jelzi Önök felé, hogy már egy újabb projekt megvalósítására kértük fel. Örömünkre szolgált,
hogy megismertük, szeretjük Őt.
Puszi, Gyöngyszemem
2 HÉT
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Lakótelepi lakások eladásában segítettek nekem. 2 lakásomat adtak el 3 héten beleül! Erre nem is mertem számítani! Napokon belül sikerült érdeklődőket találni. A lakások bemutatását magas szintű szakértelemmel végezték. Figyeltek mind az Eladó, mind a Vevő érdekeire, segítették az üzlet megkötését.
Mindaddig folyamatosan követték az ügyletet, míg a birtokbavétel meg nem történt.
Paczok Renáta és Perényi Gergő nagyon köszönöm.
Összességében meg voltam elégedve a TOP3 közreműködésével, javaslom másoknak is.
T. Gyula
60 NAP
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Szia, Ági!
Szeretnénk még egyszer megköszönni a segítségedet az értékesítési folyamat során, kérlek, hadd küldjek pár elismerő szót lentebb:
Nagyon pozitív meglepetés volt Ágival együtt dolgozni! Az elmúlt évek során több ingatlanközvetítővel álltunk kapcsolatban de messze Ágival volt a leggördülékenyebb a közös munka, nekünk szinte semmi dolgunk nem volt az értékesítés során, Ági mindent intézett. E-mailben és telefonon is mindig tudtunk egyeztetni. Az eladott ingatlan adottságait tekintve nem volt az "egyszerűen eladható kategória". Több ingatlanirodával álltunk kapcsolatban de egy idő után már csak Ági dolgozott ténylegesen az értékesítésen. Folyamatosan tájékoztatott minket egy-egy megtekintés után, ötleteket és szakmai tanácsokat kaptunk Tőle, ami végül a sikeres értékesítést eredményezte.
Ha a jövőben ingatlan fogunk még vásárolni vagy eladni, Ágit teljesen biztos, hogy megkeressük! Köszönjük még egyszer a segítséged Ági :)
Kellemes estét:
Máté
10 nap
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Szia Feri,
Köszönöm szépen!
Maximálisan elégedett voltam/vagyok Veled és az Ingatlanirodáddal, minden nagyon simán ment! Köszönöm hogy azonnal (komolyan azonnal!) megtaláltad a megfelelő lakást számomra. Azért is hálával tartozom, amiért az Ügyvédnőnél jelen voltál és megtettél mindent, hogy a szerződéskötés simán menjen!
Mint tudod, nagyon régóta (két éve!) keresek lakást, sok ingatlanost “elfogyasztottam”, de egyedül Veled voltam maximálisan megelégedve, remek szakember vagy! Csak így tovább! :)
Természetesen, amint belaktam szívesen megmutatom, mit is sikerült kihozni az új lakásból.
Még egyszer köszönöm, hogy általad mindez megvalósult!
Üdvözlettel,
Norbi
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
"Kovács urat abszolút profi ingatlanközvetítőnek ismertük meg. Volt már dolgom más irodáknál is jobb-rosszabb közvetítőkkel, mintegy két tucattal. Pár éve magam is szereztem ingatlanközvetítői képesítést, bár nem dolgoztam hivatásos közvetítőként soha.
Merem állítani, hogy Kovács úr kimagaslik a mezőnyből. Ezt alighanem a gyors felfogásának, kiváló munkabírásának és az empátiára való képességének köszönheti. Körülbelül két másodperc alatt átlátta, hogy a munkabeosztásunk miatt van szükség arra, hogy előbb én nézzem meg a később megvett lakást, mivel nekem nem olyan drága az időm, mint a férjemnek. Majd, amikor az előszűrőn, azaz rajtam átment, akkor jött az uram is megnézni. Ő csak nagyon későn végzett aznap a munkahelyén, de Kovács úr volt olyan szíves és megmutatta a lakást aznap másodszor is. Pedig jócskán vacsoraidő után kellett visszajönnie miattunk. Majdnem este tíz óra volt, mire távoztunk.
Összehasonlításképpen mondom, hogy sok esetben ilyen késői órán még tulajdonosok sem mutatják meg az eladó lakásukat, hiába látják az első megtekintőn, ez esetben rajtam, hogy nem kell tőlem tartani. Pedig ők nem a jutalékot akarják megkapni, hanem az egész vételárat.
A szerződéskötés is kifogástalanul elő volt készítve, pici módosítások kellettek csak a szövegben. Ezért a szerződéskötéssel az ügyvédnél rekordidő alatt végeztünk. Másoknak is szívből kívánok ilyen közvetítőt!
Köszönettel, L.né Éva
4 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Kis László és Pál Zoltán!
Nagyon örülünk hogy ingatlaneladásunkkal Önöket bíztuk meg.
A dolog sikerességét felülemeli az a tény hogy a meghírdetett időpont után kevesebb mint 4 napon belül vevőre talált otthonunk.
Külön kiemelésre ad okot a pontos érdeklődői látogatás megszervezése, ahol a precízen beosztott félórás időben minden lényeges dolog ismertetése és pontosításra került.
Az is nagyon korrekt eljárás hogy mindketten megosztották egymás között a feladatot, így László az ingatlan bemutatását követően az esetleges vételi ajánlat tételi, illetve az ezzel járó jogi és anyagi ügyintézés ismertetését Zoltán intézte.
Összegezve a "leggyorsabb" és alkalmazkodóbb jelző megérdemelt.
Köszönettel a segítségért Kőrösi László
2 hónap
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Családi ház, Budapest, XX. kerület
Kedves Nikolett!
Mindketten beszélgettünk hazatérésünk után arról a profi munkáról és gondos hozzáállásról, amit
Önök végeztek. Személyesen köszönetet mondunk Önnek a figyelmes szervezésért, szakmai tapasztala arra ösztönöz minket, hogy ajánljuk másnak is adásvétel esetén. Köszönet illeti Anna ügyvédnőt, aki türelmesen és humorosan kezelte az egész menetet, közben mindent világossá tett.
További jó munkát kiván Judit és László
4 HÓNAP
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Családi ház, Budapest, XVII. kerület
Kiváló információáramlás.Nagyon segitőkész.Vállalt időn belüli eladás.Köszönet Villás Ágnes!
G. Tamás
20 NAP
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
“Hatékony, gyors, célra törő, pontos, korrekt együttműködés volt. Soha rosszabbat nem kívánnék, bár a közvetítők átlagosan nem érik el az Ön szintjét, mert pl. leggyakrabban pontatlanul vagy hiányosan kapok adatokat.
Kedvező képet tudok - nem művészi értelemben - festeni a munkájáról. Az is pozitívum, hogy a vevőnek is segítséget ajánlott a személyii hitele felvételéhez az ügy megoldása érdekében”
58 nap
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
"Kedves Feri!
Először is elnézést,hogy csak most írok Neked, sok teendőm volt. A munkádat szeretném dicsérni, amit a lakásunk eladására fordítottál. Mivel ez volt életem első lakása, és annak eladása, nem volt mihez viszonyítsak a munkáddal kapcsolatban. Ezt akkor tudtam megtenni, miután elkezdtünk házat keresni. Nem tudom, hogy mennyi visszajelzés érkezik Hozzátok, de én csak jó véleményt tudok mondani. A mi ház keresésünket egy közvetítő sem segítette. Mondhatnám le sem sza...ák a munkájukat. Az a felkészültség, amellyel Te hoztad hozzánk az érdeklődőket, nyomokban sem volt megtalálható náluk. Persze az irodátok közelsége segítség volt Számodra, de a munkád nem helyettesítette.
Kimondom kerek-perec, itt Pest megyében a legjobb ingatlanosok Ti Vagytok, ez a véleményem"
Köszönettel. M. Ferenc
30 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Mária,
Együttműködésünk alatt végig pontos, megbízható voltál, amit megígértél minden esetben 100%-ig megtartottad.Lakásunkat ígéretedhez híven, gyorsan a megbeszélt áron (pontosabban, afelett) eladtad, felesleges körökkel nem húztad sem a saját, sem pedig a mi időnket.
Bizonytalanok voltunk eleinte, de őszinte, magabiztos hozzáállásoddal meggyőztél Bennünket arról, hogy Te vagy az az ember, akinek gyors, hatékony közreműködésével hamar elérhetjük a kitűzött céljainkat.
Köszönjük a gyors, precíz, pontos munkát. A jövőben szívesen ajánljuk bárkinek a Veled való közös munkát, tudva, hogy bármelyik rokonunk, barátunk, ismerősünk otthona jó kezekben van. :)
Üdvözlettel, P. László és családja
2 hét
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Kedves Ferenc!
Először is köszönjük azt a sok munkát, amit a mindkét fél számára kedvező
megoldás megkeresésébe fektettél. A gyorsaságot, profizmust, a hozzáállásodat,
melynek köszönhetően sikerült a résztvevők érdekeit és igényeit maximális
mértékben összehangolnod, valódi, profi közvetítőként működve a felek közt.
Valamint a szakmai hozzáértésed, tájékozottságod, rugalmasságod, a bizalmat,
ami nélkül mindez nem lett volna lehetséges. Köszönjük továbbá segítőkészséged,
korrektséged, amit már a legelső megkeresésnél tapasztaltam Nálad (az általam
felhívott ingatlanközvetítők esetében 10 megígért visszahívásból jó ha 2 teljesült;
természetesen Te köztük voltál :-) )
Bízva esetleges további együttműködésünk lehetőségében, üdvözlettel:
P. András
7 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Judit!
Nagyon örülök, hogy felhívtunk téged. Köszönjük Neked, hogy az ingatlanunk értékesítésében közreműködtél. Az eladás lebonyolításában teljeskörű tájékoztatást kaptam. Képviselted mindkét fél érdekeit. Helyzetünkre tekintettel (kisbaba) rugalmasan bonyolítottad le az ügyintézést. A szerződéskötés igényes helyszínen gyorsan, rendben zajlott le, az ügyvédnő érthetően tájékoztatott a jogi dolgokról.
Köszönjük munkádat!
Tisztelettal: Bukóczi Edit
10 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Eladói vélemény 1
Tisztelt/Kedves Carmen!
Kérésének megfelelően (a teljesség igénye nélkül) néhány sorban megpróbálom összegezni tapasztalataimat.
Az ismerősök elmondásai és a tapasztalataim alapján kicsit nehezen vettem rá magam, hogy a lakáseladáshoz ügynökség segítségét kérjem.
Az első találkozásunk alkalmával azonban be kellett látnom, hogy a tapasztalatlanságomat csak egy profi, mindenre odafigyelő szakember tudja pótolni. Nos, Önben ezt a szakmaiságot találtam meg.
Tetszett a rugalmassága, türelme és a mindenre kiterjedő folyamatos tájékoztatása. Számomra talán mégis az adás-vétel megszervezésének gyorsasága volt a leg meglepőbb és legfontosabb.
Nagy segítségét jelentett, hogy valamennyi lépésnél jelen volt és zökkenőmentesen megszervezte azokat.
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban fontos számomra, hogy nem csak egy szakmailag felkészült, hanem egy kellemes, segítőkész embert ismerhettem meg Önben.
Köszönöm a munkáját és további sikereket kívánok!
Tisztelettel:
V. Istvan
Eladói vélemény 2
Kedves Carmen!
Először is szeretném megköszöni a segítségét és a támogatást amit az eladás során nyújtott.
Egy igazi a szakmájához értő korrekt embert ismerhettünk meg az Ön személyében.
A tanácsaival és segítségével gördülékennyé tette az ingatlan eladását.
Mind végig szem előtt tartva kéréseinket, elképzelésünket szervezte és irányította az eladás folyamatát.
Az Ön profizmusa követendő példa.
Még egyszer köszönöm a segítségét, sok sikert kívánok a további munkájához!
Tisztelettel:
V. P. Mária
42 nap
Tanácsadó:
Geyer Zoltán
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Köszönjük Geyer Zoltán munkáját, aki kiváló ingatlan közvetítő. Gondosan bemutatta az ingatlan és tájékoztatott a tudnivalókról. Mindig elérhető volt, rendelkezésre állt és kellően rugalmasan kezelte az adásvételt. Pontos, korrekt, segítőkész, kitűnő partner.
Örülünk, az együttműködésnek.
Üdvözlettel,
S. Pap Zsuzsa,
G. Tibor
4 HÉT
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Vevő referencia:
Kedves Izabella!
Az elmúlt néhány hét családom és én számomra komoly elhatározást követően egy lakásvásárlásról és annak minden nehézségéről szólt, amire erőteljes hatást gyakorolt a "koronavírus helyzet" ami kicsit sem könnyítette meg a dolgunkat.
Több hirdetést felkeresve, ingatlanokat megnézve jutottunk el a TOP3 ingatlanközvetítő Ön által jegyzett hirdetéséhez, ahol a kapcsolatfelvétel és személyes találkozás során kiderült, hogy több szóba jöhető ingatlant is ajánlani tudott részünkre, amik a hirdetésben és az elmondásban szereplőknek teljes mértékben megfeleltek, megadva a lehetőséget a választásra és a megfelelő döntésre.
A nehézségek ellenére rugalmasan elektronikus úton történő kapcsolattartást követően, valamint az irodán keresztüli ügyvédi és egyéb pénzügyi ügyintézői segítséggel gyorsan és rugalmasan működnek a dolgaink.
Az ingatlanos tanácsadó barátságos, segítőkész, rugalmas tevékenysége nyomán rengeteg terhet vett le a vállunkról, szakértelmével hozzásegített a döntéshez, amit ezúton is szeretnék megköszönni magam és családom nevében.
Munkájához további sok sikert kívánunk.
T. Tibor
Eladó referencia:
Szia!
Abszolút pozitívan tudok csak nyilatkozni. Teljes profizmussal segítettél az ingatlan eladásának minden lépésében.
Sok segítséget és jó tanácsokat kaptam, így sokkal egyszerűbb volt az ingatlan eladása. Teljesen elégedett vagyok.
A 3D-s bejárási lehetőség is tetszett, látványos s emeli a hirdetés értékét.
S így még egyszer köszönöm!
üdv,
Gábor
7 NAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Szia Geri,
Mi is köszönjük, szuper volt!
Ami számunkra tök pozitív volt, az a kapcsolattartás részetekről, hívtatok kerestetek minket.
Ha valami nem a tervek szerint ment, megoldottátok hamar, érezni lehetett hogy megy a munka a háttérben, és hogy összebeszéltek ez mindenképp jó dolog.
Becsúsztak kisebb hibák, de mivel sok ember keze alatt fut ez a dolog, erre nagy az esély.
Amit én hiányoltam, az egy átfogó, pontos tervezet, pontról pontra mi mi után következik az ügyintézésben.
Sajnos időközben sokszor előfordult hogy meg kellett kérdezni hol tartunk épp, mi következik mi az ami már meg van, mi hiányzik még stb.
Összességében nagyon pozitív volt az együttműködés, örülünk hogy titeket választottunk!
Biztos hogy foglak titeket ajánlani másoknak is :)
Köszönjük mégegyszer!
Üdv - Kristóf és Dorina
1 hét
Tanácsadó:
Kürti János
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves János és László!
Engedje meg, hogy néhány sorban értékeljük a munkájukat, igaz ez az első alkalom, hogy igénybe vettünk ingatlanközvetítő iroda szolgáltatásait.
Első próbálkozásra sikerült a legjobbat választani, s szívesen ajánljuk ismerőseinknek Önöket. Piacismeretük naprakész, magatartásuk és kommunikációjuk ügyfélbarát. Barátságos, udvarias, agilis és segítőkész munkatársakat ismertünk meg "üzleti kapcsolatunk" során.
Bebizonyították, hogy az Önök munkája nem nyolcórás! Kicsit közhelyesen hangzik, de a mottójuk lehetne: „úgy bánjunk az ügyféllel, ahogy mi is szeretnénk, ha bánnának velünk”.
Munkájukat köszönjük.
Szép napot!
Ildi
1 hét
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Házrész, Budapest, XVI. kerület
Kedves Renáta!
Szeretném megköszönni az ingatlanom eladásában való közreműködésüket. Nagyon pozitív benyomást tettek rám mind a szakértelmükkel mind a segítőkészségükkel és kedvességükkel, ami az egész adásvételi folyamatot végigkísérte, nem beszélve a nagyon gyors ügyintézésről.
Mindenképpen ajánlani fogom Önöket, és a jövőben is hasonló sikereket kívánok.
Üdvözlettel,
Ibolya
45 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Kedves TOP3 Ingatlan Csapat!
Köszönöm az Etele úti lakásom eladásában nyújtott segítségeteket!
Elégedett voltam a lakás felmérése, hirdetése és eladása során tapasztaltakkal.
Külön kiemelném Tóth Renáta munkáját, (aki miatt a cégetek képbe került és) aki a kezdetektől fogva pontosan tájékoztatott a lehetőségekről és folyamatokról. Így mindig naprakész információm volt a vevői érdeklődésekről, eladási esélyekről stb.. Ehhez nagyban hozzájárult a gyors és zökkenőmentes kommunikáció - általában 1 órán belül érkezett válasz a felmerült kérdésekre.
Mivel a lakás 60 napon belül elkelt a kívánt áron, negatívumokat nem tudok felhozni.
Üdvözlettel,
J. Viktor
3 NAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Vevő
Kedves Izabella!
Természetesen szívesen írok referenciát. Sajnos (vagy szerencsére) már jó pár éve nem használom a legtöbb social media platformot, de nyugodtan megjeleníthetitek ahol szeretnétek. :)
"Az ingatlankeresés során a TOP3 Ingatlanirodán keresztül sikerült megtalálnom az első lakásomat. A közvetítő, Darula Izabella végtelenül profi és gyors munkájának köszönhetően hamar, és felesleges fejfájások nélkül sikerült megkötni az üzletet. Kérdéseimre készséggel válaszolt és nagy segítség volt a hitelfolyósításhoz szükséges dokumentumok beszerzésében is. Rugalmassága és precizitása miatt csakis ajánlani tudom Őt és az irodát is!"
Üdvözlettel,
Dániel
----------------------
Eladó:
Kedves Izabella!
Az ingatlan értékesítése rövid idő alatt megtörtént,
ami a szakmai hozzáértésnek köszönhető.
A gyorsaság parádés.
Határozott, jó szándékú, gyakorlatias ügyvitel jellemezte.
Minden a helyén történt - térben és időben
- horizontális és vertikális vonatkozásában is.
Tekintet és egyenesség.
Köszönöm a munkádat!!
Edina
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Koszó Szabina
Panellakás, Szeged
ELADÓ:
Kedves Szabina!
Munkájukkal teljes mértékben meg voltam elégedve, főleg a gyors és precíz ügyintézéssel, és főleg segítőkészségükkel.
Köszönöm a munkájukat.
Kívánok Önöknek békés boldog karácsonyi ünnepeket, és sikerekben gazdag új évet a 2023-as évre.
Üdvözlettel D. Julianna
VEVŐ:
Kedvesek, udvariasak, mindenben segítenek. Szinte mindenre tudtak válaszolni az ingatlannal kapcsolatban.
Végig beszéltük az összes felmerülő kérdést. Gyorsan és pontosan lebonyolódott minden. Köszönöm a közreműködését mindenkinek, főleg Tajthy Renátónak sokat, sokat segített és nagyon kedves volt.
45 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, IV. kerület
Profi gyors
Kedves Zoltán!
Ezúton szeretném megköszönni munkádat, hogy ilyen sikeresen tudtunk együtt dolgozni. Amitt szerettem volna azt teljes mértékben megkaptam, gondolok itt precíz, gyors, hatékony munkára. Végig mellettem voltál és segítettél mindenben. Látszik, hogy élvezed és szereted a hívatásodat. Sok sikert kívánok a további munkádhoz.
Köszönettel!
B. Péternè
10 NAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Gergő!
A lakásunk eladása kapcsán a kezdetektől a végéig Veled és Renátával teljes mértékben elégedettek voltunk.
Profi módon szerveztétek a lakás iránt érdeklődők számára a megtekintéseket, minden alkalommal az egyeztetett időpontban hoztatok érdeklődőket és ha bármi csúszás volt (nem miattatok) időben jeleztétek a késést.
Figyelemmel voltatok a kéréseinkre és bármilyen kérdés merült fel részünkről, arra mindig kielégítő választ kaptunk. Csak a szükséges mértékig "zavartátok" a magánéletünk nyugalmát.
Annyira gyorsan, hatékonyan láttátok el a megbízási feladatot, hogy alig két hét alatt sikerült eladni a lakást azon az áron, ami számunkra is megfelelő.
Mindvégig korrektek és rendkívül udvariasak voltatok.
Nagyra értékeljük felkészültsegeteket, a munkátokat és a rendkívüli segítőkészségeteket!
Köszönettel és szívélyes üdvözlettel,
B. Márta és D. Ferenc "
1 HÉT
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Tamás!
Nagyon szépen köszönöm a segítségedet. Amint már szóban is elmondtam, nagyon meg vagyok elégedve mind veled, mint az ingatlanügynökséggel a gördülékeny és hathatós ügyintézés miatt. Személyeddel kapcsolatban elmondtam, hogy azon ritka ingatlanügynökök közé tartozol akinek nem célja mindenáron egy-egy lakást rábeszélni az ügyfélre, még úgy is, ha nincs rá kerete, illetve lehetősége. Számomra nagyon korrektnek imponált, hogy a lakás előnyei mellett elmondtad a lakás hátrányait is, vállalva azt a kockázatot, hogy ezek tudatában még sem fog annyira tetszeni a lakás, illetve alábbhagy a vásárlókedv. A megbeszélt találkozókat, időpontokat betartottad, korrekten, gördülékenyen mentek végig a folyamatok. Mindkét fél igényeit maximálisan igyekeztél kiszolgálni.
Hálásan köszönöm a segítségedet!
Köszönettel,
János
8 óra
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Izabella,
nem szoktam ilyet, de nem mehetek el azon tény mellett, hogy értékeljem kimagasló munkáját és hozzáállását az Andrássy úti lakással kapcsolatban!
Befektetőként sajnos napról napra tapasztalom, hogy az ingatlanosokról nagyon rossz vélemény kering a piacon! Nekem sem sokkal jobb a véleményem néhány hozzá nem értő kollégáról! Azonban meglepve tapasztaltam, hogy a TOP 3 ingatlan szakmai felkészültsége, rutinos vezetősége, mennyivel megkönnyítette az üzlet lebonyolítását!
Kedves Izabella, először is szeretném megköszönni azon munkáját, amit abba fektetett, hogy ilyen könnyedén össze tudtuk hozni az adásvételt! Köszönöm hogy mindent leszervezett, hogy mindig pontos volt, hogy precízen mindenre kitérően figyelt, és olyan dolgokra is felhívta a figyelmem, ami már nem is az Ön dolga lett volna!
Hozzá állásának és szakmai profizmusának köszönhetően meglehetősen elnyerte bizalmamat! Mivel az ingatlant továbbadás céljából vásároltuk, ezért úgy döntöttünk, hogy kizárólagosan Ön foglalkozhat az ingatlan értékesítésével! Nem tévedtünk...
Mindösszesen 1 hét leforgása alatt meg is hozta nekünk a vevőt, úgy, hogy cégünk profitálhatott is az eladásból! Munkáját köszönöm, és remélem ezen levéllel segíthetem munkáját, és sokan meg fogják még Önt bízni! Ajánlani fogom mindenkinek...
Üdvözlettel:
Takács Roland
60 nap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Dani,
Kérésednek megfelelően küldöm ezt a pár sort, mellyel csak méltatni tudom munkádat, munkátokat.
Immáron második alkalommal történt egy sikeres, számunkra is kedvező adás-vétel, ahol közreműködtél. Nagyban megkönnyítette az eladást szakmai hozzáértésed, felkészültséged. Minden esetben az érdeklődők rendelkezésére álltál, több alkalommal idődet nem kímélve személyesen is eljöttél hozzánk egy-egy ajánlattal. Kiválóan kezelted az ajánlattevőket, minden alkalommal a mi érdekeiket és kérésünket szem előtt tartva.
Csak ajánlani tudom személyedet és munkádat, nem kérdés, ha a jövőben is szükségünk lenne ingatlanosra, téged keresünk fel.
Üdvözlettel
Klári
14 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves László!
Maga az a tény, hogy irodájuk fontosnak tartja a minőségbiztosítást, - hisz ennek érdekében kéri most az én véleményemet is - arról tanúskodik, hogy nagy súlyt helyeznek az igényes, magas szintű szolgáltatásra. Ez pedig alapja a jól végzett munkának.
Irodájukat a szerződéskötés időpontjáig számunkra az Ön személye jelenítette meg, és az Ön személyén keresztül nyerte el a TOP3 a bizalmunkat. Fáradhatatlan szolgálatkészsége, közvetlensége, humora, optimizmusa és nem utolsósorban kiváló memóriája hasznos segítséget jelentett nekünk a keresés gyakran emberpróbáló buktatói közepette.
Köszönjük türelmét és személyre szabott odafigyelését is!
Az iroda fekvése, igényes kialakítása, kolléganője, Kerezsi Krisztina szakszerű ügykezelése is pozitív benyomást keltettek, de mindez önmagában nem lett volna nekünk elegendő.
Fontos momentumnak tartjuk az iroda biztonságot jelentő szerteágazó szakmai hátterét:a banki ügyleteket segítő és a jogi szolgáltatást, még ha magunk nem is vettük ezt végül igénybe.
Egy jószándékú kritikai észrevételem van: nagyra értékeltem a biztosítéki szerződés megkötésekor kolléganője szakértelmét és határozottságát, de hiányoltam a bemutatkozását. Mentségére szolgál betegsége, más esetben ez bizonyára nem fordult volna elő.
Végezetül családom nevében is sok és nem csak anyagiakban mérhető sikert kívánok Önnek további munkájában és úgy általában is! És nagyon köszönjük a segítségét!
Üdvözlettel:
Luttenberger Ágnes
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Tamás!
Köszönöm szépen a jókívánságokat. Remélem, a banki értékbecslőnek is derűs kedve lesz, onnantól sima :D
Mivel korábban több különböző ingatlanossal beszéltünk a lakásvásárlás kapcsán ( kb 15-20) , ezért van valamennyi összehasonlítási alapunk, ezek alapján szívesen elmondom a véleményem.
A rossz tapasztalataink máshol:
Sokszor futottunk bele, hogy nem elég felkészültek, mindenre az a válasz, hogy majd később megkérdezik. Pl.: Terveznek-e felújítást a társasházban, épül-e szemben mélygarázs az újípétésűhöz, hol van a legközelebbi buszmegálló? Nekem zavaró, hogy nem tudják, vagy nem akarják... Találkoztunk idén feltűnően sok nyíltan rasszista ingatlanossal mindenféle náció kapcsán, válogatott szitokszavakkal. Olyannal is, aki lekezelően beszélt velem azért, mert hitelből veszek lakást, illetve aki már telefonon keresztül is tiszteletlen volt velem, mint nővel, vagy megjegyzéseket tett az " ennyi pénzért mégis mit vártam" gondolatmenet alapján. A tulajdonosokkal sem volt túl jó tapasztalatunk, nagyon erőlködtek és nagyon sokat ferdítettek szemmel látható problémák esetén is, próbáltak mindig beállni a falon tátongó lyukak, beázások elé, és légfrissítővel elfedni a csatornaszagot stb. A tulajdonosok legtöbbször annyira sem voltak tisztában a szerződések, adásvételi követelményeivel, mint én. Így, hogy életem első lakását veszem, állandóan féltem, hogy átvernek majd.
Pozitív volt máshol is a műszaki tudás, vagy más egyéb szakmai tudás, felkészültség, közvetlen stílus, és a pontosság, elérhetőség, gyorsaság. Mikor tippeket is kapok, hozzáadott értéket, és nem egy tévéműsort nézek.
TOPHÁROM pozitívumok:
1. Letisztultnak és korrektnek találtuk az egész folyamatot. Személyedben egy tájékozott és felkészült embert ismertünk meg, akit szívesen hívtam fel a kérdéseimmel, illetve szívesen is ajánlanék az ismerőseimnek. A lakástémában sokoldalú ismerettel rendelkezel ( értékbecslés, felújítás, látványterv, társasházi ügyek), ez mindenképp nyerő, és éppen ezért később is keresnélek, ha kérdésem lesz, vagy eladok, veszek stb.
2. Számos feladatot levettél a vállamról, körültekintő voltál ( pl. műemlék-e a ház 2 perc alatt kiderült). Örülök például, hogy te mész majd az értékbecslővel is.
3. Nagyon tetszett az irodátok is, és az is, hogy betartatjátok a maszkviselést az ügyfelekkel annak ellenére, hogy ez senkinek sem a kedvence, mégis sokszor hiányoltam az idei évben számos más társaságnál az apró, zárt terekben. Tetszik például a mappátok. Ti voltatok az elsők, akik nem terheltetek műanyag tasakokkal már a legelején. Máshol is fizettem már vételár előleget, és ezt sehol sem lehetett utalni, nálatok igen, ez is plusz pont.
3+1 Jó volt, hogy a gyors ügyintézés érdekében ajánlottatok ügyvédet és pénzügyi közvetítőt, örültem, hogy ezzel egyszerűsíthetem a folyamatot. Annak ellenére, hogy egyébként magam is készültem szakértőkkel, mégis bizalommal választottam ezt a gördülékenyebbnek ígérkező "komplett csomagot".
Min fejleszthetnétek?
Az egyetlen baki talán az iroda megtalálása volt, mert nem adtad meg pontosan a címet a nagy sietségben, de ez inkább csak figyelmetlenség, és összességében nem befolyásolta a döntésünket :) Különösen, hogy el is furikáztál minket utána autóval, ami nagyon kedves. Csak hogy valami hibát is találjak... Kérdeztem Bálintot is, neki sincs fejlesztésre vonatkozó ötlete. Az online marketingetek is működik, látom, azóta folyamatosan teli van a telónk top3 hirdetéssel :D
Csak így tovább, sok sikert kívánok Nektek, és remélem minél több helyen a te/ ti színvonalatok lesz a mérvadó!
F. Zsófi
3 hét
Tanácsadó:
Nagy Károly
Panellakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Károly!
Munkád nagy segítségünkre volt, abszolút pozitív a véleményünk a kapott szolgáltatásról és a munkádról. Egyben nagyon köszönjük is az elvégzett munkát. Még nem találkoztunk ennyire kedves, segítőkész, profi, rátermett, munkájához értő, motivált, azonban mégis alázatos, udvarias ingatlanos szakemberrel. Nagyon köszönjük és hálásak vagyunk érted! Mindenképpen másoknak is szívesen ajánlani fogunk téged, és ha nekünk lesz még ilyen ügyünk akkor is szívesen fordulunk majd hozzád. Az Ingatlaniroda is teljesen megnyerő és profi volt.
Nagyon köszönjük! Minden jót kívánunk, Isten áldását kívánjuk munkádra és az életedre is!
Üdvözlettel:
Spala György és Judit
11 nap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Dániel.
Örömömre szolgál hogy rád és a TOP3 ingatlan irodára találtam.
A munkadal maximálisan elégedett vagyok és voltam.!
Nagyon segítőkész, türelmes, udvarias odafigyelö, embert ismertem meg benned.!
Örülök hogy az ingatlanomat általad tudtuk értékesíteni.!
Köszönet a munkádért.
További sok sikert kívánok neked. És az irodának is.
Tisztelettel és köszönettel.
Borics. Szilvia.
3 hónap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Tisztelt,TOP 3 Ingatlan!
Kedves,Komár Judit!
Lakásvásárlási céllal böngésztem az internetet,miközben rátaláltam egy ingatlanra,mely az elképzeléseimnek megfelelt.
Tárcsáztam a megadott telefonszámot egy nagyon kedves,szívélyes (de semmiképpen sem nyájas) női hang mutatkozott be: Komár Judit értékesítő munkatárs.
Szinte az első perctől megállapítottam,hogy a hölgy nagyon intelligens,kedves,magasan képzett szakmailag,rugalmas és kiváló szervezési képességgel rendelkezik.
Különösképpen tetszik,hogy munkavégzése során nem erőszakosan és tolakodón akar minden áron értékesíteni,figyelembe veszi a vevő legapróbb kéréseit, feltételeit,minden érzékszervével azon dolgozik,hogy mindenki elégedett legyen.....és folyamatosan mosolyog,ami jó érzéssel tölti el az embert!
Volt szerencsém megismerkedni az iroda vezetőjével Frikk Ottó úrral is egy folyamatban lévő ügylet során. Kifejezetten pozitív élményt tudhatok a magaménak.
Elismerésem az irodáé, az ott dolgozó munkatársaké mind azért, amilyen emberközpontú, türelmes, hozzáértő módon végzik munkájukat!!
Gratulálni tudok a munkájuk színvonalán kívül ahhoz is, amilyen szakértelemmel végzik az egy-egy üzlettel kapcsolatos dokumentációt.
Megbízható,korrekt "Csapat"!!!
Sok-sok ingatlanirodával és értékesítővel voltam már kapcsolatban, hiszen nem az első lakásomat vásároltam már. Véleményem ezek alapján alakult ilyen formán.
Szándékomban áll még egy lakást vásárolni a már leszerződöttön kívül is, melyet szeretnék mindenképpen az Önök segítségével elérni.
Hálás szívvel mondok köszönetet a TOP3 Ingatlannak, különösen Komár Judit kolléganőjüknek mind azért,amit értem,mint vevőért tettek és tesznek folyamatosan!
Köszönök mindent még egyszer, jó egészséget és sok sikert kívánok!
A további sikeres együttműködés reményében
üdvözlettel:
Keresztes Andrásné
Erzsó
18 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XVIII. kerület
Kedves László és Zoltán!
Selye János a stresszelmélet világhírű professzora egyszer azt mondta, hogy az emberek életében a második legnagyobb stressz hatást kiváltó tényező a lakáscsere, a költözés.
Az elmúlt napokban volt alkalmam ezt a hatást megtapasztalni.
Túl azon, hogy a megfelelő lakás kiválasztása sem hétköznapi feladat még az ilyen-olyan értékesítők nemtörődömségével, olykor nyegleségével és szakmai impotenciájával is meg kellett küzdenem.
Amikor, már minden összeomlani látszott, amikor már minden reménytelennek tűnt, akkor jöttek Önök.
Fuldoklónak a mentőkötél.
Mintha nem is a magyar ingatlanpiacon járnék.Kedvességük, szolgálatkészségük, felkészültségük, de elsősorban emberi hozzáállásuk elvezetett oda, hogy néhány nap alatt, szinte álomszerű gyorsasággal
szerződést köthettem a kiválasztott és annyira vágyott lakásra.
Ezúton szeretnék Önöknek köszönetet mondani mindazért a lelkiismeretes és korrekt munkáért amivel segítettek engem célom elérésében.
Kívánok Önöknek további sikeres munkát és bármikor jó szívvel ajánlom majd a TOP3 Ingatlant - ezen belül Önöket természetesen név szerint is - ha ismerőseim körében hasonló segítségre lesz szükség.
Üdvözlettel:
Kránitz Erika a TOP3 Ingatlan boldog és elégedett ügyfele.
6 HÓNAP
Tanácsadó:
Kostyán Andrea
Téglalakás, Budapest, XVI. kerület
"Neked pedig Andrea végtelenül hálásak vagyunk, hogy segítetted a folyamatot és azt pedig álmomban sem mertem volna képzelni, hogy ilyen szuper eredmény lesz a vége!
Én semmiféle kritikát vagy jobbító javaslatot nem tudnék megfogalmazni, nagyon szépen köszönjük a kedvességedet és a hozzállásodat, és biztos vagyok benne, hogy Nélküled nem találtuk volna meg ezt a lakást (azaz bocsánat, házat!! :)).
További sok sikert kívánunk Neked, és még egyszer köszönjük!
dr. H. Dóra"
1 NAP
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, III. kerület
Kedves Jànos!
Az Èrtèkelèsem;
Gyors,
Pontos,
Fiatalos,
Alàzatos,
Udvarias,
Figyelmes/az ajàndèk csomagra gondoltam/
Hozzàèrtô,szakèrtô,
Nagy potenciàl a szakmàban.
Hàt röviden..
Hajrà
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Komár Judit!
Ezúton is szeretnénk megköszöni neked az én és párom nevében,hogy segítettél eladni a Csepeli ingatlanunkat.Nagyon nagy profizmussal és optimizmussal kezelted a folyamatot sokszor még nekem is erőt adtál mikor kicsit pesszimista voltamde végülis hamar sikerült amit mégegyszer köszönünk és kívánunk neked további sikereket és sok ügyfelet!!
Üdvözlettel: István és Szilvi
1 hónap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
A TOP3 Ingatlannal, illetve munkatársukkal, Komár Judit ingatlan-tanácsadóval a véletlen hozott össze. Vagy talán a jó időben, megfelelő helyen kirakott hirdetés. Elvem, hogy amihez nem értek, ahhoz szakértőt keresek. Lakásom eladása kapcsán Judit személyében ezt megtaláltam.
Röviden Juditról: kiváló szakember, széleskörűen tájékozott az ingatlan adás-vétellel kapcsolatos ügyekben. Első látásra bizalmat keltő a hozzáértése, udvariassága. Pontos, egyetlen megbeszélésünkről sem késett, az üzelti életben talán ez egyik legfontosabb dolog. Mindössze 4 hét leforgása alatt talált vevőt a lakásomra. Aug. 13-án nézte meg a lakást és szeptember 13-án megkötöttük az adás-vételi szerződést.
Cégük mottója: az ingatlanközvetítőkről általában kialakult rossz véleményt megváltoztatása. Nos, Judit eme törekvésnek eleget tett.
Köszönettel és üdvözlettel:
Laskóvölgyi Mária
120 nap
Tanácsadó:
Szablics Gábor
Téglalakás, Budapest, XVII. kerület
Tisztelt Szablics Úr!
Szeretném megköszönni azt a színvonalas és lelkiismeretes munkát, amit a házunk eladása során tapasztalatunk.
Örülök, hogy a zökkenőmentes együttműködésünk során az elvárásainkkal összhangban álló eladásra került sor.
Tapasztalatom a TOP3, és az Ön munkájával kapcsolatosan pozitív, megelégedésemre szolgált, hogy a folyamat során tanácsaival segítette döntésünket, információkkal és elkötelezettséggel támogatott bennünket. Láthatóan minden felesleges körök nélkül, céltudatosan válogatta a lehetséges vevőket, azokkal határozottan és érdekeinket jól képviselve tárgyalt.
További sikeres trranzakciókat kívánok, tisztelettel: Macher Ákos
4 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Dániel,
Ha osztályozni kellene a munkáját, az nálam ötös, köszönöm még egyszer.
Üdvözlettel
Cs. László - Vevő
_________________
Tisztelt Szepesi Dániel!
Mindenre kiterjedő, gondos munkájáért csak elismerés illeti.
Türelméért, kitartásáért is köszönettel tartozom.
G. P. Eszter - Eladó
1,5 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Tisztelt TOP3 Ingatlan! Kedves Attila!
Köszönöm megkeresését. Az Ön tevékenységével, munkájával teljes mértékben elégedettek vagyunk. Iszonyú gyorsasággal adta el ingatlanunkat, kellő szakértelemmel, felkészültséggel. Köszönjük ezt Önnek!
Minden jót kívánok a jövőbeni feladataihoz, valamint a mindennapjaira is!
Tisztelettel: H. Klára
3 hét
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Darula Izabella személyében egy okos, felkészült, udvarias, készséges, együttműködő munkatársat ismerhettünk meg. Kérdéseinkre mindig gyors, korrekt válaszokat kaptunk. Az adás-vétel előkészítésében és megszervezésében is mindvégig nagyfokú szakmai felkészültség jellemzte.
Gergelyék
2 hét
Tanácsadó:
Nagy Károly
Panellakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Károly!
Én válaszolok leveledre anyukám nevében is.
Nekem teljesen pozitív élményem volt veled, illetve a cégeddel kapcsolatban. Gyorsan reagáltál, mindig visszahívtál, ha éppen nem tudtad felvenni a telefont és nem rángattál be minden apróságért a zuglói irodába. Azaz nem okoztál kényelmetlenséget, sőt még te jöttél el hozzánk, ha szükség volt személyes találkozásra.
Szerintem korrektül képviselted az eladót és minket is.
Negatívumot nem igazán tudok felhozni. Ha volt is, akkor azt messze felülmúlták a pozitív élmények és elfeledésbe merültek.
Szóval köszönjük szépen a segítséget és további sok sikert Neked!
Üdvözlettel, Cserpes Tamás
1 HÉT
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Üllő
Izabellát egy korábbi munka kapcsán ismertük meg, és az ott szerzett tapasztalatok alapján döntöttünk úgy, a Báfer Bau Kft. képviseletében, hogy felkérjük az általunk kivitelezésre kerülő 98 lakásos üllői lakópark lakásainak értékesítésére.
A jelenleg is folyamatban lévő építkezés keretében épül a Zöldliget Lakópark, amely során nélkülözhetetlen volt ingatlanközvetítők bevonása, hiszen sok érdeklődőről és sok ingatlanról van szó, amelynek kezelésében Izabella is részt vesz.
A saját tapasztalataimat tudom most Önök felé tolmácsolni, hiszen Iza rendkívül sok eladást tudott eddig prezentálni, és bízunk benne, hogy lelkesedése töretlen lesz. A vevőkkel történő szerződéskötéseket megelőzően Iza mind az irodában, mind az üllői helyszínen részletes tájékoztatással látja el ügyfeleit, ennek köszönhetően, mire szerződést kötünk, minden kérdést sikerül letisztázni. Iza alapos, részletekbe menően keresi, hogy mindig precízen tudjon tájékoztatást nyújtani, naprakész a lakások kivitelezésével kapcsolatban is. Abban az esetben, ha kérdés merül fel, minden esetben felveszi velem a kapcsolatot, így elkerülhetők az esetleges későbbi félreértések. Az ügyfeleit rugalmasan kezeli, bármikor rendelkezésükre áll, rendkívül segítőkész.
Bízom benne, hogy hosszútávon tudunk még vele együtt dolgozni, hiszen a jövőben megvalósuló projektjeink során ugyanezt a magas színvonalú értékesítést szeretnénk a vevőinknek nyújtani.
Budapest, 2018. november 05.
Báfer Bau Kft.
30 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IV. kerület
Szia Zoltán!
Tetszett a profizmus és a segítőkészség, amivel kezelted egyrészt a sokadszori lakásnézés egyeztetést, valamint azt, hogy elég lehetetlen időpontban jeleztük, hogy szeretnénk ajánlatot tenni. :)
A legjobb mégis az volt, hogy egyenlő partnerként kezeltél minket, és kellő alázattal bántál az infókkal, amikkel rendelkeztél (ilyenkor azért elhangzanak igen személyes sztorik is, hogy ki miért ad-vesz). Illetve, hogy nem volt egy percig sem az az érzésünk - ellentétben sok más ingatlanossal, akikkel addig találkoztunk -, hogy megpróbálnál olyat ránktukmálni, amit nem szeretnénk. Ez alatt a lakást, a környéket és az egyéb szolgáltatásokat is értem.
Bizalomgerjesztő volt veled dolgozni, és az eladókon is látszott, hogy megbíznak benned, ezért nekünk is jó érzésünk volt, amikor elkezdtük az ügymenetet intézni.
Köszönöm a segítséget, még egyszer!
Szép napot!
Üdv,
Radmila
3 hónap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Családi ház, Göd
Kedves Kristóf!
Kérésére értékelném az együttműködésünk kapcsán tapasztaltakat: az ingatlan bemutatásakor Ön mindig a lakás átalakításáról beszélt, hogy melyik falat lehetne kivenni, illetve áthelyezni. Ön mindíg segítőkész és nagyon udvarias volt. A munkájával, -az imént említett kritikától eltekintve- elégedettek voltunk.
Üdvözlettel:L. Lajosné
u.i.:Külön köszönöm a képeket
6 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Attila!
Az egész folyamat alatt nagyon jól éreztük magunkat. Kedves volt velünk. Ami még külön tetszett és köszönöm, hogy nem éreztem sürgetést és pressziót. (a korábbi lakás nézés során tapasztaltam ilyet, nagy cég és merev hozzáállás ) Végig komfortos volt a lebonyolítás. Jó volt az irodájuk is, volt több ügyfél, de fel sem tűnt, mert jól szeparáltan voltunk.
Hozzá kell tenni, hogy a Tibor is jó fej. Tegnap voltunk nála még méricskélni és jól elbeszélgettünk vele , még a Peti is pedig más korosztály.
Nem tudom kinek az érdeme, de mi végül pont ilyen lakást kerestünk ( a nagyobbik fiúnak is szinte ilyen a lakás), amit fel kell újítani teljesen (egyébként is mi minden burkolatot és szanitert, ajtót festést lecseréltünk volna ).
A nagyobbik fiúnknál is ilyen jól ment az ingatlanossal. Ő is jó kapcsolatban volt az eladóval. Lehet, hogy ez is számít.
Talán mi is jól álltunk hozzá és ez is segített a lebonyolításon.
Tovább nem untatom a dicsérettel.
Köszönjük a közreműködését.
Üdvözlettel: F. Péter
12 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Tisztelt Top3 Ingatlan!
Zsák Tibor vagyok, és egy nagy értékű, Hollán Ernő utcai ingatlan eladását bíztam Önökre. (TOP3 Ingatlan) Az ügylet 2017 júniusban vette kezdetét, és az ingatlan még abban a hónapban el is kelt. (Szerződés-kötés áthúzódott július első napjaira.) A fentiekből az is gyanítható, hogy ilyen kiemelkedő eladási teljesítmény mellett aligha mondhatnék bármi rosszat az irodáról, és tárgyalópartnereimről. (Az ingatlan véletlenül sem lett aláárazva, ami miatt elkapkodták!)
Kapcsolatunk egy “kézzel” írott, ámde fénymásolt postaládai hirdetéssel kezdődött. Kapcsolatunkat így tehát akár “szerencse” faktornak is tekinthetnénk, de ez nem igaz. Horváth Anita telefon hívásom során gyorsan volt képes bizalmi légkört teremteni telefonon keresztül is. A nagyon rövid beszélgetés alatt szakmailag is oly hatékonyan tudott bemutatkozni, hogy rögtön meg is hívtuk az ingatlan bemutatására, illetve további tárgyalásokra.
Ingatlanunk eladása során a Molnár utcai csapatukkal álltam kapcsolatban, Horváth Anita ingatlan-tanácsadóval, valamint tárgyalásunk során Frikk Ottó értékesítés vezetővel.
Ritka örömként tudtam megélni Anita szakmai felkészültségét, segítőkészségét, tárgyismeretét. Idős édesanyámmal is azonnal megtalálta a megfelelő hangnemet. Meg kell jegyezzem, hogy határozott nőiességét visszafogott, és szemnek kellemes üzleties öltözetével, nagyon szerencsésen és esztétikusan, a szakmaiságnak rendelte alá.
Szeretném kiemelni, hogy minden úgy történt, ahogy azt Anitával előre megbeszéltük, lefixáltuk. Anita előre elmondta, hogy mi a következő lépés, miért van rá szükség, és az úgy is lett. (Aki nagy érték felett diszponálva tárgyalt már valaha, az tudja, miről beszélek.)
Anitával való beszélgetéseim során felsejlett egy jelentős ingatlanos háttérbázis is. (Szakmai kérdésekben soha nem első szám első személyben beszélt!) Később, az ingatlan irodában való tárgyalás során ez beigazolódott.
Az iroda bizalomgerjesztő, korszerű. Jól látszott számomra a csiszolt csapatmunka is. Az iroda alkalmazottainak, akik így vagy úgy elmentek mellettünk, mindig volt felénk egy biztató mosolya. (Nem úgy, mint az egészségügyben, ahol a beteg a legfeleslegesebb a pakliban!)
Az iroda által az eladáshoz használt technológiával és marketinggel is nagyon elégedett vagyok. Frikk Ottó úr megjegyezte tárgyalásaink során, hogy a használt internet felületről nem tud lemondani, és nem is enged ebből. Kizárólagos jogot akar gyakorolni felette. Ezt csak támogatni tudtam. (A bérelt panel garázsban dolgozó, monomániás, csak vonalas telefonnal rendelkező ingatlanosok kora már rég lejárt.) Frikk Ottó úr továbbá nagyon hatékony tárgyalástechnikával győzte meg tulajdonostársamat olyan kérdésekről, amelyekben tulajdonostársam “jelentősen” bizonytalan volt.
Akkor tehát összegezzük:
A “TOP3 Ingatlan” korszerű és szép irodával rendelkezik, korszerű üzleti elképzelésekkel, valamint szakmailag jól felkészült lelkes fiatal csapattal. Horváth Anita ezeket az adottságokat kiválóan felhasználja, szakmai tudásával, tapasztalatával, emberi kedvességével. Jó és “szerencsés” ötlet volt Őket (TOP3 Ingatlan) megbízni az ingatlan eladásával, és nagyon gyorsan, eredményesen el is adták. Anitával könnyen és jól működtünk együtt. A gyors és kiváló eredményt köszönöm Anitának, és háttércsapatának!
Kedves Anita!
Amiket fentebb írtam, komolyan is gondolom. (Nem csak úgy írtam, hogy mibe kerül az nekem…)
Még egyszer nagyon köszönöm szakmai hozzáértését, rutinját, emberi kedvességét. Külön köszönöm a minden empátiát hiányoló unokaöcsém elviselését, és okos “terelgetését”.
Köszönettel kívánok további szakmai sikereket: id. Zsák Tibor
4 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IV. kerület
Szeretném megköszönni a TOP3 Ingatlan munkatársa Németh Zoltán figyelmes, precíz, felkészült, dinamikus, magabiztos, segítőkész és korrekt munkáját, illetve azt a sok jó tanácsot és segítséget, amit Tőle kaptam! Mindig elérhető volt és a találkozások alkalmával pontos! A hozzáállása, kisugárzása, őszintesége, szakértelme mind-mind kiváló! Megvan a gyorsasága is, hisz 4 nap alatt vevőt hozott, ami hihetetlen volt számomra!
Köszönöm, és további sok sikert kívánok neki az elkövetkezendőkben és sok elégedett ügyfelet!!
1 hónap
Tanácsadó:
Furmen Mónika
Családi ház, Budapest, XVI. kerület
Kedves Móni!
Nagyon szívesen eleget teszünk a kérésednek.
Kezdeném az elején:
Két kemény hónapon át néztem az internetet és kerestem a megfelelő ingatlant. Rengeteg időm ment
el erre és már nagyon belefáradtam. Leginkább azzal szembesültem, hogy egy ingatlan 28x fent van a
neten és elsőre nem jön rá az ember, hogy oooo ezt már láttam és kilőttem mert ez és ez a hátránya amiért
nem kell. Rengetek kudarc ért e miatt. Amúgy nem értem magát az ingatlan piacot, hogy lehet egy ingatlant
5-10 ügynökségen keresztül is akár hirdetni. Gondolom van egy közös adatbázis és abból leveszik, de ez
szerintem nagyon megnehezíti a Vevő dolgát.
És akkor jöttök Ti. Egyszer volt fent ez az ingatlan, nem többször egyetlen egyszer. Profi alaprajz, nagyon
jól leírt tájékoztatás - utólag ha összehasonlítjuk a leírtakat a valóssággal akkor teljesen élethűen adja vissza
azt, amit az első találkozáskor látott az ember. A fotók is jók voltak, nem volt nagylátószög, hogy becsapja az
ember térérzetét.
A fotóknál egy dolog hiányzott nekünk, hogy a telek hátuljáról visszanézve is legyen egy
kép, mutatva hogy mekkora hely van még a telken. Tudom erre jelezted, hogy nem a telek a lényeg hanem az
ingatlan. A mi esetünkben viszont mi kifejezetten nagy telket kerestünk és ez jó lett volna, ugyanakkor a leírás
alapján azért sejtettük, hogy van még telekrész. :)
Tudom, hogy mennyire nehéz szakma a Tied, hisz az Eladó és a Vevő is úgy érzi, hogy az a pénz ami
Őket illetné meg, az egy harmadik személynél csörren. Mi voltunk az Eladó helyzetében is és tény, hogy
akkor fájt ez az összeg, ugyanakkor tudtuk, hogy nélküle nem ment volna. Most hogy Vevőként kerültünk
Veled kapcsolatban kifejezetten éreztük az előnyét és a munkád fontosságát. Jelenleg azt tapasztaljuk,
hogy az ingatlanpiac nagyon fellendült és itt is többen voltunk versenyben. Nagyon fontos volt, hogy elmondtad
mi köti az Eladót a Veletek kapcsolatos szerződéskor és így meg tudtuk hozni azt az áldozatot is
hogy a magasabb árat ajánlottuk meg, ezzel biztosítva azt, hogy mién legyen az ingatlan.
Kiszámolva, visszaemlékezve 48 óra alatt hoztuk meg a döntésünket! Életünk legnagyobb döntését - anyagi értelemben!
Mindez a Te segítséged nélkül nem ment volna. Hisz az első megtekintés is rajtad múlt, hogy még aznap nézzük
meg mert különbön elviszik. Megoldottuk, Te is ráértél még aznap mi is megszerveztük és egy óra eltelte után meg
is hoztuk az ajánlatunkat.
Mikor az irodátokba mentem, ott is egyből a tulajdoni lappot elém tetted, nem köntörfalazva - szerintem azért
sokan megijednek egy ilyen tulajdoni laptól.....Nem gondoltam akkor hogy ennyire bonyolult hogy az ember ajánlatot
tegyen, majd az Eladó azt elfogadja vagy épp visszautasítja, de kifejezetten érzem a fontosságát, hogy minden
írásban történt és így fehéren-feketén megvan hogy ki mikor mit lépett.
Az ajánlattételtől a szerződésig kb másfél hét telt el, akkor is többször kerestelek telefonon, mert az ember
aggódott hogy akkor minden rendben van nem feleslegesen töri fel a tartalékait stb stb. Te mindig ott voltál és
megnyugtattál hogy minden rendben van, az Eladó is intézi a papírokat és nyugi elindult a folyamat. Volt hogy
este nyolckor beszéltünk, szóval köszönjük és utólag is elnézésedet kérjük, hogy ennyit zaklattunk, de a mi kis
életünkben ez egy hatalmas döntés volt és nagy izgalommal kezeltük, kezeljük az egészet.
Tudod gondolkoztunk más ügyvéden, hogy a pénzen kicsit spóroljunk. Őszintén: élmény volt Annával együtt tölteni
azt a 2,5 órát! Egy jelenség és e mellett rettentő gyors és nagy tudású. Jó a humora! Jaj, nagyon fontos dolog szerintem
ezzel sok dolgot át tud hidalni az ember egész életében. Nagyon nehéz lehetett Neki úgy dolgozni, hogy mi közben
beszélgetünk és nem felejtette el ha valamit kértünk stb stb. Segített a készpénzes résznél is és meggyőzte az Eladót
hogy azért ez nem reális. Ott azért kicsit szívinfarktust kaptunk! :)
Összességében mint Vevő maximálisan elégedettek vagyunk a munkáddal, az irodátokkal. Mint írtam más Vevőként
megélni egy ilyen folyamatot és más Eladóként. Ez utóbbi azért úgy gondolom sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben
van. Mi most teljes mértékben érezzük a munkád fontosságát és előnyét.
Köszönettel,
Györgyi és István
53 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Eladói vélemény:
Kedves Carmen!
Amint azt személyesen is jeleztem neked az adásvételi szerződés aláírásakor, összességében elégedett voltam a szolgáltatással. Kiemelten köszönöm személyesen neked illetve Renátának a nagyon kedves, udvarias és professzionális hozzáállást, a rugalmas rendelkezésre állást, illetve nem utolsósorban azt, hogy rövid időn belül sikerült az értékesítést lebonyolítani.
Kizárólag egy tényező van, ami némileg árnyalja az amúgy teljesen pozitív véleményemet: egy kicsit drágának tartom a szolgáltatást. Ezzel együtt is, feltétlenül ajánlanálak titeket másoknak is.
Üdvözlettel,
Balázs
Vevői vélemény:
Kedves Carmen!
Nagyon örülök, hogy megtaláltam a TOP3 Ingatlanközvetítő céget és azon belül, hogy Patonay Carmen volt életem első ingatlanának az értékesítője. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mint a céget és Carment, mert kifejezetten gyorsak, precízek és minden kérdésemre azonnali választ kaptam. Meg szeretném köszönni Bácsfalvi Hajnalka munkáját is, hiszem széleskörű tájékoztatást kaptam tőle és segített a számomra legjobb ajánlat kiválasztásában és annak teljeskörű lebonyolításában. Köszönöm a segítségeteket!! #legjobbcsapat
Üdv,
Bernadett
70 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó:
Szia Reni!
Ezúton szeretnénk megköszönni a TOP3 Ingatlan munkáját, amelyet a lakásunk eladása kapcsán nyújtottak.
Ami nagyon pozitív volt, hogy mindig pontos volt a cégüket képviselő szakember és telefonon mindig részletes tájékoztatást nyújtott. Figyelembe vette a munkája során a Megbízó igényeit és elvárásait és ehhez igazította a napirendjét.
Csak ajánlani tudom mindenkinek a céget és főleg Tóth Renátát, aki nagyon megbízható, kompromisszumkész és felkészült!
Üdv.: M. Helén
-----------------
Vevő:
"Tóth Renáta volt az ingatlanosa annak a lakásnak amit megvettem.
Gyorsan profi módon vezette le a megbeszéléseket, szigorúan követve az irodája által megkívánt protokollt, de úgy az eladó mint vevő fele és nem utolsó sorban lojálisan a cégéhez emberi érzésekkel fűszerezve tette mindezt.
A megtekintéstől a beköltözésig három hét telt el, természetesen ehhez mi is kellettünk, de Renáta profi tárgyalókészsége nélkül szerintem ez a vásárlás nem jött volna létre.
Nagyon nagy terheket vett le mindannyiunk válláról.
Mindenkinek a szempontjait szem előtt tartva.
Üdvözlettel: Cz. Erika"
7 HÓNAP
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Birtok, Nyergesújfalu
Nagy értékű vidéki ingatlanomat szerettem volna eladni, ami ebben a feje tetejére állt 2020-as évben nem egyszerű feladat.Jött Villás Ágnes és eladta.
Ági köszönöm szépen a hozzáállásodat, a határozottságodat, a rutinodat, a kedvességedet.
A jövőben ha ingatlant adok-veszek Téged hívlak.
Köszönöm
N. András
1 hónap
Tanácsadó:
Furmen Mónika
Ikerház, Budapest, XVI. kerület
Kedves Mónika!
Bár kissé megkésve, de leírnám akkor pár mondatban, hogy a mi szemszögünkből hogyan zajlott idáig a ház megvásárlásának folyamata.
A ház bemutatása elsőosztályú volt, nem kapkodtunk, mindent meg lehetett nézni, a honlapon a képek jó minőségűek és hatalmas nagy előny a 3D séta, ilyet eddig máshol nem is láttunk. A második megtekintés szintén gördülékenyen ment.
Szerintem könnyen szót tudtunk érteni egymással, az időpontokat is hamar tudtuk egyeztetni, az üzenetekre és a telefonhívásokra is gyakorlatilag azonnali válaszokat kaptunk.
Mi, mint "kezdő" házvásárlók egy dolgot hiányoltunk a folyamatból, mégpedig azt az ominózus találkozót az eladóval, amit végül sikerült összehozni.
Szerintem sokkal egyszerűbb lehetett volna az egész, ha már eleve, a szándéknyilatkozat aláírása után találkozhattunk volna az eladókkal, és -persze nem az ingatlanirodát kihagyva- személyesen megbeszélhettük volna a kérdéses részleteket.
Véleményem szerint így egy-két találkozó is elég lehetett volna a sok üzengetés helyett, arról nem is beszélve, hogy talán a bizalmatlanság is csökkent volna.
Összefoglalva, az ingatlanvásárlás eddigi folyamata inkább pozitív élmény volt. Sok tájékoztatást kaptunk, türelmes ügyintézést tapasztaltunk.
Mind Te, mind Hajnalka sok kérdésünkre válaszolt, amit ezúton is köszönünk.
Reméljük az értékbecslés és a hitelbírálat is rendben fog zajlani.
Még egyszer elnézést a késői válaszért, és ha még aktuális, akkor további kellemes szabadságtöltést kívánunk!
Üdvözlettel:
Júlia és Tamás
2 hónap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Kristóf!
Én egy igen kritikus ember vagyok és az ingatlanközvetítőkről „általában” könyvet tudnék írni ilyen jelleggel.
Az Ön esetében ugyanakkor nem emlékszem semmilyen negatívumra, amivel önfejlesztését segíteni tudnám.
Számomra nagyon alaposnak, felkészültnek és hozzáértőnek tűnt.
Ha egyszer ingatlanközvetítőre lenne szükségem, feltétlen Önhöz fordulnék.
További sok sikert kívánok!
Üdvözlettel:
A. János
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Tisztelt Paczok Renáta!
Teljes mértékben meg vagyok magukkal elégedve, kitartó és megbizható hozzá állásukat nagyra értékelem. Nagyon sokat segítettek és türelmesen álltak hozzám.
Köszönettel E. Csaba
50 nap
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Téglalakás, Budapest, XII. kerület
Kedves Renátó!
Az "áttörést" az eddigi sok érdeklődő és "majdnem" vásárló után a döntés és megegyezés hatékony elősegítése jelentette. Egyfajta, célorientáltság, mely kellő empátiával és udvariassággal párosult.
Értékeltem, hogy hitt az ingatlanban - merthogy anélkül nehéz -, valamint körültekintő, pontos és szorgalmas volt.
Üdvözlettel: Zsóka
Kedves Renátó!
Vevői vélemény: nagyon kedves, pontos, készséges volt az együttműködésünk során – de egyáltalán nem tolakodó. Külön kiemelném a kommunikáció gyorsaságát, precizitását!
5 hét
Tanácsadó:
Nagy Károly
Panellakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Károly!
Kérésére az alábbiakat tudom válaszolni:
Munkájával kapcsolatosan teljes egészében elégedettek voltunk,amit magas színvonalon,alázattal,nagy szakértelemmel végzett.Mivel kommunikációs nehézségeink is voltak az eladóval,a hetek és napok folyamán bármikor számíthattunk Önre.
Rendelkezésünkre állt a nap bármely szakában mindig ugyanazzal a kedves,megnyerő modorával mint az első találkozásunkkor.Időt és energiát nem kímélve segített olyan ügyek intézésében,ami már nem is Önre tartozott.
Erőszakos,rábeszélő stílusnak a szikráját sem tapasztaltuk..
A segítségét jó szívvel tudom ajánlani az ismerőseim körében.
Köszönjük a munkáját,köszönjük hogy találkoztunk és megismerhettük!
További munkájához nagyon sok sikert,türelmet,kitartást,magánéletében jó egészséget,hosszú boldog életet kívánunk:
Berkiék
Budapest, 2017.május 17.
90 NAP
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Ferenc!
Az én megítélésem szerint, az együtt működésünk kifogástalan,szinte baráti volt.
Részemről voltak ugyan néha fenntartások, aminek oka az volt, hogy nem voltam biztos abban, hogy eladjam vagy sem. Ilyenkor az Ön határozottsága adott mindig egy löketet, ami átsegített a bizonytalankodásomon.
Ezt külön köszönöm, és örülök annak, hogy Önt bíztam meg az értékesítéssel.
Biztos vagyok abban, hogy ha az utcán találkozunk, nem fogok egy jó kis beszélgetés nélkül tovább menni.
Örülök, hogy a sors (vagy az Ön leleményessége) összehozott bennünket.
Üdvözlettel,
S. Alajos.
11 HÓNAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Sándor,
köszönöm a megkeresést, referencia kérést, amire az alábbiakban válaszolok:
Hozzávetőleg egy évvel ezelőtt vettem fel a kapcsolatot az akkor még szétválasztás előtt álló lakás értékesítésével kapcsolatban. Az ingatlant 2016-ban az Ön közvetítésével vettem, az akkori tapasztalatok alapján úgy véltem, hogy biztosan eredményes lesz az együttműködés eladói pozícióban is.
Korrekt, hozzáállást, egyenes, egyértelmű kommunikációt tapasztaltam. Külön nagyra értékelem, hogy (sok más közvetítővel ellentétben) maradtunk a magázódásnál.
A felmerülő problémák esetén racionális, célirányos közös gondolkodás volt jellemző, ami a megoldást segítette. Gyakran tapasztaltam segítőkészséget is a nehezebb ügyek kezelése esetén, ami erősítette a bizalmat, még ha nem is feltétlen sikerült minden esetben azon a csatornán előrébb jutnunk.
A bevont partnerek esetén (érdeklődők, vevők, ügyvéd stb.) azt tapasztaltam, hogy érdemi, valós közvetítés zajlott, nem voltak "félreértések" stb.
Agilis, korrekt fiatalembert ismertem meg Önben, minden úgy történt, ahogy megbeszéltük.
Az elegáns megjelenés, az impozáns, rendezett közvetítői iroda szintén erősítette a bizalmat .
Nagyra értékelem a közvetítői tevékenységét, ami végül eredményes volt minden nehézség ellenére.
További sok sikert kívánok a karrierjéhez.
Üdvözlettel
F. Gábor
---------------
Kedves Sándor!
Nagyon elégedettek voltunk a szolgáltatás színvonalával. Az első perctől fogva egyértelmű eladói helyzet felvázolása korrekt dolog volt. A nagyfokú rugalmasság és kedvességed pedig mindenképpen könnyebbé és örömtelibbé tette az adásvételt számunkra.
A továbbiakra is csak hasonló hozzáállást kívánok, mely biztosan sok sikeres üzlethez fog vezetni.
Köszönünk mindent és minden jót kívánunk,
Kövesháziék
7 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, II. kerület
Nagyon köszönjük munkájukat. Összefoglalva gyors, körültekintő, precíz munkát végzett a TOP3 ingatlan munkazársa. Tóth Renátától maximális figyelmet kaptunk a teljes ügyintézés alatt a folyamat lezárásáig. További sikeres eredményes munkát kívánok.
Üdvözlettel, M. Lukrécia
42 NAP
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Bence!
Azt hiszem, hogy egyszerűen mázlinak kell mondanom, ami az elmúlt napokban történt velem, és örülök, hogy a segítségeddel, rugalmas hozzáállásoddal mindez megvalósult. Hozzájuthattam egy olyan lakáshoz, amit már régen keresek magamnak. Köszönöm, hogy az ünnepi készülődések közepén is szakítottál arra időt, hogy alig egy hét alatt megszervezted, lebonyolítottad és elősegítetted a sikeres szerződéskötést. A bizalmat már az első pillanatban megkaptad tőlem, a megjelenésed, a fellépésed, a közvetlenséged, az udvariasságod a nem tolakodó, de mégis mindenben készséges magatartásod nagy mértékben hozzájárult ehhez. Az ingatlan bemutatásakor mindenre kiterjedő, alapos tájékoztatásban részesültem. A leírtak a kiválóságodat tükrözik mind szakmai, mind emberi téren.
A továbbiakban is sok sikert, jó munkát kívánok, nálam kitűnőre vizsgáztál!
Anna
1 HÉT
Tanácsadó:
Furmen Mónika
Sorház, Budapest, XVIII. kerület
Kedves Mónika,
mi is köszönjük szépen az együttműködést.
Külön köszönjük, hogy mindig nagyon szolgálatkész voltál, bármi volt egyeztettél velünk is és a vevővel is. Első pillanattól fogva bizalmat keltettél bennünk :)
Köszönjük a korrekt és gyors ügyintézést :)
Üdvözlettel:
Zsuzsi és Barni
10 NAP
Tanácsadó:
Kovács Roland
Téglalakás, Dunakeszi
Kedves Roland!
1 évvel ezelőtt lebonyolított lakás eladás és vétel után nem volt kérdés, hogy újra hozzád fordultam segítségért.
Köszönöm áldozatkész és segítőkész munkádat, soha nem kételkedtem benne, hogy a legjobb megoldást kerested számomra.
Biztonságot adott, hogy számíthattam a segítségedre és tehetem ezt még az ügyletek után is.
Maximálisan elégedett voltam minden szolgáltatással és elvégzett feladattal. Jó szívvel fogom ajánlani az irodát és téged is ismerőseimnek.
Üdv
B. Nelly
4 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, I. kerület
Tisztelt Bujdos Máté!
Lakásunk eladása több tényező miatt sem volt egyszerű, de azzal, ahogy minden felmerülő problémát tudott orvosolnit, feleségemet és engem is lenyűgözött.
Köszönjük munkáját!
D. Éva és D. János
23 nap
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Panellakás, Budapest, XV. kerület
Kedves Ági!
Köszönjük a segítséged az adásvétel lebonyolításában. Sokat segített a rugalmasság és a segítséged a minél gyorsabb ügyintézésben, pedig sokat "zaklattunk" telefonon. Az egész ingatlanirodát barátságosság, és fiatalos lendület jellemzi. Köszönjük még egyszer!
Üdvözlettel:
Izsák Erik és Illés Csaba
3 hét
Tanácsadó:
Sályik Bálint
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
“Kedves Bálint!
Összegezve: ilyen proaktív, normális és professzionális hozzáállást és együttműködést ingatlanközvetítő irodától nagyon-nagyon ritkán tapasztalok, pedig jó párral találkozom munkám során.
Köszönöm a közreműködést és további sok sikert kívánok.”
Üdvözlettel:
Péter
4 hónap
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
"Mind a hirdetés tárgyilagossága, mind a személyes találkozás kapcsán tapasztalható korrektség és segítőkészség tette lehetővé, hogy igazán gyorsan és rugalmasan bonyolítsuk az ingatlan adásvételét.
Tamás hozzáállása és professzionalitása kiemelkedő az ingatlanpiacon, ezért szívesen ajánlom bárkinek, aki ingatlant akar venni, vagy eladni."
Üdv,
Gyula
2 hónap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Kedves Ottó!
Elnézést, hogy csak most válaszolok erre a leveledre.
Elégedett voltam a szolgáltatással, amit nyújtottatok, mind az ingatlan közvetítés és a hiteltanácsadás területén. Kiemelném a fokozott ügyfélközpontúságot, amely szolgáltatás egészét végigkísérte a kapcsolatfelvételtől, az ingatlanlátogatáson, szerződéskötésen keresztül a birtokátruházásig. A teljes folyamat során nagyra értékelem a rendelkezésre állásotokat, elérhetőségeteket, segítőkészségeteket és profizmusotokat. Ennek köszönhetően igazán gördülékenyen és gyorsan sikerült megtalálnom és beköltöznöm új otthonomba.
Köszönettel:
Mátrai Róbert
8 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Tisztelt TOP3 Ingatlan!
Munkatársukkal, Paczok Renátával az első pillanattól kezdve jól működött a kommunikációnk.
Folyamatosan,a nap bármely szakában elérhető volt. Meglátásom szerint,igyekezett mindkét felet (vevő,eladó )nagyon odaadóan képviselni,segítve megtalálni a legoptimálisabb megoldást az üzlet létrejövése érdekében. Az utolsó pillanatig ott volt,dicséretesen segédkezett.
Gratulálok munkatársukhoz és kívánom,hogy továbbra is sikeresen dolgozzanak együtt,a szakmai és emberi szempontok szerint is kiválóan “vizsgázott" kolléganőjükkel.
A legjobbakat kívánom kedves Renáta Önnek és Tisztelt Kollégáinak.
Üdvözlettel:
Stelzámer Csaba
35 nap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Dániel,
természetesen számíthatsz pozitív véleményünkre.
Az ingatlan értékesítése során maximálisan kihasználta a lehetőségeket, hogy a lakást a legelőnyösebb oldaláról tudja megmutatni a leendő vásárlóknak.
Felkészültsége, szakértelme, profizmusa már az első találkozásunk alkalmával elnyerte bizalmunkat, így nem is kerestünk más alternatívát az ingatlan eladására.
Az értékesítési folyamat során, számos érdeklődőnek, potenciális vásárlónak mutatta meg a lakást. Minden alkalommal, - ide értve egy-egy árajánlat kezelését is - szem előtt tartotta a számunka ideális adás-vételt, nem rohant bele az első ajánlatba.
Megemlíteném még, hogy az ajánlatkérés alkalmával találkozásunkkor az irodai környezet letisztult formai és színvilága kellemes benyomást keltett, kifejezetten elnyerte tetszésünket.
Amennyiben budapesti értékesítés miatt keresnek ingatlanirodát, nyugodt szívvel fogom továbbajánlani.
A továbbiakban is sikeres munkát kívánunk neked Dániel és az irodának is.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet!
Üdvözlettel
Lajos és Klári
60 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Szia Attila!
Ez volt a második tapasztalatom ingatlan vásárlás terén Budapesten, és nagyon elégedett vagyok a munkáddal. Nagyon proaktív és segítőkész voltál az egész folyamat során, válaszoltál mind a feltett kérdéseimre, és összekapcsoltál engem olyan harmadik felekkel, akik a felvásárlási folyamatban támogattak, mivel külföldi állampolgár vagyok.
Nagyon köszönöm!
-Jess-
5 nap
Tanácsadó:
Nagy Károly
Családi ház, Budapest, XX. kerület
Kedves Karcsi!
Köszönettel fogadjuk soraidat!
Amit együttműködésünkről tudunk nyilatkozni: korrekt ügymenet mind az előkészítő és a levezető fázisban. Pontos és kimerítő előkészítés. A folyamatos egyeztetésnek köszönhetően az ingatlan bemutatására várakozásunkat felülmúló érdeklődő biztosítása. Az ingatlan bemutatása során udvarias, mindkét fél érdekeit képviselő értékesítői magatartást tapasztaltunk. Az eladást megkönnyítve minden egyeztetés, ügyvédi eljárás abszolút zökkenő mentes volt. Minden találkozást pontos és udvarias közvetítői munka jellemezte.
A továbbiakban jó szívvel ajánlom bárkinek TOP3 Ingatlant, és munkatársukat Nagy Károlyt!
További sikeres munkát kívánunk:
Tóth Gyula és Éva
3 hónap
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Családi ház, Budapest, XI. kerület
"Szia Renátó !
A TOP3 ingatlan és annak munkatársa gyors, pontos és szakszerű volt.
Nagy mértékben előmozdították a felek közötti tárgyalásokat, segítették a megállapodás létrejöttét.
Én is köszönöm a munkátokat ! "
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Renáta!
Köszönöm szépen az ingatlaneladásban nyújtott segítséged!
Az eladás gyorsan, pontosan, precízen lezajlott, az eladói igényeket teljes mértékben tisztelve, de a sikeres eladásához a piaci igényekhez igazítva, az ingatlan pár hét alatt elkelt az iroda vezető mentora segítségével. Mindenben rugalmas együttműködés és profi munka jellemzi az irodát. Kellemes légkörben, könnyedén átsegítik az eladót az adás-vétel folyamatán. Következő eladásnál is szívesen dolgoznék együtt az irodával.
Dr. P. Jánosné
Sok sikert a továbbiakban is:
Dia
10 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Renáta!
A kérdéseidre válaszolva az alábbiakat kívánjuk el mondani.
Az ingatlan eladásától függetlenül (gyors időpont) nagyon tetszett,hogy minden
esetben a tájékoztatás mértéke és jellege korrekt volt, továbbá szeretnénk
kiemelni,hogy az ügyintézés vonatkozásában is a megbeszéltek alapján történtek
a dolgok.
Több ismerősünk a lakásban készült felvételeket nagyon jónak tartotta.
Meg ragadva az alkalmat ezúton kívánunk Kellemes Ünnepeket és Boldog Új évet
a családodnak és kollégáidnak.
Üdvözlettel:Károlyi Ildikó és Sugár János
36 NAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Ikerház, Budapest, XXI. kerület
Kedves Gergő!
A szakmai felkészültségeddel és segítőkészségeddel maximálisan elégedett voltam.
Szem elött tartodtad a fizetési ütemezésemet, nagyon hamar sikerült eladni a kis lakást és
végül a ház eladása is időben sikerült.
Jó lett volna egy kis törzsvásárlói kedvezményt kapni, mivel nem egy ingatlant értékesítettetek..,
de ennek ellenére is nyugodt szívvel foglak titeket ajánlani.
Üdv.
Dia
7 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
"Szia Tamás!
Az ilyen jellegű kérdéseknél én általában azt a másik fél által hozzáadott értéket szoktam vizsgálni, ami számomra fontos. Így most is ezt teszem, a másik felét majd Judit néni adja hozzá.
Úgy gondolom, hogy volt hozzáadott értéke a munkádnak számomra, ez pedig leginkább a gyors, kétoldali kommunikáció
1. az adásvétel egyáltalán nem triviális folyamatáról;
2. az árról és alkuról;
3. a lakásról.
+1 A jó hangulatú adásvétel, amihez te is hozzájárultál, szintén fontos. Ha az ember kiad ennyi pénzt, legalább vidáman tegye! J
Nekünk volt már egy viszonylag kiforrott elképzelésünk arról, hogy mit szeretnénk (lokáció, szép ház, felújítandó lakás) ezért további lakások megtekintésére veled már nem is volt szükség. A rendelkezésre állást és rugalmasságot pedig köszönjük! Azért nem említettem ezeket fentebb, mert ezeket inkább feltételnek érzem, nem hozzáadott értéknek, de fontosak.
Valószínűleg minden eladó (és vevő is) más és más. Ha hozzánk hasonlóval találkozol legközelebb, akkor én a fent említett 3+1 pontra fókuszálnék. ;)
Összességében eddig elégedettek vagyunk, köszönjük szépen a munkád!
Üdv, Ákos"
8 HÓNAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Több akadállyal nehezített pályán teljesítette vállalását Renáta és Gergő. A felújítandó zuglói lakást a Gyámhatóság felügyelete mellett lehetett meghirdetni. Ez a körülmény az eladás minden mozzanatánál időt és egyeztetést rabolt el tőlünk. Ráadásul a "többedik" vevő jelölt az előleg kifizetése után több hónapos huzavona után tőkehiány miatt visszalépett.
Ezután mint a derült égből villámcsapás, jött Renáta azzal hogy van egy készpénzes vevő a lakásra. Most már csak azt kellett végigküzködni, hogy közben másik Gyámhivatalhoz került át a gondnokság, és új bankszámlát kellett nyitni, Én - az eladó gondviselője - közben kórházba kerültem onnét intéztem az ügyet. Mindenki dícséretére legyen mondva- az ügylet sikerült, a Vevő, a TOP három és az Eladó elégedetten váltak el egymástól. Sok tapasztalattal lettem gazdagabb. További sikereket kívánok Renátának és Gergőnek!
H. Gyula
1,5 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Kedves Attila!
Csak kiváló tapasztalatokról számolhatok be! :)
Mindenekelőtt kiemelném a rugalmasságot, amellyel kezelted a vételi ajánlatunkat, tekintettel a hétvégére, majd a tulajdonosokkal folytatott megállapodásig mindvégig korrektül képviselve az érdekeinket.
A szerződéskötés körülményei is nagyon rendben voltak, az udvarias kiszolgálásunkról nem is beszélve!
Szóval csak köszönetet érdemeltek, Te és az iroda csapata!
Üdvözlettel: M. Ibolya
30 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IV. kerület
Kedves N. Zoli!
Teljes mértékben meg voltunk elégedve munkátokkal.
Gyorsan, megfelelő értékben sikerült vevőt találnotok, vagyis az elvárásainknak megfelelően.
További sok sikert kívánok Neked és az irodának.
Üdv: Éva (és természetesen Samu ☺)
8 nap
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Házrész, Budapest, XI. kerület
Kedves Sándor!
Engem is örömmel töltött el és nyilván fog is sikeres együttműködésünk, mivel profi szakembernek ismertem meg. Szimpatikus és higgyadt fellépése kiváló kombinációja a cég által képviselt (gondolom) megfelelő, üzleties megjelenésének, ami úgy vélem egy alap elvárás lenne adott szakmában dolgozóknak. Külön kedves volt számomra rugalmassága, valamint jogi és emberi tájékozottsága és ügyintésése. Kellőképpen felkészült, ami a sikeres eladást nemcsak kommunikációban segíti elő, de ami szintén fontos, hogy időben is, hisz feltételezem sok megbízónak ez fontos tényező.
További sikeres munkát kívánok!
Üdvözlettel,
Szilvia
1 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Tisztelt TOP3 Ingatlan Vezetője!
Tisztelt Kis László Úr!
Örömömre szolgált, hogy az Önök irodájával kerültem kapcsolatba, és azon belül is Kis László munkatársukkal.
Igen, valóban „Itt mindig süt a Nap”. Ez már az irodába lépéskor mély benyomást hagyott. Úgy hoztam párhuzamba, hogy –bár a többi kollegát nem ismerem személyesen, de pont olyanok lehetnek, mint László, és mint a iroda. Nyitott, és kellemes.
László milyen is? – kiemelkedő szaktudású, messzemenőkig képviseli mint eladó, mint vevő igényeit, kéréseit. Azt a törvényi és személyi lehetőségek figyelembevételével teszi.
Továbbá: pontos, alapos, udvarias, segítőkész, de nem is dicsérem tovább, hiszen az Irodavezető Úr mindezeket tudja, mert ezért alkalmazta őt és a többi kollegát is. Ezért a dicséret és köszönet Önt is illeti.
Jó volt a kellemes irodába belépni, ahol kedves hölgy fogadott udvariasan, kedvesen, mosolygósan.
A közreműködő ügyvéd úr (dr. Dencső Dávid) szintén kellemes egyéniség, pontos, gyors munkájával, törvényi előírások betartásával.
Külön megemlíteném az öltözéket (öltöny-nyakkendő) amivel megtiszteltek bennünket eleganciájukkal és emelték az ügyintézés színvonalát.
Összefoglalva:
- nem csak az irodájukra lehet azt a jelzőt alkalmazni, hogy „legkiemelkedőbb”, hanem az Irodavezetőre, aki ilyen magas színvonalú munkatársakat foglalkoztat.
Sok sikert és jó egészséget kívánok Önnek és minden alkalmazottjának, kiemelkedően Kis Lászlónak, hiszen vele voltam kapcsolatba.
Örülök, hogy „megtaláltam”.
Ha az ismerőseim közül ilyen helyzetbe kerül valaki, mint én, csak Önöket fogom ajánlani.
D E
zárószóként azért egy hiányosságot „felrónék”.
- Nem bántam volna, ha fél órával tovább tartott volna az ügyintézés, mert: kellemes helyen, kellemes emberek közt jó volt lenni.
Köszönöm a közreműködést, tisztelettel:
Ernőné sk.
Budapest, 2018. május 18.
1215.Bp. Ady Endre út 19. 10/40.
7 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Kedves Renáta és Dávid !
Köszönettel tartozunk Önöknek, hogy lakás eladásunk zökkenőmentesen és profi módon megvalósult.
A hivatalosnak tűnő - azonban őszinte - köszönetünkön túl kérdésükre is válaszolunk.
Időzítésük hihetetlenül szerencsés volt, ugyanis olyan lelkiállapotban találtak minket a sorozatos kudarcnak megélt megbeszélések után, hogy történjék bármi, de most már biztonságot, megbízható segítséget szeretnénk. És ekkor jöttek Önök. Profizmusuk, magabiztosságuk egyértelmű, sallang nélküli hozzáértésük komoly kapaszkodó volt számunkra. Nagyra értékeltük a Vasas Andrással való együttműködésüket és úgy gondoljuk ez hozta meg számunka és Önök számára is a sikert.
Ismételten köszönjük segítségüket.
Üdvözlettel: Marika és Kálmán
26 nap
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
"Kedves Ferenc!
Egyrészt egy-két gondolatot írnék az iroda munkavégzéséről:
A család új lakást keresett. Tudtuk, hogy hol és mit szeretnénk. Amit nem tudtunk, az az, hogy végül a TOP3 irodánál találjuk meg rekordgyorsasággal azt, amit keresünk. És még mást is kaptunk: gyors, minden figyelmet megadó precíz ügyintézést, sőt valódi segítéget a vásárlást érintő ügyintézés minden fontos pontján, állomásán. Teljes körű kiszolgálást. Ha egy szóval akarnám kifejezni, akkor azt mondom: biztonságot kaptunk. Márpedig biztonságot csak az nyújthat, akiben teljesen megbízunk. Ezt a bizalmat érdemelte ki az iroda.
Azt kívánom, hogy ez a bizalom jusson eszébe mindenkinek az irodáról.
Zoltán
Másrészt egy-két gondolat a személyes közreműködéséről:
Az elmúlt évek ben több ingatlanvételben volt részem. Több ingatlanközvetítővel is találkoztam. Ferenc messze kimagaslik közülük, mivel számára minden időben a munka az első, nincs rossz időpont; hihetetlen jó a helyismerete, szerintem azt is tudja, hol mikor hogy süt be a nap egy-egy lakásba; látszik hogy szereti amit csinál.
Zoltán"
27 NAP
2 HÉT
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Családi ház, Göd
“Kedves Kristóf!
Mi is nagyon örülünk, hogy szerencsésen alakult minden és remélem a továbbiakban sem lesz gond.
Amit először is nagyon köszönök az a rugalmasságod. Akár időpont, vagy bármi más tekintetében.
Amiért szintén hálásak vagyunk, hogy első lakásvásárlóként a bugyuta kérdésekre is mindig türelemmel és gyakorlati tapasztalattal válaszoltál. :)
Összességében mi nagyon elégedettek vagyunk veled és köszönünk minden segítséget amit kaptunk. ”
2 HÓNAP
Tanácsadó:
Hompok Tamás
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
"Kedves Tamás!
Köszönöm munkáját és a kiváló együttműködést, melynek remélem rövid időn belül meg lesz a gyümölcse Köszönöm, hogy mindig számíthattam szakmai tanácsára segítségére! A továbbiakban is szeretném igénybe venni tanácsait!
Továbbiakban is sikeres, eredményes munkát kívánok Önnek!
Marika"
38 NAP
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Családi ház, Budapest, XI. kerület
Kedves Dániel,
Én ezeket a sorokat írnám:
“Dániel munkájával maximálisan elégedettek voltunk. Segítőkész, precíz, mindig elérhető, kiváló problémamegoldó képességével segítette az ingatlan vásárlásunk előmenetelét. Örömmel ajánlunk másoknak is.”
28 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves László!
Az Iroda tevékenységével elégedettek voltunk. Az ár alkunál Ön részéről azt tapasztaltuk, hogy az eladó érdekeit a legmesszebbmenőkig képviselte.
Véleményünk szerint, arról Önök sem tehettek, hogy az Eladó első alkalommal nem írta alá az előszerződést.
Üdvözlettel:
Botosné Eta
33 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Zsolt!
Örömmel írok pár sort a munkáddal kapcsolatban!
Az együttműködésünk során abszolút meg voltam elégedve Király Zsolt munkájával.
Nagyon precíz volt , korrekt. Határozott, olyan vevőket hozott megnézni a lakást akik komolyak voltak. Zökkenőmentesen ment a tárgyalás a szerződés a vevőkkel az ügyvéddel!
Örülök hogy vele kötöttem a szerződést. Másoknak is fogom ajánlani!
V. Mónika
______________________________________________________________________________
Szia Zsolt!
Kezdeteben úgy gondoltuk, hogy jobb, ha közvetlen az eladótól veszünk lakást.
Ez a tapasztalatlan eladók és mi szintén tapasztalatlan vevők miatt rendkívül nehéz és komplikált.
Szeretnénk megköszönni az ingatlan vásárláshoz adott segítségedet.
Nagyon pontosan tájékoztattál minket a vétel folyamatáról, lépésről-lépésre.
Minden úgy zajlott, ahogy mondtad, gyorsan és precízen.
Az általad ajánlott ügyvéd és banki ügyintéző is nagyon segítőkészek, megfelelő tájékoztatást adnak.
Minden gondot levesztek a vállunkról.
Köszönjük a segítséged!
Üdv,
A. Zita és A. Zoltán
1 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
“Kedves Krisztina!
Szerettem volna megköszönni a munkáját. Teljes mértékben meg voltam elégedve az iroda
szolgáltatásaival, minden tökéletesen elő volt készítve. Külön szeretnék gratulálni ahhoz, ahogyan
Ön bánik az ügyfelekkel. Pontosan ilyen ingatlan-közvetítőkre van szükség!
Szép hétvégét kívánok.”
Laci
21 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
"Nagyon köszönöm a segítséget Tóth Renátának, aki nagyon profin, határozottan, ügyesen irányította az adás-vétel folyamatát.
Csak ajánlani tudom mindenkinek!!!
K. Imre"
60 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XV. kerület
Kedves Zoltán!
Nagyon szépen köszönöm gyors, pontos, precíz, rugalmas, korrekt, jókedvű és dinamikus munkádat, amellyel maximálisan meg voltam elégedve. Az adásvétel tervezett időn belüli megvalósulása, az eladó és a vevő számára is megfelelő korrekt értékesítési ár, az ügyek zökkenőmentes lebonyolítása (és még sorolhatnám a pozitívumokat) mind-mind igazolják profi munkádat. Szívből ajánlom Személyedet és a TOP 3 Ingatlanirodát mindenkinek, aki gyorsan, jó áron, biztonságosan és profi ügyintézéssel szeretne ingatlant eladni vagy vásárolni.
Munkádhoz további sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: Imre
30 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, IV. kerület
Kiss Zoltánnak!
Elégedett vagyok! Érti és szereti, szívvel és lendülettel végzi munkáját, öröm látni az eredményt, hogy milyen gyorsan eladta ingatlanom, csak így tovább. Sok sikert neked és kollégáidnak!
Tisztelettel: Poles Antal
Vevő:
Tisztelt Kiss úr!
Az Ön munkájával elégedett vagyok, gyors, pontos. Remélem ez a birtokbaadásig hasonlóan alakul.
Üdvözlettel: Lévai F.
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Mária!
Ingatlanértékesítés folyamatát illetően magasfokú szakmai hozzáértést tapasztaltam az ön részéről.
A vásárolni szánt lakás első megtekintésekor már felkészült és segítőkész volt. Az különösen tetszett, hogy az információknak birtokában volt, és azokat akkor és úgy tárta fel, ahogy számomra éppen megfelelő volt.
Ahol kellett, ott alaposabban, ahol pedig nem igényeltem többet, ott kellően visszafogottan. Sosem éreztem, hogy rám erőltetett volna valamit, amit nem akartam, viszont mindvégig segítette számomra a döntéshozatali folyamatot.
Tárgyalásaink során mindig pontos és megbízható volt, jó bizalmi viszonyt alakított ki. Végig azt éreztem, hogy a vevő és eladó közötti közvetítésben részrehajlás nélkül, a felek kölcsönösen előnyös megegyezésében érdekelt.
Emberileg rendkívül korrekt partnert ismertem meg önben (és önön keresztül a TOP3 Ingatlan cégben).
Mindenképpen ki szeretném még emelni, hogy az adás-vételi folyamat végigkísérése nem zárult le a szerződéskötéssel, hanem - kifejezett üzleti gondosságról tanúbizonyságot téve - az ingatlan átadásáig támogatóan részt vesz a folyamatban.
További sikereket kívánva, üdvözlettel:
Cs. Tamás
12 óra
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, IV. kerület
Mi megvoltunk elégedve mindennel, gyors és segítőkész voltál, ami nekünk fontos volt a külső tényezők miatt. Köszönjük, hogy rugalmasan 1 nap alatt többször is megmutattad a lakást és, hogy a késő esti órákban is találkozhattunk a szerződés kötésről beszélni és ajánlatot tenni.
Összességében a több hónapos keresés után rajtad keresztül 2 nap alatt vettünk egy lakást, remélem mindenkinek ilyen zökkenőmentesen sikerül a lakás vásárlás.
2 hónap
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Kedves Izabella,
Elsősorban az volt számunkra a legjobb, hogy minden egy kézben volt, egy helyen el lehetett intézni mindent, segítettek nekünk abban, hogy ügyvédet, közjegyzőt találjunk. Szimpatikusnak, segítőkésznek találtuk az ügyvédi iroda és a közjegyzői iroda munkatársait, azt éreztük, hogy mindenki azon dolgozik, hogy mielőbb rendeződjön az adásvétel.
Az is kedvező volt számunkra, hogy még lehetetlennek tűnő időpontokban is sikerült egyeztetni, megoldani a problémákat. Számunkra fontos volt, hogy olyan ingatlant találjunk rövid idő alatt, amit nem kell felújítani, ráadásul olyan időszakban, amikor a karácsony és az újév miatt hagyományosan nehéz bármit is elintézni. Ennek ellenére haladtak a dolgok, és határidőre sikerült mindent lezárni. Külön köszönjük, hogy a telek társtulajdonosával is folyamatosan tartották a kapcsolatot, a tőle szükséges aláírások megszerzése néha nem volt egyszerű, de nagyobb konfliktusok nélkül megoldódott ez is.
Ha megakadtunk valamiben vagy nem értettük pl. a hitelt folyósító bank újabb és újabb ötleteit a sokadik igazolás beszerzése tárgyában, akkor azonnali segítségre számíthattunk.
Úgy éreztük, hogy a kéréseinket, felvetéseinket komolyan vették, azokra érdemi válaszokat kaptunk, így sikerült a költözést úgy megoldani, hogy már az első pillanattól kezdve otthonosan tudunk mozogni, zökkenőmentes volt az átadás-átvétel.
Összességében igazán ügyfélnek érezhettük magunkat, akik nyugodtan rábízhatták ügyüket az inagatlanközvetítőre és az ügyvédi iroda munkatársaira.
Üdvözlettel,
Prohászka Viola
Privigyei Csaba
1 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Szia Kristóf!
Azt amit Te végeztél eddig, még tökéletesre értékelni is kevés!! (Bár a tempód kicsit túl lendületes volt nekem...) A munkádban negatív dolgot hiába is keresnék, de ezt már akkor tudtam, amikor Téged hívtalak júniusban. Nagyon köszönöm az eddigieket, de ezzel nincs vége, (ház választás, Márton u. eladás, bár ezt félve írom le, mert a végén idő előtt eladod a fejünk fölül...)
Szóval nagyszerű volt,
KÖSZÖNÖM
Üdv. Laci
3 HÉT
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, X. kerület
Kedves Ottó,
ha egy szóval kéne jellemezni: profi... :-)
De gondolom ennél azért többre lenne szükség, bár ez az egy szó teljesen kifejezi a tevékenységét.
A jó kommunikáció, a rugalmasság, az ügyfélközpontúság, a szakmai felkészültség ami igazán kiemelkedő.
Ami még igen pozitív volt számomra, hogy a felesleges köröket kihagytuk, a "rizsát" amivel például
a lakás eladásomat intéző ingatlanos az őrületbe tudott kergetni. :-)
Üdvözlettel
N. Gábor
35 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves Renáta és Carmen!
Amikor már letsztult az örökösökkel egyetemben, akkor elővettem a kis reklám cédulájukat, amit immár több mint féléve őrizte. Telefont a kezembe vettem és hívtam a számukat. Ön szólt bele kedves Renáta, de akkor épp valami betegséggel küszködött, de nem utasított el hanem, lányához irányított. Időpont egyeztetés után sikeresen megtörtént az ingatlan megtekintése, ezt követte szerződés megkötése. Az azt követően vártuk a vevőt.
Ez idő alatt bármilyen kérésünk volt, rugalmasan minden készséggel álltak hozzá. A megbeszélések is baráti hangnemben zajlottak. Azt hiszem nem lehet panaszra okunk, mondhatni a rövid idő alatt sikerült nyélbe ütni az Önökkel kötött megállapodást. Az nem Önökön múlt, hogy nem sikerült a meg álmodott eladási árat elérni, mert ha kicsit türelmesebbek vagyunk, lehet volna jobb is, igaz rosszabb is. Ezért nincs értelme a" ha" - val kezdődő mondatoknak.
Végül, de nem utolsó sorban köszönöm a sikeres munkájukat, a vállaltakat korrekt módon teljesítették, sőt a külön kérdésemet is.
Munkájukhoz további sikereket, jó ügyfeleket, majdani vállalásaik teljesítése érdekében jó erőt, egészséget kívánok.
Dancsáné Cserna Mária.
Kedves Renáta és Carmen!
Köszönöm az emberi megértő hozzáállást, a pontos és korrekt információkat, a gondosságot, gyorsaságot és a jó hangulatot mely végigkísérte az ingtan eladást.
Nagyon köszönöm
Farkasné Zsuzsa
Ui: A tegnapi “TOPHÁROM" - 1,. Eladók - 2, Vevő - 3, TOP3 Renáta és Carmen. - Mindenki örült és TOP-on volt.
További jó munkát kívánok Nektek - sok eladást.
Zsuzsa
Tanácsadó:
Bácsfalvi Hajnalka
Családi ház, Verőce
Kedves Hajnalka!
Szeretnénk megköszönni Neked, hogy miénk lehet a ház, amit ma már otthonunknak nevezünk. Nélküled ez nem jött volna össze!
Bár nem volt egy egyszerű, szokványos ügylet, példaértékű profizmusodnak hála sikerült határidőn belül elintézni mindent. Köszönjük, hogy bármikor fordulhattunk hozzád a kérdéseinkkel, Te mindig rendelkezésünkre álltál, mintha más dolgod nem is lett volna. Mintha a magadénak érezted volna az ügyünket! (Valószínűleg így is volt.)
Annyira flottul ment minden, hogy el sem mertük hinni, hogy tényleg minden rendben van.
Bárcsak mindenki így dolgozna és így értene a szakmájához!
Nagyon sok jót kívánunk Neked!
Üdvözlettel,
Gabi és Tamás
6 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó:
Nagyon köszönjük a végig támogató hozzáállást. Úgy gondolom hogy nagyon jól képviselted az érdekeinket az eladás során. Ha valami probléma merült fel, szinte azonnal foglalkoztál vele. Én ilyen lelkiismeretes ingatlanossal nem találkoztam még, nyugodt szívvel tudlak és foglak is ajánlani másoknak ingatlan ügyekben.
üdv, Péter
Vevő:
Kedves Dániel!
A legelső, még csak érdeklődő, telefonbeszélgetésünk az Ulászló utcai ingatlanról, előre vetítette egy korrekt kapcsolat létrejöttét.
Az ingatlan megtekintésekor minden felmerülő kérdésünkre kielégítő választ kaptunk.
Köszönöm a találkozások időpontjának betartását, a szükséges iratok, információk küldésének pontosságát.
Segítette döntésünket, hogy bizalommal fordulhattunk Önhöz.
Köszönettel tartozom munkájáért, amit az ingatlan vásárláskor végzett.
További eredményes munkát kívánok!
Üdvözlettel:
P. Klára
7 nap
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves Sándor,
megkeresésükkor azért volt némi bizalmatlanság bennem, mint eladóban, mivel az ingatlanközvetítői szakma napjainkban igencsak felhígult, elég sok a szolgáltatást nem nyújtó, csak anyagi haszon reményében ügyeskedő iroda. Az Önök esetében be kell látnom, ez az előítélet alaptalannak bizonyult. Meggyőző számomra az volt, hogy az első beszélgetésünkkor elmondta, valódi vevője van és ez nem csak a "szokásos szöveg". Kérdéseimre világosan válaszolt, ha mégis kétségeim lettek volna, hamar leellenőrizhettem, hogy igazat mond.
Másodsorban, végig tartotta velünk a kapcsolatot, nem "tünt el" és ha kellett este nyolc órakor még szerződéseket küldött át. Amit kértünk rövid idő alatt utána járt láthattuk, hogy ez a valódi ingatlanközvetítői szolgáltatás, egyszóval odafigyelt ránk.
Végül a szerződéssel kapcsolatos minden teendőnket intézte (pl. energetikai tanusítvány), az időpont és helyszín is biztosítva volt, nekünk csak oda kellett menni és szerződtünk. A szerződéstervezet átolvasása után ha javítás kellett utána járt és intézte.
Teendőjük: mint ingatlaniroda megtisztítani a szakmájukat és vissszaadni annak becsületét, mert igencsak bizalmatlanok az emberek a "hiéna cégek" miatt.
Csak így tovább!
Üdvözlettel:
S. Tamás
31 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
"Kedves Daniel,
Nagyon szépen köszönöm ismételten gyors segitseguket, és hozzáállásukat, ami igazi profizmusra vall.
Gondolok a ”bizonyos” szombati fotózasra, és egyben örulök, hogy olyan képek készültek, amire lányunk azt mondta ”ez nem is az en lakasom”. Közreműködését is köszönöm az energetikai tanusitvany beszerzésével. Mindenképpen Önöket fogom ajánlani, amennyiben ismerettségi körünkben valaki szeretne lakast eladni.
A kapcsolatot meg tartjuk….
Udvözlettel: V. Eva"
Köszönöm szépen!
--------------------------
Egészen pontosan,nem tudom,hogy a TOPHÁROM,
vagy Szepesi Dániel ingatlan-tanácsadó munkáját véleményezzem, De nekem Dániel a TOPHÁROM és nem fordítva....
Lakás nézegetések során,sok ingatlan-közvetítővel kerültem kapcsolatba. Egyik sem tudott meggyőzni,h miért pont az Ő általa felkínált lakást nézzem meg. Mikor lényegesen magasabb az ára,mint amit én szeretnék érte fizetni. (számomra nagyon sok tényezős egy ilyen nagy volumenű projekt és nehezen lehet eltéríteni gondolataimat)
Na,de itt jött egy telefonbeszélgetés, láttam egy kiragasztott lakás-hirdetést a 11.-kerben, gondoltam egy telefont megér........hívtam a megadott számot, érdeklődés-kérdezés-válaszok, majd jön az ár... Rövidre is zártam a beszélgetésünket,mert irtózatos nagy összeget kaptam. Elköszöntem, de a hang, nem hagyta, hogy letegyem a telefont! Jöttek a nem erőszakos érvelések,hogy miért nézzem meg,.
Időpont egyeztetés...találkozás, lakásnézés. Hihetetlen kellemes eladás Dániel részéről,meggyőzött!
(Többfordulós volt.) Jóó... engem megnyert!! De jöjjön a család,mindkettő gyerekem
értelmes,laza,viszont a legnagyobb kritikusaim,meg úgy mindenben!
Nem volt kérdés,,,ebben a körben is győzött Dániel!! A fiatalok is azt mondták, lehet, hogy csak a fele igaz,
amit a lakásról mond, de,,,ahogy mondja,,,,az nagyon pont ott van.... Mindannyian azon a véleményen vagyunk,hogy ezt a lakást nem vásároljuk meg, ha nem Szepesi Dániel azaz ember, aki, akkor felveszi a telefont és nem kérem fel egy másik ingatlan eladására.
Röviden ennyi, kellemes volt egy szuper embert, dióhéjban véleményezni, munkáját minősíteni!
Köszönöm Dániel!!!!
Üdvözlettel:
G. Erika
40 NAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Eladó véleménye:
Néhány héttel ezelőtt hoztam egy döntést, hogy szeretném eladni a lakàsomat. Megkerestem ingatlan irodákat így kerültem kapcsolatba a Top 3 Ingatlannal, azon belül Szepesi Dániellel. Azt gondoltam hogy ez a cég és Ő is "csak egy lesz a sok ingatlanos közül". Hatalmasat tévedtem. Az első perctől kezdve olyan maximális profizmussal, kedvességgel, türelemmel intézte a dolgokat (mindegy volt,hogy hétvége vagy késő este) amiről nem is álmodtam. Megtalálta az otthonom új lakóit és utána nem sokkal az új "álomotthonomat". Örökké hálás leszek ezért és mindenkinek aki ingatlan eladást-vételt tervez ezentúl csakis Danit és a Top 3-at fogom ajánlani. Köszönöm Neked(Nektek).
Vevő véleménye:
Dánielről ami tapasztaltunk. Nagyon segítőkészen állt hozzánk, precízen és gyorsan történtek a dolgok.
Amibe bele tudnék kötni. :) ha telefonáltam, felvették és a legjobb tudása, tájékozottsága szerint válaszolt. Különösen szimpatikus volt az a közvetlenség amit tanúsított. Én illetve mi teljesen meg voltunk vele elégedve.
2,5 HÓNAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
"Sándor- nomen est omen- avagy a név kötelez
Sándor az ingatlan eladás során rendkívüli megbízhatóságáról és terhelhetőségéről tett tanúbizonyságot. Mindig minden körülmények között tudott tanácsot adni.
Számára a munkája a szenvedélye.
Teljes lelki nyugalommal és empátiával kezeli az ingatlan eladás nem hétköznapi pillanatait.
Pozitív személyisége és megnyerő megjelenése magávalragadó.
Bízom benne, hogy egy jövőbeli ingatlanügylet során is számíthatok a szakértelmére."
Köszönöm!
Üdv,
Sanyi
1 hét
Tanácsadó:
Balázs Nikolett
Panellakás, Budapest, XX. kerület
Kedves Nikolett!
Először is azzal kezdeném, hogy örülök téged bíztalak meg az ingatlanunk értékesítésével.A szerződés megkötéskor korrekt felvilágosítást nyújtottál. Bármit és bármennyit kérdeztem türelmesen válaszoltál. Az időpontok egyeztetésénél próbáltál mindig együttműködő és alkalmazkodó lenni a mi kis életünkhöz. A háttér munkát jól megszervezted. (Fényképész; ügyvéd)
Rosszat nem tudok írni így be is fejezem.
Köszönök mindent! Nagyon elégedett voltam a munkáddal.
Minden jót kívánok!
Képíró Annamária
1 HÓNAP
3 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Fűzfa Attila munkájáról csak a legnagyobb elismeréssel tudok nyilatkozni.
Amikor az ingatlant találtam szinte azonnal bemutatta,minden tudnivalót elmondott,segített a lakás foglalózásánál.
Az egész vásárlási folyamatban rugalmasan és kedvesen közreműködött,minden gördülékenyen ment.
Mindenkinek csak ajánlani tudom a vele való együttműködést,ingatlanvásárlás esetén.
31 NAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, XVIII. kerület
Kedves Sándor !
Már az első percekben feltűnt kedves és barátságos modora.
Pár perccel később az is, hogy sok kérdésben tájékozottabb az átlagnál.
A későbbiek során az is nyilvánvalóvá vált, hogy mind az eladók, mind a vevők igényeit, törekvéseit figyelembe veszi és bekalkulálja a javaslatainál, ajánlásainál.
Hitelesen hangzott jelszava, miszerint "ingatlant másként", valamint a TOPHÁROM exkluzivitásra törekvése.
Öröm volt Önnel együtt gondolkodni, együttműködni, ezt a fajta munkastílust megismerni,
Tisztelettel: K. Gyula
3 nap
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Kedves Ferenc!
Véletlenül "találtam Rád" egy ingatlan hirdetése kapcsán, ahogy viszonylag sok kollégádra is ebben az időszakban, amikor megfelelő ingatlanbefektetési lehetőséget kerestem.
Egyértelműen tudom mondani, hogy egyetlenként emelkedtél ki az ingatlanos tanácsadói körből szakmai hozzáértéseddel és emberi hozzáállásoddal.
Konkrét részletek tekintetében megemlíteném, hogy maximális odafigyeléssel tudtad befogadni a vásárlási célomat, lehetőségeimet, elképzeléseimet, és ennek elérésének támogatásában minden tőled telhetőt megtettél. Nagy segítséget jelentett, hogy csak ennek megfelelő ingatlanokat mutattál, mindannyiunk időbeosztását tiszteletben tartva.
Viselkedésed, emberi hozzáállásod, kedvességed kellemessé tette számomra a projekt megvalósítását, ráadásul a további teendőim tekintetében sem hagytál magamra. :)
Biztos vagyok benne, hogy hasonló üzleti célok megvalósításakor is szívesen fogok Veled a jövőben együtt dolgozni, és szívesen foglak ajánlani ismerőseimnek is, ahogy ezt már meg is tettem, és máris nagyon pozitív visszajelzést kaptam!
Sok sikert kívánok Neked szakmai téren és magánéletedben egyaránt!
Üdvözlettel:
Pracskó Éva
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Tamàs!
Köszönjük szépen:)
A hozzààllàsoddal ès segítőkèszsègeddel teljes mèrtèkben meg vagyunk elégedve.
Èn is bízom benne,h a folyamat sikeresen fog zàrulni, megnyugtató,h a birtokba adàsig vègigkísèred az eladàst és a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban is mindig fordulhatunk hozzád.
Amikor felvettük veled a kapcsolatot, nyitottan és segítőkészen álltál hozzánk, pedig akkor még több opción is gondolkodtunk.
Köszönjük a munkádat.
Üdvözlettel
Judit
2 hét
Tanácsadó:
Nagy Károly
Panellakás, Budapest, X. kerület
Kedves Károly!
Igazából, ha röviden akarnám leírni az elégedettségem, csak annyit írnék, hogy tízes skálán tizenöt!
Ez ne legyen így, hogy csak úgy röviden ezt írom.
Az ingatlan tanácsadó, már az első kapcsolatfelvételkor készségesen állt a dolgokhoz, minden kérdésemre válaszolt, az egész adásvételi folyamat rugalmasan zajlott le.
Telefonos kapcsolattartásunk is gördülékenyen ment, amint volt ideje visszahívott és megbeszéltük a dolgokat.
Az időpontok egyeztetése is szuperül meg lett oldva, mind a lakás megnézésekor, és a szerződéskor.
Az egész folyamatot a rugalmasság jellemezte, szóval minden szempontból elégedett vagyok.
Negatívumot nem tudok kiemelni, kívánok további sikereket a közel jövőben, az ingatlan irodának és az ingatlan tanácsadóknak és Neked Károly!
Köszönöm az alázatos munkát!
Üdvözlettel:
Kiss Dániel
27 nap
Tanácsadó:
Kelemen Dániel
Panellakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Dani!!!
Hol is kezdjem?
Első telefonbeszélgetésünk után, nem akartam ingatlanost. Gondolkodtam, hogy lemondom önt! Pedig én telefonáltam!
Első találkozásunk alkalmával tájékoztatott mindről, hogy mi hogyan fog történni.
És minden úgy lett ahogyan mondta!
Kivéve egy valamit!
Ön azt mondta 30 nap alatt fogjuk tudni értékesíteni a lakásomat!
Nem így lett! 27 nap is elég volt önnek! Nem tudja Dani mennyire hálás vagyok önnek mindenért!
Tudja, hogy beteg ember vagyok és megvannak számlálva a napjaim, ön tiszteletben tartotta amikor nem voltam jól és át tette a mutatást későbbre. Ha ön nincsen soha nem intézem el a hagyatéki tárgyalást.
Volt egy nap amikor úgy hívtam fel önt, hogy öngyilkos leszek mert annyira nincsen pénzem, ön akkor sem adta fel a velem szembeni küzdelmet és segített nekem munkaideje után átjött hozzam és és elbeszélgettünk, elmondta ön mit tenne a helyemben!
Dani!
Tiszta szívemből köszönök mindent amit értem tett, soha nem fogom elfelejteni önt!
Maradok tisztelettel:
B. Sándor Battonyáról.
Téglalakás, Budakalász
Kedves Ferenc!
Természetesen csak pozitív visszajelzést tudok adni, mivel nem tudunk elég hálásak lenni Önnek a gyorsaságáért, precízségéért és a 100 %-os hozzáállásáért. Külön köszönjük, hogy Karácsony előtti 2 napját ránk áldozta, külön eljött velünk az OTP-be, mert nem tudtam az irodában átutalni a kért összeget, karácsony utáni vasárnap eljött megmutatni a gyerekeknek és nekünk még egyszer a lakást. Ünnepek utánra hiba nélkül leegyeztette az ügyvéddel a szerződéskötést, minden adat a helyén volt, így gördülékenyen történt minden. Kialkudta az általunk megszabott árat és a gyors átköltözésünkhöz mindent elintézett az eladókkal, így mi is teljesíteni tudtuk a mi eladott lakásunkból a kiköltözésünket. Biztos vagyok benne, hogy nem tudtuk volna Ön nélkül, sőt megkockáztatom, hogy más ingatlan üzletkötővel véghez vinni ezt a rendkívül gyors átadást - átvételt.
Nagyon hálásak vagyunk Önnek és biztos lehet benne, hogy minden ismerősünknek szívből fogjuk ajánlani a közreműködését.
Örök hálával és köszönettel: Weszely János és felesége Rita
1 HÉT
Tanácsadó:
Nagy Károly
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Károly, kedves TOP3,
elhoztátok számomra a lakást, amire vágytam, ami árban, méretben és lokációban is megfelelt.
Végig profin kommunikáltál Károly, mind velem, mind az eladóval, hogy létrejöjjön az üzlet. Megértettük egymás életét, hogy napközben nem tudunk beszélni, de az este folyamán mindig találtunk időt, hogy eszmét cseréljünk. Minden elismerésem a tiéd, a tiétek. Profi csapat, profi háttér.
Minden elismerésem Károly-é és a TOP3 csapaté.
Köszönettel,
FB
8 HÓNAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Izabella!
Nagyon szépen köszönöm a közreműködését, a kitartó munkáját, mivel nem volt egyszerű a helyzetünk, de Ön akkor is kitartott, és segítőkész volt, nagyon kedves , megvagyok elégedve a munkájával, ajánlani fogom másnak is.
Üdvözlettel:
Magdolna
5 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves László,
elnézést kérek, de nekem nincs facebook-om, ezért csak mailben tudok köszönetet mondani.
Cégüknél nem voltam, de Önben egy rendkívül készséges, és segítőkész "üzletembert" ismertem meg.
Először szinte meglepet, mennyire hibátlan volt a megjelenése, de gyorsan egyértelművé vált, hogy
a külső mögött a belső is hibátlan, aki arra törekszik, hogy az ügyfelei érdeklődését figyelembe vegye.
Minden találkozás alkalmával ezzel találkoztam.
Nagyon sok sikert kívánok a munkájához, és boldogulást az élet minden területén.
Üdvözlettel, B. Pisti
-------------
Eladó véleménye:
Kedves László!
Az ön ingatlanközvetítői munkájával nagyon meg voltunk elégedve, külön tekintettel arra az ingatlan milyen gyorsan elkelt. Segítő készségét és pontosságát nagyra értékeljük.
Köszönjük kiemelkedő munkáját.
S. Mária és Tibor
20 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Ottó!
Megkértél írjak pár gondolatot a jó és kevésbé jó élményeinkről, melyeket együttműködésünk során tapasztaltunk.
Nem tudok kevésbé jó élményekről beszámolni……. A jókról viszont annál inkább J
Első lakás vásárlók vagyunk, így túl sok tapasztalatunk nincsen ingatlanosokkal kapcsolatban, de ami a legelső nagyon pozitív élményem volt, az az, hogy visszahívtál (amire nem is számítottam) még este fél 9kor is és ami még jobb, h este 10kor is meg tudtuk nézni a lakást és este 10kor is fogadtál minket az irodában. Barátságos, szimpatikus, rugalmas, humoros, felkészült és segítőkész fiatalembert ismertünk meg benned.
Nagyon köszönjük az eddig segítséged és a hozzáállásod!
u.i.: a Szabadság hídra néző iroda pedig valami pazar J
Üdv:
Linda
1,5 HÓNAP
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Hello!
Küldöm a véleményt. Bocsi, de nagyon kevés időm volt ezzel foglalkozni, de ami késik az nem múlik. Üdv:
2022. október végén hirdettük meg velük a lakást, nem kizárólagos szerződéssel. Hamar befotózták és fel is töltötték a hirdetést, tehát nem voltak felesleges körök.
Amikor kértem, hogy csináljanak új, világosabb fotókat egyből jöttek, nagyon együttműködőek voltak.
A lakást hamar eladták, 2022. decemberében, tehát kb 1.5 hónap alatt, nagyon közel az irányárhoz.
Segítettek az energetikai tanúsítvány elkészítésében is.
Ajánlani tudom őket, gyors, alapos munkájuk miatt.
20 NAP
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Vevő:
Kedves Izabella!
Ezúton is szeretném megköszönni azt a segítséget, aminek köszönhetően megtaláltam az új otthonomat. A magával ragadó személyiséged illetve a szakmai felkészültséged együttesen segítettek a megfelelő választás meghozásában, és azt követő vásárlás lebonyolításában. :)
Köszönöm
Cz. Gábor
Eladó:
Minden tisztelet és köszönet Darula Izabella ingatlanközvetítőnek, aki nagyon rövid idő alatt értékesítette a lakásomat.
Iza minden felmerülő kérdésemre válaszolt a nap bármely pontjában, szaktudása kiváló, segítőkész!
Maximálisan alkalmazkodott az igényeimhez, segített az energetikai tanúsítványban, az egész ingatlaneladás folyamatában,hogy mit mikor hogyan kell. Az adásvételi szerződés aláírása után is számíthattam rá az ezt követő ügyintézéseknél. Szívből ajánlom a Top3 ingatlan csapatát
N. Katalin
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Eladói vélemény
Kedves Marcsi!
A lakásom eladásával nem szívesen bíztam meg ingatlanost, mert úgy gondoltam felesleges.
Most az eladás után viszont máshogy látom. Köszönöm a segítséget, ami mindenre kiterjedt.
Az elejétől a végéig mellettem voltál és minden terhet levettél a vállamról.
Rugalmasan és szakértelemmel végezted a feladatot, nekem így semmi dolgom nem volt.
Legközelebb is Téged választalak.
Köszönöm
Dia
Vevői vélemény
Kedves Mária,
Negatív tapasztalatról nem tudok beszámolni. Sajnálom.
Személyed is nagyon barátságos és szimpatikus vagy számomra. Már az első találkozásnál éreztem, hogy szuperjó értékesítő vagy. Minden infó ami számomra fontos volt megkaptam. Ha kérdésem volt akkor számithattam rád. Maximális segítséggel, felkészültséggel és kedvességgel adtad el nekem ezt a lakást ami az otthonom lesz hamarosan. Csak azt tudom mondani hogy szíved lelked benne van a munkádba, ez a hívatásod. Látszik is. Én személy szerint hálás vagyok hogy te voltál az ingatlan ügyintéző. Csak igy tovább, evvel a lelkesedéssel, nyitott szívvel, örömmel ahogy végzed a munkát, példás ebben a szakmában is.
További sok sikeres üzletet kívánok neked és ajánlani is foglak másoknak.
Köszönök mindent és a Hajnalka ajánlását is.
Csodás napokat kívánok.
Gyöngyi
3 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves TOP3 Ingatlan!
Kedves Laura!
Első lakásvásárlóként nem rendelkeztem sok tapasztalattal ingatlanvásárlás terén, ennek ellenére a köztudatban erősen jelenlevő szkepticizmussal gondoltam az ingatlanközvetítő cégekre, gondolván ha az ember kellő energiát ráfordít maga is meg tudja találni a keresett ingatlant a piacon mivel manapság minden elérhető az internet segítségével. Első próbálkozásaim egyedül rendszerint kudarcba is fulladtak, nem sikerült időpontokat egyeztetni, utolérni a tulajdonost, önérdekű közvetítők próbáltak mindenképpen rábeszélni ingatlanokra, illetve előnytelen szerződési ajánlatokat tettek elköteleződésre az ingatlanközvetítő irodájukhoz.
Majd kapcsolatba kerültem Horváth Laura ingatlan-tanácsadó kollégájukkal egy megtekintendő ingatlan miatt, aki a továbbiakban kezdeményezte hogy ehhez hasonló ingatlanokat keressen számomra és megszervezze a megtekintésüket.
A folyamat során hosszas beszélgetések után az ideális lakás elképzeléséről számos ingatlant keresett melyek közül a legtöbbet meg is tekintettük. Egyáltalán nem volt olyan érzésem a lakásvásárlás során, hogy valamire rá akarnának beszélni, hibákat elrejteni előlem, vagy siettetnének. Többszöri nekifutás után sem adta fel, sőt kitartóan keresett tovább mígnem megtaláltuk a tökéletes ingatlant.
Az akadályokat gördülékenyen vette, minden felmerülő problémát képesek voltunk megoldani, rugalmas időbeosztással tudott alkalmazkodni a tényhez hogy vidékről jöttünk, illetve a további TOP3 munkatársak is akikkel kapcsolatban kerültünk a folyamat során rendkívül segítőkészek és türelmesek voltak velünk, egy összehangolt, jól működő, ügyfél-centrikus cég segítségét élvezhettük a lakásvásárlás alatt.
Rendkívül pozitív élmény volt, bátran merem ajánlani bárkinek aki ingatlan eladás-vásárlás előtt áll és én magam is Önökhöz fordulok legközelebb!
Köszönettel, B. János
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Szia István.
Eddig csak pozitív tapasztalatokkal gyarapodtam Veletek kapcsolatban. Bevallom őszintén, hogy az elején egy picit tartottam egy harmadik fél bevonásától, olvastam/hallottam már jót és rosszat is az ingatlanközvetítőkről, de Ti abszolút eloszlattátok a kételyeimet. Gyors és hatékony az ügyintézés, rugalmasan reagálsz a kérésekre (amikor másodszor néztük meg az ingatlant, sokat segített, hogy még aznapra tudtál időpontot adni, illetve sokat segített, hogy másnap a tanfolyamom helyszínére el tudtál jönni a szándéknyilatkozattal).
Számomra megnyugtató a sok kommunikáció, hogy mindig tudtam, hogy hogyan állunk, hol áll a folyamat az eladó részéről és hogyan haladtál Vele. Továbbá megnyugtató, hogy a "kapcsolt szoláltatásokon" (ügyvéd, hitelközvetítés) keresztül egyrészt időt spórolok, másrészt pedig energiát is, hiszen nem kell beleásnom magam a különböző formanyomtatványok és hiteligénylések bürokratikus rejtelmeibe, kutatnom, hogy mihez, milyen papírt, hova és hogyan kell beadni. Ti ezeket már rutinból tudjátok, és össze tudjátok foglalni a lényeget azok számára, mint például én, akik nem értünk a dolgokhoz.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az eddigi segítségekért, én elég biztonsági játékos vagyok, és néha túlpörgöm a dolgokat (a baráti / családi körben hirtelen mindenki "szakértő" lesz ilyenkor, és a rengeteg össze-vissza elhangzott infó elbizonytalanít), de azért remélem, hogy a jobb ügyfelek közé tartozom:)
Én mindenféleképpen bátran merem majd ajánlani az irodátokat a jövőben, ha esetleg ismerősöm ingatlant keres, vagy ha már megtalált Benneteket és csak referenciát kér Rólatok.
Üdvözlettel,
Gábor
30 nap
Tanácsadó:
Nagy Károly
Téglalakás, Budapest, XIX. kerület
Tisztelt Nagy Károly Úr!
Köszönöm a tevékenységét az ingatlanom értékesítési ügyében.
Más ingatlanértékesítőkkel is kapcsolatba kerültem hosszabb, rövidebb ideig, így volt lehetőségem az összehasonlításra. Egyik félnél sem tapasztaltam olyan aktivitást, amilyennel az Önnel való kapcsolatunk során találkoztam. Korrekt volt a kapcsolatunk a megfelelő tájékokozódás, eladói igényfelmérés, a vevői kör ennek figyelembe vételével történő felkutatása terén, majd az igények sikeres összeegyeztetését követően az ingatlanértékesítés lebonyolítása során.
További sikereket kívánok munkájában!
Üdvözlettel:
Bán Csaba
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Szerbusz Istvàn.
Nagyon szépen köszönjük! Olyan dolgot vittél véghez, amit nem hittem volna. Nem volt könnyű dolgod velem, de minden elismerésem a tiéd. Hàlàs leszek mig az eszem tudom. KÖSZÖNÖM!!! Neked köszönhetően új nyugodt és boldog HITELMENTES életet kezdek!!! Megdolgoztàl az elismerésért.
Köszönöm. Évi
Ui.: az igéretem betarton híres lesz a neved
Tanácsadó:
Bácsfalvi Hajnalka
Téglalakás, Budapest, III. kerület
Kedves Hajni,
Szeretnék egy kis visszajelzést adni a közel 8 hónapos együttműködésünkről. Engedd meg, hogy egy személyes párhuzammal kezdjem.
Amikor munkám során új munkaerőt keresek az ügyfelek kiszolgálásához, mindig azzal kezdem a mondandómat, hogy az, hogy valaki alkalmas e a feladat elvégzésére, belépő egy személyes interjúhoz, de nem a munkakör betöltéséhez. Le lehet szűrni az önéletrajzból, milyen tapasztalattal bír, milyen iskolákat végzett; mindez megtanulható. De hogy emellett milyen Ember, az számomra sokkal fontosabb. Nekem óriási szerencsém volt, hogy Veled hozott össze a sors. A kezdetektől éreztem, hogy ez nem az a klasszikus, száraz munkakapcsolat. Már az első találkozásunk is inkább egy hasznos beszélgetéshez volt hasonlítható, mintsem egy tárgyaláshoz. Nem gondoltam, hogy a hitelügylet során ennyi –rajtunk kívülálló- akadály gördül elénk, de mindig tudtam, hogy nem „ciki” Téged századjára is felhívni és újra segítséget kérni. Mindig elértelek akár telefonon, akár e-mail-ben és Te azonnal reagáltál. Ebben a nehéz, bizonytalan és kétségekkel teli időszakban különösen nagy biztonságot és megnyugvást adott. Nem kerteltél; azt is elmondtad, ha az ügylet valamely része aggályos, de mindezt úgy, hogy ne rémüljek meg. Nem mindenki képes rossz hírt jól közölni .J
A banki partnerek, akikkel összehoztál, Hozzád hasonlóan kivételesen türelmesek, kedvesek, megértők. Rengeteg emberi munka van egy ilyen kapcsolati tőke mögött, amihez szeretnék gratulálni.
Számszerűsíthető, hogy a lehető legjobb megoldást találtuk a pénzügyeimhez; ez komoly szakmai profizmusra vall. De az emberi támogatásod messze meghaladta minden elvárásom.
Nagyon-nagyon szépen köszönök mindent, amit értem tettél. Nem tudok elég hálás lenni.
Remélem, hogy találkozunk még a jövőben (inkább megtakarítás/befektetés témájában)!J
Kriszti
u.i.: szeretném megjegyezni, hogy az eladott lakásom kapcsán nagy mázlinak érzem, hogy Hegyi Annával dolgozhattam. Szuper volt szakmailag és emberileg is. Sajnos a vásárolt lakásomnál Ő épp nem volt szabad, így ott nem Vele dolgoztam, de biztos vagyok abban, hogy ha újra lakást veszek/adok el, Annát fogom keresni. És a karácsonyi partyn is sok nagyon kedves munkatársadat ismerhettem meg J
4 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Mária!
Elnézést, hogy ilyen későn válaszolok!
Az irodáról korábban nem hallottam, és megmondom őszintén, a vételi ajánlat intézménye kicsit meglepett, de végül minden jól rendeződött, így bátran fogom ajánlani másoknak is.
Személy szerint a Te segítőkészséged és szakmai felkészültséged nagyon megnyugtató volt, köszönöm, hogy ilyen türelemmel válaszoltál a felmerülő kérdéseimre, és hatékonyan közvetítettél köztem és az eladó között az adásvétel körülményeiről, illetve hogy szükség esetén rendelkezésre álltál.
Még egyszer köszönöm a munkádat, még sok-sok ilyen gyors és zökkenőmentes értékesítést kívánok.
üdv: Niki
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Nagy Károly
Téglalakás, Budapest, IX. kerület
Kedves Karcsi!
Szeretném megköszönni a rendkívül alapos és professzionális munkádat, amellyel segítettél ilyen rövid időn belül értékesíteni a lakásunkat! Az első perctől az utolsóig, a legmagasabb szinten, a legtöbbet kihozva az ügyletből képviseltél minket, amiért nagyon hálásak vagyunk!
Szuper elégedettek vagyunk az eredménnyel, és nagyon várjuk a folytatást, az új lakás megtalálását, megvásárlását!
Maximális pontszámra értékeljük munkádat, kérlek, ezt tolmácsold munkatársaid és felettesed felé!
Köszönettel,
Anita & Dávid
1 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, V. kerület
Kedves Anita!
Végre megint itthon Londonban. 6 nap alatt 4 repülőjárat után kissé elfáradtam...
Szeretném megköszönni mégegyszer az összes segítségedet!
Testvérem és én is csak jó tapasztalattal rendelkezünk és biztos vagyok benne, hogy mindketten csakis a Te segítségedet fogjuk kérni a továbbiakban, legyen akármilyen ingatlanüzletről szó.
Köszönjük, hogy mindig rendelkezésre álltal amikor bármi kérdésünk vagy problémánk volt.
Nekem nagyon fontos volt, hogy én is pontosan tudjam mi is történik az ingatlannal annak ellenére, hogy külföldön élek.
Nagyra értékeltem a szakmai tapasztalatodat, az őszínteségedet és azt, hogy milyen lelkesen, folyamatosan dolgoztál azon, hogy el tudjuk adni az ingatlant.
Az is nagyon jól esett, -bár üzleti szempontból ennek nem volt jelentősége - hogy rendkivüli empátiával voltál irántunk, mert megértetted, hogy mi még kicsit emocionálisan álltunk az eladáshoz, de leginkább én.
Valamint az összes, bár kicsi dolgoknak tűnő, de mégis fontos papírmunkák, intéznivalókban való segítségedet.
Biztosíthatlak, hogy ha bármelyik ismerősnek ingatlanos szakemberre lesz szüksége, csakis ajánlani foglak.
Köszönjük mégegyszer!
Üdvözlettel,
Alice
28 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Gábor!
Ezúton szeretném megköszönni a segítségét a lakás eladásában. Tudom, hogy nem voltunk egyszerű eset, mert nem lehetett egyszerű ennyi felé kommunikálni az információkat, de Önök ezt megoldották fennakadás nélkül. Az előzetes rossz tapasztalatok után (előző ingatlanos) felüdülés volt az érzés, hogy az ügyünk jó kezekben van. Gyorsak és korrektek voltak. Foglalkoztak velünk is, mint eladókkal és a leendő vevőkkel is. A hirdetést nagyon szépen megcsinálta, odafigyelve a legapróbb részletekre is. Összességében nagyon elégedettek vagyunk, csak ajánlani tudom Önöket.
Üdvözlettel: Németh Ágnes
1 hét
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, XVI. kerület
Kedves Renáta!
Véleményem szerint pontosan, gyorsan, gördülékenyen és lelkiismeretesen végezted el a
feladatodat amihez kedvesség is párosult.
Volt szerencsém pár ingatlanoshoz akikről más a véleményem. Az irodátokról annyit, hogy eddig
nem ismertem, de nyugodt szívvel ajánlom ismerőseimnek. Szép, tiszta, nyugodt, korrekt,j ó
munkavégzés folyik Nálatok.
Üdv, Andras
1 HÉT
Tanácsadó:
Nagy Károly
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Kedves Károly!
El sem tudom képzelni, hogy ezt a munkát jobban is el lehet végezni, mint ahogyan Te. Igen gyorsan adtad el a lakásomat és nagyon magas rendű szakmaisággal oldottad meg a feladataidat. Nagy tisztelettel bántál velem, pedig ez egyáltalán nem jellemző mindenkire...
Nagyon empatikus vagy, nemcsak segítettél, de erezhetően a szívedből tetted. Hatalmas segítséged következtében a lakást nem januárban, hanem már most át tudjuk adni, ami a vevőnek is és nekem is érdekem.
Együttműködésünk jó hangulatban, jó közérzettel zajlott.
Megköszönöm, hogy nyelvi nehézségeimet is türelemmel viselted, fogadd érte köszönetemet.
Lea
22 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XX. kerület
Kedves Marcsi!
Véleményünk szerint a munkád és az emberekhez való hozzáállásod dÍcséretes.
Rosszat nem tudok mondani,csakis jókat!
Egy határozott embert ismertünk meg személyedben.
Csakis Így tovább! Üdvözlünk: Anikó és Mariann
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Tisztelt Bálint!
Ezúton is megköszönöm a korrekt, kifogástalan együttműködését. Maximálisan elégedett vagyok úgy a szakmai, mint emberi hozzáállásáért.Úgy érzem, hogy ezzel az üzleti politikával sok sikert könyvelhetnek el maguknak a jövőben is.
Köszönöm szépen.
üdvözlettel: S. Márti
3 HÉT
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Bálint!
Nagyon köszönjük a Práter utcai lakásunk értékesítésében nyújtott segítségét, különösen a tekintettben, hogy sikerült 30 napon belül, a megbeszélt eladási érték keretei között.
Ez csak az Ön és cége emberi és szakmai hozzáértése révén jöhetett létre.
Hozzáállásával, szakmai felkészültségével, és figyelmes kapcsolattartásával, pontos, precíz munkájával maximálisan meg voltunk elégedve.
Reméljük, hogy a jövőben is a segítségünkre lehetnek.
További sikeres, gyümölcsöző munkát kívánunk.
Tisztelettel: G. Zsuzsa és Károly
3 hét
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Családi ház, Budapest, XVIII. kerület
Kedves Ildikó !
Kissé megkésve ( szinte napra pontosan 2 hónappal később :) ) de mégis írnék egy rövid véleményezést, az elvégzett munkájukról és az ahhoz való hozzá állasukról.
Nos.röviden: Kicsit sem vagyok elégedett !!! :)))
Bővebben : Ezen állításomat a következő tények alapján hoztam meg:
1.Sajnos roppant kevés időt hagyott nekem arra hogy jobban megismerjem,mert az Ingatlanba ( amihez Kedves Ildikó juttatott hozzá ) pillanatok alatt beleszerettem és ebben 90 %-ban az Ön szakmai és Vevőbarát segítségére volt szükségem.
Végtelenül türelmes volt velem és minden kérdésemre kielégítő válaszokat kaptam.
Az első perctől kezdve,a szerződéskötésen át az ingatlan átvételéig végig "fogta a kezemet" és tulajdonképpen a mai napig érzem ezt a "törődést".
Itt kell megjegyeznem hogy már 3-4 hónapja kerestem ingatlant és így rengeteg ingatlanossal hozott össze a sors,de egyiknél sem éreztem azt a törődést,mint amit Ildikótól kaptunk és talán így nem véletlen hogy általa találtam meg jelenlegi otthonomat.
Előszerződés kötéskor volt szerencsém a Top Ingatlan irodájában is járni és az ottani tapasztalataim alapján és hogy egy pár perc elejéig találkoztam az iroda vezetőjével is Aki szintén pozitív érzéseket váltott ki belőlem,bizton állíthatom hogy szerencsém volt és jó választás mellett döntöttem hogy a Top Ingatlanon keresztül választottam.
Önzetlen és segítőkész és a mai napig ügyfélbarát céget és abban dolgozó,összetartó személyeket ismertem meg,amiért örökké hálás leszek!
Kívánom hogy a jövőben,rengeteg elégedett ügyfelük legyen !
Én maximálisan elégedett vagyok a munkájukkal és az ahhoz való hozzáállásukkal !
Csak ajánlani tudom Önöket !
Ildikó pedig aranyat ér !
Sok sikert kívánok a jövőben és rengeteg elégedett Ügyfelet !
Köszönettel és Üdvözlettel:
Schreiber László
( egy elégedett ügyfél )
3 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Családi ház, Érd
Kedves Dániel,
Szeretnénk megköszönni a rugalmasságát és hogy mindig rendelkezésre állt bármi kérdésünk volt a megvásárolt ingatlannal kapcsolatban.
Szívesen ajánljuk Önt ismerősünknek, barátainknak, amennyiben ingatlan vásárlást vagy eladást terveznek.
Üdvözlettel:
Tünde és Balázs
30 nap
Tanácsadó:
Sályik Bálint
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Bálint!
Először is köszönöm, hogy visszajelzett pénz átutalás ügyben, mert nem szeretek ilyesmit intézni.
Félek, hogy elrontok valamit.
Ami a munkáját, munkájukat illeti, csak jókat tudok írni. Ez az egész lakáseladás nagyon gyorsan,
flottul ment. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar sikerül vevőt találni és tulajdonképpen az
anyagiakkal is meg vagyok elégedve. Sokat számított, hogy nekem nem kellett semmit sem
intézni, idegenekkel tárgyalni, hiszen időm sem lett volna rá. Látom, milyen szakszerűen végzi a
munkáját, célratörő és hatékony. Ne sértődjön meg, sőt dicséretnek vegye inkább, én úgy érzem,
fiatal kora ellenére olyan, mintha évtizedek óta ebben a szakmában dolgozna. Sokat számít jó
fellépése, megjelenése, kommunikációs készsége.
Sok sikert kívánok a továbbiakban is munkájában és természetesen a magánéletében. Még
találkozunk.
Üdvözlettel: D. Andrea
23 nap
Tanácsadó:
Villás Ágnes
Téglalakás, Budapest, XV. kerület
Kedves Ági!
Kérted, hogy írjunk véleményt a munkádról, az együttműködésünkről.
Kellemes meglepetés volt számunkra - korábbi ingatlanos tapasztalatokkal ellentétben - a kedves, barátságos, közvetlen, de mégis tisztelettudó, nem tolakodó megjelenésed, stílusod.
A fotók beállítását is ragyogóan megoldottad, szinte rá sem ismertünk a lakásra! Igen hamar hoztál érdeklődőket, és nem erőszakoskodtál, hogy engedjük lejjebb az árat, mert a vevő alkudni akar. Biztos voltál a dolgodban, és valóban az eredeti áron, rekordidő alatt (3 hét), meg is kötöttük az üzletet.
Ez úton is köszönjük, hogy bízhattunk Benned, és számíthattunk Rád, ha valami "hasfájásunk" volt az üggyel kapcsolatban.
További sikeres munkát kívánunk, szeretettel:
Eszter és Ica Mama
7 NAP
Tanácsadó:
Gazda-Pusztai Sándor
Téglalakás, Budapest, VI. kerület
Kedves Sándor!
Beával egyeztetve az alábbi kép alakult ki bennünk.
A profi felkészültség és az ügyfél érdekeinek legmesszebbmenőkig való szem előtt tartása társult a szolgáltatásuk során. A lakás részletes felmérése utáni látványos de hiteles hirdetés és a vevők szakszerű kezelése mellett a folyamat minden lépéséről tájékoztatott bennünket. A vállalt 30 napos értékesítési határidő töredéke, gyakorlatilag 3 nap alatt elért kedvező eladási ár nagyban erősítette azt az érzésünket, hogy nagyon jó döntés volt a cégre bízni az értékesítést. A megbízás előtti visszatérő, határozott érdeklődése elsőre túlzottan is rámenősnek tűnt, de az meggyőzött bennünket, hogy egy órás BKV-zásra is hajlandó volt a személyes találkozó érdekében. Az ekkor tapasztalt magas szintű szakértelem és minden részletre kiterjedő, világos kommunikáció, valamint a személyes benyomások alapján már könnyen döntöttünk a megbízás mellett. Az elsőre magasnak tűnő díj teljesen arányban volt a szolgáltatás színvonalával és az elért eredménnyel, mindenkinek csak ajánlani tudjuk a céget és Önt, Sándor.
Köszönjük még egyszer, és további elégedett partnereket kívánunk!
Üdvözlettel:
N. Zoltán
30 perc
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Izabella!
Nagyon meg voltunk elégedve az ingatlanközvetítéssel!
Minden gyorsan és hatékonyan működött , tetszett a fiatalos, lendületes, rugalmas hozzáállása mindenkinek.
Így utólag is nagyon szépen köszönjük a segítséget és a fáradtságot nem ismert munkájukat, hiszen sok alkalommal, időhiányom miatt
estékbe nyúló telefonos egyeztetésekre is szükségem volt.
Még egyszer köszönjük és további sok sikert kívánok a munkájukhoz!
Tisztelettel: Kovács Krisztina
12 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Kedves László!
Az irodájuk, illetve képviselőik munkájával teljes mértékben elégedettek voltunk. A vásárlási folyamat során bármilyen időpontban (hétvégén, késő délutáni, esti órákban) is rendelkezésre álltak, figyelembe vették az igényeinket, kérdéseinkre mindig teljeskörű, gyors választ adtak. Az alku folyamat során pontosan, gyorsan és korrekt módon jártak el. Egyéb ingatlanügylet esetén máskor is szívesen fordulnánk irodájukhoz.
Köszönjük!
Cs. István és Zsuzsanna
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, X. kerület
Kedves Krisztina!
Szeretnénk megköszönni az eddigi munkájukat, úgy gondolom minden rendben zajlott, szolgáltatásukkal elégedettek voltunk.
Reméljük a bejegyzés is problémamentes lesz.Munkájukhoz sok sikert kívánunk.
Üdvözlettel:
B. Zoltán
38 NAP
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Bence!
Ígértem, hogy írok Rólad értékelést.
Szeretnélek megkérdezni, hogy ez nem jelenik meg névvel együtt?
Értékelés: Bence maximálisan figyelembe vette a kéréseimet. Rugalmasan alkalmazkodott az időbeosztásomhoz. Korrektség jellemző az egész tevékenységére.
Kedves, közvetlen, mindemellett látszik szakmabeli felkészültsége és rátermettsége.
Bízhattam benne az értékesítés első percétől kezdve.
Köszönöm szépen a munkáját, ajánlani fogom másoknak is, valamint a jövőben is Őt fogom keresni hasonló esetekben.
Üdvözlettel:
F. Annamária
2 HÉT
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
ELADÓ
Renáta és Gergő intézte a zuglói lakásunk eladását. Mindketten nagyon kedvesek és hozzáértők, idejüket nem sajnálva keresték a megfelelő vevőt, akit feltűnően rövid idő alatt sikerült is megtalálniuk.
Mivel Budapesttől messze élek, a lakás pedig nem volt lakott, nagy segítség volt a részükről, hogy az ingatlan bemutatásán nem kellett részt vennem, és több száz kilométert utaznom. Minden felmerülő probléma megoldásában partnerek voltak, hálás köszönet a gyors értékesítésért.
További munkájukhoz sok sikert és kitartást kívánok!
-----------------------
VEVŐ
Paczok Renáta segített nekünk lakást találni Budapesten, gyorsan, de körültekintően intézkedett és szervezett, igényeinket maximálisan figyelembe véve irányította lakáskeresést. Mindig sok információval látott el bennünket, és abban is támogatott minket, hogy Miskolcról tudjuk intézni az adás-vételt. Pontos, udvarias és figyelmes volt, neki köszönhetjük a lakásunkat Budapesten!!!!
D. Csilla
27 nap
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Véleményem Tar Róbertről:
Rendkívül jó benyomást keltett első találkozásunk alkalmával.
Korrekt információt adott.
Szimpatikusan és meggyőzően érvelt, hogy miért bízzam meg őt és az Irodát az ingatlan értékesítésével.
Találkozásunk előtt nem volt szándékomban ingatlanközvetítő által eladni, de a beszélgetésünk után bizalmat adtam neki.
Jó döntés volt, mert minden úgy történt ahogy mondta és ahogy megegyeztünk, a legjobbat hozta ki a lehetőségből.
Tapasztaltam, hogy a vevők is bizalommal voltak felé.
Profin végzi a munkáját. Ajánlani fogom másoknak is.
Köszönet.
P. Judit
Budapest, 2017. 09. 07.
8 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Családi ház, Göd
Kedves Kristof!
Nagyon szépen köszönjük az együtmüködest! Nagyon meg vagyunk elégedve a kiváló munkájaval.
Egy becsületes és teszteseges inteliges fiatalembert ismertünk meg. A munkája melet egy nagyon segítőkész ember es kerjük a továbi munkájához az Isten segítse minden körülmenyek között es a békesség Istene legyen az egész családján.
G. Erzsébet
7 HÓNAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Eladó vélemény:
Kedves Gergő,
az alábbiakat tapasztaltam Önnel kapcsolatban:
Figyelmesség, az eladó érdekének szolgálata, együtt gondolkodás, elérhetőség (mindig visszahívott, ez nagyon fontos)
Az irodájukkal, kollégáival kapcsolatban: megoldásra törekvés, rugalmasság.
Én önöket csak ajánlani tudom.
Köszönöm a segítségét!
L. Éva
---------------------
Vevő vélemény:
Kedves TOP3 Iroda!
Nekünk mit jelent a Top3?
- Megbízhatóság,
- Szakértelem,
- Maximális segítőkészség.
Gergővel kapcsolatban ez a 3 dolog jut elsőre eszünkbe.
Az ingatlanvásárlás során amit ígért, azt mindig betartotta, a szerződéskötéskor szakmailag mindenben tájékozott volt, és folyamatosan segítségünkre volt mindenben, a legapróbb részletektől, a legjelentősebb dolgokig. Profi.
Köszönjük a segítséget, és a közreműködést!
L.H.Zs.
2 nap
Panellakás, Budapest, XI. kerület
Kedves Róbert!
Mind a Párom, mind a saját nevemben kijelenthetem, hogy a lakásvásárlási folyamatunk során nem tapasztalatunk olyan profi, megbízható, alapos és gyors kapcsolattartást, munkavégzést, mint amit a TOP3 Ingatlantól, és Tar Róberttől megkaptunk!
Róbert mindig felkészülten érkezett a találkozókra, pontos információkat adott át, ami nagyban segítette a döntésünket, úgy éreztük, mindenben számíthatunk rá a teljes folyamat ideje alatt!
Függetlenül ünnepnaptól, hétvégétől, bármikor rendelkezésünkre állt a nap 24 órájában, és teljesen nyugodtan szívvel ajánljunk bárkinek Őt és csapatát, hogyha lakásvásárlásban gondolkoznak!
Köszönjük!
7 nap
Tanácsadó:
Paczok Renáta
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Kedves Renáta és Dávid !
Köszönettel tartozunk Önöknek, hogy lakás eladásunk zökkenőmentesen és profi módon megvalósult.
A hivatalosnak tűnő - azonban őszinte - köszönetünkön túl kérdésükre is válaszolunk.
Időzítésük hihetetlenül szerencsés volt, ugyanis olyan lelkiállapotban találtak minket a sorozatos kudarcnak megélt megbeszélések után, hogy történjék bármi, de most már biztonságot, megbízható segítséget szeretnénk. És ekkor jöttek Önök. Profizmusuk, magabiztosságuk egyértelmű, sallang nélküli hozzáértésük komoly kapaszkodó volt számunkra. Nagyra értékeltük a Vasas Andrással való együttműködésüket és úgy gondoljuk ez hozta meg számunka és Önök számára is a sikert.
Ismételten köszönjük segítségüket.
Üdvözlettel: Marika és Kálmán
5 HÉT
Tanácsadó:
Darula Izabella
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Tulajdonos
Kedves Top3 Ingatlan!
Lakásom eladásával megbíztam egy szakembert, aki hónapokig a telefont sem emelte rám. Ezt követően találtam rá munkatársukra, Darula Izabellára. A lehető legjobb választás volt számomra a csere. Izabella szakmai tudása és emberi hozzáállása kimagasló. Kedves, segítőkész, bármikor lehet hozzáfordulni kérdésekkel, hihetetlen munkaszeretettel és kedvességgel áll ügyfelei rendelkezésére. Munkája eredményeként másfél hónapon belül sikerült a lakásomat eladni. Ezúton is szeretnék neki köszönetet mondani. Ha ingatlanost keres valaki, tiszta szívből ajánlom Őt. Nem fog csalódni az ügyfél.
Üdv: Kun Judit
Vevo
Kedves Topharom!
Izabella mindig kedves, pontos és türelmes volt. Első lakásvásárlás előtt álltunk, így azt sem tudtuk, hogy mi merre, de minden fontos információt megkaptunk tőle. A kommunikáció gyors és gördülékeny volt. Összességében nagyon meg vagyunk elégedve a munkájával, hála neki könnyebben ment minden.
Üdv:
I. Bianka
5 HÓNAP
Tanácsadó:
Szepesi Dániel
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
"Amikor belevágtunk a XI. kerületi lakásunk értékesítésébe teljesen kizártnak tartottam, hogy én valaha ingatlan közvetítő segítségét fogom igénybe venni. Aztán jöttek a problémák...a budapesti kerületek közül a legnagyobb kínálati piac, nevetséges vételi ajánlatok, a lakás eladásra fordítható idő hiánya. Aztán szerencsére jött Dániel.
Szepesi Dániel ingatlan közvetítő kollégával teljesen véletlenül hozott össze az élet. Ő maga elsőre nagyon szimpatikus volt, de még mindig fenntartásaim voltak így nem kötöttünk kizárólagos szerződést, anélkül hogy az Ő eladási pozícióit gyengítettük volna, mi is tovább árultuk a lakást. Közbejött egy világjárvány, piaci visszaesésről beszéltek, ennek ellenére egyszer csak csörgött a telefon: Dániel eladta a lakást.
Ekkor azt hittük célba értünk, de következett még számos nem várt, előre nem látható akadály, amiket ugyan olyan gördülékenyen és JÓ STÍLUSBAN sikerült nekünk megoldania.
A stílust azért emelném ki külön ezen a ponton, mert számomra rendkívül fontos, hogy akik (esetünkben hónapokra) az én és a családom életének részévé vàlnak, egy bizonyos szintet képviseljenek. Gondolok itt megjelenésre, fellépésre, kommunikációra és természetesen az elmaradhatatlan szakértelemre is. Szepesi Dániel egyiknek sem volt híján, továbbá megjegyezném, nem tudom elképzelni, hogy valaki többet nevessen az ingatlan közvetítőjével mint mi ez alatt a pár hónap alatt.
- Maximális korrektség
- Bizalom
- Rugalmasság
- Jó megjelenés
- Intelligens kommunikáció
- Szakmai hàttèr, tapasztalat
- Top3
Nagyon szerencsések vagyunk, hogy megismerhettünk Téged Dániel!
Mindent köszönnek; Solymosyèk"
3 hónap
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Családi ház, Budapest, XI. kerület
Kedves Renátó!
Szeretném megköszönni azt a sok munkát, amit a házunk eladására fordítottál. Nélküled biztos nem tudtuk volna ilyen rövid idő alatt eladni.
Érzékelhető volt, hogy csak potenciális érdeklődők nézték meg a házat.Maximálisan ismerted a helyszínt. Szinte minden hozzánk ellátogatónak tudtál elképzelésüknek megfelelő, személyre szabott házátalakítási javaslatot tenni.
Közeli ismerőseim közül néhányan többször megjegyezték, hogy miért bíztam meg ingatlanközvetítőt? Egyedül is el tudtam volna adni, de ilyen rövid idő alatt biztos hogy nem. Egész nap csengett volna a telefonom és mutogathattam volna a házat a kíváncsiskodó háznézőknek eredménytelenül.
Amikor elmondtam az ismerősömnek, hogy három hónap után meg van a házunk vevője, beismerte, hogy jól döntöttem,amikor Renátó, tőled, mint a TOP3 Ingatlan közvetítőjétől kértem segítséget.
Amennyiben hasonló helyzetbe kerülnének, most már ők is így döntenének.Belátták mennyi időt és energiát spórolnának meg.
A szerződéskötés is nagyon profi módon elő volt készítve. Nem kellett órákat az ügyvédnél tölteni.
Még egyszer köszönöm, és sok sikert kívánok további munkád során!
Üdvözlettel:
Jancsó Mihályné
45 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves László!
Nagyon meg voltam elégedve a TOP3 ingatlan irodával!
Köszönöm szépen Kis Lászlónak,hogy értékesítette a lakásomat!
Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Köszönöm a szakértelmét,és segítségét igazán megkönnyítette a dolgomat,
távollétemben!
Vevői referencia:
Kedves László!
Köszönöm a korrekt,színvonalas munkáját,ami nagyban hozzájárult,hogy megtaláltam "álmaim" lakását,ahova csak egy fogkefét kell bevinni--mondta viccesen.
Végig míg a keresés lázában voltam előzékenyen, udvariasan, humorosan, de hitelesen segített a döntésben. Köszönöm szépen.
Szeretném még megjegyezni, hogy a jogi ügyintézés is maximálisan korrekt volt. Volt most össze hasonlítási alapon ügyvédi munka között. Gondolok itt dr.Hegyi Anna által nyújtott szolgáltatásra.
Összefoglalva köszönök mindent, maximális elégedett vagyok az Önök munkájával.
Üdvözlettel:
Mészárosné Zsuzsa
2 nap
Tanácsadó:
Kürti János
Téglalakás, Budapest, I. kerület
Kedves János!
Örömmel vettük a megkeresésedet a referencia kapcsán.
A párommal elkezdtük összeírni az élményeinket az üzletkötés során. A végén mikor átnéztük, mosolyogva
figyeltünk fel, hogy minket nem is ért negatív élmény. ☺
Az ártárgyalás során éreztem a TOP3 képviseletét. Sikerült elérni a számunkra megfelelő árat.
Ezen kívül a rugalmasságukat is kiemelném a csapatnak.
Összegezve, meg vagyok elégedve a TOP3 irodával és külön kiemelném a hozzáállásodat János.
A jövőben már nem lesz kérdés számomra, hogy kit vagy kiket keressek meg ha lakás eladására vagy
vásárlására szánom magam.
Köszönettel, üdvözlettel
H.Dóra
1 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, XXI. kerület
Tisztelt László!
Még egyszer köszönetem fejezem ki munkájáért, és kérem fogadja szeretettel csekély ajándékom. Sajnálom, hogy a bútorüzlet "nem jött be". Úgy vélem így is mindkettőnk (és vevőm) megelégedésére szolgált az ügyintézés. Remélem Ön is így gondolja és nem okoztam csalódást. Továbbra is sok sikert kívánok munkájához és jó egészséget, hogy végezni tudja. Üdvözlöm Bendegúzt is, és sikert kívánok a vizsgáihoz. Csatolom a véleményem. Ezt nem versben teszem.
Köszönetem és tiszteletem: Éva
15 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XXI. kerület
Kedves Judit!
Amikor megláttalak már akkor tudtam, hogy el fogod nekem adni a lakást. Első pillanattól tudtam együtt fogunk ezzel az amúgy nagyon jó vétellel szenvedni, de azt nem gondoltam, hogy ennyi nehézség merülhet fel egy adás-vétel során, persze, hogy nem, hiszen én nem ezzel foglalkozom. Utólag nem is tűnik olyan bonyolultnak az egész ügylet és tulajdonképpen 2 hónap alatt lement. Nagy szerencse, hogy menet közben sem hagyott el minket a humorérzékük és öniróniánk. Ha más nem, nevettünk kínunkban. Az, hogy az ingatlannal kapcsolatos privát nyűgeink megoldásában is felajánlottad segítséget, az is azt mutatja, hogy ezt a szakmát emberséggel, empatikusan is lehet csinálni, annak ellenére, hogy oly sokan negatívan vélekednek az “ingatlanosokról”. Én ilyen szolgáltatást még semmilyen szektorban nem kaptam, mint ettől az irodától, ahol ki kell emelni Komár Juditot! Nagyon szerencsés az a lakáskereső, aki az általa mutatott ingatlan mellett dönt, mert bármilyen probléma adódik, rá biztosan lehet számítani. Az iroda is szerencsés, hogy ilyen kollégával dolgozhat!
Nagyon sok sikert kívánok! Biztosan lesz is ilyen hozzáállással!
Köszönünk szépen Mindent!
30 NAP
Tanácsadó:
Tajthy Renátó
Téglalakás, Budapest, III. kerület
"Nagyon korrekt és frappáns volt az eladási / vásárlási procedúra, köszönjük szépen.
Amit talán megemlítenék, hogy a kezdeti biztosítéki összegről nem tudtam, hogy azt el is veszíthetjük.
Talán erről hiányzott az információ. (Lehet, hogy az én tájékozatlanságom volt a hiba?)
De ez csak apróság volt."
30 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XIII. kerület
Kedves Mária!
Nagyon elégedett voltam a munkáddal, gyors, pontos, profi, és ami a legfontosabb, eredményes!
További sikereket kívánok!
Üdv
Viki
30 nap
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, IV. kerület
Kedves Zoli!
Teljes mértékben meg vagyok elégedve.
Már az első találkozásunkkor tetszett, hogy rajtatok keresztül tulajdonképpen az egész ügyintézési folyamat lebonyolítható.
Mindenki munkáját precizitás és határtalan türelem jellemzi. Még nincs rutinom lakásvásárlás terén, de általatok csak pozitív élményekkel gazdagodtam.
Kérdéseimre mindig egyértelmű választ kaptam és ami fontosabb, nagyon rövid határidőn belül. Köszönhetően mindenki rugalmasságának mindent egyszerűen és gyorsan sikerült elintézni.
Egyszóval összegezve én nagyon elégedett vagyok mindenki munkájával, külön köszönet, hogy a banki ügyintézéssel, illetve ügyvédi teendőkkel kapcsolatban is segítettetek. Én bátran fogom ajánlani az irodát mindenki figyelmébe.
Üdvözlettel,
Al-Jitan Máté
87 NAP
Tanácsadó:
Perényi Gergő
Téglalakás, Budapest, XIV. kerület
Szia!
Véleményünk:
Nagyon elégedettek vagyunk Perényi Gergő munkájával. Professzionális szolgáltatást nyújtott, mindig nyitott volt a kérdéseinkre, melyekre megkaptuk a kielégítő szakmai válaszokat. Vidám, pozitív személyisége és felkészültsége nagyban megkönnyítette a dolgunkat. Ajánlani fogom ismerőseimnek.
Üdv,
Bálint
10 nap
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Téglalakás, Budapest, XIX. kerület
Kedves László!
Nagyon szépen köszönöm a gyors és minőségi szolgáltatást amit nyújtott a lakásom eladásában.
Teljes mértékben meg vagyok elégedve az Ön munkájával, és az irodájuk is maximális szolgáltatást nyújtanak.
A munkájukat csak ajánlani fogom!
Üdvözlettel:
Márity Ibolya
Vevői referencia:
Kedves TOP3 Ingatlan minden munkatársa!
Már magamtól is szerettem volna írni,de a sok tennivalóm miatt tudok csak most köszönetet mondani Nektek! Mindannyian nagyon kedvesek és készségesek voltatok, segítségetekkel gyorsan, zökkenőmentesen tudtuk az ügyeinket intézni!
Ritka az ilyen csapat! :)
Köszönet mindenért,akinek tudom, csak ajánlani foglak Benneteket!!!!
Szép napot Mindenkinek!
Sitkuné Évi
30 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VII. kerület
Szia Gábor,
a munkádra csak dicsérő szavakkal tudok reagálni. Minden megbeszélt találkozóra pontosan érkeztél, minden ügyet az előre egyeztetett módon intéztél. 30 napja kötöttünk szerződést és már el is kelt a lakásom általatok, amit egy konkurens cég fél év alatt sem tudott elérni. Szívesen foglak titeket ajánlani az ismerőseimnek a gyorsaságotokat és a hatékonyságotokat hangsúlyozva.
Köszönettel,
G. László
1 hét
Tanácsadó:
Kerezsi Krisztina
Panellakás, Budapest, X. kerület
Kedves Krisztina,
nagyon szívesen írok pár sort, véleményt a munkavégzéséről. Először is tisztelettel szeretném megköszönni a munkáját, Ön sokat tett azért, hogy gyorsan, sikeresen kerüljön eladásra/vételre a Budapesti ingatlan.
Nagyon udvarias, lényegre törő, gyakorlatias embernek ismertük meg Önt. Készségesen, udvariasan mutatta be a lakást, annak minden helyiségét. Kiemeljük, hogy Ön rendkívül jó kommunikációs készséggel rendelkezik. Az ingatlan értékesítésével kapcsolatban tájékoztatott bennünket a fizetési feltételekről, az illetékkötelezettségről, a földhivatali bejegyzéssel kapcsolatos eljárásról is.
A tevékenysége alatt folyamatosan és azonnal tájékoztatott bennünket az ügy állásáról. Nagyon gyorsan intéződött az értékbecslés is. Az eladás körüli adminisztrációk, szerződés aláírások is zökkenőmentesen, gyorsan zajlottak. A munkavégzésével én és a családom rendkívül elégedett volt, mindenkinek szívből ajánlom, pont egy ilyen profi ingatlanközvetítőre volt szükségünk. A továbbiakban is sok sikert kívánunk a munkájához.
Köszönettel és üdvözlettel:
B. Kornélia és családja
38 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, VIII. kerület
Kedves Mária és Gábor!
Az eladásra került ingatlan eladását a Topharom ingatlanirodara bíztam. A postaládába talált hirdetésuknek köszönhetően. Így találkoztam Lucza Máriával és Szablics Gáborral. Megbízható, udvarias és segítőkészek voltak az eladási ügylet alatt. Az ingatlannak gyorsan sikerült új tulajdonost találniuk. Mária és Gábor nagyon jó csapatot alkotnak. Ha munkát keresnék szívesen lennék a csapatuk tagja. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Tisztelt Lucza Mària ès Szablics Gàbor!
Szeretném megköszönni az értünk végzett kiváló munkájukat.
A találkozások korrekten és jókedvűen teltek a jelentkezéstől az eladásig.
Ha szükség lenne rá Önöket biztosan megkeresném.
Munkájukhoz jó egészséget és sok megbízót kívánok: S. Zsófi
42 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Téglalakás, Budapest, XI. kerület
"Kedves Renáta!
Én a magam részéről maximálisan meg voltam elégedve a munkáddal. Csak azt sajnálom, hogy ilyen hirtelen kellett véget vetni ennek az ügynek. Én, ha egyedüli tulajdonosként álltam volna, lehet, hogy megkockáztattam volna még egy harmadik menetet is. Bár a szavaid meggyőzőek voltak, én kizárólag a kettőtök nyomására adtam a beleegyezésemet. De mindazt a segítséget, amit Tőled kaptunk, csak köszönni tudom, hiszen mi, "amatőrök" nem tudtuk volna ilyen flottul elintézni az összes ezzel járó intézni valót. Kezdettől bíztunk a profizmusodban, Zolinak a legfőbb érve az volt, hogy Te főállásban ezzel foglalkozol. Így én is azt mondtam, hogy ám, legyen. Bár az 5°%+Áfa nagyon nagy teher, az több, mint egy plusz százalék, s bár a céget nem ismerem, amelyhez tartozol, de Rólad csak a legjobbakat mondhatom.
Kívánok további sikereket a munkádban és az életedben!
Köszönettel és szeretettel: Kati"
"Kedves Renáta!
Örülök, hogy írtál. Nagyon sokat gondolok rád, és már régen meg akartam írni neked, hogy végtelenül hálás vagyok mindenért. Akkor még nem tudtuk azt, amit most már látunk. A lehető legjobban tettük, amikor téged kértünk fel, hogy légy a segítségünkre. Mindent köszönök!
Rendben megérkezett a fennmaradó vételárrész. Zoli is azt mondta, hogy a legjobbkor szálltunk ki ebből az egészből. Igaza lett.
Jó egészséget kívánok neked és egész családodnak, hogy át tudjátok vészelni ezeket a nehéz időket. Még egyszer ezer köszönet!
Sok szeretettel: Kati"
60 NAP
Tanácsadó:
Frikk Ottó
Panellakás, Budapest, XIV. kerület
Tulajdonosi vélemény:
Kedves Carmen!
A munkádat csakis kizárólag csillagos ötössel tudnám értékelni. A befektetett munkád az ígért időszakon belül meghozta a gyümölcsét, a lakás két hónapon belül elkelt. Kiemelném a szaktudásod, a meggyőző képességedet, a kedvességed, a türelmed és szorgalmadat. Ez mind hozzá segített, ahhoz hogy elkeljen a lakás.
Nem győzöm meghálálni a segítséged és jövőben számíthatsz rá, hogy a barátikörben Téged foglak ajánlani, ha valaki szeretné értékesíteni házát vagy lakását!
Köszönettel: K. Bence